Az integrált szõlõtermesztés alapelvei
Oldalszám:
2013.02.19.
Szakmai körökben néhányan csak legyintenek, ha a különbözõ környezetkímélõ termesztési irányzatokról, vagy az élelmiszerek „ökológiai” minõségérõl hallanak. Nemcsak termesztõi, de oktatói berkekben sem ritka az a nézet, mely szerint a fenntartható szõlõtermesztés nem egyéb, mint divatjelenség. Meggyõzõdéssel vallják, hogy az általuk régóta folytatott, vagy oktatott termesztési eljárások egyáltalán nem károsak a környezetre. Sokan közülük talán nem is hallottak arról, hogy az EU országok integrált termesztési irányzatához csatlakozott szõlészei, egész Európára vonatkozó, általános érvényû irányelveket követnek. Az Európai Unió tagországai között találhatók a világ szõlõtermesztésének és bortermelésének meghatározó államai. A jövedelmezõ termesztéssel, a jó minõségû termék elõállításával párhuzamosan törekednek a környezetszennyezés mértékének a csökkentésére, a talaj termékenységének a fokozására, az ültetvények biológiai sokféleségének a kialakítására és e környezetbiológiai rendszerek hasznosítására.
A Földmûvelési és Vidékfejlesztési Minisztérium 2002-ben költségvetési támogatással segíti a környezet- és természetkímélõ mezõgazdasági termelési módszerek bevezetését. A Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program célja, hogy csatlakozásunkig a környezetkímélõ termesztési módot megismerjük, és fokozatosan átvegyük, honosítsuk az EU közösségi vívmányait.
Szakmai irányelvek
Az Európai Unió szõlõtermesztõ országaiban egyre nagyobb tért hódít az integrált – környezetkímélõ termesztés. Magyarország elkötelezte magát ehhez, a világ egyik legjelentõsebb gazdasági közösségéhez, való csatlakozás mellett, ezért fokozatosan fel kell készülnünk az Unió elõírásainak átvételére.
Az Európai Unió országaiban, az integrált termesztéssel foglalkozó szõlészeknek általános érvényû irányelveket kell betartaniuk. Ezek az irányelvek, az eltérõ termõhelyi és egyéb adottságok és a sajátos nemzeti hagyományok miatt nem részletesek. Ezért szükségesek további regionális irányelvek is, melyek az elõbbi szellemében a helyi adottságoknak megfelelõ követelményeket és javaslatokat fogalmaznak meg.
A hazai szakmai irányelveket is tartalmazó pályázati felhívást a Földmûvelési és Vidékfejlesztési Minisztérium az agrárgazdasági célok 2002 évi költségvetési támogatásáról szóló 102/2001.(XI. 16) FVM rendelet 135-143. §-ai alapján 2002 februárjában közzétette. Ennek értelmében a sikeres pályázók, a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program, integrált növénytermesztési célprogram keretében, az integrált termesztési módszerekkel mûvelt szõlõültetvények hektáronként 40 000 Ft támogatásban részesülnek.
A pályázati felhívás 7. sz. melléklete, az integrált növénytermesztési célprogram szakmai elõírásait röviden ismerteti. Ezt a tömör, szakszerû leírást szeretnénk kibõvíteni és az integrált termesztést „kezdõ” szõlészek számára értelmezni, hogy ne legyen akadálya az elõírások betartásának. Javaslataink azoknak is hasznosak lehetnek, akik ez évben még nem pályáztak, hiszen hosszabb elõkészület szükséges a környezetkímélõ termesztésre való áttéréshez. Írásunkkal tehát nem csak e célprogram nyerteseinek kívánunk segítséget nyújtani az irányelvek bemutatásával és értelmezésével. Nem titkolt célunk, hogy további követõket szerezzünk ennek a termesztési irányzatnak. Bízunk abban, hogy az agrárpolitika kedvezõ fordulatával hamarosan olyan, magasabb összegû támogatási rendszer lép majd érvénybe, mely az EU tagállamainak példájához hasonlóan, Magyarországon is érdekeltté teszi a szõlészeket az integrált termesztésben, és ezzel segíti a környezetkímélõ termesztés általános elterjedését.
Célkitûzések
Az integrált szõlõtermesztés, a hagyományosnak mondható gazdasági törekvések, a jövedelmezõség biztosítása és a kiváló minõségû termék elõállítása mellett, fontosnak tartja a környezet védelmét és a természeti erõforrások megõrzését, pótlását.
A célkitûzések közt szerepel többek közt a környezetszennyezés mértékének a csökkentése, a talaj termékenységének a fokozása, az ültetvények biológiai sokféleségének a kialakítása és megõrzése. Tágabb értelemben az elérendõ célok közé sorolható még a vidéki munkalehetõség biztosítása, a földmûvelõ lakosság megtartása, a termesztésben dolgozók és az elõállított termékeket fogyasztók egészségének a védelme, továbbá közösségi, kulturális és idegenforgalmi feladatok ellátása is. Szõlõtermesztésben különösen kiemelkedõ jelentõségû a neves borvidékek arculatának megõrzése, a szüreti hagyományok ápolása, a borturizmus, a jó minõségû borok kulturált fogyasztásának elõsegítése.
Termõhely és éghajlat
Az ültetvény létesítése elõtt feltétlenül meg kell vizsgálni, hogy a telepítésre kijelölt terület megfelel-e a szõlõ ökológiai igényeinek. Ennek betartását elõsegíti a szõlõtermesztésrõl és borgazdaságról szóló 1997 évi CXXI törvény elõírása, mely szerint hazánkban a termõhely kiválasztása során csak az I. és II. osztályúnak minõsített területek jöhetnek számításba. Nem folytatható tehát integrált szõlõtermesztés a termõhelyi kataszter szerint III. osztályba sorolt területeken. Ez jól harmonizál az EU elõírásaival, hiszen a tagállamokban a szõlõtermõ területek besorolása szintén háromkategóriás rendszerben történik. Az 1-es minõségi bor termelésére leginkább, a 3-as legkevésbé alkalmas terület. A 3. kategóriájú területeken a szõlõtelepítés állami támogatása tilos.
Az ültetvény pontos helyének kijelölésekor figyelembe kell venni a terület lejtését, kitettségét, mikroklimatikus-viszonyait és talajadottságait. A szõlõtõke hideggel szembeni ellenállóképességét, növekedési erélyét a kitettség, a lejtõ alján kialakuló fagyzug, fertõzésmentességét az uralkodó szél-, a termés beérését a fény-viszonyok alapvetõen befolyásolják. A hideg, tömörödött, levegõtlen, és a túl vizes talaj gátolja a gyökerek növekedését.
Hegyvidéken, 3-5 %-nál nagyobb lejtõ esetén az erózió elleni védekezést még a telepítés elõtt meg kell oldani. Szükség esetén elõzetesen ki kell dolgozni a terület vízrendezését. Meredek lejtõknél meg kell fontolni a lépcsõs teraszok kialakítását. Teraszokkal szabályozhatjuk a csapadékvíz megõrzését, a pangó vizek elvezetését, csökkentjük a talajpusztulást és elõsegítjük a gépi mûvelést. Az elmúlt csapadékos évek árvizei és belvizei felhívják a figyelmet a terület melletti árkok, csatornák rendben tartásának fontosságára. Az árok és szegély elhanyagoltsága a gyommagvak szétszóródása miatt megnehezíti az ültetvény talajápolását. A rendezett, hulladékmentes állapot folyamatos biztosítása az illegális szemétlerakók számára visszatartó erõvel bír.
A közelben lévõ elhanyagolt, mûveletlen, kiöregedett szõlõ folyamatosan fertõzési gócot, gyakoribb permetezési igényt jelent a fiatal szõlõültetvényre. A hasznos élõlények védelme életterük biztosítása viszont megköveteli a gondozott élõ sövények, fasorok megtartását, vagy kialakítását. Az élõlények sokféleségének, a biodiverzitásnak a megõrzését szolgálja a kõkupacok, víztározók létesítése, hegyvidéken a liktor gödrök kimélyítése. A szõlõ telepítését megelõzõen érdemes gondoskodni az egerészõ ölyvek és más ragadozó madarak számára T alakú ülõfák felállításáról, a fészkelõ-helyek védelmérõl.
Talaj
Szõlõtelepítés elõtt kötelezõ a talajvizsgálat, a humusz- és a tápelem tartalom (nitrogén, foszfor-, kálium-, magnéziumtartalom) meghatározása. A vizsgálatokat az erre kijelölt, akkreditált laboratóriumokban végeztessük el. A talajtani szakvélemény elõírásai alapján végzendõ el az ültetvény tápanyag-gazdálkodását megalapozó, a szervesanyag és az ásványi elemek pótlását célzó alaptrágyázás. Az ültetést megelõzõen, a humusztartalom növelése érdekében zöldtrágyanövények vetése javasolt.
