MENÜ

A szürkerothadás kártételének mérséklése

Oldalszám:
2013.02.19.
A szürkerothadást nevezik még szürkepenészes rothadásnak, botritiszes rothadásnak, botritiszes betegségnek is. A betegséget a Botrytis cinerea mikroszkópikus gomba okozza, amely szõlõben 100 %-os kárt is képes elõidézni. A szõlõn kívül több száz növényen elõfordul.
A kórokozó a fertõzött növények szövetében és felületén hifaszövedékekbõl álló szkleróciumokkal telel át. Ezek színe sötétbarna vagy fekete, alakjuk, nagyságuk változó, de többnyire szabad szemmel is jól láthatók. Gyakran képzõdnek a fertõzött szõlõlevelek szövetében és a vesszõk felületén. A szkleróciumok tavasszal vizet vesznek föl, és belõlük gyakrabban konidiumtartók, ritkábban termõtestek (apotéciumok) fejlõdnek. A konidiumtartókon nagyszámban képzõdnek a konidiumnak nevezett szaporítósejtek. Ezek a kis esõcseppek felületén a légmozgással gyorsan szétterjednek, és a szõlõ bármely részén megtapadva, fertõzést indítanak, ha kedvezõek számukra a környezeti viszonyok. A csírázó konidiumok tömlõi ép bõrszöveten vagy sztómán (gázcserenyílás) vagy sebzésen át jutnak a gazdanövény szövetébe.
A betegség fellépésének veszélye csapadékos, meleg idõben a legnagyobb. A konidiumtartók 20-25 °C-os hõmérsékleten, 92-97 %-os relatív páratartalmú környezetben 6-8 óra alatt fejlõdnek ki. Az ezeken fejlõdött konidiumok csírázására a 26 °C a legkedvezõbb. Kisebb számban még 5 °C-on is csíráznak, bár ilyenkor a fertõzés terjedése nagyon vontatott. A 38-41 °C-os hõmérséklet már gátolja a csírázást. A konidiumok a szárazságot 25 napig tûrik; csírázásukat és a fertõzést elõsegíti a nedves felület, de a légtér 92-97 %-os relatív páratartalma mellett is megtörténik a fertõzés. A betegség gyors terjedését elõsegíti, ha a páratartalom 75-97 % között ingadozik.
A kórokozó számára kedvezõ feltételek mellett már 6-8 leveles hajtáson megjelenhet a betegség: az elsõ nóduszból (szárcsomóból) vagy más helyrõl indul ki a barnulás, amely körülölelheti a hajtást. Levélen a foltok gyakran a levéllemez szélétõl indulnak ki, befelé terjedve gyorsan nagyobbodnak; világosbarnák, barnák, zónáltak. (Néha összetéveszthetõ az orbánc tünetével, de az orbánc foltjait a nagyobb erek határolják, továbbá, erezetük sötétebbre színezõdik.) Nedves, esõs, párás idõben a foltokon, a levél fonáki részén laza, szürke színû penészgyep fejlõdik. A fertõzött levélnyél, a kacs, gyakran az egész hajtás vizenyõssé válik; ezeken is megjelenik a jellegzetes szürke penészgyep, amelyet a konidiumtartók és az ezeken képzõdött konidiumok tömege alkot. A vegetatív részek (levéllemez, levélnyél, kacs, hajtás) szürkepenészes fertõzõdése leginkább a nyár második felében és õsszel figyelhetõ meg. Száraz, meleg idõben a fertõzött szövetek gyorsan kiszáradnak, és a foltok, elhalások terjedésének folyamata lefékezõdik.
A fürtök különbözõ fejlõdési állapotban fertõzõdhetnek. Elõfordulhat, hogy a bimbós vagy virágzó fürtökön egyes fürtrészek elhalnak; az elbarnulás az egész fürtre is kiterjedhet. A tömött fürtû fajták bogyói növekedésük során összeérnek, júliusban a fürt „bezáródik”, ezáltal kedvezõbb feltételek alakulnak ki a fertõzés számára. Tartós esõzés, párateltség fokozza a betegség kialakulásának lehetõségét. A teljesen éretlen fürt egyes zöld bogyói a belsõ felületen, az ép bõrszöveten keresztül, a bogyó és a kocsánykorona érintkezési helyén, a porzószálak maradványain át fertõzõdnek, és belülrõl kifelé haladva rothadnak. A rothadó bogyók hamvas kávébarna színûek, felületükön fehéresszürke „porzó” gyeppel bevontak. Egy-egy rothadó bogyó a vele érintkezõ, szomszédos, egészséges bogyót is fertõzi; a fertõzés az egész fürtre átterjedhet. Ez a korai betegség a zöld- vagy savanyú rothadás.
