Az alapmûtrágyázásról

Az õszi alapmûtrágyázás kérdése szinte minden termesztett agrotechnikai növénycsoportot érint; õszi vetésû gabonák, õszi takarmánykeverékek, koratavaszi és késõtavaszi vetésû növények, a kapások, ipari növények és tavaszi takarmánykeverékek tartoznak ide.
Az alapmûtrágyázásra épülnek a tenyészidõszak során a kiegészítõ trágyázás, a fejtrágyázás, levéltrágyázás, sortrágyázás és egyéb pótlólagos tápanyagvisszapótlási technológiák.
Az alapmûtrágyák mennyiségének megállapításához szükséges a trágyázandó tábla 4-5 évenkénti talajvizsgálati eredménye, amely alapján a szükséges tápanyagmennyiség kiszámítható. Az igényes, környezeti szempontokat figyelembe véve alapmûtrágyázási rendszerek megvalósítása talajvizsgálati eredmények nélkül csak empirikus becslések alapján nem kivitelezhetõk.
A talajoknak van egy természetes termékenysége, amely adódik a talajképzõdési folyamatokból és az ökológiai körülményekbõl. Ezért vannak nagy termõképességû talajok és vannak gyengébb természetes termõképességû talajok. A mûtrágyázás során ebbõl kiindulva, a tervezett termésszinthez a mûtrágyázással (és a szervestrágyázással) a megfelelõ tápanyagpótlást biztosítani kell. Nyilvánvaló, hogy az a gazda, aki gyengébb talajokon gazdálkodik, csak nagyobb mûtrágyakiegészítéssel, tehát több pótlólagos befektetéssel érheti el az ökonómiailag jövedelmezõ termésszintet, míg a termékenyebb talajokon gazdálkodó e tekintetben kisebb mûtrágyaadagokat alkalmaz és nagyobb jövedelemre számíthat.
Mindenképpen kerülni kell a sematikus, konkrét paramétereket nem figyelembe vevõ mûtrágyázást, mert ez a vissza nem térülõ költségek forrása, továbbá elõsegíti a környezeti kockázatokat. Ezért ismételten említeném a talajvizsgálatok szükségességét.
Szántóföldi talajainkat az utóbbi évtizedekben kialakult gyakorlat hat termõhelyi kategóriába sorolja, amely nem genetikai talajosztályozás, hanem a gyakorlat számára és a trágyázás tekintetében rendezõ elvként használható besorolás:
I. középkötött mezõségi talajok
II. középkötött erdõtalajok
III. kötött réti talajok
IV. laza és homok talajok
V. szikes talajok
VI. sekély termõrétegû, erodált talajok.
Az adott termesztési körzetben a gazdálkodó eldönti a hagyományok és a tapasztalatok, továbbá az esetlegesen fellelhetõ táblatörzskönyvi adatok ismeretében a termesztendõ növényfaj, fajta megválasztását, továbbá megtervezi a várható termésszint nagyságát. A továbbiakban a termõhelyi kategóriák és a talajvizsgálati eredmények alapján besorolt gyenge-közepes-jól ellátottsági szinteknek megfelelõen meg kell állapítani a termesztett növény fajlagos (NPK) mûtrágya hatóanyagigényét (kg NPK/t). A számított értékeket a tábla elõéletének ismeretében (a táblatörzskönyv) korrekciós tényezõkkel módosítjuk, ezek után alakul ki a szükséges NPK hatóanyag mennyiség, amelyet a gyakorlatban át kell számítani bruttó kereskedelmi mûtrágya választék volumenébe. A fenti szaktanácsadási módszer az elmúlt évtizedek gyakorlatában ismert, a szakirodalomból és egyetemi tankönyvekbõl részletes paraméterekkel visszakereshetõ.
Az elõbbiek alapján kalkulált NPK hatóanyag mennyiség kijuttatásánál alapvetõ rendezõ elv a vetendõ növény vetésideje szerinti talajmûvelési rendszer kérdése. Az alaptrágyákat az alapmûvelés során juttatjuk a talajba.