A tartós hatású gyomirtó-szerek használata miatt, rossz elõvetemény a kukorica monokultúra. A csonthéjas gyümölcsû fajok mellett a szõlõ gyökereit is fertõzõ Verticillium talajgomba miatt, nem helyeselhetõ burgonya, paprika, paradicsom utáni telepítés, vagy Solanum fajok sorok közötti termesztése.
A szõlõtermesztésrõl és borgazdálkodásról szóló 1997 évi CXXI. törvény 10 § 3. bekezdése alapján, az engedélyezõ hatóságnak el kell utasítania a telepítési kérelmet, ha a termõföld talajuntság miatt telepítésre igazolhatóan alkalmatlan. Ez az elsõ rendelkezés, amelyik figyelembe veszi a talajuntságot, más néven újratelepítési betegséget. A talajuntság a gyökérzet károsodása, amely gátolja a növekedést, esetleg a fiatal növények pusztulását okozza. A témának ma már jelentõs a nemzetközi és a hazai szakirodalma, de a szõlõtermesztõk még kevéssé ismerik és nem igénylik a megelõzést szolgáló vizsgálatok elvégzését. A rendelet azt is kifejezi, hogy gyakran sokszoros újratelepítés után sem lehet tapasztalni növekedési depressziót, vagy hozam csökkenést. Híres borvidékeken, neves parcellákon, olyan dûlõkben, ahol több ezer éve díszlik a szõlõ, nem mutatható ki talajuntság, de elõfordulhat az, hogy már a harmadik újratelepítés tõkéinek növekedése nem kielégítõ, a termés mennyisége, a tõke kondíciója elmarad az elvárttól. Tehát nem lehet kimondani, hogy a talaj pihentetése nélkül nem lehet újabb állókultúrát, szõlõültetvényt létesíteni, de fontos felhívni a figyelmet a telepítés elõtti kötelezõ talajvizsgálat mellett a talajhigiéniai vizsgálat elvégzésének jelentõségére is. Talajhigiéniai vizsgálattal kell megállapítani a talajgombák, gyökérgombák, talajlakó rovarok, rovarlárvák és a vírusvektor fonálféreg fajok elõfordulását, mert ezek a leggyakoribb okozói a talajuntságnak. A vizsgálatokat a megyei növény és talajvédelmi szolgálatok végzik. A vegyszeres talajfertõtlenítés nem megengedett. A vizsgálatok eredménye alapján a növényvédelmi szaktanácsadó javasolhatja az integrált termesztésben piros jelzésû talajfertõtlenítõ szerek használatát, vagy a szõlõtelepítés elhalasztását. A szõlõtelepítés elõtt a fonálférgek, talajgombák, rovarkártevõk és gyommagvak ellen a dazomet és a metám-ammónium, a talajlakó rovarok, rovarlárvák ellen a klórpirifosz és a terbufosz hatóanyagú, piros jelzésû készítmény használható, csak indokolt esetben, eseti engedéllyel. A talajfertõtlenítõszerek közül az aldikarb, bendiokarb, diazinon, fenitrotion+malathion, forát, fosztiazát, karbofurán, karboszulfán, oxamil és a teflutrin szõlõtelepítés elõtt nem engedélyezett, ezért indokoltság esetén, egy évvel korábban, még a szántóföldi elõvetemény elõtt lehetséges használatuk.
A törzs- és gyökérgolyvát okozó baktérium (Agrobacterium radiobacter pv. tumefaciens) és a gyökérgombák (Rosellinia necatrix, Roesleria pallida, Armillaria mellea, Ganoderma lucidum) fertõzésének veszélyét jelentõsen csökkenti a gyökérmaradványok fogassal, gyökérfésûvel való összegyûjtése, majd elégetése. Ezek ellen a kórokozók ellen jelenleg nem ismerünk vegyszeres védekezési lehetõséget.
Fajta
A telepítendõ szõlõfajták megválasztása több évtizedre szóló, igen lényeges kérdés mind a hagyományos, mind pedig az „ökológiai alapú” szõlõtermesztésben. Az integrált termesztés irányelveinek értelmében a helyi feltételekhez jól alkalmazkodó fajtát kell választani. Lehetõség szerint elõnyben kell részesíteni a betegségekkel és állati kártevõkkel szemben toleráns vagy ellenálló fajtákat. A rezisztens szõlõfajták telepítése lenne az igazán környezetkímélõ megoldás, de ennek a legbiztosabb módszernek, az az akadálya, hogy a borvidékeken jelenleg csak a hagyományosan, az adott borvidékre jellemzõ fajtákat szabad termeszteni. A telepítendõ szõlõfajtának szerepelnie kell a nemzeti fajtajegyzékben és a borvidéken, illetve megyében engedélyezett fajtakörben. Üdülõterületeken, saját használatra és nem értékesítésre szánt mennyiségek termesztése esetére ez az elõírás természetesen nem vonatkozik. Növényvédelmi szempontból feltétlen elõnyt jelent a gombás betegségeknek viszonylag jól ellenálló szõlõfajták, mint például Bianca, Csillám, Duna gyöngye, Medina, Nero, Palatina, Pölöskei muskotály, Teréz, vagy Viktória gyöngye telepítése.
A fajtaválasztásnak összhangban kell lennie az integrált termesztés alapelveivel, a termõhely adottságaival és az érvényben levõ rendeletekkel. A szaporító anyagok minõségi követelményeit az 1996. évi CXXXI. törvény 29. §-a alapján, a 90/1997 FM rendelet 6. számú melléklete írja elõ. A rendelet szerint szõlõtelepítésre csak törzsültetvénybõl szármaszó, alapanyag felhasználásával, engedéllyel rendelkezõ szõlõiskolában, a növényegészség-ügyi jogszabályok betartásával elõállított, ellenõrzött, igazolt származású, vírustesztelt, vagy vírusmentes, klón-értékû szaporítóanyag használható fel. A jövõben e kritériumok vélhetõleg kibõvülnek azzal, hogy az integrált szõlõültetvény telepítési anyaga integrált szõlõiskolai termesztésbõl származzon.
A klón nemesítést korábban a nagyobb termésmennyiségre, sok esetben a teltebb fürt elérésére való törekvés jellemezte. A tömött fürtszerkezet azonban elõnytelen tulajdonság, hiszen az ilyen fürt csapadékos évjáratban könnyebben rothad. Lazább fürtû klónok használatával leegyszerûsödhet a növényvédelem, és elhagyhatóvá válhat a fürtritkítás mûvelete is. A klón-használat más szempontból is ellentmondásos, számos elõnye ellenére leszûkíti a fajtán belüli „biológiai sokféleséget”, lehetõvé téve, hogy nagyobb kiterjedésû területek egyazon növény megegyezõ genetikai állományú utódaival legyenek betelepítve. Új kórokozók, kártevõk feltünése, hazánkba való behurcolása, esetleg klíma, vagy más környezeti változások hatalmas károkat okozhatnak egy klón esetleges, az alapfajtánál nagyobb érzékenysége esetén.
Az ültetvényszerkezet kialakítása
Az integrált termesztés követelményei értelmében a viszonylag kis egyedi terhelésû tõkeformákat (az ernyõt és a középmagas kordonmûveléseket) kell elõnyben részesíteni. Sokan az ilyen mûvelésmódok terjedését is egyszerûen divatjelenségnek minõsítik, azonban az integrált termesztésben ennek valóban nagy a jelentõsége. Az aránylag kisebb egyedi teljesítõképességû tõkék csekélyebb mennyiségû, ezáltal a környezetet kevésbé terhelõ alap- és fenntartó trágyázást igényelnek. A nagy tõkeformákkal szemben nem képeznek széles lombsátrat, ezért növényvédelmük is egyszerûbben, kevesebb vegyszer felhasználásával megoldható. Ápolási munkáik kisebb tömegû gépekkel is elvégezhetõk, ezáltal csökken a talajtömörödés mértéke. A mûvelésmódok közül a szakmai követelmények a „fitotechnikai munkáknak jobban megfelelõ” ernyõ és középmagas kordonmûveléseket emelik ki. Véleményünk szerint hasonlóképpen eredményesen alkalmazható a középmagas Guyot mûvelés is. A hazai irányelvek az elõnyben részesítendõ mûvelésmódok közt említik a Sylvoz és Moser mûvelést is. Megítélésünk szerint ezek a mûvelésmódok a szintén lombsátrat nevelõ egyes- és kettõsfüggöny mûvelésekhez hasonlóan kevésbé felelnek meg az integrált termesztés céljára. A Sylvoz és Moser mûvelésre tervezett ültetvényeket nem ajánlatos 3 x 1 m sor- és tõtávolságnál szûkebbre méretezni. Így a hektáronkénti lehetséges tõkeszám 3333. A szakmai irányelvek értelmében azonban „általánosan indokolt” hektáronként 3500 – 5000 tõke telepítése.
