Új fejlesztéssel bővül a hazai víztudományi kutatás eszköztára

Agro Napló
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) által vezetett konzorcium 531,3 millió forint vissza nem térítendő támogatással fejlesztett innovatív vízanalitikai mérőműszer-családot – közölte a felsőoktatási intézmény lapunkkal, hozzáfűzve: a Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program (NVKP) keretében megvalósuló fejlesztés egyebek között a magyar felszíni vizek szennyezettségi állapotának pontosabb nyomon követését teszi lehetővé.

Az új eszközrendszer révén komplex módon, fő paramétereit tekintve in situ minősíthető és monitorozható a természetes és mesterséges vizek minősége.

„A négyéves futamidejű AQUAFLUOSENSE projekt keretében fejlesztett műszercsalád újdonságtartalmát a közvetlen és immunfluoreszcencián alapuló mérési elvek és technikák, valamint az optikai és a lézeres spektroszkópia együttes, moduláris alkalmazása adja. A rendszer egyes mintavevő eszközei élővizekben is alkalmazhatók, a vizsgált vizes élőhely ökológiai jellegzetességeihez adaptálhatók, valamint az egyes monitorozási pontokon jelentkező célfeladatokra egyedileg konfigurálhatók” – tájékoztatott Székács András projektvezető, a MATE Környezettudományi Intézetének kutatója.

Az idén februárban lezárult projekt révén olyan módszertani fejlesztés valósult meg, amelyben a gerjesztéses fluoreszcencia mérésével a legfontosabb vízkémiai alapparaméterek és egyes szerves mikroszennyezők jelenléte egyetlen mérési eljárásban párhuzamosan mérhetők.

Az új műszercsaláddal lehetővé válik a kérdéses szennyezők mérését optimálisan megvalósító monitorozó eljárás gyors telepítése és üzemeltetése – egy konkrét vízminőségi probléma vagy katasztrófahelyzet kialakulása esetén is.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával az NKFI Alapból megvalósuló projekt konzorciális kereteiben a MATE Környezettudományi Intézete, a MATE Élelmiszertudományi és Technológiai Intézete, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Atomfizika Tanszéke, az Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézete, az Izotóp Intézet Kft., valamint az Optimal Optik Kft. vett részt. A négyéves futamidejű projekt megvalósítása ez év februárjában fejeződött be – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Gyuricza Csaba lett a MATE rektora

Gyuricza Csaba lett a MATE rektora

Áder János köztársasági elnök Gyuricza Csabát nevezte ki a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorának, a Magyar Agrár- és Élettudományi...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!