A húsmarhák szaporítása

A termékenyítés, pároztatás technológiája, szervezése
Az árutermelõ gazdaságokban a bikahasználat az általános, a mesterséges termékenyítést mindenek elõtt a tenyésztõ gazdaságokban, különösképpen a bikanevelõ tehenek célpárosítására használjuk. A mesterséges termékenyítés módszereit, eszközeit itt leírni nem lenne szerencsés, de a szervezési formáit röviden át lehet tekinteni és kritizálni. Körjáratos inszeminátor csak szükség megoldás lehet, mivel önálló üzemi inszeminátor beállítása a termékenyítési idõszakra sokkal eredményesebb. Ilyenkor ugyanis naponta két idõpontban is szükség lehet a termékenyítésre, részt kell neki venni az ivarzók kikeresésében, megjelölésében és rögzítésében, néha a hormonkezelések végrehajtásában is és ez a termékenyítési idõszakban teljes munkaidejû embert igényel.
Mind a gondozók, mind az inszeminátor munkáját megkönnyíti egy jó válogató folyosó vagy kifogórendszer, amely lehet mobil vagy a telephez rögzített, de a gyakorlatban azok váltak be, amelyeknél az elsõdleges szempont a balesetvédelem volt. A törés és balesetvédelem egyaránt vonatkozik a tehenekre, borjakra, gondozókra és kezelõ szakemberekre. A borjak ideiglenes elkülönítése nagyon lényeges, mert jelenlétükben kiszámíthatatlan sérülések történhetnek. A második lényeges szempont, hogy a tehenek megszorulása vagy testrészeik megszorulása kivédhetõ legyen, tehát nagyon szûk vagy nagyon tág résekkel kell tervezni a folyosókat. A folyosó végén a kalodát úgy kell méretezni, hogy abban a kistestû üszõk és a nagytestû tehenek egyaránt rögzíthetõk vagy a megfordulásban korlátozhatók legyenek.
További feltétel a munkaterület és a folyosók talajának csúszás mentessége (alomszalma, sóder, homok), mert a legtöbb baleset az agyagos, vizes, bélsaras padozat miatt szokott bekövetkezni.
Az inszemináláshoz ideiglenes helyiség vagy legalább esõ és nap árnyékolt tetõszerkezet szükséges, mosakodáshoz pedig víz tárolási lehetõség kell. Jól rögzíthetõ asztal, elektromos ösztöke vagy kíméletes „gumibot”, kötél és néhány egyszerû szerszám szükséges. Törekedni kell a stresszhatások mérséklésére, a türelmes, szelíd bánásmódra, mert a meghajtás, megfélemlítés (kutyák agresszív jelenléte) a tehenekben adrenalin felszabadítást okoz. Az adrenalin tartós hatása fogamzáscsökkentõ, sõt a termékenyítési vizsgálatot végzõ szakembert megtéveszti a stresszhormonok méhellazító, ciklust befolyásoló hatása. A méh erekciója ilyenkor hiányzik és sok inszeminátor ezt hiányolva nem is végzi el a termékenyítést.
Extenzív körülmények között gazdálkodó üzemekben, ahol az állatok tartása nagyrészt épület nélküli és legelõre alapozott, a tehénállományok elletését egy kora tavaszi 2-3 hónapos szezonra célszerû ütemezni. A nagytestû, késõn érõ fajták (charolais, blonde d’Aquitaine), az egy szezonú elletés keretei közé nem illeszthetõk, esetükben egy tavaszi fõ és egy õszi pótigény javasolható. Utóbbi mindenek elõtt az üszõk vemhesítéséhez igazodik. A két szezonban történõ elletésnél arra kell törekedni, hogy 70-30 %-os arányban történõ tavaszi-õszi ellések tavasszal legfeljebb 3 hónapig, õsszel 1,5-2 hónapig tartsanak és az ellések aránya ne tolódjon el az õszi borjazás irányába.
A fedeztetés és a mesterséges termékenyítés mellett ajánlani lehet a kombinatív módszert, amelynek lényege a tehenek pároztatási idény elsõ felében történõ termékenyítése (esetleg ivarzás-szinkronizálása), majd a visszafolyatók természetes pároztatása. Némely gazdaság fordított sorrendet tart gazdaságosnak, az elsõ hónapokban bikát alkalmaz, majd a nem ivarzó (inaktív petefészkû) állatokat kiemeli flussingolja, hormonkezeléssel indukálja az ivarzást.
A fedeztetés, ill. mesterséges termékenyítési szezon a kora tavaszi borjazásnak megfelelõen májusban, június-júliusban történjen. A pároztatás elõtt pontos párosítási tervet kell készíteni. Ez a mesterséges termékenyítés alkalmazása esetén akár egyedekre bontva is történhet. Természetes pároztatáskor, a terv a pároztatás módjának megfelelõen gulyákra, vagy háremekre vonatkozik.