Itt jegyezzük meg, hogy a kis egyedi terhelésû tõkeformák esetén, különösen kedvezõ talajadottságok mellett semmiképpen sem ajánlatos viszonylag erõs vegetatív növekedést kiváltó (pl. Berlandieri x Riparia T.K. 5BB) alany használata.
A szakmai követelmények külön nem térnek ki a táblák kialakítására, azt viszont elõírják, hogy meg kell õrizni a hasznos szervezetek számára búvóhelyül szolgáló cserjéket, bozótokat. Az európai irányelvek szerint azonban a gazdaság összterületének 5%-át kezeletlenül kell hagyni. A táblákat övezõ „ökológiai kiegyenlítõ sávok” arányát hosszabb távon tíz százalékra ajánlatos növelni. Nem rendelkezik sem az európai, sem a hazai követelményrendszer a támberendezés anyagáról. Véleményünk szerint elõnyben kellene részesíteni a nehezen korrodálódó felületû fém támrendszereket. A különbözõ módon impregnált faoszlopok használata, különösen pedig megsemmisítésük számos környezeti problémát okozhat. A kérgezetlen akácfa oszlopok, karók xilofág taplók (Stereum, Chondrostereum, Schizophyllum fajok) fertõzésének veszélyét állandósítják az ültetvényben.
Fitotechnikai mûveletek
A fajta, a mûvelésmód, a tõke kondíciója és a rügyvizsgálatok eredményeit figyelembe véve kell meghatározni a tõke terhelését, azaz a metszéskor meghagyható világos rügyek számát. Törekedni kell a termõegyensúly kialakítására, a tõke generatív és vegetatív tevékenységének az összhangjára. Túlterhelés esetén fürtritkítást kell végezni. Az irányelvek értelmében a tõke fás részeit támadó gombás betegségek (pl. fomopsziszos kéregrák, eutipás, sztereumos tõkeelhalás) megelõzése céljából a nagyobb, 4 – 5 cm-es átmérõjû metszési sebeket sebkezelésben kell részesíteni. Ehhez a munkához zöld jelzésû, perubalzsam+ichtiol+glicerin, akrilsavésztersztirol kopolimer, hidroxi-kinolin+bronopol vagy huminsav+gyógynövénykivonat hatóanyagokat tartalmazó sebkezelõ készítmény használható.
A növényvédelem eredményessége megkívánja, hogy a zöldmunkák eredményeként vékony, szellõs lombfal alakuljon ki. Ennek biztosításában kiemelt jelentõsége van a hajtásválogatásnak, a csonkázásnak, a fürtök körüli levelek leszedésének és a hónaljhajtások kezelésének.
A növekedés- és termésszabályozásra kémiai szerek használata tilos. Természetes növénykondicionáló készítmények használata engedélyezett.
Tápanyagutánpótlás:
A szõlõ igényének és a talaj szerves-, valamint ásványianyag tartalmának, tápanyagszolgáltató képességének megfelelõen kell tervezni a tápanyag-utánpótlást. Ötévenként öthektáros mintavételi sûrûséggel talajvizsgálatot kell végezni. A kijuttatandó tápanyag mennyiségének meghatározásakor ezen túl figyelembe kell venni az évközi szemrevételezések tapasztalatait, továbbá – amennyiben rendelkezésre állnak – a virágzás- és szüret elõtti levélanalízis eredményeit. Ajánlott ezen túl beszámítani a „rejtett” tápanyagforrásokat, mint például a légszennyezõdés útján való nitrogén bevitelt, vagy a szerves talajalkotók mineralizációját. Elõnyben kell részesíteni a szerves eredetû trágyaféleségeket. Az évenkénti nitrogén utánpótlás mértéke takarónövény használata, illetve talajtakarás esetén sem haladhatja meg az 50 kg/ha hatóanyag mennyiséget. Az EU számos országában szigorúan behatárolják a nitrogén kijuttatásának az idejét is. Ausztriában például augusztustól április közepéig tilos ásványi nitrogént alkalmazni. Hazánkban a szakmai követelmények a tavaszi és a virágzás idõszakában történõ kiszórását javasolják. A foszfor és a kálium utánpótlását illetõleg nincsenek mennyiségi korlátok. Kijuttatásukat õsszel, talajba forgatással célszerû megvalósítani. Kerülni kell a kálium klorid felhasználását, savanyú talajokon pedig mésztrágyázást vagy talajjavító meszezést ajánlott végezni.
Vízellátás:
Az integrált termesztés nem zárja ki az öntözés lehetõségét, ehhez azonban vízjogi engedély és talajtani szakvélemény szükséges. Az ültetvény vízszükségeltének a meghatározását a szõlõ vízigényének és a talaj vízgazdálkodási sajátosságainak figyelembe vételével kell végezni. Az öntözés hatására megváltozott mikroklíma elõsegíti egyes gombás betegségek (pl. peronoszpóra, szürkerothadás) fellépését. Az öntözés módszerét, idejét és gyakoriságát ezért pontosan egyeztetni kell a növényvédelmi munkákkal. Nagyon fontos a csapadékvíz megõrzése tározók kialakításával, és a talaj természetes vízkészletének megõrzése talajtakarással.
Talajmûvelés
A talajápolás rendszerének szabályozása az EU tagországokban az eltérõ adottságok miatt nem egységes. Az integrált szemléletû talajápolás során törekedni kell a kemikáliák (gyomirtó szerek) használatának csökkentésére, a felszíni-és a talajvizek szennyezésének a mérséklésére, továbbá a talajvédelemre, különös tekintettel az erózió és a defláció elleni védekezésre. Meg kell akadályozni a tápanyagok kimosódását és a talaj tömörödését, elõ kell segíteni az ültetvény biológiai sokféleségének a kialakulását. Lehetõség szerint egész éven át fenn kell tartani a takarónövényes talajápolást. A takarónövények (természetes vagy vetett gyep, zöldtrágyanövények) az õsztõl késõ tavaszig terjedõ idõszakban többek közt azért is hasznosak, mert jelenlétükkel gátolják az eróziót és csökkentik a nitrátok kimosódását a feltalajból. A hazai irányelvek „szélsõségesen arid területeken” megengedik a takarónövény és mulcs mentes, kizárólag mechanikai talajmûvelést. Ausztriában ezzel szemben a november 1. és május 31. közötti idõszakban kötelezõ a sorközökben köztes növények, illetve takaróanyagok (szalma, kéregkomposzt, nád, egyéb szerves anyag) használata.
A talajszerkezetet romboló mûvelõ eszközök (pl. tárcsa, talajmaró) gyakori használatát kerülni kell. Elõnyben részesítendõ a talaj jó levegõzöttségét, vízgazdálkodását biztosító eszközök (pl. simítóval felszerelt kultivátorok) alkalmazása. Két – háromévenként mélylazítás is megengedett.
Az integrált termesztésben a gyomirtás célja nem a gyomok elpusztítása, hanem olyan mértékû korlátozása, mely nem jelent víz-, illetve tápanyag konkurenciát a szõlõnek. Teljes felületet érintõ talaj- és levél-herbicidek használata tilos. A gyomirtó szerek alkalmazására vonatkozóan a pályázati felhívás 1. számú melléklete ad útmutatást. Az itt bemutatott zöld és sárga besorolású hatóanyagok felhasználhatók a soralja gyomirtására. A kezelés foltszerûen, vagy legfeljebb 60 – 80 cm széles sávban végezhetõ.
Növényvédelem
A kémiai módszerekkel szemben elõnyben kell részesíteni a fizikai, agrotechnikai, biológiai és biotechnológiai eljárásokat, ha eredményességük kielégítõ. A növényvédõ szer megválasztásakor annak hatékonyságán túl figyelembe kell venni az emberi toxicitását, a károsítónak a szerrel szemben fellépõ ellenálló képességét, a környezetre, a hasznos szervezetekre való veszélyességét és az erjedésre, a bor minõségére gyakorolt hatását.
A növényvédelmet elõrejelzésre, továbbá a károsító és a hasznos szervezetekre is kiterjedõ megfigyelésekre kell alapozni. Figyelembe kell venni a térségi elõrejelzés, szignalizáció és az országos járványelhárítás adatait is. A gombabetegségek fertõzési feltételeinek nyomon követéséhez elõrejelzési eszközöket, a rovarkártevõk várható károsításának a becsléséhez feromon-, vagy más rovarcsapdákat kell használni. A megfigyelések kiértékeléséhez növényvédelmi szaktanácsadót is igénybe kell venni.
A vegyszeres védekezéseket a pályázati felhívás 2. számú mellékletében közölt veszélyességi küszöbértékek elérésekor szabad és ez esetben kötelezõen kell végrehajtani.
