Vámháború: Kína több amerikai agrárterméket vehet

Agro Napló
A kínai kormány képviselői a tervek szerint azt javasolják amerikai tárgyalópartnereiknek, hogy az ázsiai ország évi 30 milliárd dollárral növelné az amerikai mezőgazdasági termékek importját, hogy ezzel is csökkentse a kínai külkereskedelmi többletet – értesült a Bloomberg amerikai hírügynökség.

A két ország képviselői kedd óta tárgyalnak Washingtonban az átfogó kereskedelmi megállapodás mielőbbi megkötése érdekében. Kedden és szerdán szakértői szintű egyeztetés zajlott, csütörtökön és pénteken a két ország főtárgyalói ülnek le egymással - írta az MTI.

Donald Trump amerikai elnök március 1-jében szabta meg azt a határidőt, amíg megállapodásra kell jutni a vitás kereskedelmi kérdésekről, különben 10 százalékról 25 százalékra emelik a pótvámokat, amelyeket évente 200 milliárd dollár értékű kínai importcikkre vetnek ki. Trump elnök nemrég jelezte, hogy nem feltétlenül ragaszkodik a március 1-jei határidőhöz. Döntés még nem született a kérdésben, de egyes értesülések szerint további 60 nappal tolnák ki a kereskedelmi "tűzszünet" eredetileg 90 napban meghatározott időtartamát.

Tavaly 323 milliárd dollár amerikai deficit alakult ki a Kínával folytatott kereskedelemben.

Idén januárban a kínai külkereskedelmi többlet 27,2 milliárd dollár lett, 24 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A kínai kivitel 2,4 százalékkal, 36,5 milliárd dollárra mérséklődött, míg az amerikai termékek kínai importja 41,2 százalékkal, 9,2 milliárd dollárra esett.

Kína 2017-ben 24,2 milliárd dollár értékben importált amerikai mezőgazdasági termékeket. Tavaly ez csaknem a harmadával, 16 milliárd dollárra zsugorodott, miután Kína - válaszul a korábbi amerikai intézkedésekre - 25 százalékos vámot vetett ki az amerikai mezőgazdasági termékekre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!