Szakfolyóirat 2002/4 Pr
Korrekt szolgáltatás, megbízható minõség, versenyképes árak
Oldalszám:
2013.02.19.
Axiál bemutató Lajosmizsén
A mezõgazdaságban élõk számára a tavasz azt jelenti, hogy vége a tervezgetésnek, a cselekvés kerül elõtérbe. Ehhez már csak az idõjárás és egy megbízható partner segítsége szükséges. Az idõjárás ebben az évben megteremtette a munkák korábbi kezdésének lehetõségét, a megbízható partner pedig több mint tíz éve, így az idén is az AXIÁL.
Hagyomány már, hogy a cég ilyenkor tavasszal bemutatja partnereinek gépkínálatát, a gépekhez kapcsolódó alkatrészeket, és az általuk forgalmazott gépekrõl mûködés közben szerezhetnek tapasztalatokat a gazdák. Minderre az idén március 5.-tõl 8.-ig Lajosmizsén a Gerébi kúriában került sor.
Harsányi Zsolt az Axiál Kft. ügyvezetõ tulajdonosa a sajtó képviselõinek elmondta, hogy a cég 1991, a megalakulás óta igen nagy fejlõdésen ment keresztül. Az alapítás évében 100 ezer forint törzstõkével indultak, Zetor és ZTS alkatrészekkel kereskedtek mindössze két dolgozóval és egy gépkocsival. Ma az Axiál tevékenységében három terület fonódik össze: a gépeladás, az alkatrészellátás és a szervízszolgáltatás. Az összehangolt mûködtetéssel az a céljuk, hogy a vásárlók mindent egy helyen, kiváló minõségben és megfelelõ árakon találjanak meg. Ezért bolthálózatuk fokozatos kiépítésével illetve bõvítésével párhuzamosan valamennyi telephelyükön létrehoztak egy szervizmûhelyt is. A meghibásodott gépek javítását azonban nemcsak a mûhelyekben, hanem a helyszínen is elvégzik a szerelõk.2002-re a telephelyek száma 14-re nõtt 293 dolgozóval és 130 gépkocsival. A szervizekben 67-en tevékenykednek, ebbõl 36-an szervizszerelõ gépkocsival járják az országot és mobiltelefonnal a nap24órájában el lehet õket érni. 2000-ben az AXIÁL nettó árbevétele 6.8 milliárd forint volt, ez az összeg 2001-ben már 16,2 milliárd forint. Magyarországon a 90 milliárdos
géppiac 11 %-át az AXIÁL látja el mezõgazdasági gépekkel. Az alkatrészpiacon 1998 óta vezetõ pozíciót töltenek be.
Az elmúlt évben kizárólagosan képviselt nemzetközi hírû gépes márkáik: LANDINI traktorok, SULKY mûtrágyaszórók és vetõgépek, MONOSEM vetõgépek, GREGOIRE
BESSON ekék, MANITOU teleszkópos rakodógépek, SIMBA tárcsák, SUPERTINO kiosztó kocsik és bálabontók, BERTHOUD permetezõk, MENGELE pótkocsik, ANNABURGER szerves trágyaszórók. Figyelemre méltó, hogy a nyugati relációjú traktorok hazai értékesítésében lO %, a kombájnértékesítésben 28 %,míg a mezõgazdasági teleszkópos rakodók értékesítésében 73 %-os a piaci részesedésük.
Az elmúlt év igen nagy lépése, hogy az AXIÁL Kft. elnyerte a CLAAS cég kizárólagos márkaképviseletének jogát Magyarországon ./ kombájnok, silózók, bálázók, szálastakarmány betakarítók, traktorok /
És itt meg kell állni egy pillanatra, hiszen e tény jelentõségét csak akkor ismerhetjük meg igazán, ha röviden bemutatjuk a CLAAS cég tevékenységét.
A CLAAS-t 1913-ban alapították Németországban. Néhány év múlva Harsewinkel-be költöztek és ma is ott található a cég állandóan fejlõdõ központi gyára. Németországban öt, külföldön pedig négy mûködõ gyárából gördülnek ki gépei, melyek Európán kívül Észak- és Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsiában, a világ számos országában dolgoznak. A CLAAS tõkeerejénél fogva a világ negyedik legnagyobb mezõgazdasági gépgyártója, mely elsõsorban a betakarító gépekre specializálódott. Európában minden eladott harmadik kombájn a CLAAS-tól származik, járvaszecskázója pedig a világon piacvezetõ. A CLAAS cég a kombájnokon kívül önjáró silózókat, fûkaszákat, rendkezelõket, rendterítõket, kör- és nagybálázókat , rendfelszedõ kocsikat, eszközhordozó traktorokat és gumihevederes traktorokat gyárt. Az elmúlt évben Harsewinkelben elkészült a 10 000. Claas Lexion kombájn, Metz-ben kigördült a 250 000. Claas bálázó a gyárból, eladták az 1000. Challenger gumihevederes traktorjukat, és világrekorder lett egy HD-380-as rendfelszedõvel felszerelt JAGUÁR 900-as járvaszecskázó bekerülve a Guinness Rekordok Könyvébe.
2001-ben megkezdõdött a Claas legnagyobb beruházásainak egyike. 110 millió márkát fektetnek be a harsewinkeli gyár fejlesztésébe, a munkát 2003-ban fejezik be, ennek során 21 000 négyzetméternyi gyártófelületet építenek újjá, a kombájn és silózó gépek gyártása teljesen új szerelõsoron történik majd. Több leányvállalatnál is történnek beruházások és fejlesztések, így Saulgau-i és Metz-i gyárakban, az USA-ban, Nebraska államban, Omahában. Törökszentmiklóson egy 2.8 milliárd forintos beruházást hajtanak végre.
Az AXIÁL Kft 2001-ben új Claas gépet közel hat milliárd forint értékben értékesített, ennek a forgalomnak a jó részét a kombájnok és adapterek teszik ki.
Harsányi Zsolt az AXIÁL Kft. ügyvezetõ tulajdonosa a sajtótájékoztatón a továbbiakban arról szólt, hogy partnereik gépvásárlását hitelkonstrukciókkal is segítik. A magyar gazdasági viszonyokat és a magyar mezõgazdaság minél elõbbi újjáépítését szem elõtt tartva, vásárlóik számára kedvezõ és az állam által is támogatott finanszírozási lehetõségeket biztosítanak. Készfizetõ kezességet vállalnak, illetve az állami támogatás után nettó 6 %-os hitelkamatot biztosítanak, csekély kezelési költséggel.
Az AXIÁL Kft. tovább kívánja bõvíteni az alkatrészválasztékot is. Az összes alkatrész forgalom jelentõs részét kiszállítással bonyolítják, 40 terítõ gépkocsival.
Beszélt arról is, hogy 2001-ban bõvítették a csornai telephelyüket, Dombóváron és Szolnokon telephelyet vásároltak, polcrendszer került Bajára és Dombóvárra, megszerezték az ISO tanúsítványt, megkezdték a logisztikai központ kialakítását Baján, vásároltak emelõgépet és új szervizkocsikat. Az idei tervek között szerepel többek között a gépforgalom további erõteljes növelése, a szervizkapacitás bõvítése, új telephelyet alakítanak ki Szabolcs megyében és megnyitják használt gép központjukat Baján.