Fehérjeforgalom, és bypass fehérjék a tejelõ tehenek takarmányozásában

A bendõbe bejutott fehérjetartalmat két fõ csoportra oszthatjuk a mikrobák hozzáférhetõsége szempontjából.
1. Az elsõ csoportot azon fehérjék alkotják, amelyeket a bendõ mikrobái képesek lebontani aminosavakra (RDP). Az ilyen módon szabaddá váló aminosavak 20-30%-a közvetlenül mikrobafehérje szintézis céljára használódik fel, míg 70-80%-uk dezamilálás útján tovább bomlik. A dezamilálás során keletkezõ ammónia egy része kijut a bendõfolyadékba, ahol részben a mikrobafehérje szintézis céljára használódik fel, részben pedig felszívódik. A vérkeringésbe jutott ammónia nagy része a májban karbamiddá alakul, amely visszajutva a bendõbe ismét nitrogén forrása lehet a mikrobáknak.
2. A második csoportba azon fehérjemolekulák tartoznak, amelyek ellenálnak a mikrobás bontásnak, és emésztetlenül jutnak tovább az elõgyomrokon. Ezen fehérjéket nevezzük védett (bypass, UDP, RUP) fehérjéknek. Ezen fehérjék a vékonybélbe jutva enzimes bontás eredményeképp aminosavakra esnek szét. A vékonybél falán felszívódott és a véráramba került aminosavak a fehérjeszintézis helyére szállítódnak, ahol az RNS-ek segítségével testfehérje láncolat fûzõdik belõlük.
A szarvasmarhának tíz esszenciális aminosava van, amelyet nem képes szintetizálni. Ezen aminosavakat a takarmánnyal kell bevinnünk az állat szervezetébe. A dolgot bonyolítja hogy hiába tudom mennyi esszenciális aminosavat vittem be a takarmánnyal, ha nem tudom hogy ezen aminosavaknak mekkora hányada esett áldozatul az elõgyomrok fermentációjának. Ez irányban nagyon komoly kutatások folynak az egész világban. Minden essenciális aminosavnak van egy optimális szintje, amely mennyiségében, minõségében és hozzáférhetõségében fedezi a tejelõ szarvasmarha létfenntartó, tömeggyarapodó, vehemgyarapodó, és tejtermelési fehérjeszintézis igényét. Ez esetben az aminosav bevitel, a kihasználtság és az ûrítés optimális lesz (a takarmánykutatás és fejlesztés célja ezen állapot elérése a tejelõ tehénnél is). Amennyiben a fehérjeszintézis helyén valamely aminosav relatíve hiányba kerül, a szintézis leáll. Ezt az aminosavat nevezzük limitáló aminosavnak (természetesen limitáló aminosav csak esszenciális lehet). Hiába van jelen a többi aminosavból a transfer RNS-ek kötésében a másik 19-bõl, mégsem tud újabb fehérjemolekula keletkezni. Ha egy szakembert megkérdeznek hogy melyik a tejelõ tehén elsõdleges limitáló aminosava, majdnem biztos hogy a metionint fogja említeni. Ennek a magyarázatára járjuk körbe a mikrobafehérje fogalmát. A bendõfolyadékban található organikus massza mintegy 200 baktériumfajból, és 28-30 infuzórium fajból álló mikrobiális ökoszisztéma. Elterjedésükben segít a bendõ Ph-ja, hõmérséklete, aerob mivolta, és természetesen a táplálóanyagok jelenléte. A takarmányok fõbb alkotórészeit lebonják (fehérjébõl aminosavakat és ammóniát, a NMKA-ból és a rost egy részébõl illó zsírsavakat állítanak elõ). A keletkezett anyagokat saját testük felépítésére és természetesen szaporodásra használják fel. Az elhalt mikrobák elhagyják az elõgyomrokat, és a vékonybélbe kerülnek. A vegyes baktériumflóra szárazanyagának mintegy a felét (48%) fehérje, több mint egynegyedét (27%) szintén nitrogéntartalmú vegyületek, nukleinsavak (RNS, DNS) alkotják. Az aminosavak legjobb forrása a bendõben szintetizált mikrobiális fehérje, amely esszenciális aminosav tartalomban majdnem tökéletesen fedi a tej termeléséhez szükséges aminosav garnitúrát. És itt a majdnemen van a fõ hangsúly, ugyanis a mikrobafehérje a tejtermelés szempontjából kevés metionint és cisztint tartalmaz. A másik fõ oka a kéntartalmú aminosavak relatív hiányának a vékonybélben az, hogy az intenzív tejelõ tehenek takarmányadagjának fehérjeforrása nagy részben a szóján alapul. Ez igaz mind az extrahált és magas RDP tartalommal rendelkezõ szójára, mind a bypass szójatermékekre. A szója fehérjéje pedig köztudottan relatíve szegény metioninban (0,60%). Így ezen két ok miatt a vérben és a fehérjeszintézis helyén egy viszonylagos metioninhiány alakulhat ki, amely hatására a tehén nem tudja kiaknázni a genetikai képességét teljesen. A tejszekréció folytán a második legfontosabb aminosav a lizin, amelybõl a szójadara elegendõ mennyiséget tartalmaz, és az alapanyagok lizintartalmának nagy hányada védett a bakteriális emésztéssel szemben. A metionin ellátás zavarával szemben a kisebb termelésû tehenészetekben jó és olcsó megoldás a napraforgó dara receptúrába tétele (metionintartalom: 0,73%). A nagy termelésû tehenészeteknek vagy a kukorica glutént (CGM), vagy a védett metionin receptúrába tétele jelenthet megoldást.
