MENÜ

A borjak takarmányozása

Oldalszám: 50
2014.01.08.

A szarvasmarha tenyésztésben a borjú az egyik legfontosabb tényezõ, mivel e faj vemhességi ideje hosszú (285 nap), és általában csak egy borjút hoz a világra (unipara jelleg). A szervízciklusa (elléstõl újravemhesülésig) hosszú (50-70nap), így évente egy egészséges borjút várunk el teheneinktõl. A tejelõ tehenészetekben ahol csak a nõivarú egyedek állíthatók be termelésbe még rosszabb a helyzet, ha 50%-os nemek közti megoszlást veszünk figyelembe akkor egy tehén után kétévente várhatunk üszõborjút. A húsmarha tartásban kicsit más a helyzet, ott mindkét nembeli borjú értékes (a bikaborjú hízlalásra jobb), a borjúlétszámra vonatkozó elvárások hasonlóak, csak a hústehén egész éves hozadéka a megszületett és felnevelt borjú. Így a teljes tehén tartási és takarmányozási költségek a borjat terhelik, míg a tejelõ tehén tartásban megoszlik a laktáció alatt megtermelt árutej és a borjú között. Így lehetséges az, hogy míg egy Holstein tenyészetben a bikaborjú „technológiai selejt”, addig a hústípusú tehenészetekben a „fõtermék” amelyre a termelés irányul.

