MENÜ

Tavaszi tápanyag kijuttatás<BR>

Oldalszám:
2013.02.19.
A tápanyag tenyészidõben történõ kijuttatásának a növénytermelés teljes vertikumában fokozott jelentõsége lehet a jövõben is. Az ésszerû, agrárstratégiai súlypontú gép- és technológiafejlesztõ ismereteknek, illetve az azok eredményeit felhasználó üzemi adaptációknak – kalászos gabonák termeléstechnológiájában is – a már jól ismert és bevált agronómiai, illetve agrotechnikai elemekre kell támaszkodni.
A kalászos gabonák – így a közülük legfontosabbnak ítélhetõ gabonanövényünk, a búza – a termesztés során folyamatosan bõséges tápanyag-ellátást igényelnek. A termõterület tápanyag visszapótlását a talaj védelmére, a termelékenység fokozására és a talajfélék használatának eltérésére vonatkozóan kell végezni. A tápanyag-visszapótlásnál figyelmet kívánnak a természeti hatások által keltett következmények, amelyek magukba foglalják a talaj természetes tápanyag-szolgáltató képességét, az elõvetemény hatását, az elõzõ évek tápanyag felhasználását, valamint a búza fiziológiai tápanyagigényét is.

Egy adott táblára történõ kijuttatásnál a makro- és mikroelemekbõl álló tápanyagot több részletben célszerû pótolni, mivel a növény vegetatív fejlõdési fázisaiban mindig a megfelelõ mennyiségû tápanyagot igényli. A három makroelem (NPK) közül az õszi talaj-elõkészítési munkálatok során, a szántás elõtt kell kijuttatni a P és K teljes mennyiségét, valamint a N ~40 %-át. A búza termesztése során a N kijuttatását kell megfelelõ adagolással a növény igényeihez igazítani, ugyanis hiánya egyrészt terméskiesést, és a termés minõségének csökkenését okozza, másrészt a talajt szennyezi, ezáltal a termesztéstechnológia gazdaságossága is visszaeshet. A tápanyag hasznosulását több tényezõ (fizikai, kémiai, biológiai és agrotechnikai) befolyásolja, ezért a kijuttatott adagmennyiségek meghatározásánál ezeket is figyelembe kell venni. Mind a túlzott, mind a csökkentett tápanyag-visszapótlás hátráltatja a növény fejlõdését, ami a terméseredményekre is hatással van.

A tápanyagok nagyobb részét a talaj felszínére szórják ki, amely földi gépekkel és esetenként légi úton egyaránt elvégezhetõ. A szilárd tápanyagok, így a N-tartalmú mûtrágyák zömét – akár egymenetben, akár külön menetben végzik – a talajra szórják ki a kijuttató géptõl függetlenül. A folyékony oldatban megjelenõ tápanyagokat azonban más munkamûvelettel kapcsoltan (lazítás, magágykészítés, vetés, stb.) végzik, mikor az értékes tápanyagot a talajfelszín alá juttatják.

A tavaszi tápanyag kijuttatás többnyire az õszi alaptrágyázást követõen kiegészítõ tápanyagként jelenik meg, de fontossága a megfelelõ idõben történõ kijuttatáskor a növény számára biztosítja a kívánt mértékû hasznosulást. A N tavaszi kijuttatását is célszerû két-, illetve hátrom részletre megbontani, mivel így a magágykészítéssel vagy vetéssel egyidõben a teljes mennyiség ~20 %-át starter trágyaként érdemes kijuttatni. Ez az eljárás a talajban kétszintû rétegzést biztosít, amivel a növény gyökérzónájában mindig a megfelelõ mennyiségû tápanyagot veheti fel. A növény tápanyagigényének kielégítése érdekében a fennmaradt ~40 % mennyiségû N mûtrágyát egy vagy két részletben fejtrágyaként szükséges kiadagolni.

A folyamatos N tápanyagként történõ felvétele függ a talaj pillanatnyi N szolgáltató képességétõl. Ha a gazdálkodók a tervezett terméshozamnak megfelelõ mennyiségû összes N tápanyag mennyiséget kora tavasszal egyszerre juttatják ki a növény számára, akkor könnyen elõfordulhat, hogy a tenyészidõ végére a – a N viszonylagos gyors mozgásának következtében – a talaj felsõ un. gyökérzónájában a növény által igényelt tápanyagmennyiség nem áll rendelkezésre. A vegetáció idõszakában jelentkezõ tápanyaghiány jelentõsen befolyásolhatja a terméshozamot, mivel hatást gyakorol a növényszámra (db/m2), a kalászonkénti magszámra (db/kalász), valamint az ezermagtömegre (g/1000 szem). A bokrosodás során a nagyobb N felvétel növeli a m2-re jutó hajtások számát, a „szárbaszökés” kezdetén felvett N tápanyag serkenti a kalászonkénti magszám növekedését, illetve a virágzás kezdetén kijuttatásra kerülõ tápanyag fokozza az ezermagtömeget. Ennek megfelelõen a vegetációs idõszakban kijuttatott tápanyagot (itt elsõsorban a N-rõl lehet említést tenni) legalább három különbözõ idõpontban célszerû kiadagolni: a bokrosodás kezdetén, a szárbaszökés elején, valamint virágzáskor (1. ábra).