Csak azok a hatóanyagok használhatók fel a vegyszeres kezelések során, amelyek a pályázati felhívás 1. számú mellékletében szerepelnek. Az itt található „zöld” lista hatóanyagai nem esnek semmiféle korlátozás alá. A „sárga” listában azok a hatóanyagok találhatók, melyek csak a megadott korlátozásokkal használhatók fel. A „piros” lista hatóanyagait tilos alkalmazni. Használatuk csak a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat írásos javaslatára történhet növényvédelmi katasztrófák elhárítására.
A telepítéseket határoló „biológiai kiegyenlítõ sávok” gondozása során kerülni kell a vegyszeres beavatkozásokat. Ezzel is hozzájárulunk a károsítók természetes ellenségeinek a védelméhez, tevékenységük támogatásához.
A vegyszeres kezelések során használt permetezõgépeket rendszeresen ellenõrizni kell. A kezelések körülményeit úgy kell megválasztani, hogy a lehetõ legkisebbre csökkentsük a környezet- és emberi egészség károsításának a veszélyét.
A szõlõt is károsító polifág kártevõk közül a legveszélyesebb a mezei pocok (Microtus arvalis). A takarónövények vetése, a természetes, rendszeresen kaszált gyomvegetáció, és a talajtakaró anyagok is elõsegítik az ültetvényekben a pockok felszaporodását. Veszélyes a létszámuk, ha 100 m2-en tavasszal 5, õsszel 10 lakott járatnál többet találunk. A pockok ellen engedélyezett cinkfoszfid-, kálcium-foszfid- és klórfacinon- hatóanyagú készítmények azonban nem tekinthetõk környezetbarát védekezésnek, hiszen a hasznos melegvérû állatokra is mérgezõ hatásúak, piros jelzésû készítmények. A szántóföldi- és zöldségnövények betakarítása után húzódnak ültetvényeinkbe ezek a káros rágcsálók. A mezei pocok a föld fölött a fás növények törzsét, a föld alatt a gyökérnyakat, vastagabb gyökereket rágja. A pockok alapos munkát végeznek, a károsítás végzetes, a megrágott szõlõtõke kipusztul. Nagyon fontos, hogy idõben vegyük észre a rágcsálók betelepülését. A pockok ellen csak kétféle környezetkímélõ védekezést tudunk ajánlani:
A rendszeres talajmunka, a lakott járatok rendszeres ellenõrzése, feltárása és egy kotorék eb tartása az ültetvényben gyéríti a pockok számát. Fiatal ültetvényekben nagyon hatásos védekezés lehet a ragadozó madarak, különösen a vörös vércse és az egerészölyv számára kedvezõ fészkelõhely, magas tölgy-, vagy bükkfa megóvása, és az ültetvény fölé kiemelkedõ, felül keresztfával ellátott, T alakú ülõfák állítása. A ragadozó madár, errõl a kilátóról észrevéve a kisebb nagyobb rágcsálókat, siklórepüléssel lecsap kiszemelt áldozatára. Az apró rágcsálókból naponta 20-30 darabot is elfogyaszt. Érdemes a fiatal ültetvényekben már a telepítéskor felállítani a ragadozó madarak részére az ülõfát, mert egy pocok-pár, egyévi szaporulata több ezer utód is lehet.
A kökupacok, támfalak meghagyása vagy létesítése elõsegíti a rovarokat fogyasztó, hasznos gyíkok megtelepedését. A közeli tavacskából szõlõültetvényünkbe vándorló kétéltûek, elsõsorban a békák is védettek hazánkban. A hasznos katicabogarak, poloska-, fátyolka- fajok, pókok gyakori elõfordulása bizonyítja a környezetkímélõ termesztésünk eredményességét.
Az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) szintén polifág, de a szõlõt csak akkor veszélyezteti, ha közelben fertõzött gyümölcsös vagy fasor, különösen eperfa található. A hernyófészkeket általában a magasabb, napfényes ágvégeken találjuk. Veszélyes a létszámuk, ha fánként, vagy szõlõtõkénként 3-nál több hernyófészket találunk. Fontosabb a környezetben lévõ fák, mint a szõlõ vegyszeres védelme. Amennyiben mégis találnánk hernyófészkeket a szõlõtõkéken, akkor mielõbb ajánlatos azokat levágni, mielõtt szétszélednének a hernyók.
A májusi cserebogár (Melolontha melolontha) szinte valamennyi termesztett növényünket károsíthatja, a zöld cserebogár (Anomala vitis) elsõsorban a szõlõ károsítója. A kifejlett bogarak a szõlõ lombozatát képesek tarra rágni, mégis veszélyesebb a rejtetten a gyökereket rágó lárva, a cserebogár pajor kártétele. A gyökérzónában már m2-ként 1-nél több pajor, vagy a hajtásokon folyóméterenként 5-nél több májusi cserebogár, vagy 2-nél több zöld cserebogár komoly károkat okoz. A zöld cserebogár varsás csapda használatával gyéríthetõ. Igazán környezetkímélõ védekezés a cserebogarak ellen, ha talajmunkák után, majd a bogarak rajzásakor baromfiakat, elsõsorban tyúkokat, pulykákat engedünk az ültetvénybe. Megelõzõ védekezés, ha a rajzás évében nem hagyunk gyomfoltokat a szõlõben. Erõs a fertõzöttség, ha egy tõkén 5-nél több bogarat, vagy egy négyzetméteren 1-nél több pajort találunk.
A szõlõben károsító, minden zöld részt és fürtöt megrágó hernyók elleni védekezést segíti a szexferomon csapdák használata helyi elõrejelzésre, vagy a hím lepkék összegyûjtésére.
A szõlõilonca (Sparganothis pilleriana), a tarka szõlõmoly (Lobesia botrana), a nyerges szõlõmoly (Clysia ambiguella), az ékköves faaraszoló (Peribatodes rhomboidaria) és a kormospille (Theresimima ampelophaga) imágó rajzásának megfigyelésére feromon-csapdák kaphatók. Alkalmazásukkal jelentõsen csökkenthetõ a permetezések száma, elkerülhetjük a felesleges, hatástalan védekezéseket. A feromon-csapda csak egy faj, párzásra kész, hím lepkéit gyûjti. A csapdák rendszeres ellenõrzése elegendõ idõt biztosít a permetezésre való felkészülésre. A hernyók kártételénél, veszélyes mértékû fertõzést 15 %-nál több károsított hajtás vagy fürt jelenti.
A szõlõ levélatka (Epitrimerus vitis) fertõzöttség vizsgálatakor fontos a szívogatásával okozott tünet felismerése, mert a nagyobb méretû 8 lábú takácsatkáktól eltérõen ez a négylábú levélatka faj még kifejlett egyede is csak mikroszkóppal látható. A tünet jellegzetes, a fiatal hajtások rosszul fejlõdnek, rövid szártagúak, merevek, megvastagodottak. A leveleken, átesõ fényben láthatóak a szívogatások pontszerû nyomai, az erõsen károsított levél kanalasodik, majd lehullik. Erõs fertõzést tapasztalunk, ha fakadáskor 20 %-nál több hajtás fertõzött, vagy késõbb vizsgálva 30 %-nál több a fertõzött levél.
A kórokozó gombák fertõzését a fertõzési góc, vagyis az elõzõ évben fertõzõdött levelek, vesszõk mennyisége, a fogékony növényi rész és legfõképpen az idõjárási tényezõk határozzák meg. Vegyszermentes, biológiai védekezést jelent, ha fakadás elõtt kihordjuk és elégetjük a nyesedéket, és ha ez lehetséges még a földön fekvõ leveleket is. Az is környezetkímélõ módszer, ha a legveszélyesebb betegségekkel szemben rezisztens, vagy toleráns szõlõfajtákat telepítünk. Vegyszeres védekezés nem halasztható, ha a levelek 15 %-a, a fürtök 15 %-a peronoszpórával (Plasmopara viticola), vagy lisztharmattal (Uncinula necator) fertõzött. A szõlõorbánc (Pseudopezicula tracheiphila) által fertõzött leveleket 30 %-ot, a szürkepenésszel (Botrytis cinerea) fertõzött fürtök 10 %-ot meghaladják, okvetlenül védekezni kell.
Az integrált szõlõtermesztési célprogram szakmai elõírásai, a 2. táblázatban azért tartalmazzák a kártételi küszöbszinteket, hogy csekély fertõzés esetén ne nyúljunk a legveszélyesebb növényvédõ-szerekhez. Ne legyen nagyobb a permetezés költsége a megmentett termés értékénél.
A nagyüzemekben kialakított, túl biztosított „menetrendszerû” védekezést csak akkor válthatja fel a környezetkímélõ, kevesebb vegyszert, csak fertõzés veszély esetén felhasználó szemlélet, ha rendelkezünk szaktudással, akarattal, és a károsítók minden csoportja ellen hatásos, de a környezetet nem károsító „zöld” készítménnyel.