A borjak elsõ és legtermészetesebb takarmánya az anyjának a teje, a föcstej, más néven kolosztrum. Az árutejtõl sok tekintetben eltér ez a borjak számára létfontosságú táplálék, de a leglényegesebb különbség hogy az immunanyagokat ebbõl szerzi meg az újszülött állat (mivel a placentán át nem jutnak az immunglobulinok). A felszívódás a bélhámsejtek nyitottsága miatt lehetséges (csak az elsõ napon tudja az állat felvenni a szükséges immunglobulinokat). Emiatt létfontosságú a borjú számára hogy a saját anyjától (telep és egyed-specifikus immunglobulinok) az elsõ 24 órában a lehetõ legtöbb tejet megkapja. Az oltógyomor korlátozott befogadó képessége miatt (1,5-2,0 liter) ez akár 5-6 itatást jelent. A föcstej szárazanyag tartalma a kétszerese a normál tejének, A és D vitamin tartalma 30-40 szeres. A kolosztrumnak ezen kívül van egy nagyfokú magnézium tartalma, amely hashajtó hatású (a bélszurok eltávolításához). Az ellés utáni elsõ tíz napban különböztetjük meg a tehén tejét, és nyilvánítjuk emberi fogyasztásra alkalmatlannak ezen állatok tejét. A tizedik nap után már belekeverhetõ az elegytejbe, mivel beltartalmában már nem mutatkozik eltérés (már az ötödik nap után sem). Az ember nemesítõ munkájának következménye az, hogy némely kérõdzõ állataink nem csak a saját utódaik felneveléséhez szükséges mennyiségû és idõtartamú tejtermelésre képesek, így árutej is képzõdik. A tejtermelõ tehenészeteknek a borjúnevelés során komoly dilemmával kell megküzdeniük, a tizedik nap után vagy az állomány saját tejével táplálják a borjakat 50-60 napos korig, ezáltal csökkentve az eladható tej mennyiségét, vagy a tizedik naptól különbözõ tejpótló szereket alkalmaznak a borjúnevelésre. Így a leadott tej több, viszont tejpótló tápszert szükséges vásárolni. Ma a tehenészetek majd kivétel nélkül ezt az utóbbi megoldást alkalmazzák az itatásos borjúnevelés során. A döntésnél mérlegeltek a gazdaságok olyan tényezõket is, miszerint ha a borjat nem engedjük az anyjához szopni, akkor az nem károsítja a tehén tõgyét, amelynek egészségügyi státusza kardinális kérdés az árutej termelõ tehenészetekben. A másik fõ indok az az, hogy így a tehén laktációja zavartalanabb, és kb. 10%-al több tejet ad, másrészt kontrollálni tudjuk a borjak által elfogyasztott tej mennyiségét.
Elõször nézzük a borjak élettani sajátosságait ahhoz, hogy a takarmányozásukat értelmezni tudjuk. A borjú takarmányozása kapcsán mindenkinek az oltógyomor ugrik be elõször, nézzük elõször ezen szervet. Az oltógyomor funkciói szorosan kapcsolódnak az elõgyomrokéhoz, de az együregû gyomrú állatok gyomormûködésétõl számos tekintetben eltér. Kérõdzõkben ez az egyetlen olyan gyomorrészlet, amely emésztõnedvet termel. Az oltógyomor fundusmirigyei által termelt gyomornedvnek két fõ alkotórésze a sósav és a pepszinogén. A szopósborjakban megtalálhatjuk még a rennint is, amely feladata a tej kazeintartalmának kicsapása. A tejváladékból keletkezett savó ezután az epésbélbe jut, míg az alvadék az oltóban marad és a pepszin hatására peptidekké hasad. A borjakban is megtalálható a kérõdzõkre jellemzõ négy gyomor üreg (bendõ, recés, százrétû, oltó), azonban ezen szervek mérete jelentõsen eltér a felnõtt állatéhoz viszonyítva relatíve is. A fiatal borjú bendõje és recés gyomra kicsi, térfogata születés után alig éri el a százrétû és az oltógyomor térfogytának felét. A borjú tápláléka a nyelõcsõvályún keresztül az elõgyomrok kikerülésével közvetlenül a százrétû, illetve az oltógyomorba jut (az un. nyelõcsõvályú reflex a tõgymeleg folyadékra váltódik ki). Fontos megjegyezni hogy az újszülött borjú elõgyomrai még nem mûködnek, így azokban baktériumos emésztés sincs. A bendõ érdemi mûködése 4-5 hetes korban indul meg, és a növekvõ szilárdtakarmány fogyasztás (elsõsorban lucernaszéna és borjútáp) hatására az 50-60. életnapra elért fejlettségével átveszi a fõszerepet a takarmányok emésztésében. Táplálkozás-élettani szempontból ettõl az idõszaktól lehet a borjút kérõdzõ állatnak tekinteni.
1. Tejitatás idõszaka:
A tejitatás általában 60-70 napos korig szokott történni. Sokféle tej és tejpótló tápszer fajta és itatási mód van, ma legáltalánosabb a por alakban kiszerelt, itatás elõtt meleg vízzel összekevert és homogenizált tejpótló a leghasználatosabb. Elõnye hogy akkor és csak annyit kell bekeverni amennyit meg is itatnak. A tápszer tárolása nem igényel különösebb speciális intézkedést, és gyors felhasználást. A tejpótló tápszerek összetételében a tejfrakciót alkotó sovány savópor vagy tejpor mellett valamely növényi zsírkiegészítõ, és fehérjepótlásra szójafehérje található. Az itatott tej mennyiségét és gyakoriságát az életkor elõrehaladtával fokozatosan csökkentsük. A csökkenõ folyadékmennyiség miatt a 10. naptól a két itatás között töltsük fel az itatóedényeket friss vízzel, hogy a borjú elõtt mindig legyen folyadék. Mint már említettem a szilárd takarmány bázisát a kiváló minõségû lucernaszéna, és a borjútáp adja. A szénát (borjúszéna!) folyamatosan cseréljük, egyszerre ne tegyünk nagy adagot eléjük, inkább többször frisset. A borjúgondozás egyébként is nõi munka, mert szükség van egy nagy adag anyai ösztönre a minõségi neveléshez. A borjú kéthetes