Tőkebevonási lehetőségekkel is gyorsítja az agrár digitalizációs folyamatokat a NAK

Agro Napló
Hat agrárinnovációs startup vállalkozás mutatkozott be a NAK TechLab második alkalommal – ezúttal online formában – megrendezett befektetői eseményén – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az Agro Naplóval.

A rendezvény egyik legfontosabb eredmény – a szervezők szerint –, hogy a startupokat kötött össze hazai tőkealapokkal, ezáltal is hosszabb távon elősegítve a hazai agrárium digitális modernizációját.

A NAK és a Design Terminal együttműködésében létrejött NAK TechLab program keretében második alkalommal került megrendezésre az agrár startupokat és befektetőket összekötő esemény. Az online rendezvény egyik kiemelt célja volt, hogy az átmeneti, nehéz időszakban is támogassa az agrár startup vállalkozásokat, illetve felgyorsítsa a digitalizációs megoldások terjedését az agráriumban, akár tőkefinanszírozással, akár olyan visszajelzésekkel, amelyek segítik a jövőbeni fejlesztéseiket.

A befektetői érdeklődés is bizonyítja, hogy az agrárium kiemelten fontos szektor, és annak modernizációjára hangsúlyt kell fektetni. Az eseményen befektetői oldalról a Bonitás Befektetési Alapkezelő Zrt., a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., az X-VENTURES Zrt. és a Vespucci Partners Zrt. képviselői vettek részt.

A résztvevő startup csapatok megoldásai a járványhelyzet miatt aktuális nehézségekre is felhívták a figyelmet. Így például az Upsoo az agráriumból évről évre hiányzó idénymunkásokra specializált toborzási modelljével segít az agrárvállalatoknak, vagy a hazai termelők támogatására létrejövő supp.li különös figyelmet fordít a megbízható, hazai forrásból származó és fenntartható termelői élelmiszerekre.

További fennálló környezeti, fenntarthatósági és agráriumban fellelhető problémákkal kapcsolatos innovációkkal is találkozhattak a befektetők. Bemutatkozott a Grinsect, amely biokonverziós megoldással válaszol a világszinten kialakuló fehérjeválságra; a SMAPP fejlesztése, a növényvédelmet preventíven támogató digitális almamoly-csapda; a Veresi Paradicsom támogatásával kifejlesztett, zöldségek és gyümölcsök beltartalmi tulajdonságait vizsgáló VeggID, valamint a méhészeket naprakész információkkal segítő Beebox. Az előzetes egyeztetések és a startup vállalkozások tőkeigényei alapján akár több százmillió forintnyi befektetésről indulhat el tárgyalás.

„Az eddigi visszajelzések alapján hatásos segítséget jelent az agrár digitalizációs fejlesztések terjedésének és felgyorsításának ez a típusú kezdeményezésünk, ezért az agrárkamara a jövőben is segíteni kívánja a befektetőket és innovatív vállalkozásokat összekötő rendezvények létrejöttét.” – hangsúlyozta Győrffy Balázs, a NAK elnöke.

Az eseményt megelőzően a startup vállalkozások jogi és befektetési kérdésekben is kaptak felkészítést, melyeket a későbbiekben kamatoztatni tudnak egy esetleges befektetés során. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal a befektetői eseménnyel, illetve különböző közös tevékenységein keresztül csatornázza be a startup vállalkozásokat az ősszel induló, második inkubációs programjába, így támogatva az agrárinnovációt, hozzájárulva ezzel is a magyar agrárium fejlődéséhez – olvasható az összegzésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!