Újabb 100 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg - Videóval

Agro Napló
Újabb 100 ezer hektár állami föld kerül családi gazdaságokhoz haszonbérbe. A tíz nemzeti park vagyonkezelésében lévő terület pályázati előkészítését augusztusban indítják el – közölte Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földprogramért felelős államtitkára az ócsai tájvédelmi körzetben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

A májusi 40 ezer hektár után ezzel 140 ezerre emelkedik a "Földet a gazdáknak" program keretében haszonbérletbe vehető, nemzeti parki vagyonkezelésben lévő terület nagysága.

Az államtitkár hozzátette: meghirdetik a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) vagyonkezelésében lévő mintegy 100 ezer hektár földterület is.

Ilyen léptékű program egyedülálló az újkori Magyarország történetében – emelte ki. Bitay Márton közlése szerint 2010 előtt 600 ezer hektár állami földterületet 600 bérlő használt.

A birtokméretekkel kapcsolatban elmondta: szántóterületek esetében 25-30 hektár az átlag, legelők esetében 65-70. Ezt a programot kifejezetten a kis, közepes családi gazdálkodók számára írták ki – hangsúlyozta, hozzátéve: a kormány szándéka, hogy a földterületek használatát illetően a nagybirtok és a közepes családi birtok jelenlegi 50-50 százalékos aránya 80 százalékra változzon a családi gazdaságok javára.

Természetesen van létjogosultsága a nagybirtoknak is, de "ennek kerete 20 százalék" – fűzte hozzá.

Az államtitkár felidézte: a kormány júliusi döntése értelmében lehetőség nyílik arra, hogy minden 100 hektár fölötti birtoktestre több nyertest is hirdessenek.

A sajtótájékoztatóra készült tájékoztató szerint a nemzeti parki igazgatóságok esetében olyan védett természeti területek jelennek meg a felhívásokban, amelyek kezelése, természetkímélő hasznosítása jelenleg is haszonbérleti szerződések útján biztosított. A hatályos haszonbérleti szerződések döntő része - mintegy 90 százaléka - jövő augusztusban jár le. Az igazgatóságok vagyonkezelésében lévő területek 54 százalékán - 156 ezer hektáron - végzik jelenleg is haszonbérleti szerződések útján, gazdálkodók bevonásával a természetvédelmi kezelést.

Bitay Márton kitért arra is, hogy a nemzeti parki földek esetében a szakmai felügyelet továbbra is Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár kezében van.

Füri András, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzeti parkok földjeinek meghirdetése - a minisztérium iránymutatásait és az egyes parkok sajátosságait figyelembe véve - egységes szempontok szerint történik, a program a környezetügyért felelős államtitkárság, az állami földprogramért felelős államtitkárság, valamint a nemzeti parkok igazgatóságainak szoros együttműködésében valósul meg.

Az igazgató hangsúlyozta: ezeknél a birtoktesteknél kiemelten fontos szerepe van a természetvédelmi kezelésnek, hiszen védett növény- és állatfajok találhatók rajta.

Hozzátette: a bérlőket számos módon segítik majd, többféle formában is kapnak tájékoztatást, az előírások betartását az igazgatóságok munkatársai is segítik, ugyanakkor az ellenőrzésekre is hangsúlyt fektetnek. Füri András elmondta: a 14 ezer hektáros DINPI esetében összesen mintegy ötezer hektárt írnak ki két ütemben. A májusi első részben 16 birtoktestet hirdettek meg 1214 hektáron, a második ütemben 104 birtoktest kerül kiírásra mintegy 3800 hektáron, a szerződések a DINPI-nél döntően 10 évre szólnak.

A nemzeti parkok vagyonkezelésében lévő földterületekről az igazgatóságok honlapjáról lehet tájékozódni.

(MTI)

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Hogyan fizessük a földbérleti díjat?

Hogyan fizessük a földbérleti díjat?

Január 1-től egy új szabályozás lépett életbe a haszonbér megfizetésében, eszerint csak banki átutalással vagy belföldi postautalvánnyal lehet fizetni...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!