Az integrált szõlõtermesztési célprogram követelményrendszere szigorú technológiai fegyelmet, rendszeres helyszíni megfigyeléseket, a területileg illetékes növény- és talajvédelmi szolgálattal való hatékony kapcsolattartást, a táblatörzskönyv és a permetezési napló pontos és folyamatos vezetését, agrár környezetgazdálkodási ütemterv készítését, tanfolyamokon való részvételt, valamint adatszolgáltatási kötelezettséget követel meg a nyertes pályázóktól. Reméljük, hogy mindezek a kötelezettségek nem befolyásolják hátrányosan a résztvevõk elhivatottságát, szakmai lelkesedését. Munkájukhoz elõre is sok sikert kívánunk.
Dr. Véghelyi Klára
Dr. Zanathy Gábor
Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar
Szõlészeti Tanszék
Szakmai irányelvek
Az Európai Unió szõlõtermesztõ országaiban egyre nagyobb tért hódít az integrált – környezetkímélõ termesztés. Magyarország elkötelezte magát ehhez, a világ egyik legjelentõsebb gazdasági közösségéhez, való csatlakozás mellett, ezért fokozatosan fel kell készülnünk az Unió elõírásainak átvételére.
Az Európai Unió országaiban, az integrált termesztéssel foglalkozó szõlészeknek általános érvényû irányelveket kell betartaniuk. Ezek az irányelvek, az eltérõ termõhelyi és egyéb adottságok és a sajátos nemzeti hagyományok miatt nem részletesek. Ezért szükségesek további regionális irányelvek is, melyek az elõbbi szellemében a helyi adottságoknak megfelelõ követelményeket és javaslatokat fogalmaznak meg.
A hazai szakmai irányelveket is tartalmazó pályázati felhívást a Földmûvelési és Vidékfejlesztési Minisztérium az agrárgazdasági célok 2002 évi költségvetési támogatásáról szóló 102/2001.(XI. 16) FVM rendelet 135-143. §-ai alapján 2002 februárjában közzétette. Ennek értelmében a sikeres pályázók, a Nemzeti Agrár-környezetvédelmi Program, integrált növénytermesztési célprogram keretében, az integrált termesztési módszerekkel mûvelt szõlõültetvények hektáronként 40 000 Ft támogatásban részesülnek.
A pályázati felhívás 7. sz. melléklete, az integrált növénytermesztési célprogram szakmai elõírásait röviden ismerteti. Ezt a tömör, szakszerû leírást szeretnénk kibõvíteni és az integrált termesztést „kezdõ” szõlészek számára értelmezni, hogy ne legyen akadálya az elõírások betartásának. Javaslataink azoknak is hasznosak lehetnek, akik ez évben még nem pályáztak, hiszen hosszabb elõkészület szükséges a környezetkímélõ termesztésre való áttéréshez. Írásunkkal tehát nem csak e célprogram nyerteseinek kívánunk segítséget nyújtani az irányelvek bemutatásával és értelmezésével. Nem titkolt célunk, hogy további követõket szerezzünk ennek a termesztési irányzatnak. Bízunk abban, hogy az agrárpolitika kedvezõ fordulatával hamarosan olyan, magasabb összegû támogatási rendszer lép majd érvénybe, mely az EU tagállamainak példájához hasonlóan, Magyarországon is érdekeltté teszi a szõlészeket az integrált termesztésben, és ezzel segíti a környezetkímélõ termesztés általános elterjedését.
Célkitûzések
Az integrált szõlõtermesztés, a hagyományosnak mondható gazdasági törekvések, a jövedelmezõség biztosítása és a kiváló minõségû termék elõállítása mellett, fontosnak tartja a környezet védelmét és a természeti erõforrások megõrzését, pótlását.
A célkitûzések közt szerepel többek közt a környezetszennyezés mértékének a csökkentése, a talaj termékenységének a fokozása, az ültetvények biológiai sokféleségének a kialakítása és megõrzése. Tágabb értelemben az elérendõ célok közé sorolható még a vidéki munkalehetõség biztosítása, a földmûvelõ lakosság megtartása, a termesztésben dolgozók és az elõállított termékeket fogyasztók egészségének a védelme, továbbá közösségi, kulturális és idegenforgalmi feladatok ellátása is. Szõlõtermesztésben különösen kiemelkedõ jelentõségû a neves borvidékek arculatának megõrzése, a szüreti hagyományok ápolása, a borturizmus, a jó minõségû borok kulturált fogyasztásának elõsegítése.
Termõhely és éghajlat
Az ültetvény létesítése elõtt feltétlenül meg kell vizsgálni, hogy a telepítésre kijelölt terület megfelel-e a szõlõ ökológiai igényeinek. Ennek betartását elõsegíti a szõlõtermesztésrõl és borgazdaságról szóló 1997 évi CXXI törvény elõírása, mely szerint hazánkban a termõhely kiválasztása során csak az I. és II. osztályúnak minõsített területek jöhetnek számításba. Nem folytatható tehát integrált szõlõtermesztés a termõhelyi kataszter szerint III. osztályba sorolt területeken. Ez jól harmonizál az EU elõírásaival, hiszen a tagállamokban a szõlõtermõ területek besorolása szintén háromkategóriás rendszerben történik. Az 1-es minõségi bor termelésére leginkább, a 3-as legkevésbé alkalmas terület. A 3. kategóriájú területeken a szõlõtelepítés állami támogatása tilos.
Az ültetvény pontos helyének kijelölésekor figyelembe kell venni a terület lejtését, kitettségét, mikroklimatikus-viszonyait és talajadottságait. A szõlõtõke hideggel szembeni ellenállóképességét, növekedési erélyét a kitettség, a lejtõ alján kialakuló fagyzug, fertõzésmentességét az uralkodó szél-, a termés beérését a fény-viszonyok alapvetõen befolyásolják. A hideg, tömörödött, levegõtlen, és a túl vizes talaj gátolja a gyökerek növekedését.
Hegyvidéken, 3-5 %-nál nagyobb lejtõ esetén az erózió elleni védekezést még a telepítés elõtt meg kell oldani. Szükség esetén elõzetesen ki kell dolgozni a terület vízrendezését. Meredek lejtõknél meg kell fontolni a lépcsõs teraszok kialakítását. Teraszokkal szabályozhatjuk a csapadékvíz megõrzését, a pangó vizek elvezetését, csökkentjük a talajpusztulást és elõsegítjük a gépi mûvelést. Az elmúlt csapadékos évek árvizei és belvizei felhívják a figyelmet a terület melletti árkok, csatornák rendben tartásának fontosságára. Az árok és szegély elhanyagoltsága a gyommagvak szétszóródása miatt megnehezíti az ültetvény talajápolását. A rendezett, hulladékmentes állapot folyamatos biztosítása az illegális szemétlerakók számára visszatartó erõvel bír.
A közelben lévõ elhanyagolt, mûveletlen, kiöregedett szõlõ folyamatosan fertõzési gócot, gyakoribb permetezési igényt jelent a fiatal szõlõültetvényre. A hasznos élõlények védelme életterük biztosítása viszont megköveteli a gondozott élõ sövények, fasorok megtartását, vagy kialakítását. Az élõlények sokféleségének, a biodiverzitásnak a megõrzését szolgálja a kõkupacok, víztározók létesítése, hegyvidéken a liktor gödrök kimélyítése. A szõlõ telepítését megelõzõen érdemes gondoskodni az egerészõ ölyvek és más ragadozó madarak számára T alakú ülõfák felállításáról, a fészkelõ-helyek védelmérõl.
Talaj
Szõlõtelepítés elõtt kötelezõ a talajvizsgálat, a humusz- és a tápelem tartalom (nitrogén, foszfor-, kálium-, magnéziumtartalom) meghatározása. A vizsgálatokat az erre kijelölt, akkreditált laboratóriumokban végeztessük el. A talajtani szakvélemény elõírásai alapján végzendõ el az ültetvény tápanyag-gazdálkodását megalapozó, a szervesanyag és az ásványi elemek pótlását célzó alaptrágyázás. Az ültetést megelõzõen, a humusztartalom növelése érdekében zöldtrágyanövények vetése javasolt.
A tartós hatású gyomirtó-szerek használata miatt, rossz elõvetemény a kukorica monokultúra. A csonthéjas gyümölcsû fajok mellett a szõlõ gyökereit is fertõzõ Verticillium talajgomba miatt, nem helyeselhetõ burgonya, paprika, paradicsom utáni telepítés, vagy Solanum fajok sorok közötti termesztése.