A zsendülõ, érõ bogyók megbetegedése gyakoribb. A fertõzött bogyók szürkésbarnára színezõdnek, és ezek felületén is megjelenik a jellegzetes fehéresszürke penészgyep. A betegség az érés kezdetén a kevés cukrot tartalmazó bogyók teljes rothadását okozhatja, ha 10-15 napon át esõs, párás az idõjárás. Ha a rothadás megindulása után 8-10 nap múlva szárazra fordul az idõ, a rothadó bogyók betöppednek, és a rothadás nem terjed át a még egészséges szomszédos bogyókra. A zsugorodott, penészes bogyók értéktelenek, savanyúak és kevés cukrot tartalmaznak. A már érettebb bogyók /17-18 mustfok fölöttiek) megbetegedése szintén veszélyessé válhat, ha tartósan rossz az idõjárás. Ilyenkor gyorsan romlik a termés minõsége. Ha a rothadás, a bogyó héjbarnulásának kezdete után száraz melegre fordul az idõjárás, a fertõzött bogyók gyorsan töppednek, és a gyors vízleadással párhuzamosan emelkedik cukortartalmuk, és ez fokozatosan gátolja a gombafonalak növekedését a bogyók belsejében. A gomba életmûködése nem szûnik meg, csak csökken, és anyagcseretermékei továbbra is a bogyóba jutnak. Ezek a bogyók különleges illatúak és zamatúak. A kórfolyamatnak ez a szakasza kedvezõ, amelyet a neve is tükröz: nemes rothadás; e folyamat eredménye az aszubogyó.
A szürkepenész termõszõlõben 50-80 %-os, némelykor 100 %-os termésveszteséget is okozhat. A járványos szürkepenész-betegség kifejlõdését rövid idõszak, 15-20, számára kedvezõ nap határozza meg. A fertõzést és a betegség terjedését a környezeti tényezõk mellett a szõlõfajták tulajdonságai is befolyásolják. A fentiek mellett a szõlõültetvény zsúfoltsága, a tõke-mûvelésmódnak, a támberendezésnek kedvezõ sor- és tõtávolságnál, tenyészterületnél kisebb méretek, a huzalos támaszú ültetvényekben a széles, sûrû, erõsen önárnyékolt lombfaj, a túlzott trágyázás, fõleg a nitrogén túladagolása, az ültetvény erõs elgyomosodása nagymértékben elõsegíti a szürkepenész fertõzését és a betegség terjedését. Súlyos megbetegedést válthat ki a szõlõmolyok, darazsak kártétele, valamint a nyári tartós szárazságot augusztus végén, szeptemberben követõ csapadékos idõszak alatt a bogyók felrepedése, a jégverés és minden olyan hatás, amely a bogyók és egyéb részek sérülésével jár. Pl. a helytelenül használt növényvédõszerek okozta perzselés, a lisztharmat által okozott bogyóhéj-felrepedés stb.
Azonos környezeti viszonyok között vizsgálva, igen nagyok a különbségek a szõlõfajták fogékonyságában. Pl. a Kadarka, és a Szõlõskertek királynõje muskotály bogyói könnyen repednek és rothadnak, a Kékfrankos és a Pölöskei muskotály bogyói viszont jól ellenállnak a rothadásnak. Az érzékenység, illetve az ellenállóság a bogyóhéj vastagságától, valamint a bogyó kémiai összetételétõl és fiziológiai tulajdonságaitól függ.
Csak kémiai (növényvédõszeres) védekezéssel nem lehet teljesen elhárítani a szürkepenész fellépését. A fertõzés ellen úgynevezett integrált növényvédelemmel tudunk a legeredményesebben védekezni, illetve így tudjuk a kártételt a legjobban mérsékelni. Ennek érdekében már az ültetvények helyének kiválasztásakor gondolni kell a szõlõ növényvédelmére. Mély fekvésû, vagy a megfigyelések szerint gyakori jégveréstõl sújtott területekre ne telepítsünk szõlõt.
