Takarmányozási tények és elõrejelzések 2001-re

Az tény hogy kukoricából 2000-ben mintegy 25-30%-al kevesebb termett országosan, de a fõ problémát a termésmennyiségek eloszlása jelentette. Néhány megyében (pl. Baranya és Tolna) a termésátlagok csak 15-20%-al maradtak el az elõzõ éviektõl, mivel az idõjárás valamivel kedvezõbb volt. Viszont az országnak vannak olyan területei (pl. Bács-Kiskun) ahol a legtöbb gazdálkodó 30-40%-os terméscsökkenést regisztrált. Így a takarmányhiány nem az ország egész területére jellemzõ. Jelenleg a gabonák ára 34000Ft/t felett van, amely egy teljesen új és speciális helyzetet teremtett a hazai takarmánypiacon. A gazdálkodó szervezetek dilemma elõtt álltak októberben, a betakarított kukoricának mekkora hányadát adják el a leszerzõdött árért, vagy ha nem volt szerzõdésük 29-30000Ft/t-ért, és mekkora mennyiséget tartsanak meg saját állatállományuk számára. Sajnos sok helyen a kettõ mennyiség eredõje nem tett ki jelentõs mennyiséget, pedig a promt eladásból származó bevételre nagyon nagy szükségük lett volna. Sokan amellett döntöttek hogy a saját szükségletük egy részétõl is megválnak, és az õszi idõszakban a tápjaikat valamilyen õrlési vagy egyéb olcsóbb melléktermékkel (korpa, törtszem, takarmányliszt, répaszelet stb.) kiegészítik. Tehát ezen melléktermékek irányába októbertõl megindult egy túlkereslet, amelynek természetesen árfelhajtó hatása volt, így ezen alapanyagok árai relatíve az értékükhöz képest magasra emelkedtek. Ekkora becsülete és ilyen magas ára a korpának még sosem volt (jelenleg 22-25000Ft/tonna+ÁFA), de sajnos ezen alapanyag mennyisége is véges. A búza és árpa mint forgalomképes alapanyag gyakorlatilag megszûnt, ugyanis a gazdaságok már csak akkora készlettel rendelkeznek, amely a saját állatlétszámuk takarmányozásához szükséges nyárig. Tehát szabad búzát találni a piacon elég nehéz. Más a helyzet a kukoricával, néhány gazdaság még mindig jelentõs tartalékokkal rendelkezik, és várja a megfelelõ idõpontot a piacra dobásig. Tehát a kukoricának tavasszal is lesz piaca. Az export jelenleg stagnál, mindenki várja a számára kedvezõ döntést a kormány részérõl. A tömegtakarmány helyzet is hasonlóan lehangoló, kukorica szilázsból mintegy 15-20%-al kevesebbet készítettek a gazdálkodó szervezetek mint a korábbi években, ugyanakkor a minõség is elmarad a 98-99-es évek kiváló beltartalmától. Szénából gyakorlatilag 30-40%-al kevesebbet lehetett betakarítani, a minõség viszont a legtöbb helyen jó-kiváló. A szarvasmarha ágazat tavasszal igen nehéz helyzetben lesz a tömegtakarmány hiány miatt, ezért a szakemberek egybehangzó véleménye szerint a termelt tej mennyiségének 5-10%-os csökkenése prognosztizálható ezen idõszakban az elõbb felsorolt okok miatt. A legtöbb gazdaság a tavaszi keverékektõl és az elsõ lucerna kaszálástól várja a kilábalást, ehhez a természet erõinek a beleegyezése is szükséges. A tehenészetek másik fõ problémája az állati fehérjék részleges vagy teljes kitiltása 2001. január 1.-tõl a kérõdzõk takarmányaiból (egyenlõre rendeletet még nem hoztak ki, amikor ez a cikk íródott). Ez elsõsorban a különbözõ fantázianevekkel ellátott bypass fehérjék kiváltását jelenti tisztán növényi védett fehérjékre, másrészt a halliszt mint bypass fehérjeforrás megszûntetését (a szakemberek véleménye megoszlik arról hogy a 100%-os hallisztet is kitiltják-e a szarvasmarha takarmányokból). Ez át fogja rendezni a védett fehérje és koncentrátum piacot, így 2001-ben azon cégek termékeinek térnyerése várható ezen a területen, amelyek rendelkeznek igazoltan csak növényi alapanyagból készült, megfelelõ védettségû bypass forrásokkal.

Most nézzük hogy mi a helyzet a fehérjepiacon. Itt is olyan sosem tapasztalt események zajlanak, amelyek minden eddigi elképzeléseit felülmúlják még a szakembereknek is. Az extrahált szójadara teljesen átvette az irányító szerepet ezen a téren, és az egyéb fehérjeforrások (halliszt, húsliszt, napraforgó) visszaszorultak. Sajnos a hazai termelésû szójabab (amely nagy részébõl full-fat - teljes zsírtartalmú szójadara készül leggyakrabban hidrotermikus eljárással, vagy extrudálással) termelési eredményei és gazdaságossága a 2000 évben minden várakozást alulmúlt. Így félõ, hogy a termelõk egyre inkább elfordulnak ettõl az igen értékes fehérjetakarmánytól. Véleményem szerint az országnak szüksége lenne egy olyan átfogó fehérjeprogramra, amely azt segítené elõ hogy azokon a területeken ahol gazdaságosan és rentábilisan lehet szójababot vagy egyéb fehérjetakarmányt termeszteni, ott a gazdálkodóknak legyen érdekük ezt is tenni. Minden egyes megtermelt szójabab kiváltana 0,7 tonna import extrahált darát (jelenleg a behozatal évi 600 000 tonna felett van). Azáltal hogy a napraforgó termesztésének a területe ennyire visszaszorult, és a belföldi napraforgódara mint fehérjetakarmány elenyészõ szerepet játszik a hazai fehérjefronton, az elkötelezettségünk a külföld felé még jobban megnõtt (nagyobb importhányad, ezáltal növelve az államháztartás hiányát). A hazai szójafelhasználás az 1998-as évben ugrott meg, amikor drasztikus szójaár csökkenés volt tapasztalható (fél év alatt 72Ft-ról 48Ft-ig csökkentek az árak). Csakhogy ezután szép lassan visszaemelkedetek az árak, és ami még rosszabb, a dollár is jelentõsen erõsödött a forinthoz képest. A szójadara hazai felhasználásunk pedig megmaradt a magas szinten, viszont a forintos ára jelenleg 80Ft+ÁFA körül van. Ki lehet számolni hogy Magyarországnak ez a több mint 30 forintos kilógrammonkénti többletköltség mekkora importköltség többletet jelent…

Tehát mint ahogy az írásomból kitûnik, 2001 nehéz éve lesz az állattenyésztésnek. A termelõi szféra akkor tud kilábalni ebbõl a reménytelennek tûnõ helyzetbõl, ha ezen költségnövekedést érvényesíteni tudja a felvásárlói árban, ez viszont vagy a támogatások növekedését kell hogy maga után vonja – amit kétlek – vagy a végsõ fogyasztói árak további emelkedését.