A vetésforgók jótékony hatása a talajra, termésre több ezer évre nyúlik vissza. A mai Kína területén uralkodott Han dinasztia idõszakában mintegy 3000 évvel ezelõtt felismerték, hogy ugyanazon növény folyamatos termesztésével csökken a termés, ezért egyszerû forgókat vezettek be. Az ókori görögök és rómaiak már négyféle növényi sorrendet alkalmaztak: kettõt termékeny, egyet közepes, egyet gyenge termõképességû talajokon. Európa nagy részén a középkorban a háromnyomásos rendszerek (Eredeti: 1. év ugar, 2. év õszi gabona, 3. év tavaszi gabona; módosított: 1. répa, 2. tavaszi gabona, 3. õszi gabona) terjedtek el, majd igazi áttörést az ún. Norfolki négyes vetésforgó megjelenése váltott ki a 18. század végén. A négy növény (1. répa, 2. tavaszi árpa vöröshere alávetéssel, 3. vöröshere, 4. õszi búza) termesztését olyan módon oldották meg, hogy az mai kifejezéssel élve a fenntarthatóság követelményrendszerének megfeleljen.