A fajta és a vetõanyag szerepe a termésképzésben, a jó minõség kialakításában

A szántóföldi növénytermesztésre szûkítve a kérdéskört a fajta és a szaporítóanyag (vetõmag, vegetatív szaporító anyagok) jelentõségét a következõk adják.



A jó fajtaválasztás ráfordítás nélküli hozamnövelést biztosít, nem egy esetben ez 25-35 %-ban járul a termésképzéshez. Napjainkban szállóigévé vált a mondás „nincs rossz fajta, csak rosszul megválasztott fajta van”. A fajta jelentõségét növeli, hogy a modern növénytermesztésben végtermék centrikusság uralkodik, ami azt jelenti, hogy nem egyszerûen búzát, kukoricát, burgonyát, stb. igényel a fizetõképes vevõ, hanem a fajon belül meghatározott mennyiségi és minõségi tulajdonságokkal rendelkezõ terményt. Ehhez igazodott a nemesítés is a fajtaelõállítás során. Ma a Nemzeti Fajtajegyzékben fajonként nagyszámú fajtát találni, ezek termõképessége, minõsége a további feldolgozás sokrétûségéhez igazodva más és más. Magától értetõdik, ennek megfelelõen a fajták környezeti feltételekkel és az agrotechnikával szemben is különbözõ igényeket, támasztanak. Másként fogalmazva a mai fajták a bennük rögzített örökletes jó tulajdonságokat csak meghatározott tájkörzetekben és az elõkísérletekkel kidolgozott agrotechnika (tápanyag igény, növényvédelem, tõszám, vetésidõ, betakarítás, stb.) biztosításával produkálják.



A fajta és annak szaporító anyaga nemcsak az árutermelõ termesztõnek nagy érték, hanem a fajtaelõállítónak, a vetõmag termesztõnek, a vetõmag feldolgozónak és a vetõmag forgalmazónak is nagy érték, tegyük hozzá nagy üzlet is. Ebben a sokszereplõs körben azonban az érdekek és azok pénzben kifejezett értéke eltérõ lehet. Éppen ezért a fajtaelõállítástól a szaporítóanyag elõállításon át, a nagy- és kiskereskedelmi forgalmazásig törvények és FVM rendeletek szabályozzák a folyamatot (1966. évi CXXXI. tv., FVM 1997/88-92. rendeletek, újabban a genetikailag módosított anyagokra vonatkozóan az 1998. évi XXVII. tv.). A törvények és rendeletek betartását, hatósági jogkörrel az OMMI (Országos Mezõgazdasági Minõsítõ Intézet) felügyeli. A sok-sok paragrafus közül egyet mindenképpen érdemes a gyakorlati termesztõnek tudni, még pedig azt, amelyik a leginkább védi az érdekeit: csak a Nemzeti Fajtajegyzékbe felvett fajta fémzárolt, minõségi bizonyítvánnyal ellátott szaporítóanyaga hozható forgalomba.

A fajtakiválasztás problémájával a termesztõ különbözõképpen szembesülhet, informálódhat. Közülük felsorolok néhányat:

termék értékesítést kínáló partnertõl,

gazdatársak tapasztalataiból,

szaktanácsadóktól, falugazdászoktól,

szakmai rendezvényeken elhangzottakból,

szántóföldi termékbemutatókból,

OMMI leíró fajtaismertetõbõl (leíró fajtajegyzék),

A fajtatulajdonos, a szaporítóanyag forgalmazó termékismertetõibõl.

Nagyon nehéz ezeket az információs forrásokat az objektivitás szempontjából rangsorolni. Egy azonban biztos minél több oldalról próbáljunk a döntéshez közelíteni, de csak abban a fajtakörben, amelyikbõl aztán szaporítóanyag is beszerezhetõ. A következõkben felsorolom azokat a legfontosabb fajtatulajdonságokat, amelyeket összevetve a termõhely adottságaival és az agrotechnikai feltételekkel valóban biztosítják a hozamot, minõséget, a várt árbevételt:

termõképesség,

minõségi paraméterek,

tenyészidõ hossza,

rezisztencia- tolerancia,

trágyaigény,

vízigény,

elõveteményigény,

opt. vetési (ültetési) idõ,

tõszám,

szaporítóanyag igény,

ápolási igény,

alkalmazkodóképesség,

termésstabilitás,

elõkészítés értékesítésre,

különleges igények.

