AGROTECHNIKAI VÉDEKEZÉS ERÓZIÓ ÉS DEFLÁCIÓ ELLEN

illetve a homoktalajok problémája volt, a szakszerûtlen mûvelés a síkvidéki csernozjomokon is degradációs folyamatokat indított el.
Több nemzetközi tanulmány adatai szerint a talajdegradáció legelterjedtebb formája a vízerózió világ- és európai méretekben egyaránt. Eszerint a vízerózió 1,1 milliárd hektáron, míg a defláció 550 millió hektáron okoz károkat. Az eróziós folyamatok a pusztulás mértéke szerint is elkülöníthetõk. Világméretekben a károsított területek 20%-a sorolható az erõs fokozatba, ugyanez az arány Európában és Magyarországon 11%, illetve 26%. Magyarországi vizsgálatok szerint a vízerózió valamilyen fokozata mintegy 3 millió hektárt érint, a defláció 1,8 millió hektáron okoz károkat.
A termõrétegek lepusztulása bizonyítottan csökkenti a termések mennyiségét akár 50%-kal is. Az USA-ban a talajvédõ eljárások elterjedésének elsõdleges kiváltó oka a század elsõ felében az erózió megállításának, illetve csökkentésének kényszere volt. Az erózió által sújtott területen az aszályhatás fokozódása figyelhetõ meg, ugyanis az esetlegesen fellépõ vízhiány hatása nagyobb mértékû, mint a sík területû szántóföldeken.
Az eróziós és deflációs talajpusztulás elleni küzdelemben sok olyan eljárás, módszer ismeretes, amely hathatós eszköze a talajvédelemnek, egyben az ember természeti környezete védelmének is. Ezek lehetnek agronómiai és mûszaki jellegû eljárások, módszerek. Az agronómiai eljárások a legolcsóbb, egyben a leghatékonyabb intézkedések:
Az erózió elleni agrotechnikai feladatok rendszerében nagy jelentõségû a folyamatos talajvédõ talajmûvelés. A lejtõs földeken a mûvelés során nagy figyelmet kell szentelni azokra a munkafolyamatokra, amelyek gátolják a víz felszíni elfolyását és növelik a mélyebb rétegekben is a talaj vízbefogadó és- áteresztõ képességét. Ily módon érhetõ, el, hogy a felesleges víz az adott területrõl felszín alatti áramlással távozzon el.
A lejtõs termõhelyeken a szántást a szintvonalak mentén kell végezni. Az ilyen szántás a talaj átlagos vízfelvétele mellett védi a 10,5 %-os (6°) lejtõket az erózió ellen. A meredekebb lejtõkön a termesztés módszerét is az erózió elleni védelem szolgálatába kell állítani (Pl. a növények szalagos termesztése, sûrûvetés). Szántásra a váltvaforgató ekék a legalkalmasabbak, amelyek a barázdaszeleteket a lejtõ irányába fordítják, ily módon csökkentve a talaj lemosódását. Az erõsen erodált talajokon és a meredekebb lejtõkön alapmûvelésre kultivátorokat, vagy lazítókat (kormánylemez nélküli ekéket) ajánlatos alkalmazni. A lejtõs földek védelme a szintvonalakkal párhuzamosan húzott, idõszakos sáncokkal is javítható. Ezek a sáncok olyan ekékkel alakíthatók ki, amelyeknek az utolsó elõtti ekevasán meghosszabbított kormánylemez van. Így minden menetnél 0,15-0,25 m magas sánc keletkezik 0,40-0,60 m széles alappal. A kutatások eredményei szerint az õszi mélyszántáskor végzett sánckialakítás következtében 3-4-szeresére növekedhet a hótakaró vastagsága, és a talaj víztartaléka.
