Végre van hová fordulni a vadkérdésekkel!

Agro Napló
Május 11-én tartotta alakuló ülését az Agrárminisztériumban az Országos Vadgazdálkodási Tanács, mely kiemelten fontos szerepet játszik a vadgazdálkodási szakmapolitikai célok megfogalmazásában.
Fotó: Pelsőczy Csaba, Agrárminisztérium

Az eseményt Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, aki elmondta, hogy a vad védelmét és a fenntartható vadgazdálkodást érintő kérdések megtárgyalásához, a vadgazdálkodás széles körű társadalmi és tudományos szakmai megalapozása, valamint az állami tulajdonú vad védelméhez fűződő érdekek közti összhang megteremtése érdekében a tanácsnak kiemelt szerepe lesz az elkövetkező időszakban. A fenti célok elérése érdekében a jogalkotó a tagok kiválasztása során arra törekedett, hogy minden érintett ágazat képviseltesse magát a Tanács munkájában, így a vadgazdálkodók mellett a természetvédők, az erdőgazdálkodók, mezőgazdászok és az országos főállatorvos is helyet kapott – tájékoztatta az Agrárminisztérium az Agro Naplót.

 Az alakuló ülésen az elmúlt évek tevékenységének eredményeként Kovács Ferenc, a Vadgazdálkodási Főosztály vezetője beszámolt az ágazatot érintő jogszabályváltozásokról, valamint ismertette a közeljövőben tervezett változásokat is. Tekintettel arra, hogy a tanács a vadászattal, a vadgazdálkodással összefüggő jogszabálytervezetről is véleményt nyilváníthat, így fontos szerepet fog játszani a jogszabályok előkészítése során, elősegítve ezzel a jogi szabályozás sokoldalú megalapozását és a végrehajthatóság javítását. A megjelent tagok egyhangúan választották meg elnöknek Takács Szabolcsot, a Veszprém Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében jelenlévő tagot. Az újonnan megválasztott elnök köszöntő beszédében elmondta, hogy a vadgazdálkodásért felelős miniszter által felkért tagok sok éves szakmai tapasztalatukkal eredményesen fognak hozzájárulni a tanács működéséhez.

Az Országos Vadgazdálkodási Tanács újbóli felállásával a vadgazdálkodási szakigazgatás célja egy, a korábbiaknál eredményesebben funkcionáló, a vadgazdálkodási ágazatot hatékonyan előmozdító és összefogó testület működtetése.

(Forrás: Agrárminisztérium)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Mezőhegyes és a magyar agrárjövő

Mezőhegyes és a magyar agrárjövő

Mezőhegyes a magyar agrárium története és jövője szempontjából egyaránt megkerülhetetlen - mondta Nagy István agrárminiszter a Békés megyei városban e...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!