Több mint százezer egységes kérelem benyújtásában segített a kamara

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara idén is kulcsszereplőként segítette a gazdákat az egységes támogatási kérelmek ügyintézésében. A hétfői, szankciómentes határidőig beadott mintegy 175 ezer kérelem közül közel 105 ezret a kamarán keresztül, annak aktív közreműködésével nyújtottak be a gazdálkodók.

Az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) programhoz kapcsolódóan a kormányzatnak is tudomása van arról, hogy a pályázathoz kapcsolódó forrásra érkezett, rendkívül nagyszámú igénylés miatt sok gazdálkodó nem jutott hozzá ehhez a típusú támogatáshoz – mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szóvivője mai sajtótájékoztatóján. A kamara nevében üdvözölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentését, miszerint az állattartók és a zöldség-gyümölcstermesztők részére újabb 25 illetve 15 milliárd forintos forrás nyílik meg, ennek kompenzálására.

A kamarai szóvivő tájékoztatása szerint idén is kiemelten segítette és segíti a gazdálkodókat az egységes kérelemmel kapcsolatos tennivalókban a NAK. A kamara az idei beadási időszakban is kulcsszereplő a támogatások lehívásában: a szankciómentes határidőig beérkezett hozzávetőlegesen 175 ezer kérelem közül mintegy 105 ezret a kamarán keresztül, annak segítségével adtak be a gazdálkodók – mondta el Süle Katalin, a NAK szóvivője.

Személyes kapcsolat a gazdákkal

A kamara elektronikus és nyomtatott tájékoztató kiadványok, kézikönyvek, jogszabályi összefoglalók mellett falugazdászi hálózata révén személyesen is segítette a gazdákat, az irodahálózati ügyfélfogadásokon és az önkormányzati irodákban tartott rendszeres fogadóórák keretében is tájékoztatva az érintetteket. Továbbá a falugazdászok végezték a személyes adatfelvételt, majd azt követően egyeztetésekkel, pontosításokkal segítették a gazdákat. A kamara technikai segítséggel is rendelkezésre állt, ami hagyományosan a kisebb gazdálkodások számára nagyon fontos volt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elektronikus felületén végzendő kérelembenyújtáshoz.

A kérelmek beadását a kezdeti időszakban hátráltatta, hogy az előző évhez képest öt nappal később nyílt meg a benyújtásra szolgáló felületen a beadás lehetősége, illetve problémát jelentett a kapcsolódó MVH-közlemény kései megjelenése, amely miatt az állattartók többsége április 21-ig nem tudta beadni a kérelmét. Mindamellett az eredeti, május 17-i határidő meghosszabbításának és a kamarai falugazdászok komoly befektetett munkájának köszönhetően sikerült a kérelembeadást sikeresen lebonyolítani.

Mint a szóvivő elmondta: azok a termelők, akik kérelmeiket május 23-ig benyújtották az MVH felületén, kérelmeikben szankciómentesen tehetnek javításokat, pontosításokat 2016. június 15-ig. A szankciómentes javítás csak azokra a jogcímekre vonatkozik, amelyek az egységes kérelem részét képezik (területalapú jogcímek). Akiknek nem sikerült kérelmeiket május 23-ig beadni, azok a termelők ezt követően június 17-ig még beadhatják igénylésüket, ebben az esetben azonban az igényelt támogatás munkanaponként 1 százalékkal csökken.

Új elem: előzetes ellenőrzés

Az idei évtől az Európai Bizottság egyszerűsítési programjának részeként bevezették az előzetes ellenőrzési rendszert. Ennek keretében lehetőség van arra, hogy a gazdálkodók az MVH előzetes ellenőrzése után jogkövetkezmények nélkül javíthassák kérelmüket. A hivatal ma megkezdi az előzetes ellenőrzéseket: a bejelentett táblarajzokat, a zöldítéshez szükséges ökológiai jelentőségű területeket valamint a kötelező mellékletek meglétét vizsgálja. Az előzetes ellenőrzés eredményéről előreláthatólag június elején, de legkésőbb június 18-ig értesítést küld a gazdáknak az esetlegesen talált meg nem felelésekről, azaz jellemzően táblaátfedésekről vagy a kötelezően csatolandó mellékletek hiányáról. Fontos kiemelni, hogy csak a mellékletek meglétét ellenőrzik, azok tartalmát nem. Az előzetes ellenőrzési időszak június 27-ig tart, eddig az értesítésben megjelölt meg nem felelések szankciómentesen javíthatóak.

Az MVH értesítést küld meg nem felelés esetén az előzetes ellenőrzés eredményéről, de kizárólag elektronikus úton. Amennyiben kamarai meghatalmazott, azaz falugazdász nyújtotta be a kérelmet, az értesítést e-mailben a falugazdásznak és a gazdálkodónak is megküldik. A falugazdászok tájékoztatni fogják azokat a gazdálkodókat, akik rajtuk keresztül nyújtották be a kérelmet és értesítést kaptak, valamint a kamarai munkatársak segítenek a benyújtott kérelem áttekintésében, javításában.

Forrás: NAK

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!