A természetes borok

Hazai viszonylatban az asztali bor készítéséhez legalább 13 tömegszázalék (vagy gyakrabban használt kifejezéssel magyar mustfok) természetes eredetû cukrot tartalmazó mustot használhatnak fel és a javításhoz legfeljebb 3 MMo értékû sûrítmény vagy mustban oldott répacukor alkalmazható. Ugyanezen kategóriába sorolt tájbor esetében, amely egy meghatározott szõlõtermõ táj termésébõl származik és teljes egészében államilag elismert szõlõfajták mustjából készül – a minimális természetes cukortartalom 15 MMo. A javítás mértéke megegyezik az elsõként említett asztali bor kategóriáéval.A szõlõtermés mennyiségi behatárolását a bortörvény nem jelöli meg.
Minõségi bor csak meghatározott termõhelyen készíthetõ, amely borvidékbe vagy bortermõhelybe tartozó területen meghatározott szõlõfajta termésének mustjából készül legalább 15 MMo természetes eredetû cukorral és a mennyiségi szabályozás szerint legfeljebb 100 hl/ha hozammal. Ezen túlmenõen követelményként szerepel, hogy a minõségi bor termõhelyre fajtára, esetleg a készítésmódra vagy az évjáratra jellemzõ, jól felismerhetõ illat-, íz- és zamatanyagokkal rendelkezik. A szabályozás ebben a kategóriában sem zárja ki a mustfok növelést, de mint a két elõzõ kategóriánál, itt is kizárólag az alkoholtartalom növelés céljából szabad a mustfokot növelni legfeljebb 19,5 MMo-ig.
Legmagasabb minõségi kategória a természetes boroknál a meghatározott termõhelyrõl származó különleges minõségû bor. Ebben a kategóriában a javítás nem engedélyezett. A szõlõtermés meghatározott borvidékrõl vagy bortermõhelyrõl származhat és legfeljebb 75 hl/ha hozamot érhet el, meghatározott fajta érett, túlérett, töppedt vagy aszúsodott bogyóinak mustfoka legalább 19,0 MMo, de felsõ cukortartalom korlátozás nem szerepel.
A különleges illat-íz zamatanyagok miatt megkülönböztetésre érdemes értékekkel rendelkezik és külön minõsítést, valamint jelölést igényel.
A származási helyre utaló elnevezést a tájbor, a meghatározott termõhelyrõl származó minõségi bor és különleges minõségi bor esetében kell feltüntetni. Szõlõfajtára utaló elnevezés csak a Borvidéki Fajtalistában felsorolt fajták esetén alkalmazható. Több szõlõfajta felhasználásával készült minõségi vagy különleges minõségû bor esetében használható a „küvé” vagy „cuvée” jelölés, de a fogyasztók tájékoztatása céljából fel kell tüntetni a címkén a szõlõfajták nevét csökkenõ részarányuk sorrendjében.
A borok minõségi garanciáját szolgálja az egyes országokban alkalmazott eredetvédelmi jelölések feltüntetése, amely többnyire egy adott borvidékre vagy kisebb termõhelyre, esetleg dûlõre, parcellára utal. Ez a rendszer azonban nálunk még most van kialakulóban. Igaz ugyan, hogy a zárt borvidék fogalmát régóta alkalmazzák a Tokaj-hegyaljai borvidékre, melyben külön szabályozzák a meghatározott termõhelyû minõségi borokat, és különleges minõségû borokat valamint a tokaji borkülönlegességeket, amelyek: a tokaji máslás, a tokaji fordítás, a tokaji szamorodni (száraz, édes), a tokaji aszú (3-4-5-6 puttonyos), a tokaji aszúeszencia (puttonyszámmal már nem jelölhetõ aszúbor) valamint a tokjai eszencia (nektár).
Mindezek részletezése, azonban külön cikket igényelne, ezért a jelen keretek között nincs lehetõség leírásuknak. Végezetül a természetes borok között egy speciális kategória említhetõ, az un. muzeális bor, amelynek alapja minõségi illetve különleges minõségû bor. Ezek a borok 5 évnél idõsebbek és csupán a tokaji borkülönlegességek között szerepel a hordós, illetve palackos érlelésre vonatkozó törvényi elõírás. Egyéb boroknál mindig az adott termelõ dönti el az érlelés módját a bor karakterétõl függõen.
Dr. Janky Ferenc