A szõlõtermesztésrõl és borgazdálkodásról szóló 1997 évi CXXI. törvény 10 § 3. bekezdése alapján, az engedélyezõ hatóságnak el kell utasítania a telepítési kérelmet, ha a termõföld talajuntság miatt telepítésre igazolhatóan alkalmatlan. Ez az elsõ rendelkezés, amelyik figyelembe veszi a talajuntságot, más néven újratelepítési betegséget. A talajuntság a gyökérzet károsodása, amely gátolja a növekedést, esetleg a fiatal növények pusztulását okozza. A témának ma már jelentõs a nemzetközi és a hazai szakirodalma, de a szõlõtermesztõk még kevéssé ismerik és nem igénylik a megelõzést szolgáló vizsgálatok elvégzését. A rendelet azt is kifejezi, hogy gyakran sokszoros újratelepítés után sem lehet tapasztalni növekedési depressziót, vagy hozam csökkenést. Híres borvidékeken, neves parcellákon, olyan dûlõkben, ahol több ezer éve díszlik a szõlõ, nem mutatható ki talajuntság, de elõfordulhat az, hogy már a harmadik újratelepítés tõkéinek növekedése nem kielégítõ, a termés mennyisége, a tõke kondíciója elmarad az elvárttól. Tehát nem lehet kimondani, hogy a talaj pihentetése nélkül nem lehet újabb állókultúrát, szõlõültetvényt létesíteni, de fontos felhívni a figyelmet a telepítés elõtti kötelezõ talajvizsgálat mellett a talajhigiéniai vizsgálat elvégzésének jelentõségére is. Talajhigiéniai vizsgálattal kell megállapítani a talajgombák, gyökérgombák, talajlakó rovarok, rovarlárvák és a vírusvektor fonálféreg fajok elõfordulását, mert ezek a leggyakoribb okozói a talajuntságnak. A vizsgálatokat a megyei növény és talajvédelmi szolgálatok végzik. A vegyszeres talajfertõtlenítés nem megengedett. A vizsgálatok eredménye alapján a növényvédelmi szaktanácsadó javasolhatja az integrált termesztésben piros jelzésû talajfertõtlenítõ szerek használatát, vagy a szõlõtelepítés elhalasztását. A szõlõtelepítés elõtt a fonálférgek, talajgombák, rovarkártevõk és gyommagvak ellen a dazomet és a metám-ammónium, a talajlakó rovarok, rovarlárvák ellen a klórpirifosz és a terbufosz hatóanyagú, piros jelzésû készítmény használható, csak indokolt esetben, eseti engedéllyel. A talajfertõtlenítõszerek közül az aldikarb, bendiokarb, diazinon, fenitrotion+malathion, forát, fosztiazát, karbofurán, karboszulfán, oxamil és a teflutrin szõlõtelepítés elõtt nem engedélyezett, ezért indokoltság esetén, egy évvel korábban, még a szántóföldi elõvetemény elõtt lehetséges használatuk.
A törzs- és gyökérgolyvát okozó baktérium (Agrobacterium radiobacter pv. tumefaciens) és a gyökérgombák (Rosellinia necatrix, Roesleria pallida, Armillaria mellea, Ganoderma lucidum) fertõzésének veszélyét jelentõsen csökkenti a gyökérmaradványok fogassal, gyökérfésûvel való összegyûjtése, majd elégetése. Ezek ellen a kórokozók ellen jelenleg nem ismerünk vegyszeres védekezési lehetõséget.
Fajta
A telepítendõ szõlõfajták megválasztása több évtizedre szóló, igen lényeges kérdés mind a hagyományos, mind pedig az „ökológiai alapú” szõlõtermesztésben. Az integrált termesztés irányelveinek értelmében a helyi feltételekhez jól alkalmazkodó fajtát kell választani. Lehetõség szerint elõnyben kell részesíteni a betegségekkel és állati kártevõkkel szemben toleráns vagy ellenálló fajtákat. A rezisztens szõlõfajták telepítése lenne az igazán környezetkímélõ megoldás, de ennek a legbiztosabb módszernek, az az akadálya, hogy a borvidékeken jelenleg csak a hagyományosan, az adott borvidékre jellemzõ fajtákat szabad termeszteni. A telepítendõ szõlõfajtának szerepelnie kell a nemzeti fajtajegyzékben és a borvidéken, illetve megyében engedélyezett fajtakörben. Üdülõterületeken, saját használatra és nem értékesítésre szánt mennyiségek termesztése esetére ez az elõírás természetesen nem vonatkozik. Növényvédelmi szempontból feltétlen elõnyt jelent a gombás betegségeknek viszonylag jól ellenálló szõlõfajták, mint például Bianca, Csillám, Duna gyöngye, Medina, Nero, Palatina, Pölöskei muskotály, Teréz, vagy Viktória gyöngye telepítése.
A fajtaválasztásnak összhangban kell lennie az integrált termesztés alapelveivel, a termõhely adottságaival és az érvényben levõ rendeletekkel. A szaporító anyagok minõségi követelményeit az 1996. évi CXXXI. törvény 29. §-a alapján, a 90/1997 FM rendelet 6. számú melléklete írja elõ. A rendelet szerint szõlõtelepítésre csak törzsültetvénybõl szármaszó, alapanyag felhasználásával, engedéllyel rendelkezõ szõlõiskolában, a növényegészség-ügyi jogszabályok betartásával elõállított, ellenõrzött, igazolt származású, vírustesztelt, vagy vírusmentes, klón-értékû szaporítóanyag használható fel. A jövõben e kritériumok vélhetõleg kibõvülnek azzal, hogy az integrált szõlõültetvény telepítési anyaga integrált szõlõiskolai termesztésbõl származzon.
A klón nemesítést korábban a nagyobb termésmennyiségre, sok esetben a teltebb fürt elérésére való törekvés jellemezte. A tömött fürtszerkezet azonban elõnytelen tulajdonság, hiszen az ilyen fürt csapadékos évjáratban könnyebben rothad. Lazább fürtû klónok használatával leegyszerûsödhet a növényvédelem, és elhagyhatóvá válhat a fürtritkítás mûvelete is. A klón-használat más szempontból is ellentmondásos, számos elõnye ellenére leszûkíti a fajtán belüli „biológiai sokféleséget”, lehetõvé téve, hogy nagyobb kiterjedésû területek egyazon növény megegyezõ genetikai állományú utódaival legyenek betelepítve. Új kórokozók, kártevõk feltünése, hazánkba való behurcolása, esetleg klíma, vagy más környezeti változások hatalmas károkat okozhatnak egy klón esetleges, az alapfajtánál nagyobb érzékenysége esetén.
Az ültetvényszerkezet kialakítása
Az integrált termesztés követelményei értelmében a viszonylag kis egyedi terhelésû tõkeformákat (az ernyõt és a középmagas kordonmûveléseket) kell elõnyben részesíteni. Sokan az ilyen mûvelésmódok terjedését is egyszerûen divatjelenségnek minõsítik, azonban az integrált termesztésben ennek valóban nagy a jelentõsége. Az aránylag kisebb egyedi teljesítõképességû tõkék csekélyebb mennyiségû, ezáltal a környezetet kevésbé terhelõ alap- és fenntartó trágyázást igényelnek. A nagy tõkeformákkal szemben nem képeznek széles lombsátrat, ezért növényvédelmük is egyszerûbben, kevesebb vegyszer felhasználásával megoldható. Ápolási munkáik kisebb tömegû gépekkel is elvégezhetõk, ezáltal csökken a talajtömörödés mértéke. A mûvelésmódok közül a szakmai követelmények a „fitotechnikai munkáknak jobban megfelelõ” ernyõ és középmagas kordonmûveléseket emelik ki. Véleményünk szerint hasonlóképpen eredményesen alkalmazható a középmagas Guyot mûvelés is. A hazai irányelvek az elõnyben részesítendõ mûvelésmódok közt említik a Sylvoz és Moser mûvelést is. Megítélésünk szerint ezek a mûvelésmódok a szintén lombsátrat nevelõ egyes- és kettõsfüggöny mûvelésekhez hasonlóan kevésbé felelnek meg az integrált termesztés céljára. A Sylvoz és Moser mûvelésre tervezett ültetvényeket nem ajánlatos 3 x 1 m sor- és tõtávolságnál szûkebbre méretezni. Így a hektáronkénti lehetséges tõkeszám 3333. A szakmai irányelvek értelmében azonban „általánosan indokolt” hektáronként 3500 – 5000 tõke telepítése.
Itt jegyezzük meg, hogy a kis egyedi terhelésû tõkeformák esetén, különösen kedvezõ talajadottságok mellett semmiképpen sem ajánlatos viszonylag erõs vegetatív növekedést kiváltó (pl. Berlandieri x Riparia T.K. 5BB) alany használata.
A szakmai követelmények külön nem térnek ki a táblák kialakítására, azt viszont elõírják, hogy meg kell õrizni a hasznos szervezetek számára búvóhelyül szolgáló cserjéket, bozótokat. Az európai irányelvek szerint azonban a gazdaság összterületének 5%-át kezeletlenül kell hagyni. A táblákat övezõ „ökológiai kiegyenlítõ sávok” arányát hosszabb távon tíz százalékra ajánlatos növelni. Nem rendelkezik sem az európai, sem a hazai követelményrendszer a támberendezés anyagáról. Véleményünk szerint elõnyben kellene részesíteni a nehezen korrodálódó felületû fém támrendszereket. A különbözõ módon impregnált faoszlopok használata, különösen pedig megsemmisítésük számos környezeti problémát okozhat. A kérgezetlen akácfa oszlopok, karók xilofág taplók (Stereum, Chondrostereum, Schizophyllum fajok) fertõzésének veszélyét állandósítják az ültetvényben.
