Újabb szakképző iskolában tanulhatnak korszerűbb környezetben a diákok

Agro Napló
Több mint 149 millió forintból valósult meg a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolájában a tanulást segítő terek infrastrukturális fejlesztése.

Az Agrárminisztérium (AM) által fenntartott agrárszakképző intézmények közül összesen hat iskolában zajlottak hasonló beruházások, együttesen több mint 800 millió forint uniós és hazai forrásból – tette közzé a kormányzati hírportál.

A kormany.hu arról tájékoztat: a fejlesztésnek köszönhetően a 80 éves múlttal rendelkező csornai székhelyű Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskolában megújult számos tanterem, korszerűsítették a tanműhelyeket, az iroda helyiségeket és a vizesblokkokat. Emellett teljes körűen felújították a tornacsarnokot, lecserélték a régi nyílászárókat, kijavították a tetőt és új eszközöket is vásároltak. A fejlesztés az EFOP-4.1.3-17-2017-00051 azonosítószámú projekt keretében történt meg.

Az ismertetés rámutat, hogy az AM kiemelten fontosnak tartja, hogy a fenntartásában működő szakképző intézmények korszerű elméleti és gyakorlati tudással vértezzék fel a diákokat. A cél az, hogy a tanulók a mai kor elvárásainak megfelelő környezetben tölthessék idejüket az intézményben. Az agrártárca elkötelezett amellett, hogy vonzóbbá tegye az agrárszakmákat a fiatalok körében, ezért elengedhetetlennek tartja a szakképző intézmények tanulói környezetének, épületeinek, illetve azok műszaki állapotának modernizálását, a XXI. századi igényekhez igazítását, az iskolai mintagazdaságok, modern tanüzemek és tanműhelyek kialakítását.

Az Agrárminisztérium összesen 6 projekt megvalósításához nyert forrást az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alapja által támogatott, „Az állami fenntartású köznevelési intézmények tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztése” elnevezésű pályázaton. Ennek részeként valósultak meg a csornai székhelyű intézményben most átadott fejlesztések. A projektről bővebb információt a efop.am.gov.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők – tartalmazza az összefoglaló.


www.facebook.com/groups/mezogepeszek

A Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tanulói rendszeres résztvevői az Agro Napló által szervezett diákságnak szóló vetélkedőnek. A sok jó emlék közül most elevenítsük fel 5 érv, hogy a mi iskolánkat válaszd! című 2018-as kisfilmjüket. Reméljük, hamarosan újra személyesen is találkozhatunk!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!