Változások a Budapesti Nagybani Piac működésében

Agro Napló
Módosult a Budapesti Nagybani Zrt. által a fővárosban működtetett Nagybani Piac házirendje, működési rendje július 29-én – tette közzé honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A tájékoztatás megjegyzi: a változtatások ugyan most az újdonság erejével hatnak, de ezek alapvetően csupán a jelenlegi törvényi és (élelmiszer-)kereskedelmi előírásoknak a piac életébe történő átültetései és az elmúlt évek működési tapasztalatainak házirendbe történő beillesztését jelentik.

Az új szabályok összhangban vannak a tisztességes kereskedelmi gyakorlattal, támogatják a termelőket és kereskedőket, egyben pedig a közegészségügyi, valamint a forgalomba hozatali szabályok és előírások fokozottabb felügyeletét is jelentik. A házirend módosítása mellett a Budapesti Nagybani Piac eddigi belépési módjainak díjszabása nem módosult, ugyanakkor új belépési módok és idősávokat is kialakítottak, ezek árazása követi a piaci mozgásokat. A működési rend változásai a belépési és a kereskedési idő széthúzását és a piacon belüli gépjárműforgalom csillapítását célozzák. (A hivatalos – és részletesebb – új házirend a nagybani.hu oldalon érhető el.)

A piac szabadtéri árusítóhelyein (szektorok) a következő termékek hozhatók forgalomba: zöldség, gyümölcs, termesztett gomba, savanyúság, magvak, palánta, virág, fenyőfa (B, D, E, F, G, H szektor). Az állati eredetű élelmiszerek közül tojás, méz; - egyéb élelmiszerek: tartósított élelmiszer, száraztészta, édesáru; háztartási vegyi áru, papír-, műanyagáru, egyéb iparcikk a piacon erre kijelölt külön árusítóhelyen (A szektor). Élelmiszer-értékesítés esetén az értékesítőknek biztosítaniuk kell a forgalomba hozott áruk nyomon követhetőségét (például: címkézés). A piac vasárnaptól csütörtökig 19 - 24 óra között, pénteken 19-től 23 óráig tart nyitva. Szombaton a piac zárva tart.

A piac területén értékesítési tevékenységet folytathat az a természetes személy, aki érvényes őstermelői igazolvánnyal, illetve kistermelői regisztrációval rendelkezik, és saját termékeit árusítja, illetve gazdálkodó szervezet, amelyet cégjegyzékbe bejegyeztek és rendelkezik a tevékenysége folytatásához minden szükséges hatósági engedéllyel. Az értékesítő (mind raktárhelyiségek, mind szabadtéri árusítóhelyek esetén) köteles a cége megnevezését jól látható módon feltüntetni.

A rendszeres árusításhoz T1-es termelői kártyával kell rendelkezni, ennek hiányában legfeljebb egy alkalommal lehet a piacon értékesíteni. Az igénylés ingyenes és gyors. A termelők számára helybiztosítás megkötésére is lehetőség van, amelyet egy hónapra, három hónapra, vagy egy évre lehet igénybe venni a szabadtéri árusítóhelyekre.

A piacra lépés állandó és eseti helybiztosítással már 14 órától lehetséges. Helybiztosítás nélkül – de az egyéb díjak megfizetése mellett – történő árusítás esetén a szabad helyekre lehet beállni kapunyitást követő 20 órától.

Vásárlói kategóriák szerint V 1-5 típusú vásárlói kártyák kiváltásával ajánlott a piac területére behajtani. A kártyák minimum tíz belépésnek megfelelő pénzösszeggel való feltöltése (átutalással vagy a piac főpénztárában készpénzbefizetéssel lehetséges) szükséges: behajtáskor ez alapján vonják le a behajtási díjat és állítják ki a számlát.

V1-es kártyával (általános vásárló) a piacra 20 órától léphetnek be, a bekötőúton 17 órától várakozhatnak.

V2 kártya igazolt zöldség-gyümölcs nagykereskedelmi tevékenység esetén, a V4 kártya igazolt zöldség-gyümölcs kiskereskedelmi tevékenység esetén igényelhető. A V2 és V4 kártya jogosultjai 16 órától léphetnek a piacra és 15 órától várakozhatnak az úgynevezett puffer-parkolóban.

V3 kártyát az árubeszállítók igényelhetik, ők 16:30-tól léphetnek be.

V5 kártyát a nagy belépésszámmal és 5 tonna feletti teherbírású gépjárművel rendelkező V2 kártyatulajdonosok válthatnak, számukra a belépés már 15 órától biztosított. A vevői kártyák kiállításának éves díja 5460 forint.

Minden további a Budapesti Nagybani Piaccal kapcsolatos információt a nagybani.hu oldalon érhetnek el. A változtatásokkal kapcsolatos NAK tagi észrevételeket és a piaccal kapcsolatos kérdéseket, kéréseket a horvath.vivien@nak.hu címre küldhetik meg – tartalmazza az összesítés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!