MENÜ

A szárazonállás alatti idõszak takarmányozása és szaporodásbiológiai jellemzõi

Oldalszám:
2013.02.19.
A szárazonállás alatti takarmányozás a nagy tejtermelésû tehén takarmányozásának az alapja, mert alapvetõen befolyásolja, hogy a tehén közvetlen az ellés után, a termelésbe lendülés idõszakában milyen étvágyú lesz, képes lesz-e felvenni a tejtermelés hirtelen növekvõ tápanyagigényének megfelelõ mennyiségû takarmányt, azaz sikerül-e a nagy tejtermelés energiaigényét kielégíteni.
A szárazonállási idõszak a várható ellés elõtt 60 nappal végzett apasztástól az ellésig tart. Az apasztás nagyon lényeges beavatkozás, hiszen a laktáció mesterséges úton történõ befejezését jelenti, egyben stresszorként hat. Nem ritka, hogy ebben az idõszakban a nagy termelésû tehenek napi tejhozama meghaladja a 15 kg-ot.



Lényeges az apasztás módjának helyes megválasztása. Történhet gyorsan, un. drasztikus módon és fokozatosan, un. hagyományos módon. A drasztikus apasztást 15 kg napi tejtermelésnél kisebb tejhozam esetén javasoljuk, míg a fokozatos apasztást átmeneti jelleggel célszerû alkalmazni a 15 kg-nál többet termelõk esetében addig, amíg napi tejtermelésük az említett szint alá csökken, ezt követõen ez esetben is a gyors apasztás az elõnyös.



A gyors apasztás esetén a teheneket a várható ellésük elõtt 60 nappal az apasztásra kijelölt nap reggelén a fejést követõen az állatokat áthelyezik a szárazonállók csoportjába, és többet nem fejik.



Azt a tõgynegyedet, amelyik a laktáció során klinikai tõgygyulladásos volt, illetve az apasztás elõtt 2-3 héttel végzett mastitest próbával 2-3+ reakciót adott és a bakteriológiai vizsgálat eredménye is pozitív volt, a kimutatott kórokozó antibiotikum érzékenységének megfelelõ hosszúhatású (long acting) készítménnyel javasoljuk kezelni (az illetõ tõgynegyedet "lezárni").



Az apasztás utáni héten fokozott figyelmet kell fordítani a tõgy egészségi állapotára. Célszerû az apasztást követõ két héten át hetente 2-3 alkalommal erre a célra szolgáló fertõtlenítõ oldatban bemártásos módon bimbófürösztést végezni a tõgy utófertõzésének megelõzésére. Ezt a mûveletet az ellés elõtti egy-két hét folyamán hasonló módon ajánlatos el- végezni. Az esetleg fellépõ klinikai tõgygyulladást a szakma szabályai szerint kell kezelni.



A fokozatos apasztás esetén fokozatosan csökkentik a fejések számát és a kifejt tej mennyiségét, valamint kismértékben a napi takarmányadagot. Az apasztás idõszakában naponta >15 l tejet termelõ tehenek apasztását nagy körültekintéssel kell végezni. Nem szabad szem elõl téveszteni, hogy a galaktopoezist a tõgyben a fejés során kialakuló nyomáscsökkenés tartja fenn neuro-hormonális úton, tehát nem elsõsorban a takarmányadag drasztikus csökkentésével lehet az ilyen teheneket elapasztani, hanem a napi fejések számának csökkentése vezet eredményre. A drasztikus takarmányadag csökkentés mesterségesen elõidézett energiahiányt eredményez, amely (holstein fríz önfeláldozó tejtermelõ állat) fokozott, vagy kóros mértékû zsírmobilizációt, szubklinikai zsírmobilizációs betegséget, szubklinikai hyperketonaemiát és ketoacidosist idézhet elõ. Az energiaegyensúlyi zavar elléskor ismétlõdhet, amely a májsejtek ismétlõdõ fokozott igénybevétele okán sokkal súlyosabb következményekkel is járhat.



