A húsmarhák legeltetése
Oldalszám:
2013.11.13.
A húsmarhatartással kapcsolatos sorozatunk e havi tanulmányában kiemelten foglalkozunk a legeltetéssel. Úgy véljük, hogy a legeltetés elõkészítése és megszervezése érdekében szükséges naprakész ismeretanyag segítséget nyújt azok számára, akik ezt a természetszerû és olcsó takarmányozási formát választják és alkalmazzák az év nagy részében.
1. A legeltetés tervezése és szervezése
A tömegtakarmányt fogyasztó állatok legõsibb és legtermészetszerûbb takarmánya a gyep. A gyep termésének hasznosítása történhet legeltetve vagy kaszálva, zölden vagy tartósítva, de számtalan elõnye miatt a legeltetést régen és napjainkban is az egyik legkedvezõbb gyephasznosítási eljárásnak tartjuk. A legeltetéses állattartás elõnyei röviden a következõkben foglalhatók össze:
a legelõn termett takarmánynak kedvezõ az étrendi hatása, megfelelõ idõben hasznosítva jó az emészthetõsége és gazdag karotinban az egyes gyepalkotók (pázsitfüvek, pillangós és más növények) kiegészítik egymást fehérjében, energiában és táplálóanyagokban a legeltetéses tartásmód a rendszeres mozgás és a jó levegõn, napfényben való tartózkodás miatt kedvezõ hatást gyakorol az ivari folyamatokra a legeltetés a legolcsóbb takarmányozási módszer a legelõn tartott állatok szaporasága és hasznos élettartama jobb, mint istállózott társaiké A szakszerû legeltetés korántsem azt jelenti, hogy kihajtjuk az állatokat a legelõre, rájuk bízva azt, hogy mennyit, mikor és hogyan legelnek. A legeltetés - mint minden más takarmányozási módszer - feltételezi a takarmányt fogyasztó állat igényének és a takarmánynak, jelen esetben a gyep mennyiségi és minõségi paramétereinek ismeretét.
A legeltetési idény
A legeltetési idényt hazánkban általában Szent György (április 24.) napjától Szent Mihály (szeptember 29.) napjáig számítjuk. Ezen idõ alatt - a nyári aszályos hónapok kivételével - az idõjárás a fû növekedésének kedvez. A hagyományos legeltetési idény megnyújtható olyan szántóföldi takarmánynövények tervszerû vetésével (pl. réparepcék, káposztarepcék, korai õszi keverékek, stb.), amelyek a gyeptakarmány legelõérettsége elõtt és növekedésének leállása után is eredményesen legeltethetõ takarmányt adnak. Az ilyen kiegészítõ szántóföldi tömegtakarmány termesztés többletmunka és költségigénye mellett is javasolható, mert meghosszabbítja a legeltetés idõszakát, és olcsóbb, mint a tartósított tömegtakarmányok etetése.
A legeléssel töltött idõ
Megfigyelések igazolják, hogy az állatok legelése egy napon belül több, hosszabb-rövidebb periódusból áll. Az állatok legszívesebben napkeltekor és napnyugtakor legelnek, és e két hosszabb legelési periódus mellett, fõleg az idõjárási tényezõktõl függõen, több-kevesebb rövidebb legelési idõszak figyelhetõ meg. A legeléssel töltött idõt az idõjáráson kívül jelentõsen befolyásolja a legelõ növényzetének fejlettségi állapota. Az állatok a fiatal, 15-20 cm magasságú füvet legelik legszívesebben, és ilyenkor a leggyorsabb és legtöbb az egységnyi idõ alatti takarmányfelvétel is. Az elöregedett, virágzó fûbõl a takarmányfelvétel intenzitása csökken, és jelentõsen megnövekedhet az állatok által letaposott, le nem legelt fû mennyisége, vagyis a legeltetési veszteség. A legeltetett szarvasmarhák és juhok napi legelési és kérõdzési idõszükségletét az
1. táblázaton mutatjuk be.