Tehát a kérõdzõk szervezetében a vékonybélbõl felszívódó aminosavak a takarmányfehérje bypass hányadából, a takarmányfehérje bendõben lebomló részébõl szintetizálódó mikrobafehérjébõl, és endogén eredetû fehérjébõl áll. A teljesség kedvéért meg kell említenem hogy a vakbélben és a remesebélben élénk mikrobás tevékenység van, de ez a fehérjeforgalomban már nem játszik perdöntõ szerepet, mert az itt szintetizált mikrobafehérjék hasznosítására emésztési folyamatok híján nincs lehetõség.
A bendõben keletkezett és az emésztõkészülék további szakaszába jutott mikrobafehérje a tejtermeléshez szükséges összes fehérje 50-70%-át fedezi (termelési szinttõl függõen). A gondot tehát az jelenti, hogy a nagy termeléshez szükséges fehérje mennyiséget nem fedezik az elpusztult mikroorganizmusok teljes mértékben, viszont egy bizonyos mennyiségen túl felesleges, sõt káros lebomló fehérjéket etetni, mivel a bendõfolyadék magas NH3 koncentrációja különbözõ anyagforgalmi és szaporodás biológiai problémák elõidézõje lehet. A megoldást jelentik a védett fehérjék alkalmazása. Ezen anyagok általában 7000 literes tejtermelés felett nyernek létjogosultságot, de csak bizonyos szabályok betartásával alkalmazhatók sikeresen.:
· A védett fehérjék a lebomló fehérjék hiányát nem pótolják az adagban, tehát mielõtt bypass forrás után nyúlunk, gyõzõdjünk meg arról, hogy a lebomló hányadot a termeléshez szükséges mennyiségben kielégítettük.
· Gyõzõdjünk meg arról, hogy csak a megfelelõ értékig emeltük fel az adag védettséget, mert egy bizonyos szint felett (41%) már nem fejti ki a kívánt hatást, tehát a tejtermelést már nem emeli, csak az adagot drágítja.
· Ha védett fehérjét kívánunk használni, akkor ellenõrizzük le, hogy az állat által elfogyasztott mix az egyéb beltartalmi paramétereket is maradéktalanul kielégíti.
· Az abraketetésre vonatkozó általános szabályok mérvadóak a bypass fehérjék etetésekor (ne egy mennyiségben adjuk az állat elé a napi adagot, minden állat csak az elõirt mennyiséghez közeli adagot vehesse csak fel, stb.).
A védett fehérjéket sokféleképpen csoportosíthatjuk, eredetük alapján növényi és állati, védettség elérése alapján hõkezeléssel, extrudálással, pörköléssel, különbözõ savakkal, alkoholokkal történõ védettséget különíthetünk el. Általában a termékek birtokosai a gyártási eljárásokat próbálják titkolni, de gyakran titok övezi a termék védettségi értékét is, amely gyakran az in situ (fisztulával) és in vivo (emészthetõség) vizsgálatok hiányára vezethetõ vissza. Egy másik fontos mérvadójuk a bypass termékeknek az, hogy a bendõn áthaladó fehérje hányadból mekkora mennyiség szívódik fel a vékonybél nyálkahártyáján keresztül. Sajnos ezen adatokkal a takarmányos cégek a receptúra optimalizálások során nem számolnak, beérik az RUP értékekkel. Ez hibalehetõségeket rejt magában, mivel bizonyos kezelések hatására a fehérjék védetté válnak a bendõ mikrobáival szemben, viszont ugyanez történik az enzimes emésztés során. A védett fehérjék ár érték arányának vizsgálata jól mutatja, hogy a kép nagyon vegyes, bypass készítményt vásárolhatunk már 90 Ft-tól egészen 200 Ft-ig. A természetes védett fehérjék közül messze kiemelkedik a halliszt, amely 64%-os fehérjetartalmával, 70%-os RUP értékével és 200-220 Ft-os árával képviselteti magát, és a kukorica glutén (62% nyers fehérje, és 80% RUP). A legdrágább készítmények inkább koncentrátumok, amelyek tartalmaznak lebomló fehérje forrásokat, ásványi anyagokat, vitaminokat, és gyakran energiahordozókat is. RUP értékük közepes, 45-55% közötti. Léteznek viszont az alacsonyabb árkategóriába tartozó védett fehérjék, amelyek növényi alapanyagúak, RUP értékük 70-75%, ennek 80-85%-a fel is szívódik. Ezen anyagok térhódítása várható a jövõben.
Akit érdekelnek a konkrét védettségi értékek és az adagokra vonatkozó információk, az megtalálja ezen táblázatokat az Agro Napló 2001 ???? számában.

Muzsek András