Lényeges, hogy a laktáció elején, illetve a laktációs csúcstermelés idõszakában bekövetkezett kondícióvesztést a tehén már a laktáció befejezõ szakaszában visszaszerezze, tenyészkondícióba kerüljön. A szárazonállás alatti takarmányozás a vehem fejlõdését és a tenyészkondíció fenntartását szolgálja, amely életfenntartó szükségleten felül 2-3 kg tej megtermelésére elegendõ tápanyagtartalmat jelent.



Ennek megfelelõen a szárazonállás idõszakában a napi takarmányadag 11?12 kg szárazanyagban 55-60 MJ NEl legyen.



A várható ellés elõtt 2?3. héttõl (az ún. elõkészítés idõszakában) kezdõdõen a tömegtakarmány adagját, elsõsorban a szénaadagot (rétiszéna!) az állatok étvágyának megfelelõen 10-30%-kal javasoljuk növelni. Hangsúlyozni szükséges a rétiszéna fontosságát egyrészt a strukturális rostnak a kérõdzést fokozó hatása, másrészt a rétiszéna rendkívül kedvezõ dietetikai és nutritív hatása miatt. Ez az elõkészítés ellés elõtti elsõ, a nagyobb mennyiségû takarmányfelvételhez való szoktatás, az ún. bendõsítés fázisa.



Annak eldöntését, hogy ebben az idõszakban, tehát az ún. elõkészítés folyamán szükséges-e "abrakot" etetni, minden esetben a tömegtakarmány minõsége és az állomány laktációs termelése határozza meg. Ugyanis a szárazonállás utolsó 2-3 hetében a magzat testtömeg-gyarapodása, a magzati folyadékok, a méh és a placenta tömegének gyarapodása is számottevõ, emiatt jelentõsen nõ a tehenek energia- és fehérjeigénye (l. ábrák).



Ugyancsak jelentõs a tejmirigy tömegének változása is, amely több mint duplájára változik a szárazonállás alatti tömegnek (l. táblázat). Mindezen változások tápanyag-igényének kielégítése elengedhetetlen, azonban arra kell törekedni, hogy ezt lehetõleg kiváló minõségû tömegtakarmánnyal lehessen megvalósítani. Abban az esetben, ha nem áll rendelkezésre jó minõségû tömegtakarmány, és/vagy az állomány laktációs tejtermelése eléri, illetve meghaladja 8000 kg-ot, az ellés elõtti 2-3 hétben az állatok fokozódó táplálóanyag-igényét a tömegtakarmányon kívül "abrak" etetésével szükséges kielégíteni. Ebben az esetben azonban különösen nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az abraknak (koncentrátum) bypass energiát (bypass szénhidrátot) és bypass fehérjét, valamint biológiai szempontból fontos hatóanyagokat, úgymint metionint (Mepron®, niacint, E-vitamint kell tartalmaznia. Bendõben könnyen lebomló szénhidrátot tartalmazó abrak etetése nem jöhet számításba a bendõacidózis kialakulásának kockázata miatt. Ugyancsak elõnyös lehet szarvasmarha fajspecifikus nem keményítõbontó poliszacharidáz enzimet (Rumino-Zyme) adagolni, ami a bendõben lévõ összetett szénhidrátok, elsõsorban a növényi sejtfalban lévõ hemicellulózok bontásával a bakteriális fehérjeszintézishez szükséges fermentálható szervesanyag mennyiségét, ily módon a bendõflóra szaporodásához szükséges energia mennyiségét növeli. Ezáltal jelentõsen fokozódik a bendõ emésztõkapacitása, nõ az illózsírsav-termelés, javul az energia- és a fehérjeellátottság, végsõ soron nõ a tehenek tejtermelése és javul az egészségi állapotuk.



Az abraketetést (tejelõtáp) az ellés napján javasoljuk megkezdeni 1 kg napi adaggal, majd az adagot kétnaponta 1 kg-mal javasoljuk növelni 7-8 kg napi adagra. Elõnyös, ha az ellés napján az elsõ etetéskor csak rétiszénát és ivóvizet kap az állat azért, hogy a kérõdzés a legrövidebb idõn belül újra meginduljon. Az ellés napján a második etetés alkalmával javasoljuk tömegtakarmány, széna és az 1 kg abrak etetését.



