Újra jön a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow

Agro Napló
Az idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – jelentette be a NAK elnöke Budapesten.
Győrffy Balázs és Harsányi Zsolt, fotó: NAK

Győrffy Balázs az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón elmondta: a III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow május 23-24-én várja az agrárszakembereket Mezőfalván; az eseményre ingyenes a belépés.

Az agrárkamara által életre hívott, első ízben tavalyelőtt megtartott NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow bemutató és kiállítás az ország legnagyobb szántóföldi szakmai rendezvényévé vált. Az első bemutatón 130-nál is több kiállító volt jelen, és az esemény két napja alatt több mint 15 ezer látogató volt kíváncsi az eseményre. Az első rendezvény pozitív tapasztalatai és visszajelzései alapján nem volt kérdés, hogy az agrárkamara újra megrendezi a kiállítást.

Ám tavaly – egyes vélemények szerint, mivel Mezőhegyesen volt a gépshow, és az őszi időpont sem volt esetleg mindeninek kedvező – csökkent a látogatók száma, ezért került vissza a rendezvény Mezőfalvára és a tavaszi időpontra. Hogy ez utóbbi jó döntés volt-e az idén dől el – tette hozzá.

A NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow az ország egyetlen olyan álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítása, ahol a mezőgazdasági gépek legszélesebb kínálata megtekinthető. Így ez tájékozódási pont lehet azok számára, aki ezen a területen érintettek – mondta a NAK elnöke. Kiemelve: a mozgó gépbemutatón működés közben figyelhetik meg a látogatók a szántóföldi munkákat ellátó legmodernebb eszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat. A használók számára ugyanis fontos a terepi tapasztalatok megszerzése is egy-egy munkagép, munkaeszköz esetében – mutatott rá.

Emellett a rendezvény középpontjába az évszaknak megfelelő fajtabemutatók, mikroparcellás és demóparcellás növénytermesztési bemutatók, valamint többek közt a gazdálkodás különböző területeit ismertető előadások is lesznek az érdeklődő szakembereknek. A kiállítást mintegy 50 hektáron rendezik meg, igény esetén a terület akár 60 hektárra is bővíthető. A jelentkezés folyamatos, de a helyek egyre fogynak  – mondta Győrffy Balázs.

Megjegyezte: A szervezők a magágyakat időben előkészítették, a kiállító cégek pedig maguk gondozzák a saját fajtáikat, a saját technológiáik szerint, ehhez öntözési lehetőséget is biztosították. Egyebek mellett őszi búzával, repcével, borsóval, zabbal és lennel is találkozhatnak az érdeklődők. Továbbá idén az erdőgazdálkodásra is külön hangsúlyt helyeztek, mivel ez a művelési ág jelentős területet érint hazánkban és a volumene is meghatározó. De a legújabb nemesítési és kutatási eredmények szintén bemutatkoznak a gyakorlatban, köztük nagy és biztonságos termést ígérő fajták, hibridek is.

A NAK azt a célt tűzte ki, hogy a szóban forgó két nap széles körű tájékozódási lehetőséget nyújtson a gazdálkodóknak. Így a gazdálkodók közvetlenül szerezhetnek olyan releváns és naprakész információkat, amelyek segítik őket a fejlődést biztosító döntések meghozatalában.

Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke azt emelte ki, hogy a forgalmazók a bemutatott gépeket eszközöket munka közben szeretnék szeretnék láttatni; megmutatni a gazdáknak, a gépek valódi teljesítményét ugyanis csak a szántóföldön lehet lemérni. De természetesen lesz lehetőség az állógépek megtekintésére, és kapcsolatteremtésre is a partnerekkel is.

A most bemutatásra kerülő gépek már feledteti azt a korábbi sztereotípiát, hogy a mezőgazdaság izzasztó és piszkos munka. A mostani erőgépek vezetőfülkéi már klímatizáltak, komputerizáltak és automatizáltak is. A rendezvényen ott lesznek az MKB bankcsoport képviselői is, hogy az esetleges vásárlásnál, ha szükséges segíthessenek.

A MEGFOSZ elnöke az Agro Naplónak elmondta: az új mezőgazdasági gépek tavalyi összárbevétele elérte a mintegy 170 milliárd  forintot. A számítások szerint az idén ez mintegy 20 milliárd forinttal több lehet, amennyiben kedvezőre fordul az időjárás, azaz   néhány napon belül megfelelő mennyiségű eső esik

A NAK és a MEGFOSZ vezetői április 4-én együttműködési megállapodást írtak alá a rendezvény szervezésével kapcsolatban. A NAK és a MEGFOSZ 2017-ben egy új koncepció alapján indította útjára a két egymást jól kiegészítő rendezvényt egy helyen és egy időben. Ezáltal a gazdálkodók időt, energiát és pénzt megtakarítva évente egy alkalommal, egy szabadtéri helyszínre koncentrálódhatnak. A mostani rendezvényen a belépés a látogatók számára díjmentes, ahogy a parkolás is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!