A szõlõ hónaljhajtásainak kezelése

A hónaljhajtások fejlõdése, növekedése, szembetûnõvé válása sok tényezõtõl függ. Azonos körülmények mellett a különbözõ szõlõfajták hónaljhajtásainak képzõdése eltéréseket mutató fajtatulajdonság. Pl. kevés és rövid hónaljhajtást nevel a Zenit, sok és erõs hónaljhajtást nevel a Sauvignon, a Tramini.
Tápanyaggal jól ellátott, jó kondíciójú ültetvényekben erõsebb a hónaljhajtások növekedése, mint a legyengült ültetvényekben. Az alulterhelt tõkéken több és erõsebb hónaljhajtás fejlõdik, mint a túlterhelt tõkéken. A hajtások korai és rövidre történõ csonkázása serkenti a hónaljhajtások fejlõdését.
A rövid ízközû szõlõfajták hónaljhajtásai szembetûnõbbek és jobban sûrítik a lombozatot (pl. Kozma Pálné muskotály), mint a hosszú ízközû szõlõfajták (pl. Afuz Ali) hónaljhajtásai.
A hónaljhajtások kezelése nagyon változatos; a teljes eltávolítástól az érintetlenül hagyásig különbözõ módon történhet.
A szaporító alapanyag-termesztés fontos munkája a hónaljhajtások teljes eltávolítása. Az alanyvesszõ-termesztõ anyatelepeken a fajták hajtásainak alaktani és növekedési sajátosságaitól, a nevelendõ hajtás hosszától függõen, 8-12-szeri hónaljazásra is szükség lehet. (A hónaljhajtások eltávolításával - kitörésével - együtt a kacsokat is csípjük vagy vágjuk le.) A termõfajták szaporító vesszõi - az un. nemes vesszõk - termesztésére szolgáló törzsültetvényekben is célszerû a hónaljhajtásokat tõbõl teljesen eltávolítani.
A hónaljhajtásokat 2-3 -leveles állapotukban könnyen ki lehet tõbõl törni. A hosszabb, megerõsödött hónaljhajtásokat, ha már nem törhetõk ki, éles késsel, óvatosan, alulról felfelé vágjuk ki tõbõl; ügyelve arra, hogy a mellettük lévõ levelet ne törjük, ne vágjuk le. A megerõsödött hónaljhajtásokat és kacsokat nem szabad erõsen lefelé rántva kitörni, mert ezzel nagy háncsrészt és farészt is kitéphetünk és nagy sebet ejthetünk a hajtáson, ami nem tud beforrni; és ezért - sajátos elnevezéssel - „slicces” lesz a vesszõ. A sérült vesszõrész nem használható szaporításra, ezért erre a célra nem értékesíthetõ.
Termõ szõlõültetvényekben régebben és helyenként a rendszeresen végzett munkák közé tartozott a hónaljhajtások teljes eltávolítása, amit a kötözéssel együtt végeztek. Jelenleg alig találkozunk az így végzett munkával. Gyakrabban úgy járnak el, hogy a karós támaszú szõlõben a kötözés után a hajtáskötegbõl kiálló hónaljhajtásokat vágják vissza. Vékony lombfalú, huzalos támaszú szõlõben a hajtások huzalpárok közé igazgatása (fûzése) után az oldalra kilógó hónaljhajtásokat a csonkázással együtt vágják vissza. Egyik esetben sem nézik, hogy hány levél marad a hónaljhajtásokon.
A Moser-féle magas kordonmûvelés terjedésével a zöldmunkák mérséklése is gyakorlattá vált. A hónaljhajtásokat külön nem kezelték; gépi csonkázáskor a csonkázógép a hosszabb hónaljhajtásokat is elvágta. Több gazdaságban az egyes függöny-mûvelésû tõkéken a fürtök zónájában lévõ hónaljhajtásokat - a levelek mérsékelt ritkításával együtt - a lombozat szellõsebbé tétele és az önárnyékolás mérséklése érdekében tõbõl eltávolítják, kitörik vagy kivágják. Üzemi szõlõtermesztésben, fõleg a rövid ízközû, sok és erõs hónaljhajtást nevelõ csemegeszõlõ- és vörösborszõlõ-fajtáknál elõnyös a hónaljhajtásokat a fürtök sávjából tõbõl eltávolítani.
Vizsgálatok szerint termõszõlõben az a legkedvezõbb, ha az 5-6 leveles hónaljhajtásokat 2-4 levélre vágjuk vissza. A hónaljhajtások visszavágását 2-4-szer meg kell ismételni. De ezt a módszert a magyar üzemi szõlõtermesztési gyakorlatban alig követik. A tõketörzs kialakításakor a törzsnek nevelt hajtásokról a hónaljhajtásokat gondosan, több alkalommal megismételve, tõbõl távolítsuk el. A zöldoltásra nevelt hajtásokról is távolítsuk el tõbõl az összes hónaljhajtást. A hónaljhajtások kezelését mindig a termesztési céltól függõen végezzük.
Dr. Sz. Nagy László