Tovább drágul az építőipar

Agro Napló
Feladja a leckét az építőanyagok drágulása és a munkaerő-hiánnyal kombinált bérnövekedés az építéssel járó beruházásokat tervező agrárszereplőknek is. Főleg azoknak, akik uniós támogatásra pályáztak, és mostanság lépek megvalósítási szakaszba.

A korábbiaknál szolidabb, 2–7 százalék közötti árváltozásról számoltak be az első fél évben a szegmensenként 10–30 százalékos forgalombővülést elérő építőanyag-gyártók – tájékoztatta a Világgazdaságot Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (Méasz) elnöke.

Ehhez képest az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített országosan 400 építőiparban tevékenykedő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozás megkérdezésével végzett felmérés már jóval nagyobb építőanyagár emelkedést jelez. A vállalkozások ugyanis a betonnál 13 százalékos, a téglánál 12 százalékos, míg a hőszigetelő anyagoknál idén egész évre vetítve 20 százalékos áremelkedésre számítanak. Ráadásul úgy vélték, hogy a piacon tapasztalható áremelkedések folytatódni fognak.

Mindezek miatt pedig fontos kérdéssé vált, hogy milyen gyorsan lehet a beruházásokat befejezni - idézte az MTI a felmérés konklúzióját.

Az ÉVOSZ szerint az építőiparban a szakember és kapacitáshiány mellett az építőanyagok árának emelkedése is feszültségeket okoz, a szektor további bővüléséhez növelni kell a cégek hatékonyságát, mindez azonban nehéz a jelenlegi szétaprózódott cégstruktúra mellett.

A vállalkozások úgy vélték, hogy a fizetőképes kereslet minden alágazatban jelentősen bővült, a cégek nagy értékű szerződéseket tudtak kötni az elmúlt hónapokban. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a cégek a korábbi években nem készültek fel a növekvő kereslet kielégítésére, ezért nehezebb kivitelezőt találni, a határidők kitolódnak, és az árváltozások is komoly feszültséget keltenek a piacon.

A felmérésben résztvevő cégek több mint felénél a lekötött rendelésállomány már az év közepén meghaladja a jelenlegi kapacitásuk 80 százalékát, azonban kiderült, hogy olyan társaságok is dolgoznak az építőiparban, akiknek a rendelésállománya teljesítőképeségükhöz mérten a 20 százalékot sem éri el.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az előbbiek számára a hatékonyság növelés a legfontosabb, hogy határidőre teljesíteni tudják vállalásaikat, utóbbiak pedig mindent megtesznek, hogy további megrendelésekre tegyenek szert.  A megkérdezett építési vállalkozások szerint a szektor bővülésének legnagyobb akadálya továbbra is a szakemberhiány, és a kapacitás korszerűtlensége. A hatékonyság növelést pedig nehezíti, hogy lényegesen nagyobb a segédmunkások aránya a foglalkoztatottakon belül, mint a korábbi években.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mi lehet a legmodernebb építőanyag?

Mi lehet a legmodernebb építőanyag?

Jelenleg is zajlik Sopronban a III. Erdei Szabadegyetem – döntéshozóknak című két napos esemény, ahol a faalapú gazdaság, az erdészet, a fa- és az épí...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!