1. táblázat
Amennyiben a legeltetett állatok takarmányszükségletét kizárólag a gyeprõl kívánjuk kielégíteni, feltétlenül figyelembe kell vennünk a korábban említett legelési tulajdonságokat. A szükségesnél rövidebb legelési idõ kevesebb takarmányfelvételt és emiatt termeléscsökkenést eredményez.
A gyeptermés mennyisége
A gyep termõképességét és a gyeptermés mennyiségének a legeltetési idény alatti megoszlását igen sok tényezõ (idõjárás, tápanyag visszapótlás, a gyep típusa, a hasznosítás intenzitása, stb.) befolyásolja. A legeltetés és a tömegtakarmány ellátás tervezéséhez feltétlenül ismernünk kell a gyepterületünk termõképességét és a termés növedékenkénti megoszlását. Ennek ismeretében készíthetjük el a legeltetési tervet, tervezhetjük meg a fûtöbblet kaszálásos hasznosítását és az esetleges kiegészítõ takarmányok mennyiségét is. Ugyancsak ezen ismeretek alapján számítható ki a telepítési sûrûség, vagyis az, hogy egy hektár területre mennyi állat tervezhetõ.
A következõkben gyakorlati megfigyelések adatai alapján bemutatjuk a gyep termésmennyiségének növedékenkénti megoszlását, és ennek alapján a legeltethetõ és többlettermésként kaszálással betakarítható termésmennyiséget. Hazánkban a gyep fejlõdéséhez az elsõ növedék alatti környezeti feltételek a legmegfelelõbbek, így ez a növedék adja az éves termés jelentõs részét. (2. áblázat) 2. táblázat
A gyeptermés százalékos megoszlása növedékenként
táblázat A legelõ állateltartó képességének számításakor általában a legkevesebb termést adó idõszakot szoktuk figyelembe venni, és egységnyi területre annyi állat elhelyezését tervezzük, amennyit ebben az idõszakban a legelõ el tud tartani. Ha nem ezt tennénk, a legeltetési idény kevés termést adó idõszakában jelentõs mennyiségû kiegészítõ takarmányt kellene felhasználnunk, és ez a takarmányozási költségek számottevõ növekedését eredményezné. Egy közepes termõképességû (2,8 t/ha sz.a.) Dunántúli legelõ termésmegoszlását és a legeltethetõ termés mennyiségének alakulását az 1. ábrán mutatjuk be.
A gyeptermés megoszlása és a legeltethetõ termés mennyisége a legeltetési idény alatt Mint ahogy az ábrán látható, annyi termést célszerû legeltetéses hasznosításra tervezni, és ehhez mérten úgy kell meghatározni a legeltetett állatok létszámát, hogy csak ritkán legyen olyan idõszak, amikor a legelõn termett zöldû kevesebb, mint az állatok igénye. Ilyen esetekben tarlólegeltetéssel vagy kiegészítõ takarmányokkal pótoljuk a hiányt.
A gyep növekedésének intenzív idõszakában jelentkezõ többlettermésbõl pedig szénát vagy szenázst készíthetünk.
2. A gyep termésének minõsége, táplálóértéke A gyepen elõállított szálastakarmány termésmennyisége korántsem nyújt teljes információt a gyep valós értékérõl. Ezért jelentõs a gyepterület értékmérõjeként a termésmennyiség mellett a gyepen elõállított takarmány minõségének ismerete. A gyeptakarmány minõségét a gyepnövényzet kémiai összetétele, az egyes táplálóanyagok emészthetõsége, vagyis a gyep táplálóértéke határozza meg. A gyep táplálóértékét számos tényezõ befolyásolja, amelyek közül a legfontosabbak: - a talaj táplálóanyag tartalma és a trágyázás - a gyep botanikai összetétele - a gyepnövényzet betakarításkori fejlettségi állapota A talaj táplálóanyag ellátottsága és különösen a nitrogén trágyázás jelentõsen befolyásolja a szálastakarmányok vegetatív részeinek növekedését. A jó nitrogén ellátottság a több termésmennyiségen kívül a gyeptakarmány fehérjetartalmának növekedését is eredményezi.
