Idõszerû zöldségtermesztési munkák

Április végétõl helyrevetéssel (május közepétõl egészen július elejéig palántázással is) szaporíthatók. Kisüzemben elterjedt az ún. fészkes vetéses tõelrendezés, amikor 1x1 méteres tenyészterületre egymástól ún. fészkeket alakítanak ki, és ezekbe a fészkekbe több (3-4 szem) magot helyeznek el. Az érett szerves trágyát (mert azt igénylik) gazdaságossági okokból a magvakhoz hasonlóan nem terítjük, csak a fészkek alá szorjuk (2-3 kg/fészek).
Kifejezetten melegigényes növény, fejlõdésük csak 20-25 0C-on kielégítõ. A hidegre nagyon érzékenyek, 0 0C-on elfagynak. Csírázásuk is csak meleg talajban indul meg, ezért sem érdemes vetésükkel nagyon sietni. Fényigényük közepes, az árnyékot - félárnyékot elviselik, ezért jól ki lehet velük használni a gyümölcsfák alját és a szõlõsorokat. Annak ellenére, hogy a vízigényük jelentõs, mégsem kell sokat öntözni õket, mert helyrevetés alkalmával az erõs, mélyre nyúló gyökérzetük a talaj vízkészletét jól hasznosítja. Ennek ellenére a szárazabb években vízpótlásra szorulnak.
Tenyészidejük rövid, ezért korai káposztafélék, gyökérzöldségfélék, korai burgonya, tavaszi saláta, hónapos retek, zöldhagyma vagy zöldborsó után másodnövényként, ill. elõnövényként másodvetésû zöldbab, õszi saláta, õszi és téli retek, áttelelõ hagyma elõtt is megtermeszthetõk.

Kert termesztésre javasolt fajták:
Spárgatök: Indátlan fehér, Vecsési, indás, Alba, Olivia, Daki 802
Patisszon: Óvári fehér
Cukkíni: Vitamin
Szedésük legkésõbb akkor esedékes, ha még a körmünkkel a héjukba könnyen lyukat tudunk vágni, ilyenkor már csak fõzeéknek készíthetõk el. A cukkínit szokás egészen fiatal korban szedni, amikor még a virág a termésen van. Ilyenkor olajban sütik vagy panírozzák.
Az elmúlt években nemcsak a hajtatott növények termesztésében volt tapasztalható jelentõs mértékû technológiai fejlesztés, néhány szabadföldi zöldségféle esetében is - mindenek elõtt az étkezési paradicsomnál - sikerült a termesztési módszerek korszerûsítésével, a támrendszeres termesztési mód bevezetésével növelni a termésátlagokat és javítani a minõséget. A támrendszeres termesztés elõnyei az alábbiakban foglalhatók össze:
- Nagyobb termésátlag érhetõ el,
- jobb minõségben, tisztábban szedhetõk a bogyók,
- könnyebben végezhetõk az ápolási munkák,
- gyorsabb az érés,
- korszerû öntözési és tápoldatozási módszerek alkalmazhatók,
- gyorsabb a szedés,
- könnyebb a növényvédelem.
A növénytartó kordonokat kb. 1,5 méterre alakítsuk ki egymástól, a felsõ dróthuzal 2-2,2 méter magasan legyen. Hogy a szél ne tudjon a növényekben kárt tenni, legalább 4-5 méterenként erõs oszlopokhoz rögzítsük a huzaokat.
Úgy tûnik, hogy a 3-3,5 növény/m2 az a tõszám, amely termésmennyiség szempontjából a legkedvezõbb, ugyanakkor még jól kezelhetõ. Az ikersoros elrendezés: 1,2 + 0,3 cm-es sortávolság és 0,3 - 0,4 cm-es tõtávolság a jelenleg termesztett fajták esetében megfelelõnek bizonyult.
Jelentõsen megnövekedett a „talpára állított” növény vízigénye. (Napos idõben akár a 2-3 liter/nap/m2/tõ mennyiséget is elérhet.) A vízutánpótlás hagyományosnak számító módszerekkel nem biztosítható, helyette csepegtetõ öntözést kell alkalmazni, ami lényegesen gazdaságosabb vízfelhasználással mûködik, lehetõséget nyújt a legkorszerûbb tápanyag kijuttatási módszernek a tápoldatozásnak a megvalósításához, ill. használatával számos gombás és baktériumos betegség fellépésének a veszélye minimálisra csökkenthetõ.
A nagyobb terméseredményekhez és a jobb minõséghez jelentõs mértékben hozzájárultak az új korszerû fajták, amelyeket kifejezetten erre a termesztésimódra nemesítettek ki: Monika F1; Kristina F1; Delfine F1; Marilyn F1; Platus F1; Thomas F1.
A palánták kiültetése május 5-15 között lehetséges, amikorra a talajmenti fagyok veszélye már elmúlt. Érdemes fejlett, nagy tápkockában elõnevelt paradicsomot palántázni.