A külterjesen tartott nagylétszámú állományoknál mind külföldön, mind hazánkban a csoportos, vagy vad pároztatás terjedt el, mert munkaszervezési szempontból ez a legjobban kivitelezhetõ. Általában 25-30 üszõre vagy tehénre számítanak egy fedezõ bikát. Idõsebb vagy kezdõ bikák esetében és rövid pároztatási intervallumnál kevesebb nõivarú állatot célszerû beosztani.
A pároztatási idõszakot megelõzõen el kell végezni a bikák spermavizsgálatát. Természetes környezetükben kell a folyató tehénre leugratni a bikákat. A spermát mikroszkópos vizsgálat alapján minõsítjük (motilitás, spermiumkoncentráció, morfológiai vizsgálat). A kifogásolható spermaminõségû bikákat néhány nappal késõbb ismét leugratják, a változatlanul nem megfelelõket a tenyésztésbõl kizárják. A bikák libidója idõvel csökkenhet, mert naponta ötnél többször is ugranak (néha ugyanarra a tehenekre, a többi ivarzót mellõzve).
A szaporodóképesség megítélése, prognózisa
Nagyon fontos kérdés, hogy milyen jelenleg az állományunk és milyen vemhesülési eredményeket várhatunk az elkövetkezõ termékenyítési idényben. Erre csak akkor kaphatunk választ ha rektálisan ellenõrizzük a petefészkeket és a méhet, az ivarzásmegfigyelés és a kondícióellenõrzés mellett. Több módszert is ajánlhatunk ehhez:
1. A termékenyítési idény elkezdésekor sárgatest számlálást végzünk annak eldöntésére, hogy az állomány hány százaléka mutat már ciklikus ivari mûködést.
2. A termékenyítési idény félidejében megszámoljuk, hogy eddig hány tehén lett termékenyítve vagy hányat láttak befedezni.
3. A félidõben már korai vemhességi vizsgálatot is tarthatunk, hiszen ilyenkor az elsõ hetekben fogamzott állatok vemhessége kimutatható, a többi tehénen pedig csak sárgatest kontrollt végzünk.
Mindhárom esetben ha 80 % körüli pozitív eredményeket kapunk és a kondíció is megfelelõ, biztosan számolhatunk 80 % feletti végsõ vemhesülésre. Ha csak 50 % körüli bármelyik vizsgálat eredménye, azonnal szükséges beavatkoznunk, mert csak 50-60 % vemhességre számíthatunk és ez az egész ágazat gazdaságosságát veszélyeztetheti. Abban az esetben ha kevés az ivarzó, kevés a sárgatest és a megállapított vemhesség, javasolható a legelõ változtatás, széna és szilázs juttatás, abrakkiegészítés, hormonkezelés, stb.
A húsmarhákon nagyon gyakori az energiahiányból (gyenge legelõ, borjak szopása, hõstressz) adódó mínusz kondíció, ennek pedig egyenes következménye az ivarzások leállása és a petefészkek inaktivitása (1-2 cm nagyságú petefészek, sorvadt méh). Ez a jellegzetes „húsmarha anösztrusz”, amely a legfontosabb meddõségi ok. Sokszor az állomány több mint fele hónapokon át ilyen kórképet mutat. Ilyen esetekben a hormonkezelések eredménye is nagyon mérsékelt lesz ha egyidõben nem javítjuk a kondíciót. A hormonkészítmények (gesztagén, GnRH, PMSG) jelenleg olyan drágák, hogy jobban megéri ha azon a pénzen, abrakot vagy tömegtakarmányt veszünk és folyamatosan csak petefészek és méhmasszázst végzünk és ezt a biológiai stimulációt használjuk ki.
Húsmarhákban ha jól mûködõ a folyosórendszer vagy a kifogókarám a rektális vizsgálatok és kezelések egyszerûen és könnyen végezhetõk (gyors az involúció viszonylag kicsik a méhek és a petefészkek). A sárgatestek jól elkülöníthetõk az inaktív petefészkektõl.
Nagyon leegyszerûsítve ha a petefészek 1-2 cm-es, akkor inaktív, ha 2-3 cm akkor tüszõérés várható, ha 3 cm feletti csaknem biztos, hogy sárgatestet tartalmaz. A sárgatest megléte a húsmarhákban mindig megnyugtató (szabályos ciklust jelez, ha közben bikák vannak a gulyában az ilyen állatok vemhessége csaknem biztos). A gulyában tartott és fedeztetett állatokon is ha lehet el kell végezni a korai vemhességi vizsgálatot nehogy csak a szezon vége után tudjuk meg a rossz eredményt.
A húsmarhák méhe viszonylag kicsi, tehát a 35. vemhességi nap után a magzatburok kicsúszása alapján a vemhesség megállapítható, az üresség már elõbb is, és ezek alapján hamar elkezdhetjük az indokolt beavatkozásokat (tartási - takarmányozási körülmények javítása, fokozott ivarzásmegfigyelés, hormonkezelés).
Kaposvár, 2001-05-15.
Dr.Perjés István tud. fõmunkatárs
Kaposvári Egyetem, Állattudományi Kar