MENÜ

A másodvetésû lehetõségei, feltételei a szántóföldi növénytermesztésben I.

Oldalszám:
2013.02.19.
A másodvetés a kettõstermesztésnek az a módja, amikor két fõnövény közé (pl. õszi árpa után tarlóburgonya, majd a következõ évben kukorica kerül) viszonylag rövid tenyészidejû kultúrát iktatunk
A másodvetések célja lehet:
– árunövény-termesztés,
– takarmánybázis-növelés,
– zöldtrágyázás,
– ökológiai katasztrófa-mérséklés (vízkár, fagykár, kártevõ gradáció stb.),
A sikeres másodvetéstõl várható eredmény lehet:
– árbevétel növekedés,
– takarmánytermõ területcsökkenés,
– jobb kapacitás-kihasználás
– terület intenzifikálás, biodiverzitás megõrzés,
– tájképi attraktivitás-növekedés.

Az elméletileg lehetséges és kecsegtetõ elõnyök ellenére gyakran éltek meg a másodvetésre vállalkozó gazdálkodók kudarcokat. A rossz tapasztalatok okai között leggyakoribbak a következõk:
– nincs elegendõ forgóeszköz,
– nem biztosított az öntözés a június-augusztus közötti idõszakban,
– mind a funkcionális, mind az ágazati gépkapacitás kicsi,
– szakmai felkészültség-, tapasztalat elégtelensége,
– a tervszerûség hiánya (katasztrófahelyzetek kivételével).

