2013.02.19.
A tavalyi év növénykórtani szempontból igen ígéretesen és érdekesen alakult : az enyhe tél után induló erõs lisztharmat fertõzés a kezeletlen állományokban és a fogékony fajtákon május közepére érte el a csúcspontját. A vörösrozsda a júniusi esõk hatására lépett fel nagyobb mértékben fõként a Dél –Dunántúlon, míg a sárgarozsda, amely mindenhol megjelent fõleg DK Magyarországon okozott komoly fertõzést és termésveszteséget. A Dunántúl északnyugati részét soha nem látott aszály sújtotta, amely az állomány idõ elõtti leszáradásához, kényszeréréshez vezetett.
Mely kezelések adták a ilyen szélsõséges körülmények között a legjobb eredményt
Strobilurinok és triazolok
A fungicid piacon található két legnagyobb hatóanyag csoport a strobilurinok és triazolok sok szempontból eltérnek, de az egyik legmarkánsabb különbség az árban jelentkezik.
A strobilurinok magasabb árából és eltérõ alkalmazási technológiájából adódóan nem mindenhol térül meg használatuk. Alacsony mûtrágya-felhasználás esetében vagy levélbetegségekre ellenálló fajtán (GK Zugoly) a termésnövekedés éppen csak fedezi a növényvédõ-szer és a kijuttatás költségeit. Itt gazdasági szempontból is célszerû a kalászvédelemre összpontosítani, ekkor olyan készítményre van szükség, amely a kései rozsdabetegség és a kalászfuzariózis ellen ad védettséget. Ilyen az Artea, amely hosszú rozsda elleni hatékonyságú és már kalászfuzárium ellen is engedélyezett.
Amistar TER – magas termés, jó minõség alapja
Intenzív, bõtermõ és betegségekre fogékony fajtákban a strobilurin használata és a kétszeri gombaölõ szeres védekezés az indokolt. Az Amistar TER 1,5 l/ha 2-3 nóduszos állapotban kijuttatva biztosítja az egészséges levélfelületet, míg a kalászhányás végén, virágzás kezdetén kijuttatott második fungicid kezelés – Artea 0,5 l/ha vagy Amistar 0,4-0,6 l/ha +karbendazim a zavartalan beérést biztosítja.
Nincs túl korán az elsõ kezelés Amistar TER-el?
Nincs. Németországi vizsgálatok alapján a (Technische Universitat München, Freising-Weihenstephan) a búza „emlékezik” a korábbi kezelésre, a strobilurin élettani mellékhatása és a többlettermés korai kijuttatás esetén is mérhetõ.
Amistar TER sikeres elsõ év 2001-ben
Az Amistar TER-t hazai piac igényeihez fejlesztettük ki. Az Amistar helminthospórium, rozsdafélék, szeptória elleni hatékonyságát a triazol partner lisztharmat ellen kiválóan kiegészíti. A gombaölõ hatás mellett az élettani pluszok, zöldítõ hatás és a termésnövekedést is vegyük figyelembe. Mindezt a pluszt a Amistar Ter kedvezõ hektárköltséggel adja.
Amistar TER 1.5 l/ha + Amistar 0.6 l/ha hozamnövekedés
2001 Martonvásár 3 fajta átlaga
Fatima 2, MV Magvas, MV Magdaléna
Melyik fajtákat kezeljük Amistar TER-rel ?
Eddigi vizsgálataink alapján az Amistar TER kezelésre az alábbi fajták reagáltak átlag feletti termésnövekedéssel (nem teljes lista):
Õszi búza fajták
|
Tavaszi árpa fajták
|
Fatima 2
|
Jubilant
|
GK Csörnöc
|
Scarlet
|
GK Élet
|
Pasadena
|
GK Miska
|
Secura
|
GK Pinka
|
Quinta
|
MV 21
|
Annabel
|
MV 23
|
Amulet
|
MV Emma
|
Michka
|
MV Magdaléna
|
GK Ivó
|
MV Magvas
|
|
MV Mezõföld
|
|
MV Pálma
|
|
MV Vilma
|
|
Artea – biztonság minden fajtában
Az Artea két triazolja kiválóan kiegészíti egymást. A Tilt 250 EC-bõl ismert propikonazol nagyon jó hatékonyságú helmintospóriumos foltosságok és szeptória ellen, míg az Alto hatóanyaga a ciprokonazol lisztharmat és rozsdafélék ellen erõs. Együtt hatásosak a gabonafélék minden betegsége ellen, beleértve megfelelõ idõpontban kijuttatva a kalászfuzáriumot is. Még egy elõny :biztonságos a gabonára, meleg idõjárásban légi úton kijuttatva sem okoz perzselést.
Artea- hozamnövekedés 2001 Martonvásár 6 fajta átlaga
Jubilejnaja, GK Öthalom,Fatima 2,MV Pálma, MV Magvas, MV Magdaléna
Gombaölõszeres kezelés – biztosítás a gabonára
Ma már mindenre lehet biztosítást kötni. Jégverésre, árvízre, ha nem fizet a partner. Ezek az események szerencsére ritkábban következnek be. A gombabetegségek viszont minden évben megjelennek.
A fungicid kezelés az árbevétel kb. 5 %-ért egy termésbiztosítás. Biztosítom az elvárt termést, hektolitertömeget, sikért, ezermag tömeget.
Gyengébb állomány, kevésbé fogékony fajta esetén egy olcsóbb megoldás is biztonságot nyújt az elvárt termésmennyiségre és minõségre. Itt ideális megoldás egy Artea-s kezelés.
Vetõmag-elõállítás, kiváló minõséget tudó fajta esetén vagy ha a termõterület fekszik „gombaveszélyes” helyen válasszuk a magasabb biztonságot adó módozatot, a kétszeres kezelést és az Amistar TER technológiát.
Horváth András
Syngenta Kft.