A napraforgó talajmûvelése

A napraforgót talajzsaroló növényként tartjuk számon. Ez azt jelenti, hogy rengeteg vizet, tápanyagot képes felvenni a talajból. Nagy az alkalmazkodó képessége, e tekintetben megelõzi a búzát és a kukoricát is. E tulajdonságából ered aztán, hogy a talaj iránt nem túlzottan igényes, és a szárazságot még aszályos idõ esetén is jól bírja. Általános szabály azonban, hogy nagy termés elérésére (akár 4 t/ha) mély termõrétegû csernozjom talajokon, valamint középkötött barna erdõtalajokon van reális esély. De biztos termés várható humuszos homoktalajokon és jó kultúrállapotban tartott javított szikeseken is. A termõhely fizikai, biológiai kultúrállapotban tartása nagyon fontos követelmény legkiválóbb termõhelyi körülmények között is, ami elsõsorban azt jelenti, hogy a vetés idejére kellõen nyirkos magágyat kell kialakítani ahhoz, hogy a kelés gyors és egyenletes legyen. Gyakorlati tapasztalat, hogy száraz talajba történõ vetés esetén elhúzódik a kelés, egyenetlen lesz az állomány, és tetemes lehet a madárkár is.
A napraforgó termesztésekor ügyelni kell a jól összeállított növényi sorrendre. Egyébként elõvetemény tekintetében nem válogatós, mert jó agrotechnikával minden növény után sikeresen termeszthetõ. Kapásnövényeink közül a legjobb gyomirtó hatású a napraforgó, ugyanis hatalmas levélzete annyira beárnyékolja a talajt, hogy még a tarackot is képes elnyomni. Napraforgó növényi sorrendbe illesztésével oldható a búza – kukorica vetésváltás egyhangúsága. Ebben az esetben mindenképpen kell ügyelni arra, hogy a napraforgó a búza után következzék, amely kevésbé szárítja ki a talajt, és több idõ áll rendelkezésre az õszi talajmunkák elvégzésére. A napraforgó korábbi nagy ellensége a szádor a jelenleg is alkalmazott hibridek esetén gyakorlatilag teljesen kiküszöbölhetõ, reális veszélyként akkor kell számolni vele, ha nem tartjuk be az 5-6 év visszatérhetõségi idõt.
A napraforgó általában rossz elõvetemény. Szára ugyanis a szántóföldön marad, ami a talajba zúzva sem biztos, hogy hasznosul az õsszel és télen szünetelõ biológiai tevékenység miatt. A nehezen lebomló lignin hasznosulása csak tavasztól indulhat meg, aminek következtében az ilyenkor elvetett tavaszi kultúra „éhezik”, a fejlõdésben visszamaradhat. Ennek ellensúlyozására többszörös mennyiség kijuttatása szükséges a legfontosabb tápelemekbõl. Napraforgó után a talajnedvesség teljes mértékû igénybevétele miatt õszi vetésû növényeket nem szabad tervezni. Kerülni kell továbbá a vetõmagelõállítás céljából történõ termesztést.
A napraforgó talajmûvelésének megtervezésekor mindenkor abból a ténybõl kell kiindulni a gazdálkodónak, hogy nagy a növény vízigénye, aminek érdekében a lehetõ legtöbb nedvesség talajban tartására kell törekedni. Ez kétféleképpen érhetõ el mûvelési beavatkozásokkal: a mûvelési menetszámokat a minimálisra kell csökkenteni, másrészt figyelmet kell fordítani arra, hogy a talaj felszínét sosem hagyjuk nyitva, minden esetben le kell zárni azt.
Az elõvetemény betakarítását követõ elsõ munkamozzanat az azonnali tarlóhántás és ápolás, amely végezhetõ tárcsával, kultivátorral. A tarlómunka nedvesség veszteséget mérséklõ hatása csak abban az esetben érvényesül, ha rögtön a betakarítás után, az ún. beárnyékolási nedvességtartalomnál végezzük el, továbbá a felszínt rögtön zárjuk gyûrûshengerrel.
A napraforgó mûvelési rendszerében a legfontosabb munka az alapmûvelés, amelyet általában ekével kell elvégezni. Nagyon fontos, hogy a szántás mûveletét kellõ idõben végezzük. Ez azt jelenti, hogy kerülni kell a nyár folyamán történõ alapmûvelést a tetemes nedvességvesztés miatt. Ez abban az esetben is csak mérsékelhetõ, de meg nem akadályozható, ha egyébként a felszínt szakszerûen lezárjuk. Ha a szántást az õsz folyamán végezzük, a felszín hengerezése elmaradhat, a felszín egyengetését a téli fagyok, illetve a hótakaró nyomása elvégzi. Száraz, enyhe teleken azonban ebben az esetben tovább száradhat a talaj. Az elmúlt félév ugyan elég hideg volt, azonban az õszi talajmunkák óta az ország legtöbb részén a 100 mm-t sem érte el a lehullott csapadék mennyisége. Azokon a termõhelyeken (pl. kötöttebb, rosszabb vízgazdálkodású szolonyec), ahol a növényi sorrendben nem szerepel más kapás, periódusos mélymûvelés alkalmazása esetén mindenképpen a napraforgó alá végezzük a szántást. Ez a legtöbb esetben mélyebb lazítással is kiegészülhet. A forgatásos alapmûvelés abban az esetben maradhat el, elsõsorban mély termõrétegû és jó vízgazdálkodású csernozjom talajokon, ha a felsõ 50-60 cm mélységben károsan tömör záróréteg nem található. Ebben az esetben kevésbé energiaigényes munkamûveletekkel is jó alapozó talajmunka végezhetõ. Nagyon meg kell fontolni a szántás elvégzését lejtõs termõhelyeken is, ahol ha nem kellõ odafigyeléssel (szintvonalaknak megfelelõen, a termõréteg változó mélységéhez igazodva, a felszín azonnali lezárásával stb.) végezzük a mûvelést, tetemes lehet a szerves anyagban gazdag felsõ talajréteg elhordódása.
Kora tavasszal a tél fagyától átjárt szántást azonnal le kell simítani, hogy a feltalaj további kiszáradását a simító nyomán keletkezett porhanyó réteggel meggátoljuk. Ha a talaj felszíne annyira összetömörödött, hogy a simító egyedül nem tud jó munkát végezni, akkor elõtte kultivátort, nehéz fogast járatunk, de a befejezõ munka akkor is a simítózás legyen.
A magágy készítésére fogasborona, kultivátor, szükség esetén tárcsa illetve diszktiller alkalmazható.

Dr. Gyuricza Csaba