Országunkban az õszi vetési idõszak augusztus 20-tól október végéig tart. Augusztusban vetik a repcét és a bíborherét, telepítik az évelõ pillangósok egy részét, szeptemberben vetik az õszi takarmánykeverékeket, az õszi árpát és rozsot, október 20-ig pedig az õszi búzát.
Magyarországon a szántóterület mintegy 30-35 %-át nyárvégi és õszi vetésû növények foglalják el. A nyárvégi és õszi vetésû növényeknél a korán lekerülõ elõvetemények után a hántó és az ápoló munkát az alapmûvelés akkor követi, ha a talaj állapota arra alkalmas. Általános szabály, hogy a vetés elõtt legalább három héttel el kell végezni, hogy jusson idõ a megfelelõ elmunkálásra. Az alapmûvelést végezhetjük szántással, elnevezése szerint nyári vagy nyári keverõszántás. Elõnyös akkor végezni, amikor a tarlóhántás után némileg beérett vagy kigyomosodott a talaj. Nyári szántáskor csak olyan mélyen forgassunk, ameddig az nedves és beérett. Nyári szántással mûtrágya, javító anyagok és tarlómaradványokat juttatunk a talajba. Ekkor kijuttatható a szükséges P+K alapmûtrágya és a N egy része. A keverés akkor sikerül jól, ha szántáskor porhanyósan omlik a talaj.
Késõn lekerülõ elõvetemények után õszi gabonák alá szántás csak kivételes esetben ajánlatos, és akkor, ha a gyors elmunkálás lehetõségei adottak. Sok és rossz minõségben zúzott tarlómaradvány jelenléte, erõs gyomfertõzöttség, nedves talajállapot esetén válhat szükségessé a forgatás, javasolható inkább a tárcsás alapmûvelés. Száraz talaj esetén és rosszabb szár- és tarlóaprítás után kétszer és más-más irányban kell tárcsázni a tarlót. Az elsõ menetben sekélyebben, a másodikban a tervezett alapmûvelésnek megfelelõen. Ezzel a mûvelettel az alapmûtrágya adagok a kellõ mélységbe juttathatók. Ha szükséges, a második tárcsázást rögtörõ hengerrel lehet kiegészíteni. A tavaszi vetések talajmûvelési rendszerére is jellemzõ, hogy az alapmûvelést és az alaptrágyázást az õsz folyamán kell elvégezni. Tavaszi vetésû kalászos gabonák a tavaszi árpa, a zab és a rizs; gyökgumós a burgonya, a cukor- és takarmányrépa; hüvelyes a borsó, a bab, a szója, a lóbab, a csillagfürt; olajosnövény a napraforgó, az olajlen és a mustár. A kukorica és a kölesfélék abraktakarmánynövények. Tavasszal is telepíthetõ a lucerna és a vöröshere. A tavaszi vetésû növények eredményes termesztésének az alapja a téli csapadékot jól befogadó és tároló õszi alapmûvelés.
A talajelõkészítés két szakaszból áll; az õszi alapmûvelésbõl, esetleg elmunkálva, valamint a tavaszi magágykészítésbõl. Az alapmûvelés leggyakrabban forgatással, vagyis az õszi szántással (õszi mélyszántással) történik. Az õszi szántás célja, hogy átforgassa és mélyítse azt a talajréteget, amely befogadja és tárolja a téli csapadékot a következõ tenyészidõszakra, továbbá befogadja azt az alapmûtrágya mennyiséget, amely szükséges a következõ évi termés biztosításához, egyben lényeges feladata az istállótrágya alászántása. A tavaszi vetésû növények alapmûvelése történhet forgatás (szántás) nélkül is. A korán lekerülõ elõvetemények után, ahol a tarlóhántás és a tarlóápolás megtörtént, az õszi alapmûvelés ugyan nem, a szántás azonban esetenként elhagyható. Forgatás nélküli alapmûveléssel is létre kell hozni azt a talajállapotot, amely alkalmas az õszi-téli csapadék befogadására és tárolására. Ez történhet középmély és mélylazítással, nehézkultivátorok használatával, illetve a „szántótárcsa” használatával, amellyel szántott tarlón biztonsággal elérhetõ a 22-26 cm mély mûvelési mélység.
