Az õszi búza kártevõi és betegségei

A hazai és nemzetközi piacok igénye mennyiségben és a minõségi követelmények érvényesítésében jut kifejezõdésre. A minõségbiztosításnak követelményei vannak, amelyeknek megfelelve lehetünk részesei a nemzetközi gabona kereskedelemnek.

Az évente változó, de hosszú távon kiegyenlítettnek tekinthetõ vetésterületen elõállított termés mennyisége nagyban függ az ökológiai feltételek alakulásától (idõjárás, talaj, víz, tápanyag), a növényállományban a tenyészidõ során fellépõ - biológiai energiát fogyasztó - károsító szervezetektõl (kórokozók, kártevõk) és a gyomnövényektõl.

Munkánk célja, hogy táblázatokba foglalva bemutassuk az elmúlt évek tapasztalataira épített, jelentõségüknél fogva fontosabb károsítókat, súlyt helyezve a kór ill. kárképek felismerésére és a védekezési megoldásokat jelentõ javaslatokra. Mindezeket kiegészítjük még néhány, a felismerést elõsegítõ ábrával. Az évenként rendszeresen jelentkezõ fajokat részletesebben is leírjuk, hogy azzal segítségére legyünk a termelõknek.

Az õszi búza kártevõi

Gabonapoloskák (Eurygaster spp., Aelia spp.)

Az õszi gabonavetéseket károsító fajok megtalálhatók Európa minden területén, továbbá Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában. Hazánkban ezek a fajok közönségesnek tekinthetõk, elõfordulásuk gyakorlatilag minden területen jellemzõ. A fajok dominanciáját tekintve elsõ helyen az osztrák poloskát (Eurygaster austriaca) kell megemlíteni. Ezeket a fajokat is jellemzi a gradációra való hajlam, ami egyes években (1960, 1963, 1964, 1968, 1969) tömeges elõfordulást és kártételt eredményezett.

A károsított növények köre

Az elõfordulás gyakoriságát tekintve az õszi és tavaszi búza, az õszi és tavaszi árpa, valamint a rozs növényi sorrendet lehet felvázolni. A termesztett növények mellett átmenetileg a különbözõ fûfajokon is megélnek, tömeges jelenlétükkel kárt okozhatnak.

A kártétel felismerése és a kárkép

A telelésbõl elõjött imágók, a lárvák és az új imágók betakarításig megtalálhatók a gabonaféléken. Az egyedek szúró-szívó szájszervvel táplálkoznak, ezért tehát a lárvák és az imágók egyaránt károsítanak. A területre való berajzás áprilisban valósul meg és ilyenkor az imágók a leveleken és a hajtásokon táplálkoznak, amelyek elpusztulhatnak és ebben az esetben a növény intenzíven sarjadzik. A szárba indulást követõen a fõ és mellékhajtásokon táplálkoznak. Ennek következménye a kalászhányás elmaradása. A hasban lévõ kalászok kalászorsójának megszúrása a szúrás felett elhalást eredményez, aminek következményét kalászoláskor láthatjuk zászlós kalász formájában. Késõbb a minõségileg értékesebb táplálékfogyasztásra térnek át az egyedek, ami a kalászban lévõ szemek megszúrásával és a benne lévõ tartalék tápanyagok felvételével jár együtt. A viasz és tejes érésben lévõ szemek ráncosodnak, színük fakó és sárgás lesz. A szúrás helyén fekete pont látható. A károsított szemek csírázóképessége és lisztminõsége romlik.

A fejlõdésmenet éves alakulása

Az ide tartozó fajok egy nemzedékesek. A kifejlett imágók telelnek az erdõszélek avarjában. A telelés után általában március-április hónapban repülve keresik fel a gabonavetéseket. Az imágók táplálkoznak, párosodnak, majd május elsõ felében tojásokat raknak a gabonalevelekre, a szárra és esetleg a kalászokra. A tojásokból - idõjárástól függõen - 1-2 héten belül kikelnek a lárvák, amelyek táplálkoznak, vedlenek és az aratással egyidõben imágóvá alakulnak. Az új imágók még táplálkoznak a gabonaszemeken, esetleg a fûféléken és ezt követõen telelõre vonulnak.

Elõrejelzés, védekezés

A tömeges elszaporodás akkor következik be, ha a májusi idõjárás 16 ^oC fölött, a júniusi pedig 18,5 ^oC fölött van. További kedvezõ feltétel az is, ha legalább 2 éven keresztül a május és a júniusi csapadék mennyiség 50-50 mm alatt marad.

