A szõlõültetvények permetezésérõl

A hatástanilag kifogástalan, költségtakarékos korszerû szõlõvédelem a károsítók által veszélyeztetett felületen egy folyamatos „toxikus rács” kialakítására törekszik.
A permetezés leghatékonyabb formája a levélen vagy más védendõ részen a folytonos (filmszerûen kialakított) védõréteg lenne. Ez a gyakorlatban (tekintettel a levél felületének víztaszító tulajdonságára) nem valósítható meg. Alkalmazása nagy permetlémennyiség felhasználással jár, mely jelentõs lecsurgási veszteséget okoz.
Az optimális toxikus rács a gombabetegségek és az atka kártevõk ellen a 250 mikrométeres térfogati középátmérõjû /VMD/ permet, 50-70 db/cm2-es lerakódási sûrûségével, a rovarkártevõk ellen pedig a 150-350 mikron VMD-jû permetfelhõ, 35-50 db/cm2 cseppsûrûségével alakítható ki.
A permetezéstechnika biológiai hatása szempontjából gyakran figyelmen kívül marad a növény térbeli változása és a károsító elhelyezkedése. Az intenzív növekedés szakaszában - amely fajtától függõen változó – a zöld tömeg logaritmikusan gyarapszik. Vagyis a szisztémikus hatóanyagok jelentõsen felhígulnak, a kontakt készítmények pedig az új növedékre nézve hatástalanok. Ennek értelemszerûen vissza kell hatnia – természetesen a járványveszélytõl függõen – a permetezési fordulók számára.
A permetezéstechnika különbözõ eljárásaival képzett permetfelhõnek a lombozatba történõ behatolása a vegetációtól, mûvelésmódtól függõ idõarányos lehetõségei, valamint a károsítók felületi, vagy helyileg zárt pozíciója a földi vagy helikopteres védekezés alkalmazásának mérlegelését teszi minden esetben szükségessé. Adott esetben azonban mindkét eljárásnak létjogosultsága lehet például egy járványveszély gyors megfékezésénél – légi úton -, majd a még látens állapot potenciális tartalékainak megszüntetésénél – földi géppel – védekezve.
A légi növényvédelem hatékony alkalmazásának megítélésénél gyakori hiba, hogy figyelmen kívül hagyja a permetcsepp felfogására alkalmas aktív /védendõ/ felület jelentõségét. A szõlõ kisleveles vagy ezt megelõzõ – rügyfakadás, fehérrügyes, „gyapotos” – stádiumaiban a vesszõbotritisz , a lisztharmat vagy az atkák ellen alkalmazott helikopteres permetezés teljességgel hatástalan, hiszen a hatóanyag jelentõs részét a talaj fogja fel. Ezzel szemben virágzás idején fürtperonoszpóra vagy botritisz ellen a légi permetezés megfelelõ, ha a lisztharmatot és a szõlõiloncát már korábban sikerült blokkolni. A vegetáció további részében a helikopter elsõsorban a peronoszpóra járvány elleni védekezés eszköze, míg a zárt helyen fertõzõ lisztharmat, fürtbotririsz és szõlõmolyok elleni permetezését földi géppel kell megoldani.
A permetlé lombozatba való behatolása a korszerû ventillátoros gépeknél nem a permetlé mennyiségétõl, hanem a képzett cseppek méretétõl függ!
Ez a permetezéstechnikai tény a növényvédelmi költségcsökkentés egyik, - napjainkban még ki nem használt – lehetõsége.
A kisebb cseppek lebegõképessége jobb, így a szállító levegõ turbulens áramlásaival könnyen be tudnak hatolni a növényállomány belsejébe. A permet behatolása, a ventillátor légszállítási teljesítményével növekszik, a permetezõgép haladási sebességének fokozásával pedig csökken!

Ezért a géptípus és a haladási sebesség megválasztásánál
· a sortávolságot,
· a mûvelési módot /lombozat magassága, alakja, sûrûsége/,
· a károsítóktól veszélyeztetett felület térbeli elhelyezkedését,
· a védendõ elemi felületet alaki sajátosságait /levél (szõrözöttség, viaszosság), virágzat, fürt/
kell figyelembe venni.

A permetezõgép beállítása:

Az AGRO NAPLÓ 2001. év 7. szám 13. oldal, és a 9. szám 30 illetve 33. oldala alapján.
A szórásteljesítmény ismeretében kerülhet sor a megfelelõ számú és méretû porlasztó kiválasztására. Nem szükségszerû azonban, hogy a szóróív valamennyi pozícióján mûködtessük a szórófejeket, sõt az sem, hogy a mûködõ szórófejekbe azonos méretû (szórásteljesítményû) porlasztókat szereljünk. Ellenkezõleg: ilyenkor kell figyelembe venni az ültetvény mûvelési módjából, sûrûségébõl, a károsítók vagy a védendõ rész térbeli elhelyezkedésébõl stb. eredõ sajátosságokat. Ennek megfelelõen meg kell tervezni a porlasztók számát, helyét és méretét.
Ezt követi a számított haladási sebesség és szórásteljesítmény gyakorlati ellenõrzése, a permetezésre kerülõ tábla viszonyai között. A kisebb eltérések az üzemi nyomás változtatásával helyesbíthetõek. A szóróíven mûködtetett szórófejek irányát a lombozat térbeli helyzetének megfelelõen kell beállítani.

A permetezés munkaminõségének vizsgálata

A permetezõgép munkájáról és a permetezés minõségének milyenségérõl, ellenõrzõ teszteléssel lehet meggyõzõdni.
Módszere: három egymás melletti szõlõsorban ki kell választani néhány eltérõ habitusú, sûrûségû tövet. Ezek lombozatának tetszõleges számú külsõ és belsõ leveleire a szin- és a fonáki oldalon 1-1 db. vízérzékeny papírlapot (CIBA-GEIGY, SPRAYING SYSTEM, HARDI) kell tûzõgép segítségével rögzíteni.
A lerakódott permetcseppek beszáradása után a felfogó felületeken ellenõrizhetõ a permetlerakódás. Célszerû nagyító segítségével néhány felfogó lapon 1-1 cm2 értékelése alapján az átlagos cseppszámot meghatározni és az optimális cseppszámot mutató lapokból egy állandó összehasonlító anyagot készíteni . Így a késõbbiekben számolás helyett vizuális becsléssel lehet a munka minõségét ellenõrizni.
Természetesen ez a módszer nem csak a földigépek, hanem a helikopterek szórásképének ellenõrzésére is alkalmazható.
A permetezõgépek – biológiai igényeknek – megfelelõ üzemeltetésével a permetezésnél felhasználható vízmennyiség esetenként 40-50%-al is csökkenthetõ, s eközben javul a növényvédelmi és ökonómiai hatékonyság.
Az eredményes munka védekezéstechnológiai feltétele a permetezõgép üzemállapotának rendszeres ellenõrzése és a védendõ növényi felület növekedésével összhangban a gépbeállítás ill. a haladási sebesség módosítása.

Petró Ede és Vasziné Kovács Cecília
Növény- és Talajvédelmi Központi Szolgálat