MENÜ

Sajtótájékoztatót tartott a Zetor vezérképviselete

Oldalszám:
2013.11.13.

Hagyomány már, hogy ilyenkor tavasszal tájékozódhatnak a sajtó munkatársai a cseh Zetorok magyarországi forgalmazásáról. Mindig van valami új mondanivaló, hiszen a patinás brnoi traktorgyár fejlesztõ mérnökei évrõl-évre kirukkolnak valami újdonsággal.

A gyár kereskedelmi igazgatója a következõket mondta el. Fennállásuk 57 esztendeje alatt 1 millió 100 ezer traktort és 1millió 200 ezer motort gyártottak. Ezzel Csehországban a legsikeresebbek lettek. l990-ben a megváltozott gazdasági körülmények között jól vették az akadályokat, fel tudtak készülni a kemény piaci követelményekre. Elfogadták termékeiket a nyugati országok is, az elmúlt években a traktorok 75 %-át nyugaton értékesíthették. Eredményességüket befolyásolta az iraki piac teljes elvesztése és a jugoszláv konfliktus. A 97-es 98-as évek azonban már ismét kimagasló eredményeket értek el, évente több mint 10 ezer traktor hagyta el a gyár kapuit Ez a szám még mindig nem éri el a 79-es évit, amikor 13 ezer traktort gyártottak. A 90-es évek végén egy nem túl szerencsés privatizáció következtében többször is le kellett állni a sorozatgyártással, tõkehiány miatt. A brnoi gyár ismét privatizáció elõtt áll, pályázati rendszerben történik ez meg. Erõs stratégiai beruházó partnert keresnek, aki garancia a márkanév megõrzésére, a további termelés folyamatosságára. További követelmény, hogy a befektetõ tovább bõvítse az értékesítési hálózatot, hogy a Zetorok még több országban megjelenhessenek. Jelenleg az egész világon 35 országban adnak el termékeket, a magyarországi piac fontossági sorrendben az elsõk között van. Annyira fontosnak tartják a magyarországi jelenlétet, hogy azokat az újdonságokat, amelyeket kifejlesztettek és a világpiacon értékesíteni szeretnének, azokat Magyarországon mutatják be elõször. Terveik között szerepel, hogy a következõ évben növelik a traktorok teljesítményét, belépnek a 125 lóerõs kategóriába, ezeknél az új gépeknél csökkenteni kívánják a zajszintet. Elsõdleges céljuk továbbra is a minõségi munka, a paraméterek javítása, a szervízhálózat fejlesztése, az úniós szabványok alkalmazása termékeiknél.