Kombinált szántás esetében, ha az ekérõl minden második kormánylemezt leszerelnek, menetenként két barázda és két sánc keletkezik. A barázdálás során a horizontális barázdákat egymástól 1,5-2 m-es távolságra alakítják ki a többvasú eke lejtés irányába való elmozdításával. A barázdálással elsõsorban a talaj vízbefogadó képessége nõ meg, amely különösen fontos a hóolvadáskor. A barázdálás a kapásnövények sorközeiben is alkalmazható, pl. a burgonya ültetésekor, ápolásakor.
Az erózióra érzékeny területek talajmûvelésének egyéb elemei közé tartozik pl. a gödrözés (kazettázás), 8°-os (10,5 %) lejtésig. Gödrözéskor a szántásszint felszínén mélyedések hálózata alakul ki, elõsegítve a hó, a hólé vagy esõvíz felfogását. (A lejtõs termõhelyeken széles sorközû növények esetében alkalmazható bakhátas termesztési módszerrõl egy korábbi lapszámunkban olvashattak). A talajmûvelés ajánlott módszerei a lejtõs területeken csak akkor felelhetnek meg az elvárásoknak, ha a többi agrotechnikai mûveletet, amelyek közé a vetés, a sorközmûvelés, vagy az ápolás is tartozik, ugyancsak a szintvonalakkal párhuzamosan végzik el. A nagyobb lejtésû földeken a vontatottnál célszerûbb függesztett gép alkalmazása a vetésre. A függesztett géppel biztosabb a vetés, mivel a vontatott a lejtés irányába elmozdulva az egyik oldalon be nem vetett sorokat hagy el, vagy pedig egyes sorokba ismételten vet. Mivel a sorok átfedése kisebb hibának számít, mint a sorok be nem vetése, a vetést mindig a kitûzött szintvonal felett kell kezdeni, hogy a vetõgép inkább a bevetett sor felé tolódjon el, semmint attól eltávolodjon. A vontatott vetõgép lejtõ felé elmozdulása a traktor iránytartását is nehezíti, emiatt célszerûbb a könnyebb és kisebb fogásszélességû vetõgép használata.
Lejtõs termõhelyeken a talajkárok csökkentése érdekében a sorközmûvelést a vetõsorokban ugyancsak a szintvonalakkal párhuzamosan kell végezni. Annak érdekében, hogy a termesztett növényeket minél kisebb kár érje, és az erózió lehetõsége se fokozódjon, olyan segédeszközök használata kívánatos, amelyek megakadályozzák a traktor, a kultivátor, vagy a töltögetõ elmozdulását a lejtõ irányába. Ilyenek lehetnek a lejtõre alkalmas járószerkezetek, vezetõéllel ellátott kerekek, csúszás elleni tartóberendezések, irányítható talajporhanyítók.
A deflációnak kitett területeken az alföldi mezõgazdasági rendszerek technológiáiban olyan fogásokat kell alkalmazni, amelyek csökkentik a szél pusztító erejét és védik a talajt az elhordástól.
A technológia alapelve, hogy a mûvelés befejeztével minél több talajmorzsát, ún. makroaggregátumot, és minél nagyobb mennyiségû tarlómaradványt hagyjanak a talaj felszínén. A talaj elporosításának megelõzésére olyan gépkombinációk alkalmazása célszerû, amelyek egy menetben is létrehozzák a növény számára szükséges talajállapotot, ugyanakkor védõfelszínt képeznek ki. A most még általánosan használt kormánylemezes ekéket, valamint az erõsen porosító eszközöket (fogas- és tárcsás boronák, sima hengerek) ezeken a területeken inkább mellõzni kellene. Ugyanakkor elõnyösen használhatók a védõfelszínt hagyó különféle porhanyítók (mulcshagyó kultivátorok), valamint az olyan speciális vetõgépek, amelyek a tarlómaradványok borítása esetén is biztonságosan vetnek. Az alföldi tájak szélerózióval fenyegetett talajain a kultivátorokat vésõ alakú szerszámokkal ajánlatosabb felszerelni, mivel ezek a talajt kellõen porhanyítják, de nem fordítják át, és nem keverik össze.
Dr. Gyuricza Csaba