Az általános feltételek megléte mellett, a leggyakoribb hibaforrások megszüntetése esetén is a másodnövények termesztése felvet még néhány problémát. Ezeket is számításba kell venni. Ilyenek a következõk.
Másodvetésben kisebb hozamokat tervezhetünk. A fõnövény lekerülése után nagyon gyorsan, víztakarékos talajmûveléssel kell vetõágyat készíteni. A nagyobb arányú másodvetéseknek gátat szabhat az õszi fõvetésû növények elõvetemény igényének kielégítése. Nem lehet elégszer hangoztatni az „idõtényezõ” jelentõségét. Minél korábbi a másodvetés, annál nagyobb a siker valószínûsége. Nem lehet véletlen, hogy a szakmai szóhasználat megkülönböztet májusi másodvetéseket és tarlóvetéseket, jóllehet az elõbbiek is értelemszerûen tarlóba kerülnek. Nézzünk meg néhány példát az elmondottakra. Májusi másodvetésben nagy biztonsággal vállalkozhatunk kukorica, cirok, napraforgó, szója, köles, mohar, olajtök, bab magtermesztésre, korai fajtákat választva. Májusra felszáradnak a belvizes, vízjárta területek is, ekkorra eldönthetõ a valamilyen oknál fogva kiritkult õszi kultúrák, a kevés hozammal kecsegetõ évelõk sorsa. A veszteség, az árbevétel-kiesés még májusban mérsékelhetõ. Júniusban már „fogy az idõ”, de a silókukorica, silócirok, silónapraforgó, a keszthelyi keverék nyári változata, a csemegekukorica, zöldbab, vetõburgonya, a téli tárolásra alkalmas káposztafélék, a legtöbb közismert zöldtrágya növény (napraforgó, csillagfürt, facélia, olajretek), köles, mohar még sikerrel termeszthetõ. Július az igazi tarlóvetések ideje, de az aszályra is ebben a hónapban számíthatunk leginkább. Az öntözés nagyban elõsegítheti, többnyire feltétele is a tarlóvetések sikerének. A tömegtakarmányok közül vethetõ a kukorica, a napraforgó csalamádénak, szudánifû, silócirok, takarmánykáposzta, tarlórépa. Az árbevétel pótlására, növelésére földbe kerülhet még a pohánka, zöldbab, zöldborsó, vetõburgonya. A talaj szerkezetét, egészségi állapotát javító zöldtrágya növények, így a facélia, napraforgó, csillagfürt vetésével sem késlekedhetünk.
Akik a téli tárolásra alkalmas káposztafélékbõl palántát neveltek, ültessék ki azokat mielõbb. Augusztussal kezdõdik a lehetséges másodvetések utolsó ideje. Már csak késõ õszi tömegtakarmányt, zöldtrágyát adó növények vetése jöhet szóba, a választék sem túl nagy. Most kell vetni a 70-80 nap alatt betakarítható, vagy alászántható emerald, perka, buko, fehérmustár fajokat (ez utóbbi még szeptember derekáig is vethetõ).
A másodvetésekben szereplõ fajok sokfélesége, igényeik különbözõsége, a változatos termesztési célok, a rövid tenyészidejük alatt uralkodó idõjárás, a vetésszerkezeti problémák és növényvédelmi sajátosságok még jó szakmai, technikai felkészültség mellett is nagy kockázatot jelentenek. Ezért nem hiábavaló a termesztéstechnológia elemein végig menve néhány általános érvényû tennivalóra a figyelmet felhívni.
A fajtamegválasztás, a jó minõségû vetõmag másodvetésben éppen olyan fontos termésalakító tényezõ, mint fõvetésben. Árutermelésre csak fémzárolt, lehetõleg I. fokú vetõmagot vásároljunk, a fajta legyen rövid tenyészidejû. Takarmányozási, zöldtrágyázási célú másodvetéseknél megengedett az utántermesztett egyévesnél nem öregebb vetõanyag is, de ez esetben is fontos a jó csírázóképesség.
A másodnövényeknek gyorsan felvehetõ tápanyagokra van szükségük, ezért trágyaigényüket mûtrágyákkal elégítsük ki. Általában 100-150 kg/ha NPK vegyes hatóanyag, a faji sajátosságoknak megfelelõ arányban, kielégítõ táplálást biztosít. Tervszerû másodtermesztésben a PK-mûtrágya adagokat már az elõvetemény alá adjuk, a N-t közvetlenül a vetés-elõkészítõ talajmunkával dolgozzuk be a felsõ 8-10 cm-es rétegbe. Zöldtrágya növényeink is csak akkor adnak kielégítõ tömeget, ha alájuk mûtrágyázunk és nem az amúgy is szûkös talaj tápanyag tõke rovására akarunk sok szerves anyagot elõállítani.
A másodnövények talajelõkészítésénél még fokozottabban érvényes, hogy gyorsan és víztakarékosan dolgozzunk. Forgatás nélkül, kapcsolt v. kombinált eszközökkel végezzük a gyökér- és vetõágy elõkészítést. Vegyük szó szerint, hogy az elõvetemény lekerülése után azonnal lássunk munkához. Így az elõvetemény által visszahagyott nedvesség sem vesz kárba, elkerülhetõ a rögösödés, a munkamenetek számának nemkívánatos növelése.
A másodnövények növényvédelmi problémái semmivel sem egyszerûbbek, mint a fõvetéseké.
A másodvetésû növények termesztésének tervezésekor legyünk figyelemmel a fõvetés betakarításakor érvényesülõ ökológiai, biológiai és agrotechnikai jellemzõkre. A fõvetés betakarításának idõpontját jellemzõ ökológiai feltételektõl függõen számolhatunk még a talajban élõ, kárt okozó fajokkal (drótférgek, áldrótférgek, pajorok), azok aktív vagy már mérsékelt táplálkozási fázisával. Ettõl függõen lehet számítani a csíranövény-kártétel mértékének alakulására. Hasonló megítélés alá tartoznak a talajból fertõzõ kórokozók (pl. fuzáriumok). A csíranövények pusztulását elõsegítõ különbözõ baktérium és gombafajok jelentõségét növelheti a hazánkban ebben az idõszakban ritkán elõforduló csapadékos idõjárás és a vele együtt járó lehûlés.
Fontos annak ismerete is, hogy az elõvetemények termesztése során milyen hatóanyagcsoportba tartozó peszticidek, fõleg herbicidek kerültek alkalmazásra. Ebben az esetben figyelembe kell venni a hektáronként felhasznált mennyiséget és az akkor érvényesült idõjárási körülményeket is, mert mindezek hatnak a lebomlási folyamatokra. Így elkerülhetõ a káros utóhatás érvényesülése. A tartós hatású perzisztens gyomirtó szerekkel kezelt területekre külön is figyelni kell, mert azok maradékai fitotoxikus hatást fejtenek ki az érzékeny kultúrákra. A teljesség igénye nélkül utalunk néhány – ilyen szempontból külön figyelmet érdemlõ – hatóanyagra:
• atrazin,
• klórszulfuron,
• triaszulfuron,
• imazetapir.

