Tömegével mehetnek csődbe egyes állattenyésztők a koronavírus-járvány miatt

Agro Napló
Tömeges csődök lehetőségéről ír áprilisi számában az Erste Agrár Szemle.

Az Erste havi periodikája erre példaként hozza, hogy komoly értékesítési gondokkal küzdenek a magyar kecsketenyésztők, többségük ugyanis belföldön, jellemzően a helyi piacokon adja el termékeit, ezek azonban bezártak a koronavírus-járvány miatt – közölte Hajduk Péter, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség ügyvezető igazgatója. Hozzátéve: a hazai kecsketartók szinte egyetlen bevételi forrása a kecsketej, és az ebből készült termékek eladása, így mivel jelenleg sokan nem tudják megoldani termékeik értékesítését, a kisebb termelők akár csődbe is mehetnek.

Az Erste kommentárja ebből kiindulva elemzi a helyzetet, jelezve: a juh és kecskeszektor példája jó tanulságokkal szolgál. Az összegzés megállapítja: hosszú évek óta volt gond, hogy a szervezetlenség alacsony szintje miatt a juhtenyésztők a bárányszezonban nem tudnak megfelelő árpozíciókat felvenni. A szektor szereplői atomizáltak voltak, könnyen ki lehetett őket egymás ellen játszani.

Az idei húsvéti szezon viszont bebizonyította, hogy ha közösen tartják kínálati áraikat, akkor azok nem fognak az európai átlagszint alá csökkenni. A szervezettség javulása érhető tetten a lobby tevékenységben is, hiszen a járványhelyzet miatti szállítási korlátozások gondjain sikerült viszonylag hamar túllépniük.

A kecsketartók próbálják a helyi piacok kiesését házhozszállítással, internetes értékesítéssel ellensúlyozni, de ez nem fog mindenkinek sikerülni – állapítja meg a kommentár. Kereskedni kell tudni. Ezt a képességet lehet és kell is fejlesztenie annak, aki terméket vagy szolgáltatást kínál.

A válsághelyzet gerjeszti a kreativitást, de egyben felszínre is hozza a hiányosságokat, a gyenge pontokat. Ebben a „tisztítótűzben” derül ki a valódi életképesség. Nem elég a jó termék, kell hozzá még imázs, arculat, és főként vevő is.

A krízis erősíti ugyan a helyi, a hazai termék iránti igényt, de csatorna híján ezt nehéz kihasználni. Az internetes fórumokhoz ugyanis nem fér hozzá a helyi közösség minden tagja, felkészültség híján. De a helyi reklámújságok, a szórólapozás, a személyes házhozszállítás sokakat átsegíthet ezekben a súlyos időkben – szól a tanács, hozzáfűzve: addig is hadd érjenek azok a sajtok!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Növelni kellene a juhhúsfogyasztást

Növelni kellene a juhhúsfogyasztást

A fogyasztók alaposabb tájékoztatása, a fogyasztás növelése és a hazai feldolgozók támogatása érdekében már a múlt év nyarának közepétől a nem előre c...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!