2024. március 29. péntek Auguszta

Újra megjelent Magyarországon a madárinfluenza

Agro Napló
A madárinfluenza H5N8 altípusának jelenlétét igazolta március 25-én egy Bács-Kiskun megyei kacsatartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság az Agro Naplóval.

A tájékoztatás szerint az állategészségügyi szakemberek az érintett 32 500 pecsenyekacsa leölését már gyanú alapján megkezdték. A járványügyi nyomozás pedig folyik.

A Bács-Kiskun megyei Csólyospálos közelében található kacsatartó gazdaságban azonosították a madárinfluenza vírusát. Az összesen mintegy 32 500 pecsenyekacsát számláló gazdaságban a hétvégén megemelkedett elhullást tapasztaltak, továbbá megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is.

A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. Többek között a fertőzött állományok leölését már gyanú alapján megkezdték a szakemberek, továbbá a gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védőkörzetet és a 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet. A betegség megjelenésének mikéntjére a folyamatban lévő járványügyi nyomozás adhat majd magyarázatot.

A vándormadarak vonulása miatt a vírus továbbra is folyamatos veszélyt jelent a baromfiállományokra. Emiatt továbbra is érvényben van a baromfik zárt tartásának kötelezettsége. Szintén kötelező a járványvédelmi minimum feltételek teljesítése, azaz a baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, valamint a takarmányt és az almot is zárt helyen kell tárolni – hívja fel az érintettek figyelmét a tájékoztatás.

hozzátéve: a madárinfluenzával kapcsolatos további információk, elérhetőek a Nébih tematikus weboldalán.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!