A gyepet alkotó növények egymáshoz viszonyított aránya, vagyis a gyep botanikai összetétele szintén befolyásolja a gyeptakarmány minõségét. A legjobb termõképességû természetes gyepterületeink növényösszetételére a pázsitfüvek mellett mintegy 5-20%-ban a pillangós virágú gyepalkotók jelenléte jellemzõ. Ezek a gyepek - részben a pillangós virágú növények nitrogén-kötése miatt - többet teremnek, mint a pillangósok nélküli, csak pázsitfüvekbõl álló gyepek. Ez a többlettermés különösen száraz körülmények között jelentõs. A pillangósok jelentõségét húzza alá az is, hogy nagyobb fehérjetartalmuk révén javítják a gyep táplálóértékét. A gyepet alkotó növények betakarításkori fejlettségi állapota, vagyis a növény kora az egyik legjelentõsebb tényezõ, amely hatást gyakorol a gyeptakarmány minõségére, és befolyásolja a legelõ állat takarmányfelvételét és az elfogyasztott takarmány hasznosulását. Ez a minõségváltozás az elsõ növedék fejlõdése alatt a legkifejezettebb, hiszen ekkor a leggyorsabb a növekedés, és erre az idõszakra jellemzõ az intenzív szár- és virágzatfejlesztés. A sarjú növedékek fejlõdése során bekövetkezõ táplálóanyag változás tendenciájában hasonló az elsõ növedékéhez, ekkor azonban a növény inkább levelet növeszt. A táplálóérték változás kisebb mértékû és hosszabb ütemû, mint az elsõ növedékben. A korábbiakban említettük, hogy a gyep éves termésének mintegy felét az elsõ növedékben adja, ezért a fejlõdés során bekövetkezõ minõségi változásokat is az elsõ növedéken mutatjuk be.
A növényi test alkotórészei két fõ csoportra oszthatók: a sejtfalra és a sejttartalomra. A sejtfal tulajdonképpen a növény támasztószövete, amelybõl a fejlettség korai idõszakában aránylag kevés található a növényben. A növény fejlõdése során azonban a növekedés, szár- és virágzatfejlesztés során - támasztó szerepének megfelelõen - megnövekedik a sejtfal mennyisége. A sejtfalon belüli sejttartalomban találhatók a takarmányozás szempontjából legjelentõsebb táplálóanyagok, így a fehérjék, zsírok, cukrok és ásványi anyagok. Ezek mennyisége a növény fejlõdése során egyre csökken. Jelentõsen csökken a táplálóanyagok emészthetõsége is a növény fejlõdése során. Az 1. ábrán közölt adatok a legeltetéses állattartás gyakorlatában azt jelentik, hogy a gyeptakarmány a fejlõdés korai idõszakában jelentõs mennyiségû, jól emészthetõ táplálóanyagot tartalmaz. Ebben az idõszakban a növényállomány aránylag kiegyenlített, és a 15-20 cm-es egyenletes fûmagasság az állatok számára maximális fogyasztást és takarmányfelvételt tesz lehetõvé. Ahogy a növényállomány öregszik, kevesebb lesz az értékes táplálóanyagok mennyisége, csökken a táplálóanyagok emészthetõsége és a takarmányfelvétel.
A gyepnövényzet öregedésével a táplálóanyag tartalom csökkenésén kívül a növényállomány egyre kiegyenlítetlenebbé válik, az állat válogatva legel, növekszik a legeltetési (taposási) veszteség, csökken a takarmányfelvétel és a felvett takarmány emészthetõsége. Ennek eredménye az állati termék-elõállítás hatékonyságának csökkenése lesz. A növény szempontjából is hátrányos a megkésett hasznosítás, mert késlelteti a következõ növedék betakaríthatóságát, növeli a két növedék közötti regenerálódási idõszakot. A legelõ állat és a gyepnövényzet igényeit figyelembe véve az optimális legeltetéses hasznosítás idõszaka a növényállomány 15 cm-es magasságától a virágzat megjelenése elõtti állapotig terjed.
