A szõlõ metszése téli fagykárok után

A fagykárok kialakulásával kapcsolatban – nevébõl adódóan is – elsõsorban a hõmérséklet szerepével kell foglalkozni. A lehûlés mértéke mellett nagyon fontos a lehûlés ideje, idõtartama (hossza) és a hõmérséklet ingadozásának nagysága. Ezeket a szõlõfajták élettani tulajdonságaival és a szõlõ(növény) életfolyamatának állapotával összefüggésben kell vizsgálni és értékelni.
Az eurázsiai (hazai, Vitia vinifera) szõlõfajták nyugalmi idõben általában –15 °C-os lehûlést bírnak ki hosszabb ideig károsodás nélkül. Ennél nagyobb és tartós lehûlés esetén – a lehûlés idejétõl és mértékétõl függõen – a különbözõ fajták tõkéinek fás részein kisebb-nagyobb fagykárok keletkeznek. Az egyes fajták viszonylagos fagytûrõképességében kb.
–18°C-ig nagy különbségek mutatkoznak. Minél alacsonyabb a hõmérséklet, annál inkább elmosódnak a fajták közötti különbségek. –20 °C alatt az eurázsiai fajták (néhány kivételtõl eltekintve) jelentõsen károsodnak. Több hazai interspecifikus (fajhibrid) fajta (pl. Kunleány, Bianca, Csillám, Duna gyöngye stb.) ellenben –22 és –28 °C-os lehûlést is kibír; annyira, hogy azok magasmûvelésû tõkéit nem kell újranevelni, de világos rügyei jelentõsen károsodhatnak ilyen alacsony hõmérsékleten.
Azonos mértékû lehûlés a rügyek szervi nyugalmi fázisában (novemberben) nagyobb károkat okoz, mint a nyugalomból ébredés fázisa után, a nyugalom utáni fázisban (januárban). A fajták viselkedése, viszonylagos fagytûrési, illetve károsodás szerinti sorrendje a hideghatás idõpontjától, a lehûlés és felmelegedés különbségétõl, gyors változásától függõen is változik. A hideg elviselése és a károsodás mértéke a hideghatás idõtartamától is függ.
A szõlõfajták viszonylagos fagytûrése mellett külön figyelmet érdemel az úgynevezett téltûrésük. Ez azt jelenti, hogy számos fajta nem csak a nagyobb lehûlésre, hanem a nyugalmi idõ alatti gyors hõmérsékleti ingadozásokra is érzékeny (pl. Ottonel muskotály, Chasselas, Medoc noir), pedig e fajták egy része nem is tartozik a kifejezetten fagyérzékeny fajták közé.
A fagykárok kialakulásában jelentõs a szerepe a szõlõültetvény domborzati viszonyainak, tengerszint feletti magasságának, égtáji fekvésének és a terület lejtésének. Közismert a mélyfekvésû, lefolyástalan, un. fagyzugos területek kedvezõtlen hatása. Több-évszázados tapasztalatok szerint a biztonságos szõlõtermesztésre hazánkban a tengerszint felett 150-250 m között elhelyezkedõ, mérsékelten déliesen lejtõ területek és olyan fennsíkok a legalkalmasabbak, ahonnan le tud folyni a hideg levegõ.
A termesztés színvonala (amelybõl a tõkék állapota következik) is jelentõs szerepet játszik a fagykárok kialakulásában és nagyságában. Túlterhelt, legyengült, kimerült tõkéken a rosszul beérett, kevés szénhidrátot tartalmazó vesszõk rügyei már –10 °C-os lehûléstõl is károsodhatnak.
Azokban az ültetvényekben, ahol a peronoszpóra és a lisztharmat (2001-ben a tenyészidõ végére több helyen) nagymértékben felszaporodott, a rügyek jelentõs fagykárosodását lehet tapasztalni. A nyári szárazság, majd a hûvös, csapadékos õsz kedvezõtlenül hatott a vesszõk beérésére, és ez is hozzájárult a fagykárok kialakulásához.
A tápanyaggal rosszul, hiányosan ellátott ültetvények nagyobb mértékben károsodnak a téli fagyoktól, mint a szakszerûen trágyázott ültetvények; fõleg a kálium hiánya fokozza a fagykárt. A túltrágyázás is kedvezõtlen; a nagy adagú nitrogén növeli a fagykárt.
Egyéb tényezõk is elõsegíthetik a fagykárok kialakulását és növelhetik a mértékét. Szakszerû termesztéstechnológiával, elsõsorban a termõhely és a fajta megválasztásával elõzhetjük meg, illetve mérsékelhetjük a téli fagykárokat, de hazai viszonyaink között teljesen nem kerülhetjük el.
