Állat és környezete

A gazdaságos sertéstartás a szakmai közvélemény által is elfogadottan öt alappilléren nyugszik:

• genetika

• állategészségügyi státusz

• irányítás

• takarmányozás

• tartás

Genetikai alap alatt az adott tulajdonságot, tulajdonságokat meghatározó gének összességét, szûkebb értelemben képességet, a lehetséges maximumot értjük.

Mindig csak adott állatra igaz, a fajtában meglévõ átlagos genetikai képességekre / genetikai potenciálra) csak utal. Elvileg – laboratóriumi körülmények között mérhetjük is, a kísérlet vagy vizsgálat során észlelt teljesítményt genetikai képességnek fogva fel. Az észlelt teljesítmény-szintet ugyanis az örökletes adottságok és a környezeti tényezõk együttesen határozzák meg. A laboratóriumi (vizsgálati) környezet az általunk optimálisnak tartott – és ember által befolyásolható – feltételrendszert célozza meg, kérdés, tisztában vagyunk-e, hogy ténylegesen mi az. Szerintem nem. Véleményem szerint még azt sem tudjuk, hogy a környezet milyen elemekbõl tevõdik össze, nemhogy ismernénk annak optimumát.

Nemrég olvastam például egy kísérletrõl, mely az ember-állat közötti viszony, és a termelés között keresett összefüggést. A három tenyészkancsoport közül az elsõvel a gondozó szelíden bánt, kommunikált vele, fültövét, martájékát vakargatva jólesõ érzést váltott ki az állatoknál. A második csoporttal közömbösen, közönyösen bántak, a harmadikkal destruktívan. A különbözõ kancsoportok által termékenyített kocák fialási százalékában döbbenetes különbségek adódtak az elsõ csoport javára: az eredmények 90 % és 20 % között mozogtak.

Valószínûleg furcsán fog hatni: mi a saját telepünkön a kocákkal nyolc, tíz nappal a fiaztatóba telepítés elõtt intenzív “lelki” tréningbe fogunk, ami a haltájék, csecsek, fültõ, mar, nyak simogatásából áll.

Mindezek alapján – miszerint az optimális környezet meghatározásával vannak bizonyos problémáink – a genetikai potenciálról is csak becsléseink lehetnek. Nem kellemetlen dolog

erre gondolni, a képességek tényleges ismerete határt – “nincs tovább”-ot jelent. Mindez azonban nem ment fel bennünket az alól, hogy még a jelenleg optimálisnak tartott környezettõl is – “átlagos üzemi körülmények” – messze vagyunk, esetenként nagyon messze. Ennek – szerintem – kisebb részben a tõkehiány, nagyobb részben az ismerethiány az oka. Számos példát látunk ugyanis méregdrága, állatidegen technológiákra.

Az alábbi, szakmai körökben ismert ábra a hiányos környezet hatását demonstrálja.

Hiányos környezetre adott válaszok

ÁBRA

A zónahatárok távolsága a középponttól (optimumtól) az alkalmazkodóképesség, konstitúció függvénye, fajtánként, egyedenként eltérõ, része a genetikai alapnak, bizonyos mértékig a felneveléssel befolyásolható.

A környezet egyes elemei egymással szoros kapcsolatban állnak, az egyik elem tényleges értéke (az optimumtól eltérõ értéke) megváltoztatja egy vele kölcsönhatásban lévõ másik elem optimumát (például: hõmérséklet - páratartalom - szélsebesség).

Az egyes környezeti tényezõk hatása a termelésre nem egyforma, elvileg egy sorrend is felállítható, így a kisebb hatású környezeti elem optimalizálása tekintetében – különösen, ha az jelentõs invesztícióval járna – kompromisszumot köthetünk. (Bánházi, Cargill, Deinum 1998.) Örök és mindig elsõ kérdés: megtérülés, megtérülési idõ.