kor után már kóstolgatja az eléje tett szénát és abrakot, ám 5-6 hétig is eltart, amíg a bendõ intenzíven mûködni kezd, és a borjú hozzászokik a szilárd takarmányok rendszeres fogyasztásához. A szilárd takarmányok serkentik a bendõ mûködését, így fontos hogy a 10. nap után mindig legyen elõttük (az abrakot is ad libitum etetjük, de a borjak elé egyszerre mindig csak annyit tegyünk belõle, amennyit a következõ takarmánykiosztásig elfogyasztanak A napokig a vályúban hagyott, benyálazott, könnyen erjedésnek induló abrakot a borjú nem szívesen eszi meg, és könnyen hasmenést okozhat. Gyakori probléma a bélsárral fertõzött etetõvályú nem megfelelõ tisztítása). A táp tekintetében ebben az idõszakban borjú indító, és esetleg a végén nevelõ tápot adjunk. Aki kevésbé bízik a saját alapanyagai minõségében, az jobb ha készen vásárolja meg ezen tápféleségeket. Sokan esküsznek a granulált (5mm) borjú indító tápra, de az üzemi kísérletek nem minden esetben igazolják azt, hogy a granulált táppal jobb eredményeket lehet elérni. A szarvasmarha tenyésztés ezen idõszaka a tejelõ tehenészetekben gyakran ellentmondásokba ütközik. A magas tejpótló árak miatt a mai gyakorlat ki akarja használni a fiatal állatok kompenzáló-képességét a tejitatási idõszak befejezése után, a maximális testtömeg-gyarapodás kárára. Vagyis 1kg itatással elõállított borjú testtömeg-gyarapodás ára nagyon magas, fõleg ha figyelembe vesszük a bikaborjakat is (aki nem tudja napos korban értékesíteni), amin választásig nem hogy nyereség nem képzõdik, hanem gyakran ezen állatok a tenyésztõiknek veszteséget termelnek az alacsony Holstein bikaborjú árak miatt (ezért mondtam azt, hogy a bikaborjú a Holstein tehenészetek számára „melléktermék”). Tehát a 10-60 napos életkorig tartó itatásos idõszakban nem használjuk ki a maximális testtömeg-gyarapodást, és a célunk hogy 60 napos életkorra az állat legalább napi 0,5kg szénát és 1kg abrakot fogyasszon, amely elegendõ ahhoz hogy törésmentesen leválasszuk a tejrõl. Szerencse, hogy a borjak technikai tûrõképessége és vitalitása nagy, különben sokkal több lenne a technikai selejt. Visszatérve a tápokra tehát a termelõ két út elõtt áll, vagy készen vásárolja a tápokat, vagy saját maga keveri alapanyagokból, esetleg koncentrátumból. Ha mégis az utóbbi mellett dönt, akkor valószínûleg rendelkezik azokkal a személyi és technológiai feltételekkel, amelyek szükségesek a jó minõségû és homogén táp elõállításához. Az alapanyagok kiválasztásánál hagyatkozzunk a legjobb minõségû termékekre (hipro szójadara, I.o. napraforgó, stb.). A belekevert gabona nem lehet penészes, dohos, toxinokkal teli, mert ezek emésztési és egészségügyi problémákhoz vezethetnek, amelyek miatt mind a felnevelési idõ, mind a felnevelési költség nõ.
2. Az utónevelés idõszaka
A borjak utónevelési idõszaka 60-70 napos kortól 5-6 hónapos korig tart. Ezen idõszak kezdetén az állatok 60-70 kilógrammosak, míg a végén 180-220kg a súlyuk. Az elhelyezés általában csoportos kötetlen módon történik. E 3-4 hónap alatt 120-160kg élõsúlyt kell gyarapodniuk, ami 1,2-1,4kg-os átlagos napi testtömeg-gyarapodást jelent. Józan gondolkodással könnyen belátható, hogy ezt abrak-lucernaszéna ad libitum párosítással drága lenne megoldani, másrészt e takarmányozási mód merõben ellentmond a növendéküszõ takarmányozásának. Ugyanis a felnevelés idõszakában az üszõket úgy kell takarmányoznunk, hogy a termelési szakaszban a maximális produktumot tudják elõállítani minimális ráfordítással. Ez lefordítva azt jelenti, hogy a borjak emésztõkészülékét úgy kell „kialakítanunk”, hogy a tehén idõszakban a legnagyobb mennyiségû szárazanyag felvételére, és megemésztésére legyen képes. Nagy és gazdaságos termelést ugyanis csak ezen egyedektõl várhatunk. Tehát az utónevelés idõszakában már hozzá kell szoktatnunk állatainkat a tömegtakarmányok (szilázs, zöld) nagyarányú jelenlétérõl a takarmányadagban. Fontos kihangsúlyozni, hogy ebben az idõszakban a bendõ még nincs teljesen kifejlõdve, és azt, hogy az elõzõ fejezetben említett kompenzáló képességét a fiatal állatoknak már itt szeretnénk látni. A napi takarmányadag megoszlása tekintetében ebben az idõszakban a szálas:abrak arány 60:40 vagy 50:50 százalék legyen. A napi szárazanyag felvétel 4-6kg közötti, a fajlagos takarmány felhasználásuk 3,4-3,7 tt.kg/sz.a.kg. A borjú nevelõ tápot mindenképp mi keverjük, ha lehetõségünk van rá premixbõl, dercésen. Additív zsírt nem kell alkalmaznunk, de a táp alapja kukorica-szója-napraforgó legyen. A napi adagja (az egyéb takarmányok és az életkor függvényében) 1-3 kg legyen, amelyet napi két részre elosztva osszunk ki. A szilázs tekintetében kerüljük a gyenge minõségû, penészes, romlott, ecetsavas vagy vajsavas tételeket, mert takarmány elutasításhoz vagy emésztõszervi problémákhoz vezethet. A zöldetetésnél ügyeljünk a mennyiségekre, és a váltások fokozatosságára. Gondoskodjunk állandóan hozzáférhetõ, és jó minõségû ivóvízrõl. 5-6 hónapos korban 180-220 kilógrammosan kerülnek át az üszõnevelõbe az üszõborjak, amely egy következõ fontos lépcsõje a sikeres tejelõ tehén tenyésztésnek. Ezen idõszak takarmányozását a következõ számban veszem nagyító alá.


Muzsek András