A harmonikus növénytáplálást segíti a starter, vagy az un. indító trágyázás alkalmazása, amelynek hatására már a kelés pillanatában megfelelõ mennyiségû tápanyag áll a növény rendelkezésére. Ma már a mûvelet összevonások következtében elõtérbe helyezett talajmûvelõ és vetõgépek kombinációjának alkalmazása a tápanyag kijuttatásra is kiterjedt. Így számos gyártónak és forgalmazónak van olyan gépkapcsolat kombinációja, mely alkalmas a magágykészítés vagy a vetés során egymenetben a megfelelõ mennyiségû tápanyag kijuttatására. Ezt a technológiai eljárást azok a gazdálkodók helyezik elõtérbe, melyek rendelkeznek megfelelõ méretû termõterülettel, illetve olyan gépekkel, melyekkel ez a folyamat végrehajtható. A mûveletek összevonásával – megfelelõ méretû termõterület esetén – fajlagos értékben üzemanyag, energia, illetve költségcsökkenés érhetõ el. A kis- és középvállalkozások tekintetében a kisebb termõterület, a gépkombinációk magas beszerzési ára, valamint technológiai mûveletek hátrányos részei nem teszik lehetõvé, hogy a magágykészítés vagy vetés mûveletét összevonják a tápanyag kijuttatással. A technológiai mûveletek során hátrányként jelentkezik a mûtrágyaszállítás, az áttöltések miatti effektív teljesítménycsökkenés, valamint a megvalósításhoz szükséges – megfelelõ munkaminõségben és teljesítménnyel dolgozó –gépi eszközök hiánya. Ezért ezek a mezõgazdasági vállalkozások inkább elõtérbe helyezik a külön munkamûveletben végzett kijuttatást, amely a szántóföldi kultúrákban nagy területteljesítménnyel, a már rendelkezésre álló gépekkel, jól szervezett formában a megszokott elemekre támaszkodva valósítható meg.

Mûtrágyaszórásra a ma rendelkezésre álló gépek közül a tavaszi fejtrágyázásra elsõsorban azok vehetõk figyelembe, amelyek kis mûtrágyaadagok (~20-100 kg/ha) egyenletes kijuttatására is alkalmasak. Ezek szilárd tápanyag kijuttatásakor a mechanikus és pneumatikus szórószerkezettel rendelkezõ gépek, illetve a mûtrágyaoldatok használatakor pedig a mûtrágyázásra is használható szórószerkezettel rendelkezõ szántóföldi permetezõgépek.

A tápanyag kijuttatás minõsége (egyenletessége) és a terméshozam között szoros összefüggés van. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok alátámasztották, hogy különösen a N-tartalmú mûtrágyák egyenlõtlen szóráseloszlása okozza a termésveszteségek jelentõs részét, s ez a szórás egyenlõtlenségének és a területegységre kijuttatott mûtrágya mennyiségének (kg/ha) növekedésével fokozódik. A kijuttatás során az egyenlõtlenséget – megfelelõ mûszaki állapotú gép esetén – nem maga a gép, hanem a szórt sávok csatlakoztatásának pontatlansága okozza. A ma használatos szórógépekkel a szórt sávok megfelelõ mértékû átfedése esetén megfelelõ szórásegyenletesség érhetõ el, azaz a mûtrágyaeloszlás szórásegyenletességi tényezõje [email protected] %. A hazai gyakorlatban elõforduló korszerû szerkezeti kialakítású gépekkel megvalósítható az egyenletes szórás, amikor is a pneumatikus vagy mechanikus szórószerkezettel rendelkezõ un. precíziós – elektronikus vezérléssel és szabályozással rendelkezõ – gépek alkalmazásával pontosan végrehajtható a csatlakozás. Az elõforduló csatlakoztatási hibák – elsõsorban a nagy meredekségû szórásképpel rendelkezõ gépek – nagyobb szórásegyenlõtlenséget okoznak, ami elsõsorban a mechanikus vezérlésû, hagyományos kialakítású röpítõtárcsás gépek használatakor fordul elõ.

A mai hazai gyakorlatban a szórógépek üzemeltetése során a szórt sávok csatlakoztatása vagy szemrevételezéssel történik – ami megfelelõ tájékoztató és irányító jelzések hiányában meglehetõsen pontatlan –, vagy mûvelõnyomok alkalmazásával. A mûvelõnyomok alkalmazásakor a kijuttató gépek által szórt sávok megfelelõ mértékû átfedése biztosított. A mûvelõnyomok használata, mint a gyakorlati alkalmazás szerint ismeretes, elsõsorban anyag- és energiatakarékossági szempontok mellett a mûtrágyák hatékony és takarékos felhasználására ösztönzi a gazdálkodókat. A fejlett technikai megoldások, a nagyobb szórásegyenletességû szilárd és folyékony mûtrágya szórógépek használata még jobban megköveteli az olyan technológiai eljárások alkalmazását, amelyek segítségével a mûtrágyaszórásnál elõforduló csatlakoztatási hibák minimálisra csökkenthetõk.

Hazánk szárazabb tájain a második vagy harmadik fejtrágyák megfelelõ mértékû érvényesülését az utóbbi évtizedben gyakran hátráltatta az aszályos idõjárás. Ahol a tavaszi és a kora nyári idõszak szárazabb, ott a talaj N-szolgáltató képességének növelésével érhetõ el, hogy a virágzás idején is megfelelõ tápanyagmennyiség álljon a búza rendelkezésére. E vidékeken általános gyakorlat alapján kimondható, hogy az alaptrágyázást követõen egy adagban kijuttatott (tél végi vagy kora tavaszi) fejtrágyával a vetések jobban tûrik a szárazságot, s aszály esetén is megfelelõ a terméshozam.

Gödöllõ, 2002. január 15.

Kassai Zsolt
FVMMI GM Kht.