Az abrakadaptáció gyakorlatiasan és takarmányozás-élettani szempontból is legelõnyösebben úgy hajtható végre, ha az állat az elletõ istállóban a fogadócsoport komplett takarmánykeverékét kapják a tehenek, amelynek adagját abraktartalmától függõen fokozatosan növeljük, és a napi takarmányadagot jó minõségû lucernaszénával egészítjük ki az állatok étvágyának megfelelõen.

A tejmirigy tömege és az átáramló vérmennyiség az ellés körüli idõszakban
IdõpontTejmirigy
  tömegeátáramló vér (l/perc)
Ellés elõtt 2 hét205
Elléskor4421
Ellés után 2 hét3312


Ily módon az a bendõflórának a nagy mennyiségû abrakhoz való szoktatása, az elõkészítés ellés utáni második fázisában az ún. abrakadaptációs szakasz alkalmazásával a tehén a bendõacidózis kialakulásának sokkal, kisebb kockázatával kerülhet a fogadócsoportba.



Fontos továbbá, hogy a fogadócsoportban a napi abrakadag ne haladja meg állatonként a 8 kg-ot, és az állat 30 napnál hosszabb ideig ne tartózkodjon ott. Ebben az idõszakban a tehenek napi tejtermelése a laktációs csúcstermelés 80-85%-a, ezért a 8 kg abrak és a tömegtakarmány fedezi az állatok tápanyagigényét. Ugyanakkor ez az idõszak elegendõ a bendõhám adaptációjára is. Ez utóbbi az elõkészítés ellés utáni második fázisában a bendõhám?adaptációs szakasz. Ezen idõszak alatt a bendõhám felülete ismét eléri azt felület nagyságot, amely a laktációban alkalmazott energiában gazdag takarmányozás során nagy mennyiségben keletkezõ illó zsírsavak felszívódásához szükséges. A bendõhám felülete ugyanis a szárazonállás energiaszegény takarmányozása során mintegy 30?40%?kal kisebb lesz.



A többször ellett holstein-fríz tehén a laktációs csúcstermelését az ellés utáni 6-8. héten éri el. Erre az idõszakra a teheneket a nagy tejtermelésû csoportba kell áthelyezni, és az abrakadag nagyságát ekkor már a tömegtakarmány minõsége, a csoportba tartozó állatok napi átlagos tejtermelése határozza meg.



Az elõször ellõ elõhasi üszõk takarmányozása eltér a többször ellett tehenekétõl. Az elõhasi üszõ az ellés utáni elsõ hét végére laktációs csúcstermelésének 40%-át, a második hét végére 60%-át éri el, ezért az ellés utáni hetekben nincs olyan nagy mennyiségû energiafel-vételre szüksége, mint a többször ellett állatoknak. Ily módon több idõ áll rendelkezésre, hogy a bendõflórát hozzászoktassuk a nagy energiatartalmú takarmány felvételéhez. Azonban nem szabad arról elfeledkezni, hogy az elõször ellõ üszõ még fejlõdésben van, tehát a létfenntartás és a vehemépítés táp-, ásványianyag és vitaminszükségletén kívül a saját testtömeg-gyarapodásának igényét is figyelembe kell venni. Ezért az elõhasi üszõk az ellés elõtti hónapokban az etetett tömegtakarmány tápanyagtartalmától függõen 1-4 kg abrakot is kaphatnak.



Az abraketetést közvetlen az ellés elõtti 2-3 héten azonban a többször ellett tehenek esetében alkalmazott takarmányozáshoz hasonlóan javasolunk. A kedvezõ bendõfermentáció elõsegítésére elsõborjas és többször ellett tehenek esetében is állatonként naponta 15-20 g élõ élesztõt (Live-Sacc) javasolunk a napi takarmányadaghoz keverni.



Ügyelni kell arra, hogy az ellés körüli idõszakban ne lépjen fel energiahiány, mert ebben az esetben a produkciós betegségek fellépésén kívül jelentõs szaporodásbiológiai zavarok is kialakulnak, mert késik a petefészek ellés utáni reaktivációja. Gyakorivá válik az inaktív petefészek, valamin az üreges sárgatest elõfordulási gyakorisága is megnõ.



Ebben az idõszakban nagy figyelmet kell fordítani a kiegyensúlyozott fehérjeellátásra.