A fagykár mértékének vizsgálatát szûkebb értelemben csak a vesszõ részeire, fõleg a rügyre vonatkozóan végezzük. A fagykárok keletkezésének sorrendje általában a következõ: rügyalap, fõrügy, mellékrügyek, bélsugarak, háncs, kambium, fatest. A fagyoktól károsodott rügyek %-os arányát rügyvizsgálattal határozzuk meg. Ennek ismerete a metszéshez, a tõkék rügyterhelésének meghatározásához szükséges. A rügyvizsgálathoz fajtánként, tõkemûvelés-módonként, valamint eltérõ jellegû ültetvényrészenként 10-10, metszésre alkalmas, teljes hosszúságú vesszõt szedjünk. A rügymetszeteket kétféle módon készíthetjük: Az egyik módszer szerint az éles kést a rügy csúcsára, megközelítõen a vesszõ tengelyének irányába helyezzük, majd húzva-vágással a rügy tengelye mentén átvágjuk a rügyet, és egyik felét a rügyalap átvágásával levágjuk a szárcsomóról. Az így készített vágási felületen vizsgálhatjuk a fõrügyet, valamint a vesszõ tengelyének irányában a fõrügy alatt és felett elhelyezkedõ mellékrügyet és a rügyalapot. Ha a metszési felületen a rügyalap, a fõrügy és a mellékrügyek zöld színûek, nincs fagyási károsodás. A fagykárt (fagyási sérülést) a szövetek barna, barnásfekete elszínezõdése mutatja. A fagyás fokozatai: csak a rügyalap fagyott, a rügyalap és a fõrügy is fagyott, minden fagyott (természetesen az is elõfordulhat, hogy az egyik, fejletlenebb mellékrügy zöld, tehát nem fagyott meg). Az ezzel a módszerrel készített rügymetszeten a fejlettebb, összetettebb rügy vágási síkján kívülesõ mellékrügyek, a mellékrügyek mellékrügyei (a másodrendû mellékrügyek) nem láthatók és nem vizsgálhatók.
A másik módszer szerint a rügy tengelyére merõlegesen, középen vágjuk el a rügyet. Elõfordulhat, hogy a mellékrügyek a vágás alatt helyezkednek el; ebben az esetben a vágást kissé mélyebben megismételjük. Túlságosan mélyen készített vágással levághatjuk a rügyeket, ezért fagykárosodásukat nem tudjuk vizsgálni.
A rügyeket alulról fölfelé haladva, az elsõ világos rügytõl legalább a 10. rügyemeletig vizsgáljuk. Ha rügyek több, mint felében megfagyott a fõrügy, a vizsgálatot a vesszõ 20. rügyemeletéig (ennél rövidebb vesszõn a teljes hosszon) végezzük el. Nagymértékû fagykár esetén a hónaljvesszõk rügyeit is vizsgáljuk meg. A beérett hónaljvesszõk rügyei ugyanis alacsonyabb hõmérsékleten károsodnak, mint az elsõrendû vesszõk rügyei. Már a 4 mm vastagságú hónaljvesszõk rügyeibõl fejlõdõ hajtások is hozhatnak termést. Ezért ezeket is hasznosíthatjuk a tõkék rügyterhelésére, illetve termés nyerésére.
A rügyvizsgálatok eredményeit táblázatba írjuk: Minden vízszintes sor egy-egy vesszõ rügyeinek vizsgálati eredményét tartalmazza. A vesszõk azonos rügyemeletei egymás alá kerülnek. Ez lehetõvé teszi rügyemeletenként a rügyek fagykárosodásának értékelését. Ehhez legalább 50 vesszõ rügyeit kell vizsgálni.
A téli fagyoktól károsodott rügyû tõkék átlagos rügyterhelésének kiszámításához gyakorlatilag a fõrügyek állapotát szoktuk figyelembe venni, bár néhány fajtánál a mellékrügyekbõl is kaphatunk termést.
A tõkék terhelésére az egészséges rügyek %-os arányával számolhatunk. Még a rügyek 60 %-os fagykárosodása esetén is elérhetünk teljes (tervezett) termést, ha a metszést a lehetséges téli nagy fagyok ideje után végezzük. A tõkék átlagos rügyterhelését úgy számítjuk ki, hogy a tõkénként tervezett átlagos rügyterhelés számát megszorozzuk 100-zal, a kapott eredményt elosztjuk az egészséges rügyek százalékos arányának számával. Pl. ha tõkénként 24-rügyes terhelést terveztünk, 20 %-os rügykár esetén tõkénként 30 rügyet kell hagyni.
Olyan ültetvényben, ahol nagy téli fagykárra lehet számítani, a nagyobb fagyok elõfordulási ideje után metsszünk. A fagykár bekövetkezte elõtt metszett szõlõben nincs lehetõség a fagykár termést csökkentõ hatását a rügyterhelés növelésével közömbösíteni.
A rügyek nagymértékû elfagyása után a kései metszést javasolják egyesek. Ilyen esetben meg kell várni a rügyek duzzadását, hogy felismerhetõk legyenek az ép állapotban maradtak, és így megválaszthatjuk az idei termés biztosítására szükséges rügymennyiséget. Ezt az eljárást csak kis területen, leginkább házikertekben alkalmazhatjuk.
A téli nagy lehûlések, a –25°C-os körüli hõmérsékletek a takarással, védhetetlen, idõs fásrészeket is károsíthatják. Ezt a tõkemûvelésmódok és a fajták, valamint (ha lehetõség van rá) a termõhely megválasztásánál – a gazdaságos szõlõtermesztés érdekében – a szõlõültetvények létesítése elõtt figyelembe kell venni.

Dr. Sz. Nagy László