Baromfiistállók szellõztetése

A régi istállókba épültek be épületrekonstrukciós átalakítás után - vagy épület átalakítás nélkül - a korszerû szellõzéstechnológiák azoknál az üzemeknél, melyek képesek voltak innovációs beruházásokra. Mivel az istálló kialakítása, felépítése jelentõsen behatárolja az alkalmazható szellõztetés rendszerét, nem mindenhol van lehetõség a kívánalmaknak leginkább megfelelõ szellõztetési technológia beépítésére. Az átépítés ugyanis jelentõs többletköltséggel járna. Ezért marad a meglévõ rendszer, s ebben a régi korszerûtlen ventilátorok cseréje új, korszerû, (szélesebb fordulatszám tartományban szabályozható, kisebb energiaigényû esetleg klímakomputer vezérlésû) ventilátorokra. Az újonnan épülõ istállók esetében megoldott a helyzet, hiszen maga a tartástechnológia által megkívánt szellõztetõ rendszer (a ventillátorok helye, száma; a légbeejtõk, hûtõpanelek elhelyezése) kerülhet beépítésre már az épület felépítése során. Az elõzõekben már említett tanulmány kérdõíves felmérése alapján tojóistállók esetében a megkérdezettek 33 %-a tartotta jónak, 49 %-a megfelelõnek és 18 %-a sürgõsen felújítandónak a szellõztetést.(Növendékek esetében a sürgõsen felújítandó aránya 31 %.) Brojler tartás esetében ezek az arányok 37-43-20 %. A felmérésbõl az is kiderült, hogy a felújítások és rekonstrukciók tekintetében a gazdaságok a termelõ épületekre fektették a hangsúlyt, leginkább az etetõ és itató berendezéseket cserélték, illetve újították fel (különösen brojlertartás esetében). Továbbá a közeljövõben leginkább felújításra szorulnak majd az istállók és ezzel egy idõben a szellõzés-technológia, valamint a szociális-, és egyéb a termelési folyamathoz csak közvetetten csatlakozó épületek.

Nem kétséges, hogy az etetés és itatás technológiáján és az alkalmazott takarmány minõségén túl (melyet a termelõk elõnyben részesítenek fejlesztéseik során) az istállóban uralkodó klímaviszonyoknak jut még jelentõs szerep a termelési eredmények alakulásában. Az optimális istállóklíma megteremtésével az állat genetikai lehetõségeinek lehetõ legjobb kihasználását kívánjuk elérni. Ezen cél kielégítése ugyanakkor az állattartó épületek energiafelhasználásában jelentõs részt követel magának, illetve a nagyobb „pontosságra” való törekvés (a klímaszabályzás területén) jelentõs beruházásigényt von maga után. Szellõztetés feladata az állatok által termelt gázok (és hõ) eltávolítása az istállóból és ugyanakkor a szükséges friss levegõ beszállítása az állatokhoz. A szellõztetés mértékét gyakorlatilag az állatok által kilégzett CO2 mennyisége alapján határozzuk meg és m³/óra össz. szellõztetési teljesítményben adjuk meg. Ennek alapján a légcsereszám (n) a levegõszükséglet (V) és a szellõztetett helyiség térfogatának (V_h) a hányadosa:

n = V / V_h [1/s]

A levegõszükséglet (V) a helyiségbõl idõegység alatt elviendõ levegõ mennyiségének térfogata. A levegõszükséglet a helyiségben keletkezõ szennyezõ anyagok mennyiségébõl (K) és a megengedett koncentrációjából (Kb) számítható (Kk-a külsõ levegõ szennyezõanyag koncentrációja):

V = K / ( K_b – K_k) [m³/s]

A feladat kielégítésére számos ventilációs megoldás született attól függõen, hogy hol engedjük ki-, és hol engedjük be a levegõt. A szellõztetés alapvetõen természetes és mesterséges, ezen belül túlnyomásos és elszívásos rendszerû lehet. A leginkább elterjedt megoldás közülük az utolsó, mely lehet homlok-, vagy oldalfali, illetve „tetõ”-elszívásos rendszer. A légbeejtés helye általában az oldalfalak mentén történik különbözõ mûszaki megoldású légbeejtõkkel.

Mára az épületek hõgazdálkodása sokat javult a szigetelõanyagok fejlõdése miatt, és különösen az új építésû istállók esetében már megfelelõ hõszigetelésû épületek alakíthatók ki. Sok esetben a régi istállók szigetelése is megoldható a nem újkeletû, de napjainkra rendkívül jó minõségûvé vált szigetelõhab-fújásos technológiával (tetõszigetelés) és hõszigetelõ vakolattal (oldalfal szigetelés). A baromfitartásban, mint ismeretes, a nagy állománysûrûség miatt általában nincs szükség fûtésre, a szellõztetéssel viszont jelentõs a hõmozgás, a ki és beszállított hõmennyiség, ezért a szellõztetések tervezésénél ezt is figyelembe vesszük.

Napjainkra a szellõztetéssel szemben támasztott igények és ezzel együtt a technológiai, mûszaki fejlõdés jelentõsen elmozdultak a klimatizálás irányába. A már hagyományosnak mondható szabályozott, de csupán légcserét végzõ technológián túlmenõen nyáron a levegõ hûtését, temperálását kell megoldani. A legismertebb megoldás a hûtõpaneles, de az egyéb, pl. beporlasztásos megoldások is azonos elven alapulnak, a víz párolgásának „hõelvonó” hatását használják ki. Közülük azonban a hatékony megoldások „drágák”, és nem minden üzem engedheti meg magának e költségeket.

Összefoglalva az eddigieket elmondható, hogy a klimatizálás (szellõztetés, fûtés-hûtés) jelentõsége megnõtt, ennek megfelelõen a berendezések automatizáltsági foka (érzékelés, szabályozás) jelentõsen emelkedett, a berendezések kevésbé túlméretezettek és széles sávban szabályozhatók. Ez a tendencia várhatóan folytatódik a jövõben is.



Pazsiczki Imre

FVMMI