A MANDULA KÁROSÍTÓI

Nagyon sok olyan polifág károsítót ismerünk amelyik a legtöbb lombosfán, csaknem valamennyi gyümölcsfánkon kisebb nagyobb mértékben kárt okoz. Hogy ezeket gyakran nem említik a mandulával foglalkozó szakkönyvek annak az az oka, hogy a mandula nagyon elhanyagolt, extenzív mûvelésû gyümölcsfánk. Az is gyakori, hogy szinte nem is tartják gyümölcsfának, inkább a telekhatárt jelzõ, kerítés mellett kis helyet elfoglaló, igénytelen szoliterként ültetik.

Pedig a mandula gyökerét is megrágja a cserebogár lárvája a pajor, gyökérnyakát a kószapocok, törzsét a mezei pocok, a nyúl és a szarvas sem kerüli ki mikor a háncsot dörzsöli le a fejlõdõ agancsáról.

Érdemes ezért áttekinteni a mandulán elõforduló károsítókat:

A vírusos betegségek közül a rügyhiány-, a mozaik- és a levélperzselõdés-vírust még nem mutatták ki hazánkban, de érdemes tudnunk róla, hiszen egy szemzõhajtással is behurcolhatók külföldrõl. A mandula csíkos mozaik vírusa már hazánkban is elõfordul, a Prunus nekrotikus gyûrûsfoltosság vírus viszont valamennyi Prunus fajon így a mandulán is elõfordul.

A védekezés egyedüli módja a vírusmentes szaporítóanyag használata.

A baktériumos betegségek közül a pszeudomonaszos baktérium különösen súlyos károkat okoz a mandulán. Lehetséges, hogy nem a faj speciális érzékenységérõl, hanem a mandulafák nagymértékû elhanyagoltságáról van szó.

Védekezés: a különösen durva beavatkozást jelentõ szüreti munka után, az enyhe õszi napokon és tavasszal rügyfakadás elõtt ajánlatos egy rezes (Rézoxiklorid, Bordói-lé) permetezés a mikrosebek fertõtlenítésére, és sebkezelés (Cellcid, Faplaszt) a nagyobb sebek gyógyulásának elõsegítésére.

Az agrobaktériumos gyökérgolyva veszélyes károsító, ezért a faiskolai lerakatokban nem szabad értékesíteni golyvás oltványt. A mellékgyökerekrõl le szabad vágni a tumorokat és értékesíthetõ a növény, de ha fõgyökéren, vagy gyökérnyakon fejlõdik golyva akkor meg kell semmisíteni az egész oltványt.

A mandulafát nagyszámú gomba károsíthatja. Az elhanyagoltság vagy ellenkezõleg az intenzív termesztés technológia, a környezeti tényezõk megváltoztatása más-más kórokozó elszaporodásának kedvez. Fiatal ültetvényben olyan károsítók léphetnek fel, amelyek korábban, az idõs fákon a megfigyelési küszöbérték alatt voltak.

A talajgombák közül Verticillium fajok fertõzhetik a gyökereket, a gyökérnyakat és a gomba toxin bejutva a tápanyagszállításba az edénynyalábok elszínezõdését és a kihajtott levelek fonnyadását, majd pusztulását okozhatják. Elõfordulásukra, károsításukra akkor számíthatunk ha paprika, paradicsom, vagy burgonya volt az elõvetemény, vagy éppen a köztesnövény. Ezen gazdanövényeket tehát számûzni kell a mandula környezetébõl.

Az õszibarack legveszélyesebb betegsége a tafrinás levélfodrosodás a mandulán meglehetõsen ritka, ezzel szemben az õszibarackon csak elvétve, csapadékos években károsító venturiás varasodás a mandula legsúlyosabb, ágszáradást, vesszõpusztulást okozó betegsége. A varasodás hatására jelentõsen romlik a fák kondíciója, és annak ellenére, hogy a tényleges vesszõtünetet is sokszor a téli fagy hatásának tulajdonítják, a beteg fák érzékenyebbek lesznek a téli fagyra. Ez a magyarázata annak, hogy egyes mandula-fajtákat néha fagytörõként, máskor fagyérzékenyként jellemeznek. A venturiás varasodás barna kerek, vagy ovális foltokat okoz a levélen, a termés zöld burkán, a hajtáson, majd a vesszõn. Az egy éves vesszõkön telel át a kórokozó, és tavasszal a konídiumok tömege fejlõdik az ekkora már megrepedezõ, besüppedõ, varas felületeken. A mandula levélen a varasodás foltjai általában nem lukadnak ki, a sztigminás levéllyukacsosodás betegség tünete abban különbözik, hogy mintha sok-sok söréttel lõtték volna keresztül a leveleket olyan lyukasak lesznek. Déli vidékeken, az Adria patján és szigetein még egy jellegzetesen szilva betegség, a polisztigmás vörösfoltosság is elõfordulhat a mandula levélen. A mandula rozsda, a szilva rozsdabetegségét okozó gombával rokon faj elõfordulása is ritka. A lisztharmatbetegséget ellenben a mandulán és az õszibarackon azonos faj okozza hazánkban.

A gombás betegségek elleni védekezést azonban a venturiás varasodás elleni védekezésre kell alapítani, hiszen a mandulánál tapasztalható nagymértékû vesszõ-, gally- és ágelhalás valamint az ezzel járó terméskiesés és rövid élettartam ennek a kórokozónak a rovására írható.

Mivel a kórokozó a vesszõhéj alatt telel, tavasszal mély hatású, benomil hatóanyagú készítmény csökkenti a konidium képzõdés mértékét. A konium szóródás májustól késõ õszig folyamatos ezért hosszú hatóidejû mankoceb hatóanyagú készítmény használata a legkifizetõdõbb.

A fás részek revesítését, majd korhasztását, és ezzel a törzsek kitörését, széthasadását okozó taplógombák közül mandulán a leggyakoribb a lepketapló és a hasadtlemezû gomba. A kipusztult fák tuskója mellett õsszel megtalálhatjuk a gyûrûs tuskógomba telepeit, de vizsgálataink szerint csak másodlagos ez az elõfordulás, más okok miatt kipusztult fa lebontását, korhasztását segíti elõ. Megelõzõ védekezésként nagyon fontos a szüret és a metszés után a sebek azonnali kezelése.

A rovarkártevõk közül a cserebogárpajor mellett a bronzbogár és a fekete díszbogár lárvája is károsíthatja a gyökereket. Az õszibarack valamennyi kártevõje elõfordul és károsít a mandulán is. A hajtást károsíthatja a barackmoly, a barna rügysodró, a bronzbogár, a csonthéjasok szövõdarazsa, a májszín rügysodró és a zöld rügysodró. A vesszõkön, ágakon megtalálhatjuk a kaliforniai pajzstetû telepeit.

A legveszélyesebb és leggyakoribb, a mandulafa pusztulását okozó rovar azonban a törzset és vastagabb ágakat károsító kéregmoly, ezért az inszekticides permetezéseknél a szórófejeket hangsúlyozottan a törzsön látható sebekre kell irányítani.

A vegyszeres védekezés mellett a kéregmoly ellen is hatásos a sebek kitisztítása, kezelése, mert a nehezen gyógyuló sebeket keresi fel tojásrakás céljából a kéregmoly. Mivel rejtett életmódot folytat, a kikelõ hernyó azonnal befúrja magát a kéreg alá, a növényvédõszeres védekezés elsõsorban a lepkék rajzásakor hatékony. Ez az idõpont a szexferomon csapdával megállapítható.

Dr. Véghelyi Klára