Szakfolyóirat > 2001/1 > Állattenyésztés Ló istálló
A hobbiló-tartásról
“A legnagyobb boldogság a földön a ló hátán van” tartja egy bölcselet. És aki már próbálta, milyen élmény nyeregben ülve, hegyen-völgyön, árkon-bokron keresztül iramodva beszívni az enyhén megizzadt hátas illatával keveredett friss levegõt, közben az ütemes patadobbanásokat hallgatva érezni szinte ugyan azt, amit honfoglaló elõdeink érezhettek, az tudja, mennyi igazság van ebben a mondásban. Sokan a dologba beleszerelmesedõk közül nem elégszenek meg a lovasiskolák adta lehetõségekkel, hanem saját otthonukban, társállatként szeretnék tartani, gondozni kedvencüket, hogy mikor idejük megengedi, heti három-öt alkalommal hódolhassanak kedvelt idõtöltésüknek. Õk, akik nem versenyzési szándékkal, csak egészségük és kondíciójuk megõrzése végett, kedvtelésbõl lovagolgatnak, alkotják a manapság szerencsésen egyre bõvülõ hobbiló-tartók táborát.