A védekezés eldöntése érdekében szükséges az elõrejelzés. A berajzott imágók száma megállapítható fûhálózással és növény-egyed vizsgálattal. Ebben az esetben ha m²-enként 2 vagy annál több imágót találunk, a védekezést célszerû elvégezni. Lehetõleg még tojásrakás elõtt. Késõbb megállapíthatjuk a tojáscsomók és a lárvák számát. Ha 1-2 tojáscsomót vagy 2-3 lárvát találunk m²-enként az szintén indokolttá teszi a védekezést.

Kabócák (Auchenorrhyncha) és levéltetvek (Aphidoidea)

Az utóbbi évtizedben megnõtt a búzát károsító vírusbetegségek elõfordulásának nagyságrendje. Ebben döntõ szerepe van a csíkos gabonakabócának (Psammotettix alieneus) és a különbözõ levéltetû fajoknak (Rhopalosiphum padi, Macrosiphum avenae, Metopolphium dirhodum, Diuraphis noxia). A csíkos gabonakabóca által terjesztett búzatörpülés vírus elõfordulása a növények törpülését, csokrosodását és sárgulását eredményezi. A legfõbb probléma a kalászképzõdés elmaradása. A levéltetvek által terjesztett vírusbetegség pl. árpa sárga törpülés, súlyos termésveszteséget eredményez.

A levéltetvek szerepére és jelentõségére e helyen csak utalunk, mert a kérdés részletesebb kifejtése már megtörtént az AGRONAPLÓ 2003. 7. évf. 4. számának 61-62. oldalán. Nyomatékosan felhívjuk a termesztõk figyelmét arra, hogy a kabócák és a levéltetvek táplálkozásának következménye önmagában is jelentõs (közvetlen)termésveszteséget eredményezhet, ami tovább növekszik a vírusbetegségek terjesztésével és annak következtében közvetett módon érvényesül. Ezért Tehát az egyedszámot-ellenõrzõ vizsgálatok során meg kell gyõzõdni a jelenlévõ egyedszám viszonyokról és annak figyelembe vételével a védekezések elrendelése szükségszerû, mert így mérsékelhetõ a károk kialakulása. Az orosz búza-levéltetû (D. noxia) közvetlen kártételét illetõen a legsúlyosabban károsító fajok közé tartozik. Elszaporodása esetén hatékony védelmet kell megvalósítani. Gabona futrinka (Zabrus tenebrioides)

Az európai kontinens közép-, dél és délkeleti területein elõforduló faj, hazánkban gyakorlatilag a búzatermesztõ területeken mindenütt jelen van.

A károsított növények köre

Az imágók tápnövényei közé a termesztett gabonafajok tartoznak és a termesztett füvek. Kártétele a zabon csak ritkán jelentkezik. A sorrendnek megfelelõen értendõ a lárvák okozta kártétel elõfordulása is.

A kártétel felismerése és a kárkép

A kikelt õszi vetések fiatal növényein az elsõ kártételeket a tojásból kikelt fiatal L1, majd azt követõen az L2 és L3-as lárvák okozzák. A lárvakártétel sajátos jellegû, mert az erõs rágó szájszerv segítségével õrli (csócsárolja) a levelet. E táplálkozási formának a következménye a levéllemez elfogyasztása úgy, hogy a szállító edénynyalábok visszamaradnak és kócszerû gubancot képeznek, ami együtt jár a növény teljes elpusztulásával. A lárvák függõleges talaj-aknában tartózkodnak és oda húzzák be a leveleket. Ebbõl fakad az, hogy a növénypusztulás általában góc-szerûen, foltokban jelentkezik. Lárvavándorlás esetén a táplálkozás frontálisan valósul meg és így a támadás irányából a táblaszélen összefüggõ növénypusztulással találkozhatunk.

Az imágók fénykerülõ életmódot folytatnak, ezért kalászolás idején az alkonyati és éjszakai órákban táplálkoznak a kalászban lévõ szemekkel. A szemek csúcsi részét kehely szerûen rágják meg, a teljes érésben lévõ kalászokból tevékenységük miatt több szem kihull.

A fejlõdésmenet éves alakulása

A faj jellemzõje, hogy évenként 1 nemzedéke fejlõdik. A telet L1 - L3 fejlettségi állapotban vészelik át a talaj-aknákban. Vastag hótakaró alatt a lárvák táplálkoznak. A hó elolvadása után tavasszal még intenzív táplálkozást folytatnak, majd ezt követõen bábozódnak. Az imágók május végén, június elején jönnek elõ a talajból és táplálkoznak a kalászokon. Aratás után párosodnak, augusztusban tojást raknak. A tojásokat azoknak a területrészeknek a talajába helyezik el 5-10 cm-es mélységben, ahol a talajnedvesség adott ahhoz, hogy megduzzadjanak és bennük az embrionális fejlõdés zavarmentes legyen. Erre a célra alkalmas hely általában a szalmakazlak, szalmabálák tövében található. A lárvakelés szeptemberben esedékes és ilyenkor már korai õszi vetéseket, esetleg árvakeléseket találnak, azokon táplálkoznak.

