Élettartam, hasznos élettartam

Életkor vagy élettartam? Az irodalomban és a szaknyelvben az élettartammal kapcsolatos fogalmak, meghatározások nem egyértelmûek és számos egyéb mutatóval is jellemezhetõ az, hogy az egyed milyen hosszú ideig termel. A pontos meghatározást még az is bonyolítja, hogy az adott mutatót egyedre vagy populációra vonatkoztatjuk.
Mezõgazdasági haszonállatok esetében - így a szarvasmarhánál is - a környezeti hatások nélküli, „a belsõ biológiai életfeltételekbõl” következõ "öregkori elhullás” szinte ismeretlen, mivel az állatokat már elõbb selejtezik, levágják, ezáltal gazdaságosan hasznosítják. Mégpedig pontosan abban az idõszakban, amikor ez gazdaságosnak tûnik, vagy más gazdasági tényezõk nem teszik indokolttá a továbbtartásukat.
Szarvasmarha természetes életkorát 20-25 évre becsülik, valószínûleg ez sokkal magasabb, ahogy ezt egyes irodalmi forrásokból tudjuk. pl. SCHMALTZ (1921) 36 éves, LEUE (1941) 32 éves, ROBERT-ROWSON (1954) 31 éves, PITTMAN (1955) 35 éves és MATHESON (1957) 40 éves tehénrõl számolt be. CSUKÁS (1941) szerint a szarvasmarha élettartama 30-40 év. SPANN (1949) olyan tehénrõl ír, amely 28 éves volt, 26 borjat ellett és ezután még újra vemhes lett. A legmagasabb életkort STORHAS (1980) jegyezte fel, a tehén 40 éves volt és 30 borjat ellett.
Ezekben a példákban a két fogalom fedi egymást. Pontosan meg kell ugyanis különböztetni, hogy az adatok még élõ vagy már nem élõ állatokra, tehát életkorra vagy élettartamra vonatkoznak-e. A publikációkban egyre-másra azonosítják az életkorra illetve élettartamra vonatkozó adatokat, anélkül, hogy a kettõ között különbséget tennének. Az élettartam, vagy még konkrétabban az "egyed élettartama" a születés napjától a populációból való kikerülés napjáig tartó idõszakra vonatkozik. Az életkor jelölése azt jelenti, hogy az állat egy bizonyos szúrópróbaszerûen kiválasztott napon még életben volt. Ebbõl következik, hogy ebben az idõpontban az élettartam még nem meghatározható, de mindenképpen hosszabb, mint az életkor. Mindkét fogalmat évben vagy hónapban adjuk meg Hosszú élettartam, használati idõtartam, termelési idõszak A használati idõtartammal kapcsolatos másik kifejezés a hosszú élettartam, amit nagyon sokszor használunk, s ami szintén félreértésekre adhat okot. A hosszú élettartam általános definíciója a tejelõ szarvasmarhákkal kapcsolatosan az, az idõszak amit a tehén a populációban él le. Ez esetben azonos az élettartammal.
A hosszú élettartammal kapcsolatos vizsgálatok vezettek a különbözõ segéd jellemzõk alkalmazásához, azért hogy a hosszú élettartamot, vagy más szóval az állatnak a populációban eltöltött életének idejét pontosabban meg lehessen határozni és ezáltal méréseket és összehasonlításokat lehessen végezni. A következõ 4 jellemzõt alkalmazták a hosszú élettartam indirekt meghatározására:
1. Az elkezdett és befejezett laktációk száma.
2. Az ellések száma.
3. A selejtezés elõtti utolsó elléskori életkor.
4. Az állat életkora a selejtezéskor.
Az elsõ három mutató nem ad pontos információt arról, hogy az egyed az elsõ elléstõl számítva hány napot termelt. A legpontosabb ezek közül a negyedik, mert évben, vagy napban adja meg pontosan azt az idõt, amit az egyed a populációban eltöltött.