Az ültetvény tenyészterülete, a sor- és tõtávolság feleljen meg a tõkemûvelésmódnak és a támberendezésnek. A huzalos támaszú szõlõ sortávolsága a széles lombfalú (Moser-féle magas kordonmûvelésû, egyesfüggöny-mûvelésû) ültetvényekben a lombfal magasságának másfélszerese legyen. A keskeny lombfalú /ernyõmûvelésû, Guyot-mûvelésû) ültetvényekben a sortávolság ne legyen kisebb a lombfal magasságánál. Metszéskor a rügyterhelés szakszerû meghatározásával, a rügyek szétosztásával (a metszésmód meghatározásával), ( másfélszerese legyen. A keskeny lombfalú /ernyõmûvelésû, Guyot-mûvelésû) ültetvényekben a sortávolság ne legyen kisebb a lombfal magasságánál. Metszéskor a rügyterhelés szakszerû meghatározásával, a rügyek szétosztásával (a metszésmód meghatározásával), ( másfélszerese legyen. A keskeny lombfalú késõn se csonkázzunk, ne várjuk meg a hajtások felsõ részének erõs visszahajlását. Csonkázás után a levágott hajtásokat minél elõbb be kell munkálni a talajba.
Szakszerûen trágyázzuk a szõlõt, vegyük figyelembe annak állapotát és tápanyagigényét. Különösen ügyeljünk a nitrogén mûtrágya mennyiségének és a kijuttatás idejének meghatározására.
Gondosan végezzük a gyomirtást. Ügyeljünk arra, hogy a tenyészidõben a gyomok és a talajtakaró, talajvédõ növények 20-25 cm-nél magasabbra ne növekedjenek. Ha megvalósítható, a vízhiányt a szárazság tüneteinek jelentkezése elõtt pótoljuk öntözéssel. Zsendülés után már ne öntözzünk.
Gondosan, az elõrejelzések alapján védekezzünk a sérüléseket okozó szõlõmolyok, a bogyóhéj elvékonyodását, felrepedését okozó lisztharmat ellen. Az elõzõek figyelembevétele és elvégzése mellett lesz eredményesebb a szürkerothadás elleni megelõzõ vegyszeres védekezés.
Mivel a szõlõvédelem gerincét a peronoszpóra elleni védekezés képezi, azok a szerek elõnyösek, amelyek nemcsak a peronoszpóra ellen, hanem a szürkerothadás ellen is megelõzõ védelmet nyújtanak. A szürkerothadás ellen irányuló elsõ vegyszeres védekezést a virágzás végén, a virágok 80 %-os elnyílásakor, az idõjárástól függõen június elején vagy közepén; a második permetezést a fürtök záródása elõtt, júliusban; a harmadikat zsendüléskor végezzük. E permetezésekhez olyan szereket használjunk, amelyek a peronoszpóra ellen is hatásosak. Járványveszélyes idõszakban késõbbi idõben is permetezzünk. Ekkor a szürkerothadás ellen ható, speciális növényvédõszereket használjunk. Vegyük figyelembe a növényvédõszerek élelmezés-egészségügyi várakozási idejét és a mustok erjedését gátló hatását. Van olyan szürkerothadást megelõzõ, a kártételt mérséklõ növényvédõszer, amely szüret elõtt 7 nappal is használható; sõt, a szürkerothadás elleni egyik antibiotikum a szüret elõtt 3 nappal is használható. Ha csapadékos idõben a szürkerothadás járványszerûen lépett fel és elhatalmasodott, és amennyiben a termés cukortartalma elérte azt a mennyiséget (13 mustfokot), amely lehetõvé teszi a borkészítést, korai szürettel menthetjük meg a rothadó termést. Kisebb házikertekben ajánlatos a fertõzött bogyókat és fürtrészeket észlelésükkor azonnal eltávolítani; ezzel mérsékelhetjük a betegség terjedését.
A szürkerothadás kártételének megelõzésében, mérséklésében nagy szerepet játszik a fajták megválasztása, a fajták rothadás-ellenállósága. A szõlõnemesítés egyik fontos célja a kívánt jó minõségû termést adó, rothadásnak ellenálló fajták elõállítása.
Dr. Sz.Nagy László