Új lökést adhat a FAO a nagy múltú örmény szőlőtermesztésnek

Agro Napló
Vitikultúra, a szőlőtermelés „tudománya”, amely mintegy 8000 éves múltra tekint vissza Örményországban. Az ország adottságai kedveznek a szőlőművelésnek, így azt még napjainkban is művelik.

A növény egészségére és genetikai erőforrásaira való odafigyelés hiányában azonban a szektor jövője bizonytalan. Az örmény kormány felkérésére ezért az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) mindkét aspektussal foglalkozik.

Ennek részeként ma egy jereváni műhelymunka keretében helyi és nemzetközi szakértők megvizsgálják a jelenlegi szabályozást, annak hiányosságait, és néhány innovatív európai megoldást is.

Egy szektor növekedési potenciállal

Jelenleg a gyümölcsösök mintegy harmada van szőlővel beültetve, de van még potenciál a növekedésre. A termény részben frissen kerül a boltok polcaira, de a java feldolgozásra kerül és brandy vagy bor készül belőle a hazai és nemzetközi piacra.

Bár a terméshozam és az export mennyisége évről évre nő, az elmúlt 25 évben nem igazán törekedtek a szőlő fajtagazdagságának javítására. A tradicionális fajták nagy részét a kihalás fenyegeti.

Ezért a projekt részeként három szőlőskertet alakított ki a FAO: a növényi génmegőrzésért, a jó minőségű szőlőoltvány-utánpótlás miatt és egyet oktatási-demonstrációs célból is.

 

A pusztító filoxéra

Egy másik probléma, amivel az örmény szőlőtermesztőknek szembe kell néznie a filoxéra vagy szőlőgyökértetű. Az Észak-Amerikából származó kártevő a 18-19. században végigsöpört Európán. Most megjelent Örményországban is, ahol egyetlen kis szőlészetből indulva néhány év alatt eljutott az ország több részére, többek között az Ararát völgyébe is, mely a legjelentősebb örmény borrégió.

 „Örményországban a szőlő 90 %-a saját gyökerű szőlő és csupán 10 % a filoxérának ellenálló oltvány,” mondta Avetik Nersisyan, a FAO mezőgazdasági szakértője. „Hogy megakadályozzák a filoxéra továbbterjedését, a szőlősgazdáknak ki kell irtaniuk a jelenlegi tőkéket és új, ellenálló fajtákat telepíteni a következő 3-7 évben.”

Egy másik FAO projekt, ami a héten kezdődött, ehhez nyújt segítséget az országnak tanúsított, filoxéra rezisztens oltványokkal és új tanúsítási rendszer kidolgozásával.

Az örmény szőlészetek 95 %-ban családi gazdaságok kezében vannak – a legnagyobb nyertesei ennek így ők lesznek.

Forrás: FAO

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!