Dr. Dér Ferenc
tanszékvezetõ
egyetemi docens
Kaposvári Egyetemi
Állattudományi Kar
A tömegtakarmányt fogyasztó állatok legõsibb és legtermészetszerûbb takarmánya a gyep. A gyep termésének hasznosítása történhet legeltetve vagy kaszálva, zölden vagy tartósítva, de számtalan elõnye miatt a legeltetést régen és napjainkban is az egyik legkedvezõbb gyephasznosítási eljárásnak tartjuk. A legeltetéses állattartás elõnyei röviden a következõkben foglalhatók össze:
a legelõn termett takarmánynak kedvezõ az étrendi hatása, megfelelõ idõben hasznosítva jó az emészthetõsége és gazdag karotinban az egyes gyepalkotók (pázsitfüvek, pillangós és más növények) kiegészítik egymást fehérjében, energiában és táplálóanyagokban a legeltetéses tartásmód a rendszeres mozgás és a jó levegõn, napfényben való tartózkodás miatt kedvezõ hatást gyakorol az ivari folyamatokra a legeltetés a legolcsóbb takarmányozási módszer a legelõn tartott állatok szaporasága és hasznos élettartama jobb, mint istállózott társaiké A szakszerû legeltetés korántsem azt jelenti, hogy kihajtjuk az állatokat a legelõre, rájuk bízva azt, hogy mennyit, mikor és hogyan legelnek. A legeltetés - mint minden más takarmányozási módszer - feltételezi a takarmányt fogyasztó állat igényének és a takarmánynak, jelen esetben a gyep mennyiségi és minõségi paramétereinek ismeretét.
A legeltetési idény
A legeltetési idényt hazánkban általában Szent György (április 24.) napjától Szent Mihály (szeptember 29.) napjáig számítjuk. Ezen idõ alatt - a nyári aszályos hónapok kivételével - az idõjárás a fû növekedésének kedvez. A hagyományos legeltetési idény megnyújtható olyan szántóföldi takarmánynövények tervszerû vetésével (pl. réparepcék, káposztarepcék, korai õszi keverékek, stb.), amelyek a gyeptakarmány legelõérettsége elõtt és növekedésének leállása után is eredményesen legeltethetõ takarmányt adnak. Az ilyen kiegészítõ szántóföldi tömegtakarmány termesztés többletmunka és költségigénye mellett is javasolható, mert meghosszabbítja a legeltetés idõszakát, és olcsóbb, mint a tartósított tömegtakarmányok etetése.
A legeléssel töltött idõ
Megfigyelések igazolják, hogy az állatok legelése egy napon belül több, hosszabb-rövidebb periódusból áll. Az állatok legszívesebben napkeltekor és napnyugtakor legelnek, és e két hosszabb legelési periódus mellett, fõleg az idõjárási tényezõktõl függõen, több-kevesebb rövidebb legelési idõszak figyelhetõ meg. A legeléssel töltött idõt az idõjáráson kívül jelentõsen befolyásolja a legelõ növényzetének fejlettségi állapota. Az állatok a fiatal, 15-20 cm magasságú füvet legelik legszívesebben, és ilyenkor a leggyorsabb és legtöbb az egységnyi idõ alatti takarmányfelvétel is. Az elöregedett, virágzó fûbõl a takarmányfelvétel intenzitása csökken, és jelentõsen megnövekedhet az állatok által letaposott, le nem legelt fû mennyisége, vagyis a legeltetési veszteség. A legeltetett szarvasmarhák és juhok napi legelési és kérõdzési idõszükségletét az
1. táblázaton mutatjuk be.
1. táblázat
Amennyiben a legeltetett állatok takarmányszükségletét kizárólag a gyeprõl kívánjuk kielégíteni, feltétlenül figyelembe kell vennünk a korábban említett legelési tulajdonságokat. A szükségesnél rövidebb legelési idõ kevesebb takarmányfelvételt és emiatt termeléscsökkenést eredményez.
