MENÜ

A rezisztens gyombiotípusokról röviden (dióhéjban)

Oldalszám: 35
2014.01.08.

A gyomállományok összetételét a fajok közötti konkurencia harc törvényei és az ember határozzák meg. Az agrobiocönózis, ezen belül az agrofitocönózis céltudatos emberi beavatkozással fenntartott életközösség. Ez a definíció akkor igaz, ha az ember valójában céltudatosan végzi növénytermesztõ munkáját. És vajon úgy végzi?

Az ezredfordulón Magyarországon is a rezisztens gyombiotípusok elterjedése jelenti az egyik legsúlyosabb gyomirtási problémát, ugyanúgy, mint a világ más, intenzív növénytermesztéssel rendelkezõ országában. Mi lehet az oka ennek? Semmi esetre sem a rossz gyomirtószer ellátottság, hiszen ma hazánkban csak kukorica gyomirtószerbõl lényegesen többet forgalmaznak (több mint 100-at), mint negyed évszázaddal ezelõtt az össz gyomirtó-szer választék volt (69 herbicid). Az ok egyszerû. A rezisztencia megjelenésének okát minden esetben az azonos típusú gyomirtószerek tartós, több éven át történõ alkalmazásában és az integrált védekezés teljes figyelmen kívül hagyásában kell keresni.
1960-75 között a koncentrált és specializált nagyüzemi mezõgazdasági termelés („oversizing” = mamutüzemek, gigantikus táblák) a „monokultúra-monoherbicid” elvû kukorica gyomirtás, valamint az ültetvények és az ipari területek nagy részének azonos típusú perzisztens gyomirtó szerekkel (klóramino triazinok) éveken, sõt évtizedeken keresztül történõ kezelése rezisztens gyombiotípusok felszaporodásához vezetett. A szõrös disznóparéj (Amaranthus retroflexus), karcsú disznóparéj (Amaranthus clorostachis), henye disznóparéj (Amaranthus blitoides), fehér libatop (Chenopodium album) atrazin rezisztens biotípusainak tömeges felszaporodása szinte „ostromállapotot” teremtett a kukoricatermesztésben a 70-es évek közepén és ez kihatott az egész növénytermesztésre. Az ültetvényekben és egyéb állókultúrákban (pl. lucerna), valamint az ipari területeken a Conyza (Erigeron) canadensis, vagyis a betyárkóró okozott nevéhez méltóan hasonló gondot 1979-tõl.
Napjainkig a rezisztens gyombiotípusok köre bõvült, és hogy csak a leglényegesebbeket említsük a parlagfû (Ambrosia elatior), közönséges aggófû (Senecio vulgaris) az atrazinnal szemben alakított ki rezisztenciát. Az elõbbi mindenütt, az utóbbi szõlõültetvényekben, gyümölcsösökben, faiskolákban teszi próbára a szakemberek, gazdák szakmai intelligenciáját (a parlagfû ezen kívül az emberek immunrendszerét is bombázza pollenallergiát kiváltó tulajdonsága miatt).
A 70-es évek monokultúrás kukoricatermesztése, az azonos típusú gyomirtó szerek programszerû alkalmazása a természet teremtõ rendjébe történõ durva, drasztikus beavatkozásnak tekinthetõ, pedig már azokban az idõkben is közismert volt az a szakmai alaptétel, hogy az erõs és ismétlõdõ szelektáló tényezõk hatására a gyompopuláció megfelelõ izoláltsága mellett rezisztens gyombiotípusok alakulhatnak ki.
Magyarországon a monokultúra hegemóniája már 20 évvel ezelõtt megszûnt, pozitívan befolyásolva a gyomflóra diverzitását, sokszínûségét, erõteljesen mérsékelve az atrazin rezisztens gyomok gyakorisági %-át.
Napjainkban újabb kihívásokkal kell szembenéznünk. A mezõgazdaság újabb strukturális átalakulása (a ló másik oldala: „downsizing” = törpegazdaságok, nadrágszíj-parcellák), a technológia polarizációja, tõkeszegénység, tapasztalathiány, parlagterületek, az imidazolinon és szulfonil-urea típusú gyomirtó szerek kiterjedt alkalmazása (ezek azonos típusú herbicidek, és ráadásul sok közülük több kultúrában alkalmazható), mind-mind ezek újabb és újabb gyomirtási kihívásokat is jelentenek.
Ilyen többek között a mezei acat (Cirsium arvense) nagy területeken való felszaporodása, amely részben rezisztens biotípusainak megjelenése (szulfonil-ureák, 2,4-D és MCPA hatóanyagokkal szembeni rezisztencia), másrészt a sekély talajmunka következménye.
A mezõgazdaság sok problémájának ellenére az elmúlt 10 évben a gyomirtást érintõ pozitív hatások is érezhetõk voltak (lehet, hogy kényszerbõl), ilyen pl. az eltolódás az integrált gyomirtás felé. Az integrált növénytermesztés, ezen belül az integrált gyomirtás nem egy misztikus elméleti „kitalálmány”, hanem az egyetlen járható út, amellyel túlkemizált világunkban meg tudjuk óvni növénytermesztésünket a gyomnövények további egyoldalú fölszaporodásától. Az integrált védekezés nem más, mint a gyomok irtására alkalmas összes lehetõség és módszer összehangolt alkalmazása, valamint az adott gazdaság egészére kiterjedõ gyomirtási stratégia megvalósítása, nem a táblaszinten megrekedt gondolkodás. Az integrált védekezés alapjai: az ésszerû vetésváltás, fajtamegválasztás, az ésszerû talajerõ-gazdálkodás, a korszerû mechanikai védekezés és az okszerû kémiai védekezés. A globalizálódó világunkban, a kémiai és biológiai input összefonódása révén kifejlesztett módosított génkészletû kultúrnövények egyes gyomirtó szerekkel szemben rezisztens kultúrnövények is beleférnek az integrált védekezés fogalomkörébe, de csak ha szavatolják a teremtés és az ember méltóságát, és az ember biztonságát.
A Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Növényvédelmi és Agrár-környezetgazdálkodási Fõosztályának irányításával 1992 óta szervezett formában az ország egész területére kiterjedõ gyomrezisztencia monitoring vizsgálatokat végzünk a megyei NTSZ-k közremûködésével és új védekezési stratégiákat dolgozunk ki a rezisztens gyombiotípusok ellen.
A rezisztens biotípusok idõben történõ felismerése és megfelelõ gyomirtási technológiák kidolgozása mérhetetlen károktól óvhatja meg a mezõgazdaságot!!!


Hartmann Ferenc
Növényvédelmi herbológus