Védekezzünk az amerikai fehér medvelepke ellen!

Agro Napló
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (NÉBIH) érkezett jelzések szerint idén komoly veszélyt jelent az amerikai fehér medvelepke, ismertebb nevén amerikai fehér szövőlepke (Hyphantria cunea) nagymértékű elszaporodása Magyarország egyes területein. A fokozott kártételi kockázat miatt a veszélyeztetett területeken fontos a fertőzöttség felmérése, indokolt esetben a védekezés végrehajtása.

 

A NÉBIH információi szerint hazánk egyes területein aggasztó mértékű az amerikai fehér medvelepke elszaporodása. Hajdú-Bihar megyében a Berettyó-Kálló köze, Nagy-Sárrét, Bihari-sík, Érmelléki Löszös hát, valamint a Dél-Hajdúság kistájakon az első nemzedék felszaporodását észlelték, a hernyók tömegesen fordultak elő főként útszéli bodza bokrokon és zöld juharon. Szintén általánosnak mondható a kártevő első nemzedékének lárvakelése Csongrád megye homokvidékén (Mórahalom, Zákányszék, Ásotthalom), de az útszéli fákon a megye más részein is megfigyelhető. Tolna megyében szokatlanul korán vette kezdetét a második szövőlepke nemzedék rajzása.

A jelenlegi tendenciák alapján a veszélyeztetett területeken – különösen amennyiben a továbbiakban kedvezően alakul az időjárás – az utóbbi évtized legerősebb amerikai szövőlepke kártétele várható a nyár végi időszakra. A NÉBIH felhívja az érintettek figyelmét, hogy a súlyos károk megelőzése érdekében gondoskodjanak a fertőzöttség mértékének felméréséről, továbbá az indokolt védekezés végrehajtásáról!

Az amerikai fehér szövőlepkéről

A kártevő Észak-Amerikából került Európába. Rendkívül kártékony rovar, amely több mint 200 növényfajon képes kifejlődni. Kedvelt tápnövényei például a zöld juhar, a fehér eperfa, a fekete bodza, a cseresznye, a körte és a dió.

Az amerikai fehér szövőlepkének évente két nemzedéke van. A kártevő bábállapotban a fák kérge alatt és egyéb védett helyeken telel. Az első nemzedék lepkéi április közepe után jelennek meg. A második nemzedék lepkéi pedig jellemzően július-augusztus hónapban repülnek. A kikelő fiatal hernyók fejlődésük korai szakaszában csoportosan, szövedék védelmében táplálkoznak, a fejlettebb lárvák a lombozaton szétszéledve károsítanak. Erős fertőzés esetén tarrágást idézhetnek elő. Az első nemzedék lárvakárosítása általában elmarad a második nemzedékétől.

A védekezésről

A védekezést a fiatal lárvák ellen időzítsük! Eleinte hatásos módszer a hernyófészkek fizikai eltávolítása és megsemmisítése, míg a későbbi fejlődési szakaszban a szétszéledt lárvák kártételét kémiai védekezéssel lehet csökkenteni. A rovarölőszeres védekezéshez használható készítményeket a területen jelenlévő virágzó növényeket figyelembe véve, nedvesítő szerrel célszerű alkalmazni.

Az amerikai fehér szövőlepke ellen használható növényvédő szerek okiratai - a felhasználási előírással együtt - megtalálhatók a NÉBIH honlapján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Egyre több az amerikai fénybogár

Egyre több az amerikai fénybogár

A repcetáblákban kihelyezett sárgatálakban egyre több bunkós csápú, szárnyfedőjén sárga foltokat viselő, viszonylag nagyméretű, 4–6 mm testhosszúságú...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!