A gyeptermés mennyisége
A gyep termõképességét és a gyeptermés mennyiségének a legeltetési idény alatti megoszlását igen sok tényezõ (idõjárás, tápanyag visszapótlás, a gyep típusa, a hasznosítás intenzitása, stb.) befolyásolja. A legeltetés és a tömegtakarmány ellátás tervezéséhez feltétlenül ismernünk kell a gyepterületünk termõképességét és a termés növedékenkénti megoszlását. Ennek ismeretében készíthetjük el a legeltetési tervet, tervezhetjük meg a fûtöbblet kaszálásos hasznosítását és az esetleges kiegészítõ takarmányok mennyiségét is. Ugyancsak ezen ismeretek alapján számítható ki a telepítési sûrûség, vagyis az, hogy egy hektár területre mennyi állat tervezhetõ.
A következõkben gyakorlati megfigyelések adatai alapján bemutatjuk a gyep termésmennyiségének növedékenkénti megoszlását, és ennek alapján a legeltethetõ és többlettermésként kaszálással betakarítható termésmennyiséget. Hazánkban a gyep fejlõdéséhez az elsõ növedék alatti környezeti feltételek a legmegfelelõbbek, így ez a növedék adja az éves termés jelentõs részét. (2. áblázat) 2. táblázat
A gyeptermés százalékos megoszlása növedékenként
táblázat A legelõ állateltartó képességének számításakor általában a legkevesebb termést adó idõszakot szoktuk figyelembe venni, és egységnyi területre annyi állat elhelyezését tervezzük, amennyit ebben az idõszakban a legelõ el tud tartani. Ha nem ezt tennénk, a legeltetési idény kevés termést adó idõszakában jelentõs mennyiségû kiegészítõ takarmányt kellene felhasználnunk, és ez a takarmányozási költségek számottevõ növekedését eredményezné. Egy közepes termõképességû (2,8 t/ha sz.a.) Dunántúli legelõ termésmegoszlását és a legeltethetõ termés mennyiségének alakulását az 1. ábrán mutatjuk be.
A gyeptermés megoszlása és a legeltethetõ termés mennyisége a legeltetési idény alatt Mint ahogy az ábrán látható, annyi termést célszerû legeltetéses hasznosításra tervezni, és ehhez mérten úgy kell meghatározni a legeltetett állatok létszámát, hogy csak ritkán legyen olyan idõszak, amikor a legelõn termett zöldû kevesebb, mint az állatok igénye. Ilyen esetekben tarlólegeltetéssel vagy kiegészítõ takarmányokkal pótoljuk a hiányt.
A gyep növekedésének intenzív idõszakában jelentkezõ többlettermésbõl pedig szénát vagy szenázst készíthetünk.
2. A gyep termésének minõsége, táplálóértéke A gyepen elõállított szálastakarmány termésmennyisége korántsem nyújt teljes információt a gyep valós értékérõl. Ezért jelentõs a gyepterület értékmérõjeként a termésmennyiség mellett a gyepen elõállított takarmány minõségének ismerete. A gyeptakarmány minõségét a gyepnövényzet kémiai összetétele, az egyes táplálóanyagok emészthetõsége, vagyis a gyep táplálóértéke határozza meg. A gyep táplálóértékét számos tényezõ befolyásolja, amelyek közül a legfontosabbak: - a talaj táplálóanyag tartalma és a trágyázás - a gyep botanikai összetétele - a gyepnövényzet betakarításkori fejlettségi állapota A talaj táplálóanyag ellátottsága és különösen a nitrogén trágyázás jelentõsen befolyásolja a szálastakarmányok vegetatív részeinek növekedését. A jó nitrogén ellátottság a több termésmennyiségen kívül a gyeptakarmány fehérjetartalmának növekedését is eredményezi.