Fitotechnikai mûveletek
A fajta, a mûvelésmód, a tõke kondíciója és a rügyvizsgálatok eredményeit figyelembe véve kell meghatározni a tõke terhelését, azaz a metszéskor meghagyható világos rügyek számát. Törekedni kell a termõegyensúly kialakítására, a tõke generatív és vegetatív tevékenységének az összhangjára. Túlterhelés esetén fürtritkítást kell végezni. Az irányelvek értelmében a tõke fás részeit támadó gombás betegségek (pl. fomopsziszos kéregrák, eutipás, sztereumos tõkeelhalás) megelõzése céljából a nagyobb, 4 – 5 cm-es átmérõjû metszési sebeket sebkezelésben kell részesíteni. Ehhez a munkához zöld jelzésû, perubalzsam+ichtiol+glicerin, akrilsavésztersztirol kopolimer, hidroxi-kinolin+bronopol vagy huminsav+gyógynövénykivonat hatóanyagokat tartalmazó sebkezelõ készítmény használható.
A növényvédelem eredményessége megkívánja, hogy a zöldmunkák eredményeként vékony, szellõs lombfal alakuljon ki. Ennek biztosításában kiemelt jelentõsége van a hajtásválogatásnak, a csonkázásnak, a fürtök körüli levelek leszedésének és a hónaljhajtások kezelésének.
A növekedés- és termésszabályozásra kémiai szerek használata tilos. Természetes növénykondicionáló készítmények használata engedélyezett.
Tápanyagutánpótlás:
A szõlõ igényének és a talaj szerves-, valamint ásványianyag tartalmának, tápanyagszolgáltató képességének megfelelõen kell tervezni a tápanyag-utánpótlást. Ötévenként öthektáros mintavételi sûrûséggel talajvizsgálatot kell végezni. A kijuttatandó tápanyag mennyiségének meghatározásakor ezen túl figyelembe kell venni az évközi szemrevételezések tapasztalatait, továbbá – amennyiben rendelkezésre állnak – a virágzás- és szüret elõtti levélanalízis eredményeit. Ajánlott ezen túl beszámítani a „rejtett” tápanyagforrásokat, mint például a légszennyezõdés útján való nitrogén bevitelt, vagy a szerves talajalkotók mineralizációját. Elõnyben kell részesíteni a szerves eredetû trágyaféleségeket. Az évenkénti nitrogén utánpótlás mértéke takarónövény használata, illetve talajtakarás esetén sem haladhatja meg az 50 kg/ha hatóanyag mennyiséget. Az EU számos országában szigorúan behatárolják a nitrogén kijuttatásának az idejét is. Ausztriában például augusztustól április közepéig tilos ásványi nitrogént alkalmazni. Hazánkban a szakmai követelmények a tavaszi és a virágzás idõszakában történõ kiszórását javasolják. A foszfor és a kálium utánpótlását illetõleg nincsenek mennyiségi korlátok. Kijuttatásukat õsszel, talajba forgatással célszerû megvalósítani. Kerülni kell a kálium klorid felhasználását, savanyú talajokon pedig mésztrágyázást vagy talajjavító meszezést ajánlott végezni.
Vízellátás:
Az integrált termesztés nem zárja ki az öntözés lehetõségét, ehhez azonban vízjogi engedély és talajtani szakvélemény szükséges. Az ültetvény vízszükségeltének a meghatározását a szõlõ vízigényének és a talaj vízgazdálkodási sajátosságainak figyelembe vételével kell végezni. Az öntözés hatására megváltozott mikroklíma elõsegíti egyes gombás betegségek (pl. peronoszpóra, szürkerothadás) fellépését. Az öntözés módszerét, idejét és gyakoriságát ezért pontosan egyeztetni kell a növényvédelmi munkákkal. Nagyon fontos a csapadékvíz megõrzése tározók kialakításával, és a talaj természetes vízkészletének megõrzése talajtakarással.
Talajmûvelés
A talajápolás rendszerének szabályozása az EU tagországokban az eltérõ adottságok miatt nem egységes. Az integrált szemléletû talajápolás során törekedni kell a kemikáliák (gyomirtó szerek) használatának csökkentésére, a felszíni-és a talajvizek szennyezésének a mérséklésére, továbbá a talajvédelemre, különös tekintettel az erózió és a defláció elleni védekezésre. Meg kell akadályozni a tápanyagok kimosódását és a talaj tömörödését, elõ kell segíteni az ültetvény biológiai sokféleségének a kialakulását. Lehetõség szerint egész éven át fenn kell tartani a takarónövényes talajápolást. A takarónövények (természetes vagy vetett gyep, zöldtrágyanövények) az õsztõl késõ tavaszig terjedõ idõszakban többek közt azért is hasznosak, mert jelenlétükkel gátolják az eróziót és csökkentik a nitrátok kimosódását a feltalajból. A hazai irányelvek „szélsõségesen arid területeken” megengedik a takarónövény és mulcs mentes, kizárólag mechanikai talajmûvelést. Ausztriában ezzel szemben a november 1. és május 31. közötti idõszakban kötelezõ a sorközökben köztes növények, illetve takaróanyagok (szalma, kéregkomposzt, nád, egyéb szerves anyag) használata.
A talajszerkezetet romboló mûvelõ eszközök (pl. tárcsa, talajmaró) gyakori használatát kerülni kell. Elõnyben részesítendõ a talaj jó levegõzöttségét, vízgazdálkodását biztosító eszközök (pl. simítóval felszerelt kultivátorok) alkalmazása. Két – háromévenként mélylazítás is megengedett.
Az integrált termesztésben a gyomirtás célja nem a gyomok elpusztítása, hanem olyan mértékû korlátozása, mely nem jelent víz-, illetve tápanyag konkurenciát a szõlõnek. Teljes felületet érintõ talaj- és levél-herbicidek használata tilos. A gyomirtó szerek alkalmazására vonatkozóan a pályázati felhívás 1. számú melléklete ad útmutatást. Az itt bemutatott zöld és sárga besorolású hatóanyagok felhasználhatók a soralja gyomirtására. A kezelés foltszerûen, vagy legfeljebb 60 – 80 cm széles sávban végezhetõ.
Növényvédelem
A kémiai módszerekkel szemben elõnyben kell részesíteni a fizikai, agrotechnikai, biológiai és biotechnológiai eljárásokat, ha eredményességük kielégítõ. A növényvédõ szer megválasztásakor annak hatékonyságán túl figyelembe kell venni az emberi toxicitását, a károsítónak a szerrel szemben fellépõ ellenálló képességét, a környezetre, a hasznos szervezetekre való veszélyességét és az erjedésre, a bor minõségére gyakorolt hatását.
A növényvédelmet elõrejelzésre, továbbá a károsító és a hasznos szervezetekre is kiterjedõ megfigyelésekre kell alapozni. Figyelembe kell venni a térségi elõrejelzés, szignalizáció és az országos járványelhárítás adatait is. A gombabetegségek fertõzési feltételeinek nyomon követéséhez elõrejelzési eszközöket, a rovarkártevõk várható károsításának a becsléséhez feromon-, vagy más rovarcsapdákat kell használni. A megfigyelések kiértékeléséhez növényvédelmi szaktanácsadót is igénybe kell venni.
A vegyszeres védekezéseket a pályázati felhívás 2. számú mellékletében közölt veszélyességi küszöbértékek elérésekor szabad és ez esetben kötelezõen kell végrehajtani.
Csak azok a hatóanyagok használhatók fel a vegyszeres kezelések során, amelyek a pályázati felhívás 1. számú mellékletében szerepelnek. Az itt található „zöld” lista hatóanyagai nem esnek semmiféle korlátozás alá. A „sárga” listában azok a hatóanyagok találhatók, melyek csak a megadott korlátozásokkal használhatók fel. A „piros” lista hatóanyagait tilos alkalmazni. Használatuk csak a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat írásos javaslatára történhet növényvédelmi katasztrófák elhárítására.
A telepítéseket határoló „biológiai kiegyenlítõ sávok” gondozása során kerülni kell a vegyszeres beavatkozásokat. Ezzel is hozzájárulunk a károsítók természetes ellenségeinek a védelméhez, tevékenységük támogatásához.
A vegyszeres kezelések során használt permetezõgépeket rendszeresen ellenõrizni kell. A kezelések körülményeit úgy kell megválasztani, hogy a lehetõ legkisebbre csökkentsük a környezet- és emberi egészség károsításának a veszélyét.