Az optimum mindig adott állat(csoport)ra értelmezhetõ, az egyes genotípusok (tágabb értelemben fajták, fajtakonstrukciók) környezettel szemben támasztott igénye bizonyos mértékben eltérõ. A genetikai alap szerves része az igény, igényesség (a környezet színvonalával szemben), ami a képességek növekedésével fokozódik. Ami az egyik genotípusnak lehet optimum, az az igényesebb fajtának kevés, fellép – felléphetnek genotípus – környezet interakciók. Ami azt jelentheti, hogy a nagyobb képességû genotípus termelésben alulmúlja a gyengébbet.

Különösen fontos a környezet szerepének a hangsúlyozása abból a szempontból is, hogy a veszteségek döntõ részét nem a fertõzõ betegségek, hanem a környezeti ártalmak (tartási, takarmányozási, mikroklimatikus hibák) hatására fellépõ, sokszor banális kórokozók által kiváltott betegségek idézik elõ (ld.: diszpozíciós betegségek).

A gazdasági állattartás fejlesztése – a fejlett állattartási kultúrájú országokban – teljes mértékben a “welfare” (jóléti) szempontokra támaszkodik (Ráczné Cservenák 2000).

Ez a kifejezés az állat és környezete harmóniáját jelenti, mikoris a környezet az állatból elégedettséget, kis sarkítással “boldogságot” vált ki. A jó közérzet jelei az állatok viselkedésébõl jól érzékelhetõek, s miután a termelés színvonalának egyik – szerintem döntõ – tényezõje, mérhetõk is.

Amit lehet, mérni kell, hisz amit nem mérünk, nem tudjuk irányítani, végsõ soron befolyásolni sem. A környezet és a termelés folyamatos monitorizálása teszi lehetõvé a megfelelõ termelési feltételek biztosítását:

A környezeti hiányosságoknak a termelésre gyakorolt negatív hatásai takarmány-kiegészítõkkel, még inkább medikációval mérsékelhetõk, persze. Megjegyezve, hogy ezek ésszerû használata szerintem is nélkülözhetetlen, nem hiszem, hogy a környezeti hiányosságok kiküszöbölésére kizárólag ezekre támaszkodhatnánk.

A gazdasági állatoknak nemcsak haszonértékük van, hanem ugyanúgy részei az élõvilágnak mint az ember, akivel kölcsönhatásban élnek (Ráczné Cservenka 2000). Ilyen alapon bizonyos jogokkal is rendelkeznek, mint amilyen a mozgás, öntisztítás, élettér, szelíd bánásmód, kíméletes halál, stb.

Minden korú és fajú állat számára biztosítani kell úgynevezett szabadságjogokat:

- mozgásban

- az állásban

- helyének és idejének megválasztásában

- kinyújtózkodásában és megfordulásban

- tisztálkodásban

- természetes viselkedésének megvalósításában

Mindezek a szabadságjogok formálói, alakítói (lesznek) a tartástechnológiának, a tartástechnológiai berendezéseknek, a környezetnek.

Az állattenyésztés közgazdasági helyzete soha nem volt kiemelkedõen jó, most sem az. Mégis elgondolkodtató, hogy a ciklusok mélypontján is voltak – vannak – veszteség nélkül termelõ üzemek, melybõl az következik, hogy a jobbak között kell lenni, hiszen az mégsem képzelhetõ el, hogy – akár csak rövidtávon is – az adott ágazat minden szereplõje egyidõben veszteségesen termeljen egy egyébként szükséges terméket.

A “jobbak között lenni” eléréséhez szeretnénk a következõ cikkekben segítséget nyújtani.

Czakó J. (1974) Gazdasági állatok viselkedése, Mezõgazdasági Kiadó Budapest

Kovács F. /1984 Sertéstenyésztõk kézikönyve, Mezõgazdasági Kiadó Budapest pp 63., 221., 231.

Ráczné Cservenka Noémi, Halász Béla,Oláh Tibor /2000/ A sertés V. évf. 2. Sz. pp 14-23