A nitrogénmûtrágyák megfelelõ idõben történõ kijuttatása nemcsak hatékonysági, hanem környezetvédelmi szempontból is fontos. Kevésbé kötött (homokos vályog, homok) talajokon az õszi vetésû kultúráknál a N mûtrágyákat megosztva juttassuk ki. Általában az egész évi számított adag 1/3-át õsszel az õszi alapmûveléssel, 2/3-át a tavaszi félévben megosztva két részletben: kora tavasszal és a szárbaindulás kezdetén. Kedvezõ csapadékeloszlású évben, 2% humusztartalom felett, jó elõvetemény és jó vetõágykészítés esetén a N-adag teljes mennyiségét a tavaszi fejtrágyázás során juttatjuk ki. Tavaszi vetésû kultúráknál kevésbé kötött talajon megosztva és azonos hatékonyságú fõként komplex mûtrágyák esetén. Az õsszel adott rész meggyorsítja a növényi maradványok lebomlását, ezért szármaradványok esetén a számított N-adag egy részének (30-50%) õszi kijuttatása célszerû.
A foszformûtrágyát a talajnak annak rétegébe kell juttatni, ahol a gyökérzet zöme elhelyezkedik és a talajnedvesség is állandóbb. A P a talajban kismértékben mozog, kimosódás nincs, gyakorlatilag ott marad, ahova tettük.
A P mûtrágyázás idejét az alkalmazás módja határozza meg. Alapmûtrágyázásként legmegfelelõbb az õszi egyenletes kiszórás és a leszántás. Lokálisan a vetéssel, a sorba vagy a sorok mellé és alá helyezik kombinált vetõgéppel (startertrágyázás).
A káliummûtrágyákat leghelyesebb a P mûtrágyákhoz hasonlóan az õszi alapmûveléssel bemunkálni, mivel így a tápanyag a gyökerekkel bõségesen benõtt, nedves rétegbe kerül. A vályog és agyagtalajokon a kálium vertikális és horizontális mozgása csekély. Homoktalajon és csapadékos vidékek laza talajain a tavaszi K mûtrágyázás indokolt lehet a tavaszi elmunkálás és vetõágykészítés során. Ez esetben figyelembe kell venni az egyes növények fiatalkori klórérzékenységét (pl. dohány, komló, bogyósok, burgonya). A vetés elõtti alaptrágyázáson kívül, kis adagú K lokális elhelyezése is javasolható, különösen K-fixációra hajlamos talajtípusokon. A sávos elhelyezés (starter) csökkenti a mûtrágyák és a talaj érintkezési felületét. Kötöttebb talajokon eredményesen megvalósítható a K-szükséglet biztosítása 2-3 évre elõre adva a P mûtrágyával együtt. Ezt tartalék-trágyázásnak nevezzük, amely kivitelezéséhez szükség van táblatörzskönyvi ismeretére, továbbá részletes talajvizsgálati eredményekre.
A fentieken túl meg kívánom jegyezni azt, hogy az egyes kultúrnövények tervezett termésszintjéhez szükséges mûtrágyaadagok kiszámítása az ökológiai körülményektõl függõen és egy adott tábla szintjén egy jól kidolgozott elméleti és gyakorlati rendszer alapján mûködik. A jelen értekezés terjedelmi okokból ezt részletezni nem tudja, ezért javasolható az ezzel kapcsolatos szakirodalom tanulmányozása, továbbá a területileg ismert és kompetens szaktanácsadási intézmények véleményének felhasználása.
Veszprémi Egyetem Georgikon
Mezõgazdaságtudományi Kar
Dr.Kismányoky Tamás
egyetemi tanár