A fehérjehiány termeléselmaradáson kívül szaporodási és immunológiai zavarokat okozhat. Tekintettel arra, hogy a fehérjeellátottság limitálja a tejtermelést, a tejtermelés elmaradás (csökkenés) következik be, és mivel relatíve energiafelesleg alakul ki, az állatok a laktáció középsõ és befejezõ szakaszában meghíznak. A kövér tehénben az ellés után energiaegyensúlyi zavar alakul ki, ami szubklinikai, vagy klinikai tünetekben is megnyilvánuló zsírmobilizációs betegségben manifesztálódik, annak összes káros következményével együtt.



A bõséges fehérjeellátottság következtében a túlzott mennyiségben fogyasztott, különösen a bendõben könnyen metabolizálódó fehérjeforrásból nagy mennyiségben képzõdik ammónia. A bendõben élõ mikrobák ilyen nagy mennyiségû fehérjét nem képesek saját testfehérjévé szintetizálni. Ennek elsõsorban az energiaellátás lehetõsége szab határt, mert 10 g baktériumfehérje szintéziséhez 60-70 g takarmány szerves-anyag energiatartalma szükséges. Kézenfekvõ, hogy ilyen nagy mennyiségû energiát az állat nem képes felvenni. Az energiahiány következtében csökken a bendõben élõ baktériumok száma és fehérjeszintetizáló kapacitása, ami a bendõbeli ammóniakoncentráció további növekedését eredményezi. Az ammónia a bendõbõl felszívódik és a portális keringéssel a májba kerül, ahol karbamiddá szintetizálódik a máj méregtelenítõ tevékenysége következtében. A túlzott fehérjeellátás, a magas karbamid koncentráció jelentõs szaporodási zavarokat is elõidéz. Ennek egyik oka, hogy a vér karbamid-koncentrációjának növekedése a méhnyálka pH értékét is növeli, ily módon kedvezõtlen feltételeket teremtve a zigóta megtelepedéséhez a méhben. A karbamid spermicid tulajdonsága sem elhanyagolható tényezõ. Ismert tény, hogy a túlzott fehérjeellátás súlyosbítja az energiahiány következményeit, amelyen keresztül csökkenti a fertilitást (l. elõbb). Ugyanakkor a termékenyítéskori a túlzott fehérjeellátás csökkent szérum progeszteron koncentrációval jár, illetve a magas vér-karbamid koncentráció gátolja a méhre gyakorolt progeszteron hatást, melynek következtében gyakorivá válik a korai embrióelhalás.



Ugyancsak figyelmet kell fordítani a kedvezõ karotin-ellátottságra. Karotin-hiány esetén gyakori a magzatburok-visszatartás, az involúciós zavar, a gennyes méhhurut. Nõ a csendes ivarzás aránya, mert megnõ a tüszõrepedés elõtti LH csúcs és a tüszõrepedés közötti idõ ezáltal az LH csúcs laposabb lesz és az ivarzási tünetek jellegtelenné válnak. Emiatt, valamint mert a sárgatest mérete is jelentõsen kisebb, ezért kevesebb progeszteront termel, gyakorivá válik a petefészekciszta.



Nagyon lényeges, hogy a takarmányadag Ca-tartalma alacsonyan limitált legyen, a Ca - P arány az ellés elõtti 2-3. héttõl az ellésig közelítsen az 1:1 arányhoz, mert ez a biz-tosítéka, hogy a mellékpajzsmirigy a Ca- és a P-forgalomban betöltött regulátori szerepét az ellést követõen ellássa, és így a takarmány Ca- és P-tartalma hasznosuljon (a Ca-kötõ fehérjék aktiválódása folytán a Ca felszívódjon).



Az ellés után az eredményes termékenyítésig a Ca: P arány 1.6-1.7:1 legyen, és a mennyisége az állat szükségletét fedezze.



Az eddigiekben felemlített takarmányozási stratégia, valamint fõbb takarmányozási szempontok figyelembevétele a napi takarmányozási gyakorlatban jelentõsen csökkenti az ellés utáni idõszakban fellépõ produkciós betegségek kialakulását és a szaporodási zavarok fellépését.







Dr. habil Brydl Endre



Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar



Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és Állatorvosi Etológiai Tanszék