A szõlõt is károsító polifág kártevõk közül a legveszélyesebb a mezei pocok (Microtus arvalis). A takarónövények vetése, a természetes, rendszeresen kaszált gyomvegetáció, és a talajtakaró anyagok is elõsegítik az ültetvényekben a pockok felszaporodását. Veszélyes a létszámuk, ha 100 m2-en tavasszal 5, õsszel 10 lakott járatnál többet találunk. A pockok ellen engedélyezett cinkfoszfid-, kálcium-foszfid- és klórfacinon- hatóanyagú készítmények azonban nem tekinthetõk környezetbarát védekezésnek, hiszen a hasznos melegvérû állatokra is mérgezõ hatásúak, piros jelzésû készítmények. A szántóföldi- és zöldségnövények betakarítása után húzódnak ültetvényeinkbe ezek a káros rágcsálók. A mezei pocok a föld fölött a fás növények törzsét, a föld alatt a gyökérnyakat, vastagabb gyökereket rágja. A pockok alapos munkát végeznek, a károsítás végzetes, a megrágott szõlõtõke kipusztul. Nagyon fontos, hogy idõben vegyük észre a rágcsálók betelepülését. A pockok ellen csak kétféle környezetkímélõ védekezést tudunk ajánlani:
A rendszeres talajmunka, a lakott járatok rendszeres ellenõrzése, feltárása és egy kotorék eb tartása az ültetvényben gyéríti a pockok számát. Fiatal ültetvényekben nagyon hatásos védekezés lehet a ragadozó madarak, különösen a vörös vércse és az egerészölyv számára kedvezõ fészkelõhely, magas tölgy-, vagy bükkfa megóvása, és az ültetvény fölé kiemelkedõ, felül keresztfával ellátott, T alakú ülõfák állítása. A ragadozó madár, errõl a kilátóról észrevéve a kisebb nagyobb rágcsálókat, siklórepüléssel lecsap kiszemelt áldozatára. Az apró rágcsálókból naponta 20-30 darabot is elfogyaszt. Érdemes a fiatal ültetvényekben már a telepítéskor felállítani a ragadozó madarak részére az ülõfát, mert egy pocok-pár, egyévi szaporulata több ezer utód is lehet.
A kökupacok, támfalak meghagyása vagy létesítése elõsegíti a rovarokat fogyasztó, hasznos gyíkok megtelepedését. A közeli tavacskából szõlõültetvényünkbe vándorló kétéltûek, elsõsorban a békák is védettek hazánkban. A hasznos katicabogarak, poloska-, fátyolka- fajok, pókok gyakori elõfordulása bizonyítja a környezetkímélõ termesztésünk eredményességét.
Az amerikai fehér medvelepke (Hyphantria cunea) szintén polifág, de a szõlõt csak akkor veszélyezteti, ha közelben fertõzött gyümölcsös vagy fasor, különösen eperfa található. A hernyófészkeket általában a magasabb, napfényes ágvégeken találjuk. Veszélyes a létszámuk, ha fánként, vagy szõlõtõkénként 3-nál több hernyófészket találunk. Fontosabb a környezetben lévõ fák, mint a szõlõ vegyszeres védelme. Amennyiben mégis találnánk hernyófészkeket a szõlõtõkéken, akkor mielõbb ajánlatos azokat levágni, mielõtt szétszélednének a hernyók.
A májusi cserebogár (Melolontha melolontha) szinte valamennyi termesztett növényünket károsíthatja, a zöld cserebogár (Anomala vitis) elsõsorban a szõlõ károsítója. A kifejlett bogarak a szõlõ lombozatát képesek tarra rágni, mégis veszélyesebb a rejtetten a gyökereket rágó lárva, a cserebogár pajor kártétele. A gyökérzónában már m2-ként 1-nél több pajor, vagy a hajtásokon folyóméterenként 5-nél több májusi cserebogár, vagy 2-nél több zöld cserebogár komoly károkat okoz. A zöld cserebogár varsás csapda használatával gyéríthetõ. Igazán környezetkímélõ védekezés a cserebogarak ellen, ha talajmunkák után, majd a bogarak rajzásakor baromfiakat, elsõsorban tyúkokat, pulykákat engedünk az ültetvénybe. Megelõzõ védekezés, ha a rajzás évében nem hagyunk gyomfoltokat a szõlõben. Erõs a fertõzöttség, ha egy tõkén 5-nél több bogarat, vagy egy négyzetméteren 1-nél több pajort találunk.
A szõlõben károsító, minden zöld részt és fürtöt megrágó hernyók elleni védekezést segíti a szexferomon csapdák használata helyi elõrejelzésre, vagy a hím lepkék összegyûjtésére.
A szõlõilonca (Sparganothis pilleriana), a tarka szõlõmoly (Lobesia botrana), a nyerges szõlõmoly (Clysia ambiguella), az ékköves faaraszoló (Peribatodes rhomboidaria) és a kormospille (Theresimima ampelophaga) imágó rajzásának megfigyelésére feromon-csapdák kaphatók. Alkalmazásukkal jelentõsen csökkenthetõ a permetezések száma, elkerülhetjük a felesleges, hatástalan védekezéseket. A feromon-csapda csak egy faj, párzásra kész, hím lepkéit gyûjti. A csapdák rendszeres ellenõrzése elegendõ idõt biztosít a permetezésre való felkészülésre. A hernyók kártételénél, veszélyes mértékû fertõzést 15 %-nál több károsított hajtás vagy fürt jelenti.
A szõlõ levélatka (Epitrimerus vitis) fertõzöttség vizsgálatakor fontos a szívogatásával okozott tünet felismerése, mert a nagyobb méretû 8 lábú takácsatkáktól eltérõen ez a négylábú levélatka faj még kifejlett egyede is csak mikroszkóppal látható. A tünet jellegzetes, a fiatal hajtások rosszul fejlõdnek, rövid szártagúak, merevek, megvastagodottak. A leveleken, átesõ fényben láthatóak a szívogatások pontszerû nyomai, az erõsen károsított levél kanalasodik, majd lehullik. Erõs fertõzést tapasztalunk, ha fakadáskor 20 %-nál több hajtás fertõzött, vagy késõbb vizsgálva 30 %-nál több a fertõzött levél.
A kórokozó gombák fertõzését a fertõzési góc, vagyis az elõzõ évben fertõzõdött levelek, vesszõk mennyisége, a fogékony növényi rész és legfõképpen az idõjárási tényezõk határozzák meg. Vegyszermentes, biológiai védekezést jelent, ha fakadás elõtt kihordjuk és elégetjük a nyesedéket, és ha ez lehetséges még a földön fekvõ leveleket is. Az is környezetkímélõ módszer, ha a legveszélyesebb betegségekkel szemben rezisztens, vagy toleráns szõlõfajtákat telepítünk. Vegyszeres védekezés nem halasztható, ha a levelek 15 %-a, a fürtök 15 %-a peronoszpórával (Plasmopara viticola), vagy lisztharmattal (Uncinula necator) fertõzött. A szõlõorbánc (Pseudopezicula tracheiphila) által fertõzött leveleket 30 %-ot, a szürkepenésszel (Botrytis cinerea) fertõzött fürtök 10 %-ot meghaladják, okvetlenül védekezni kell.
Az integrált szõlõtermesztési célprogram szakmai elõírásai, a 2. táblázatban azért tartalmazzák a kártételi küszöbszinteket, hogy csekély fertõzés esetén ne nyúljunk a legveszélyesebb növényvédõ-szerekhez. Ne legyen nagyobb a permetezés költsége a megmentett termés értékénél.
A nagyüzemekben kialakított, túl biztosított „menetrendszerû” védekezést csak akkor válthatja fel a környezetkímélõ, kevesebb vegyszert, csak fertõzés veszély esetén felhasználó szemlélet, ha rendelkezünk szaktudással, akarattal, és a károsítók minden csoportja ellen hatásos, de a környezetet nem károsító „zöld” készítménnyel.
Az integrált szõlõtermesztési célprogram követelményrendszere szigorú technológiai fegyelmet, rendszeres helyszíni megfigyeléseket, a területileg illetékes növény- és talajvédelmi szolgálattal való hatékony kapcsolattartást, a táblatörzskönyv és a permetezési napló pontos és folyamatos vezetését, agrár környezetgazdálkodási ütemterv készítését, tanfolyamokon való részvételt, valamint adatszolgáltatási kötelezettséget követel meg a nyertes pályázóktól. Reméljük, hogy mindezek a kötelezettségek nem befolyásolják hátrányosan a résztvevõk elhivatottságát, szakmai lelkesedését. Munkájukhoz elõre is sok sikert kívánunk.
Dr. Véghelyi Klára
Dr. Zanathy Gábor
Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar
Szõlészeti Tanszék
Agrometeorológia
Napsütés
Napsütés
Olvasta már?
Szilveszterkor leállnak a Nébih szakrendszerei
2023. Copyright Zsigmond Kft[email protected]