A termelési idõszak kifejezést gyakran azonosítják a használati idõtartam kifejezéssel. Egyesek szerint a használati idõ az a teljes idõtartam, amelynek során a szarvasmarhák teljesítménye mérhetõ. Mivel a teheneknél az improduktív felnevelési idõszakot nem lehet egységesnek tekinteni, a következõ definíciót alkalmazták a használati idõtartamra. A használati idõt szûkebb értelemben ki lehet fejezni a tiszta termelési idõszakkal is, ha ez azt az idõtartamot jelenti mely az elsõ elléstõl az állatnak az állományból való kivonásig (kiesésig, kiselejtezésig) tart. Nagyon sok szerzõ ezt a termelési idõszakot részben az elõbbiekben leírt hosszú élettartam jellemzésére használta. Véleményem szerint az a helyes, ha az élettartammal kapcsolatban csak két fogalmat használunk, az élettartamot és a hasznos élettartamot. Az élettartam az egyed születésétõl a kiselejtezésig (kiesésig) tart, a hasznos élettartam pedig az elsõ elléstõl a selejtezésig (kiesésig). Az élettartam mint másodlagos tulajdonság vizsgálata már régóta foglalkoztatja a tenyésztõket. BÖTTGER (1955) a következõ korképet írja le az akkori Németországról: "A tenyészkiválasztásban az elmúlt évtizedekben a teljesítmény állandó fokozása állt az elõtérbe és ez részben háttérbe szorította az állatok egészségének és konstitúciójának megõrzését. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy az állatok használati ideje és élettartama megrövidül”. Az egyes laktációk rekord teljesítménye helyett egyre jobban kezdték - elsõsorban a gazdasági okokból - a tartós életteljesítményeket értékelni. PIOTROWSKI (1954) szerint a. tenyésztõi feladat az, hogy e tehenek életkorát 6,5 évrõl 8,5-9,5 évre kell emelni. A hosszú élet és tartós teljesítmény fontos gazdasági érdek. Minél tovább használunk egy tehenet, annál kisebb rész jut tartási költségeibõl életének az elsõ laktációjáig terjedõ improduktív hányadára. Ha egy tehenet csak 2-3 évig fejhetünk úgy tejhozamából naponta 3 kg tej a felnevelési költségekre megy. Ha hozzávesszük az életfenntartó takarmány értékét, úgy egy 3500 kg évi tejhozamú tehén tartása nem gazdaságos.
Hazánkban is számos szerzõ foglalkozott ezzel az értékmérõ tulajdonsággal. CSUKÁS (1941) szerint „az élettartam a szervezet öröklõdõ hajlama. Mint ilyen, célszerû szelekciós eszköz ahhoz, hogy általa a termelést nemzedékenként tartósabbá, a konstitúciót megfelelõbbé tegyük, s hogy a termelõ hajlamok fokozása érdekében általa az ivadékvizsgálatot nemzedékenként kiadósabban alkalmazhassuk. A hosszabb élettartam által feltételezett elõnyök érdekében tenyészhímet csak hosszú élettel jellegzett családokból célszerû választani.” Nem csak hirdette, hanem foglalkozott is hosszú élettartamú családok kitenyésztésével. Az ellenálló szilárd szervezetnek egyik leghívebb bizonyítéka a hosszú élettartam állapítja meg SCHANDL (1953). „A tenyésztés fejlesztése szempontjából nagyon hátrányos, hogy a legtöbb tenyészetben a tehenek zöme csak néhány évet szolgál, már 5-7 éves korban vágóhidra kerül, éppen amikor már termelési képességük csúcspontjára értek volna.”
Az utóbbi évtizedekben is számos szerzõ foglalkozott az élettartammal. Egybehangzóan azt állapították meg, hogy a tejtermelés növekedése mellett fokozatosan csökkent a tehenek élettartama.
Szinte minden állatfajban elhanyagoltuk az ún. "hasznos élettartam"-nak az elõtérbe állítását. Ez különösen azokban a hasznosítási irányokban perdöntõ, ahol a termelés a nõivar kifogástalan szaporodásbiológiai funkciójához kötõdik. A hasznos élettartam növelése nemcsak a gazdaságosabb termelés fontos velejárója, hanem a gazdasági és biológiai tulajdonságok egyensúlyának, vagyis a jó konstitúció fenntartása vagy javítása szempontjából is nélkülözhetetlen. ESSL cit. HORN (1986) kiindulva egy 5000 kg-os 4% zsírtartalomra korrigált átlagos tejtermelésbõl a következõ megállapításra jutott. Ha a hasznos élettartam laktációkban kifejezve 6-ról 5-re, 5-rõl 4-re, 4-rõl 3-ra és 3-ról 2-re csökken akkor a kompenzáláshoz szükséges FCM tejtermelés sorrendben a következõ 148-263-572 és 2246 kg. Az élettartam javításának lehetõségei: A második illetve a második és harmadik laktáció, az állóképesség, a betegség gyakoriságok és a kieséi okok, a szaporasági és az ellési mutatók valamint a küllemi tulajdonságok figyelembevétele a tenyészértékbecslésben.
Az elsõdleges értékmérõ tulajdonságokon kívül a szelekcióban mind nagyobb figyelmet kell fordítanunk az úgynevezett szekunder (másodlagos) értékmérõ tulajdonságokra is, mert a tenyésztésben tartás idejét és a gazdaságosságot nagymértékben befolyásolják.
Dr. habil. Báder Ernõ