A gyepet alkotó növények egymáshoz viszonyított aránya, vagyis a gyep botanikai összetétele szintén befolyásolja a gyeptakarmány minõségét. A legjobb termõképességû természetes gyepterületeink növényösszetételére a pázsitfüvek mellett mintegy 5-20%-ban a pillangós virágú gyepalkotók jelenléte jellemzõ. Ezek a gyepek - részben a pillangós virágú növények nitrogén-kötése miatt - többet teremnek, mint a pillangósok nélküli, csak pázsitfüvekbõl álló gyepek. Ez a többlettermés különösen száraz körülmények között jelentõs. A pillangósok jelentõségét húzza alá az is, hogy nagyobb fehérjetartalmuk révén javítják a gyep táplálóértékét. A gyepet alkotó növények betakarításkori fejlettségi állapota, vagyis a növény kora az egyik legjelentõsebb tényezõ, amely hatást gyakorol a gyeptakarmány minõségére, és befolyásolja a legelõ állat takarmányfelvételét és az elfogyasztott takarmány hasznosulását. Ez a minõségváltozás az elsõ növedék fejlõdése alatt a legkifejezettebb, hiszen ekkor a leggyorsabb a növekedés, és erre az idõszakra jellemzõ az intenzív szár- és virágzatfejlesztés. A sarjú növedékek fejlõdése során bekövetkezõ táplálóanyag változás tendenciájában hasonló az elsõ növedékéhez, ekkor azonban a növény inkább levelet növeszt. A táplálóérték változás kisebb mértékû és hosszabb ütemû, mint az elsõ növedékben. A korábbiakban említettük, hogy a gyep éves termésének mintegy felét az elsõ növedékben adja, ezért a fejlõdés során bekövetkezõ minõségi változásokat is az elsõ növedéken mutatjuk be.
A növényi test alkotórészei két fõ csoportra oszthatók: a sejtfalra és a sejttartalomra. A sejtfal tulajdonképpen a növény támasztószövete, amelybõl a fejlettség korai idõszakában aránylag kevés található a növényben. A növény fejlõdése során azonban a növekedés, szár- és virágzatfejlesztés során - támasztó szerepének megfelelõen - megnövekedik a sejtfal mennyisége. A sejtfalon belüli sejttartalomban találhatók a takarmányozás szempontjából legjelentõsebb táplálóanyagok, így a fehérjék, zsírok, cukrok és ásványi anyagok. Ezek mennyisége a növény fejlõdése során egyre csökken. Jelentõsen csökken a táplálóanyagok emészthetõsége is a növény fejlõdése során. Az 1. ábrán közölt adatok a legeltetéses állattartás gyakorlatában azt jelentik, hogy a gyeptakarmány a fejlõdés korai idõszakában jelentõs mennyiségû, jól emészthetõ táplálóanyagot tartalmaz. Ebben az idõszakban a növényállomány aránylag kiegyenlített, és a 15-20 cm-es egyenletes fûmagasság az állatok számára maximális fogyasztást és takarmányfelvételt tesz lehetõvé. Ahogy a növényállomány öregszik, kevesebb lesz az értékes táplálóanyagok mennyisége, csökken a táplálóanyagok emészthetõsége és a takarmányfelvétel.
A gyepnövényzet öregedésével a táplálóanyag tartalom csökkenésén kívül a növényállomány egyre kiegyenlítetlenebbé válik, az állat válogatva legel, növekszik a legeltetési (taposási) veszteség, csökken a takarmányfelvétel és a felvett takarmány emészthetõsége. Ennek eredménye az állati termék-elõállítás hatékonyságának csökkenése lesz. A növény szempontjából is hátrányos a megkésett hasznosítás, mert késlelteti a következõ növedék betakaríthatóságát, növeli a két növedék közötti regenerálódási idõszakot. A legelõ állat és a gyepnövényzet igényeit figyelembe véve az optimális legeltetéses hasznosítás idõszaka a növényállomány 15 cm-es magasságától a virágzat megjelenése elõtti állapotig terjed.
Dr. Dér Ferenc
tanszékvezetõ
egyetemi docens
Kaposvári Egyetemi
Állattudományi Kar
Agrometeorológia
Napsütés
Napsütés
Olvasta már?
Már javában tart a körteszezon
2023. Copyright Zsigmond Kft[email protected]