Tovább egyszerűsítik a kérelembeadást a 2016-os támogatásoknál

Agro Napló
Egyszerűsített támogatásigénylésekkel, gyorsított ügyintézéssel kecsegtet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az új, május 17-én záruló egységes kérelem-beadási időszakban. Az előzetes ellenőrzés bevezetésével óvnák a termelőket a formai hibáktól.

A hétvégére eső határidő miatt május 17-ig nyújthatják be a gazdák az egységes támogatási kérelmeket a Földművelésügyi Minisztérium háttérintézményéhez, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz – hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a kérelem-beadási időszak hó eleji megnyitásakor tartott sajtótájékoztatón. Mint mondta, az intézményrendszer jól teljesített a 2014-2020 támogatási időszak első, új szabályok szerinti támogatási évében, a fellebbezési arány például egy százalék alatt maradt. Szavai szerint azzal is a gazdáknak kedveztek, hogy a kötelező zöldítés teljesítésére 5 hónapot enged a magyar szabályozás, míg Németországban egy hónap alatt kell megfelelniük a termelőknek az előírásoknak.

Közvetlen támogatásokra évente 1,27 milliárd eurót fordíthat Magyarország, az idén ez mintegy 400 milliárd forint kifizetését jelenti – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár. Mintegy 50 ezer gazda lépett be az egyszerűsített kistermelői átalány rendszerbe – ez 2016-tól tovább egyszerűsödik, a termelőknek mindössze annyi a dolguk az idei kérelemmel, hogy a tavaly bejelentett területnagyságra kell igényelniük.

Czerván szerint bár jól teljesített az intézményrendszer, azért az új jogszabályoknak való megfeleléssel, azért akadtak jellemző hibák a gazdák részéről. Sokaknak okozott gondot, hogy a jogvesztő határidőkre nem figyeltek eléggé – például a termeléshez kötött támogatásoknál a kötelező mellékletek beküldésekor -, de akadtak problémák a jogszerű földhasználat igazolásával, illetve a táblarajzok megfelelő jelölésével. A zöldítési támogatás kapcsán jellemző volt, hogy elfelejtettek, vagy a SAPS kérelem alapján szükségesnél kisebb EFA területet jelöltek ki a gazdák. Gondok voltak a diverzifikációs növénykultúrák számával, a másodvetési idő bejelentésével is. A másodvetés beforgatása előtt 5 nappal ezt jelenteni kell majd az MVH-nak, mivel a korábbi utólagos 15 napos határidő visszaélésekhez vezetett – mondta az államtitkár.

A zöldítési támogatásnál előfordult 20-30 százalékos hibaarány is egyes feltételeknél – mondta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke. Az ellenőrzési tapasztalatok szerint a 20 féle választható zöldítési komponensből jellemzően a táblaszinten teljesíthető elemekkel éltek a gazdák, 95 százalékban parlagot és nitrogénmegkötő növények vetését jelentették be.

A termeléshez kötött támogatásoknál tipikus hibának számított, hogy az állattenyésztési támogatások esetében nem csak a jogszabályban megadott fajra, ivarú, vagy korú jószágra kértek támogatást a gazdák. Arra is fontos odafigyelni, hogy a támogatott tejelő tehenet március 31-én, a kérelembeadás időszakában is tenyészetben kell tartani – hívta fel a figyelmet az államtitkár. Az ezzel kapcsolatos állatorvosi igazolások hiányosak voltak sok esetben. Tipikus hiba volt a gyümölcstermesztési támogatásoknál, hogy az ültetvények minimális előírt tőszáma nem teljesült.

Épp ezek miatt vezetik be az előzetes ellenőrzést. Ennek keretében az MVH a támogatási kérelmek formai követelményeit ellenőrzi – például a bejelentett táblákra kötelező EFA területekkel, a kötelező mellékletekkel kapcsolatosan -, és legkésőbb június 12-ig elektronikus formában értesíti, ha hiányosságot, vagy javítani valót talál. A kijelzett hibákat a termelő az értesítéstől számított 30 napon belül szankciómentesen javíthatja egy erre szolgáló elektronikus felületen.

Ez az időszak a május 15-i határideig beadott kérelmek szankciómentes módosítására május végéig egyébként rendelkezésre álló időszakon felül értendő – hangsúlyozta Gyuricza Csaba, az MVH elnöke. A kérelembeadás szokásos menete szerint egyébként a május 17-június 9. közötti időszakban először, ámde késve benyújtott egységes kérelmeknél idén is él az egy százalékos levonás. Mintegy 170 ezer regisztrált termelőtől várja az egységes kérelmeket a hivatal. Idén már 32 jogcímre lehet kérelmezni, és újabb térképi adatok is bekerültek a kérelembeadási elektronikus felületre.

Az idei kérelem-beadási időszakban a tejhasznú tehenekre kért támogatásnál a külföldi ellés tényét már magyar állatorvosi igazolással is bizonyíthatják a termelők, a zöldség-gyümölcs termelők pedig a minősített szaporítóanyag használatot saját, illetve a termelői csoport nevére kiállított számlával is igazolhatják – ismertette a változásokat Czerván György. Újdonság az is, hogy minden támogatásnál egységes formátumú lesz a gazdálkodási napló.

A tavalyi támogatások kifizetésével kapcsolatban Gyuricza Csaba megemlítette, hogy április elejére a 400 milliárd forintnyi közvetlen támogatásból 342 milliárdot utaltak át a termelőknek. SAPS támogatást a termelők 99 százaléka kapott addigra: 123 ezerből 120 ezernek mintegy 178,6 milliárdot utaltak ki. Szintén kifizettek mintegy 75,8 milliárd forintnyi zöldítési támogatást 111 ezer termelőnek – ez az ügyfelek 90 százaléka. A mintegy 50 ezer kistermelői átalánytámogatás igénylő 90 százaléka ugyancsak megkapta már a támogatást április 7-ig, a fennmaradó összeg kifizetését pedig a következő hétre ígérte az elnök. A termeléshez kötött támogatások kifizetését áprilisban kezdte meg az MVH, az elnök reményei szerint májusban ki is tudják fizetni a teljes összeget.

Kiss Melinda Katalin

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!