Világbank: a műtrágya ára közel 70%-kal magasabb lesz az idén

Agro Napló
Az Ukrajna elleni orosz háború okozta sokk következtében idén meredeken emelkednek a globális energia- és élelmiszerárak – derül ki a Világbank negyedéves árupiaci kilátásokról szóló jelentéséből.

A dokumentum összeállítói szerint idén a globális energiaárak 50,5 százalékkal emelkednek tavalyihoz képest, 2023-ban viszont már 12,4 százalékkal csökkennek – értesült az Agro Napló.

Az élelmiszerárak az idén várhatóan 22,9 százalékkal nőnek, jövőre viszont 10,4 százalékkal visszaesnek. A Világbank a legjelentősebb, 29,7 százalékos növekedést a növényi étolajok szegmensében várja az idén. Emellett a műtrágyák drágulása elérheti a 69,2 százalékot, ami az egyik okozója a mezőgazdasági termékek áremelkedésének.

Tavaly az energiaforrások ára csaknem megduplázódott, az élelmiszerek ára 31 százalékkal nőtt.

A Világbank megjegyzi, hogy az elmúlt két évben az energiaárak emelkedése a 70-es évek eleje óta a legjelentősebb volt. Az élelmiszerek – amelyeknek a legnagyobb beszállítója Oroszország és Ukrajna, – valamint a műtrágyák drágulása 2008 óta a legnagyobb volt.

„Az árupiacok az utóbbi évtizedek egyik legsúlyosabb kínálati sokkját élik meg az Ukrajna elleni orosz háború hatásai miatt” – mondta Ayhan Kouz, a Világbank fejlesztési kilátásokkal foglalkozó csoportjának igazgatója. „Az ebből eredő élelmiszer- és energiaárak emelkedése humanitárius és gazdasági következményekkel jár. A nyersanyagok világszerte súlyosbítják az amúgy is magas árnyomást.”

A Világbank előrejelzése szerint idén a búza ára több mint 40 százalékkal nő, rekordmagasra emelkedik. Az emelkedő árak komoly nyomást fognak gyakorolni a búzaimporttól függő fejlődő országokra.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Az egész világ élelmiszerválságban

Az egész világ élelmiszerválságban

Világszerte emberek millióinak keserítik meg az életét az emelkedő energia- és élelmiszerárak. Sokan most kerültek először igazán nehéz helyzetbe.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!