A felsorolt hatóanyagokat tartalmazó területek talajába csak olyan növények vethetõk, amelyek nem érzékenyek a herbicid maradékokra.
Vetés elõtt meg kell gyõzõdni a talajlakó kártevõk m²-re vetített egyedszámáról és annak figyelembevételével kell dönteni a talajfertõtlenítésrõl. A vetésre lehetõleg fémzárolt és csávázott vetõmagot használjunk.
A kárt okozó kórokozók és kártevõk ökológiai igénye fajonként eltérõ, ezért az egyes fajok jelentõsége évenkénti eltérésekkel érvényesül. A nyári szárazság nem kedvez minden károsító felszaporodásának. Vannak azonban olyan fajok (pl. mezei pocok), amelyek száraz viszsonyok között gradációs mértékben szaporodnak el. Ritkán elõforduló nyári csapadékos viszonyok között, vagy a csapadékot helyettesítõ intenzív öntözésben részesített növényállományokban viszont kedvezõ feltételek alakulnak a károsító szervezetek felszaporodásához. A csapadék és az öntözõvíz növeli a levegõ relatív páratartalmát, mérsékli a hõmérsékletet, aminek együttes hatása kedvezõen érvényesül a károsító szervezetek fejlõdésére. A nagy tõszámú sûrû növényállományokban további kedvezõ hatás a kórokozók és a kártevõk szempontjából az optimális igényeket biztosító 20-25 °C-os hõmérséklet és a 75-85 %-os levegõ relatív páratartalom, szemben a szabad levegõn mérhetõ 30-35 °C-kal és a 35-55 %-os páratartalommal.
A másodvetésben bármilyen célra termesztett növény tenyészideje rövid. Abban az esetben, ha valamelyik károsító szervezet ellen peszticid használatra kényszerülünk, a készítmény kiválasztásánál legyünk figyelemmel a munkaegészségügyi és az élelmezés-egészségügyi várakozási idõvel kapcsolatos elõírásokra, amit minden körülmények között be kell tartani. Az elõírások szigorú betartásáról egyaránt felelõsséggel kell gondoskodni élelmezési, takarmányozási célú hasznosítás esetén is. Igény merülhet fel virágzó növényállomány védelmére is. Ilyen esetben méhkímélõ technológiát kell alkalmazni az e célra engedélyezett növényvédõ szerek használatakor. A méhészek tájékoztatása kötelezõ, legalább 2 nappal korábban a munkák megkezdése elõtt.
A sikeres másodtermesztés, amint a bevezetõben már utaltunk rá, egyik alappillére az öntözés, ami egyúttal jelentõs költségtényezõ is. Ezért különösen fontos, hogy csak akkor és olyan vízadagokkal dolgozzunk, amennyi éppen szükséges. A nyári nagy meleg a levegõ relatív páratelítetlenségével párosul. Lehetõleg késõ délutántól, másnap kora reggelig öntözzünk. A kelesztõ vízadag (ha szükséges), ne haladja meg a 8-12 mm-t és kis intenzitású legyen, mert az összetömõdött, cserepesedett felszín a „csíra halála”. A további öntözési fordulókban 100-150 mm-nél többet ne juttassunk ki.
A betakarítás idejére, módjára az áru- és takarmánynövények érzékenyebbek, mint a zöldtrágya növények, amelyek szárzúzását, leszántását viszonylag szabadabban választhatjuk meg.
Következõ számunkban sorra vesszük a fontosabb másodnövények termesztéstechnológiai paramétereit. Addig is utalunk az Agro Napló 2001. évi 7., 8. és 11. számaira.

Dr. Késmárki István – Dr. Kuroli Géza