A húshasznú tehénállomány néhány fontosabb állategészségügyi kérdése

A legelõn való tartózkodás során az állatok különbözõ élõsködõkkel (parazitákkal) találkoznak. A parazitás betegségek közül a máj, az emésztõcsõ és a légutak parazitózisai a leggyakoribbak. Jelentõs súlyveszteség, többnyire idült szervi tünetek hívják fel rájuk a figyelmet, különösen akkor, ha az idõjárás is kedvezett a paraziták elszaporodásához (nedves, meleg idõ). A parazitás fertõzöttség kialakulásában nagy szerepe lehet az állatok hiányos táplálóanyag ellátásának is. A beteg állatot paraziTaellenes szerrel kezelni kell. A májmételykór mocsaras, állóvizes területeken jelent veszélyt ott, ahol a közti gazdája elõfordul. Augusztus-november között heveny, majd november után idült megbetegedést okoz. Idült formájában már bélsárvizsgálattal megállapítható a fertõzõdés, mert az állatok petéket ürítenek a bélsárral. A tüdõférgesség és a gyomor- és bélférgesség leginkább nedves nyarak után, a kora õszi hónapokban jelentkezik. Ellenük szakaszos legeltetéssel és gyakran idõközi kezelésekkel lehet hatékonyan védekezni.

Jelentõs veszteséget okozhatnak azok az élõsködõk is, amelyek az állat testének felületén telepednek meg (külsõ élõsködõk). Nyáron a legelõn élõ teheneket és borjakat a legyek nyugtalanítják a legjobban, amelyek különbözõ kórokozókat is terjeszthetnek, pl. a kötõhártya gyulladás kórokozóját. A legyekkel szemben légyirtó szereket tartalmazó porzózsákok kihelyezésével védekezhetünk.

A parazitózisok kártételének csökkentésében a megelõzés az elsõdleges. Legelõre hajtás elõtt az állatokat parazitáktól mentesíteni kell. Súlyos fokú fertõzöttség esetén a parazitaellenes szerekkel történõ kezelést ajánlatos kétszer, az õszi hónapokban és közvetlenül a legelõre való hajtás elõtt elvégezni. Egy-egy állomány, vagy legelõ fertõzöttségének mértékét rendszeres laboratóriumi vizsgálatokkal ellenõrizhetjük.

A húshasznú tehénállomány csoportosan, legnagyobbrészt legelõn tartása csak idült fertõzõ betegségektõl (gümõkór, brucellózis, leptospirózis) mentes állománnyal valósítható meg. A fertõzõ betegségekkel szemben a legnagyobb biztonságot a zárt telepek kialakítása jelenti. Mivel a különbözõ helyrõl vásárolt állatok a legkülönbözõbb vírusok hordozói lehetnek, fontos azok állategészségügyi elõéletének ismerete.

A vemhes állatok megbetegedései közül nagy jelentõségûek azok, amelyek a magzatot károsítják, és vetéléshez vezetnek. A vetélések mintegy 25-40 %-a fertõzõ okokra (baktériumok, gombák, vírusok) vezethetõ vissza. Ezeknek egy része nem idéz elõ feltétlenül vetélést, viszont felelõs lehet borjúban vagy felnõtt állatban más kórképek kialakításáért.

A szarvasmarhák vírusos hasmenése (VD) talán a legnagyobb jelentõségû hazánkban a vírusos megbetegedések között. A vírus már méhen belüli életben károsíthatja a magzatot, majd az állat egész életében látványos emésztõszervi tünetek (hasmenés) mellett légzõszervi és idegrendszeri tüneteket okoz. A fertõzötten született borjú egész életében üríti a kórokozót, és váladékokkal (bélsár, nyál) folyamatosan fertõzve a környezetet. A betegség elleni védekezésben a legfontosabb a vírus behurcolásának megakadályozása, mentes állományok kialakítása, a mentesség megõrzése. A mentesség kialakításának feltétele a fertõzött állatok laboratóriumi vizsgálatokkal történõ kiszûrése és eltávolítása. Ha a mentességet nem lehet kialakítani, akkor az állományt vakcinázni kell.

A különbözõ fertõzõ eredetû betegségekkel szembeni védekezés, megelõzés közös lehetõsége az immunbiológiai szempontból homogén állatállomány kialakítása, az állomány állatforgalmi és állategészségügyi zártságának megõrzése. A vásárolt, más helyrõl szállított állatokat karanténozni kell, a karanténozásra vonatkozó általános járványvédelmi szabályok betartásával. Vemhes állatokat a vemhesség elsõ felében állítsuk be az állományba, hogy az ellés idejére áthangolódjanak a fogadóhelyen lévõ vírusokkal szemben. A beteg állatokat el kell különíteni. Vannak olyan nagy járványt okozó betegségek, amelyek esetében az országos mentesség a követelmény, ilyen pl. a ragadós száj- és körömfájás, a keleti marhavész.

Különös figyelmet kell fordítani azokra a betegségekre, amelyek emberre is átterjedhetnek, így az ember egészségét veszélyeztetik. Ezek a húsmarhatartással kapcsolatosan a következõk: a BSE, a veszettség, a brucellózis, a gümõkór, a lépfene és a tarlósömör.

A nem fertõzõ megbetegedések egyik nagy csoportját az anyagforgalmi betegségek adják. Ezek hátterében általában a nem megfelelõ takarmányozás áll, egyes anyagok hiánya, vagy túlsúlya, a táplálóanyagok arányának megváltozása, vagy toxikus anyagok jelenléte. Enyhébb esetben klinikai tüneteket nem okoznak, de jelentõs gazdasági kárt jelenthet, pl. a fejlõdésben, növekedésben való visszamaradás, vagy a tejtermelés csökkenése.

A legelõre alapozott húshasznú tehéntartás során elõfordulhat tejsavmérgezés, ha az állat hirtelen nagy mennyiségû, könnyen erjedõ szénhidrát tartalmú takarmányhoz jut (pl. tarlólegeltetés, tejes és viaszérésben levõ silókukorica felvétele).

Tavasszal, a legelõre való hajtást követõen 2-3 héttel kialakulhat az ún. legeltetési (fû-) tetánia. Magnézium hiány okozza, izomgörcsök jelentkeznek, amelyeket az idõjárás hirtelen változása, õszi esõzés, zordabb idõ súlyosbíthat. Oka a legelõ füvének alacsony magnézium tartalma, ami hirtelen váltást jelent az istállózás alatti magasabb magnézium ellátást követõen. A kórkép megelõzhetõ a folyamatos, kiegyensúlyozott magnézium ellátással, magnézium tartalmú nyalósó kihelyezésével.