A jó fajtakiválasztáshoz a „téveszmék” tagadása is szükséges. Ezekbõl is gyûjtöttem néhányat. A fajta nem csodaszer! A fajtában rejlõ genetikai értékek csak akkor realizálhatók, ha igényeit kielégítjük. Nincs olyan csodafajta, amelyik igénytelen, de csúcstermésre és kiváló minõségre képes. Rosszul, fõként vesztességhez vezetõen gondolkodik az, aki „szuperintenzív” fajtával akar rossz termõhelyi adottságok között „kõkorszaki” agrotechnikával nagy árbevételt elérni.



A jó fajtakiválasztáshoz szervesen kapcsolódik a körültekintõ szaporítóanyag vásárlás. Ugyanis a fajta örökletes tulajdonságai érvényre jutásához minõségi szaporítóanyag kell. A vetõanyag minõségét két tulajdonság csoport határozza meg. Ezek a termesztési érték és a vetõanyag értékmérõ tulajdonságai. A termesztési érték, a szaporítási fokozat (lépcsõ) függvénye. Legértékesebb a szuperelit (SE) és az abból szaporított elit (E) vetõanyag, mert ezt a két szaporulati fokot még a nemesítõk, a teljes termesztési, feldolgozási folyamatban felügyelik. Mindkét szaporulati fokban árutermeléshez kevés még a vetõanyag és olyan drága, hogy nem realizálható az árbevételben. Árutermelésre az E szaporulati fokból szaporított I. fokú és az abból termesztett II. fokú vetõanyag jelenik meg a kereskedelemben. A szaporítási lépcsõ mindegyikében lehet a fajta vetõanyaga 1. és 2. osztályú is, attól függõen, hogy milyenek az értékmérõ tulajdonságai.



A vetõmag termesztés, feldolgozás, kiszerelés, forgalombahozás szintén a korábban hivatkozott törvények, rendeletek, hatósági felügyelet alatt állnak, továbbá fajonként szigorú szabványok szerint történhet csak meg „bizonyítványuk” (bárca, függõcímke, felirat, minõség tanúsítvány, fémzár) kiállítása. A vetõmag kiszerelõnek, a nagy- és kiskereskedõnek az is a további törvényben rögzített kötelessége, hogy a vetõanyagot olyan „ruhába” (csomagoló anyag, göngyöleg) öltöztesse, ami csak a fémzár, a csomagolás megsértésével manipulálható, az engedélyezett forgalmazási idõn belül garantálja a minõség megõrzését, gátolja a súly-, vagy darabszám csökkenést.



A törvények, rendeletek, szabványok alapvetõen a termesztõ érdekeit védik, de az óvatosság, a körültekintés nem árt! Arról nem is beszélve, hogy a szabályozók alapgaranciái jócskán hagynak a termesztõnek is szakmai feladatot a jó vetõanyag vásárláshoz. A sikeres vetõanyag vásárláshoz következzék néhány jó tanács:

lehetõleg I. fokú 1. osztályú árut vásároljunk, ezen ne spóroljunk,

végezzünk elõzetes számításokat a szükséges mennyiséget illetõen,

tájékozódjunk a „kiszerelés” módjáról (U egység, 1 hektárra szükséges csíraképes magszám),

informálódjunk a vetõanyag kezelésrõl (csávázás, granulálás, drazsírozás, pillirozás, inkrusztálás, stb.),

gondosan tanulmányozzuk a minõségtanúsítványt (Cs%, T%, szavatossági idõ, különleges vizsgálati eredmények, pl. Cold teszt a kukoricánál, stb.),

gyõzõdjünk meg a fémzár (lehet mûanyag, varrat is) sértetlenségérõl,

többszereplõs forgalmazás esetén tájékozódjunk az árakról, fizetési- szállítási kedvezményekrõl,

úgy intézzük a vásárlást, hogy a vetõanyag a vetést/ültetést megelõzõen 1 hónappal legyen a raktárunkban (tudunk biztonsági mintát venni, csíráztatási próbát végezni),

csak végszükségben vegyünk ún. „kereskedelmi vetõanyagot” és nagyon gondosan vizsgáljuk meg a tételt,

ugyancsak nagy körültekintéssel kezeljük az export céltermeltetésre (EC) átvett vetõmagot, belõle mindig vegyünk hivatalos mintát, végezzünk tisztasági vizsgálatot, csíráztatási próbát.

Végül ennek a bonyolult, sokszereplõs témának összefoglalására az OMMI vezérigazgató helyettese által készített ábrával búcsúzom a termesztõktõl, gyors kitavaszodást, sikeres termesztést és a termesztési költségeket jócskán felülmúló árbevételt kívánok!



Késmárki István