Elõrejelzés, védekezés

A faj egyedeinek tömeges elszaporodásával kötött talajokon lehet számolni. Az egyedszámot befolyásolják a tojásrakás és az azt követõ embrionális fejlõdés csapadékviszonyai, hiszen a tojások duzzadásához nedvességre van szükség. Gradációs mértékû egyedszám szaporodás akkor következik be, ha monokultúrás gabonatermesztés esetén ebben az érzékeny fázisban a sokévi átlagot meghaladó csapadék hull a területen.

Az imágószám megállapítása fontos, mert alapja a várható lárvaszámnak, ezért tehát augusztusban célszerû a learatott területeken pohárcsapdákat elhelyezni és ha azok naponta 5-10 imágót gyûjtenek, akkor fel kell készülni az õszi védekezésre. A lárvák elleni védekezést akkor kell elvégezni, ha egyedszámuk 3-5 között van m²-enként.

A védekezés eredményessége megkívánja, a helyes vetési sorrend betartását. A szalmát aratást követõen rövid idõn belül takarítsuk be. Végezzük el a tarlóhántást. Ha mindezek ellenére a lárvaszám veszélyezteti a növényzetet, végezzünk állománykezelést erre a célra engedélyezett hatékony inszekticidekkel.

Vetésfehérítõ bogarak (Oulema spp.)

Az utóbbi években tömegesen jelentkezõ vetésfehérítõ bogarak okozta kártételek következménye mérhetõ termésveszteség volt. Ezért nyomatékosan felhívjuk a gazdálkodók figyelmét az idõben megvalósuló egyedszám felmérésére és attól függõen a védekezés elvégzésére. Ebben a témában az AGRONAPLÓ 2003. 7. évf. 5. számában a 14-17. oldalon cikket tettünk közzé. Az ott leírtakat nem ismételjük meg, csak felhívjuk arra az érdeklõdõk szíves figyelmét.

A vetési bagolylepke (Scotia segetum)

A faj egyedei Európában, Ázsiában és Afrikában egyaránt megtalálhatók. Hazánk egész területén gradációra hajlamos.

Károsított növények köre

A fejlõdési stádiumok közül károsít a polifág táplálkozású hernyó. Tápláléka gyakorlatilag minden termesztett és vadon élõ egy és kétszikû növény. Gradáció esetén kártétele a legváratlanabbul tárul szemünk elé a különbözõ növénykultúrákban. Közöttük különösen érzékenyen reagálnak az õszi kalászosok, a kukorica, a répafélék, a cikória, a lucerna, a dohány, a napraforgó a hagyma, a paprika, a paradicsom, és a gyökérzöldségek.

A kártétel felismerése és a kárkép

Az õszi gabonavetésekben keléstõl a fagyok beálltáig lehet kártételére számítani. A növényállomány fejlettségétõl függõen a fiatal leveleket tövig lerágják a már fejlettebb növényeket pedig tõben rágják át. Ennek a táplálkozási formának következménye a növények pusztulása. Ez a kártételi forma a vetések foltszerû kipusztulását eredményezi. Elõfordul frontális támadás is, különösen a gyomos erdõsávokkal szegélyegezett táblákon.

A fejlõdésmenet éves alakulása

Hazánkban évente két nemzedéke fejlõdik ki. A kifejlett hernyók áttelelnek, tavasszal bábozódnak és ezt követõen május, júniusban rajzanak a lepkék. A rajzáscsúcs május végén június elején van. A lepkék virágporral, nektárral, kifolyó nedvekkel táplálkoznak, tehát nem károsítanak. Közben párosodnak és tojást raknak. A tojásokat a növények, a csíranövények alsó leveleinek fonákára rakják csomókban. A tojásokból kikelt L1-2-es lárvák fénytûrõk. Ebben a fejlettségi állapotban hámozgatják a növények leveleit. A súlyosabb kártételek általában június második felében jelentkeznek. Ez az elsõ nemzedék hernyóinak fellépésére vonatkozó idõpont és ekkor a károsított növények közé a gabonafélék csak ritkán tartoznak. A második lepkenemzedék rajzása július elejétõl szeptember végéig tart. A rajzáscsúcs augusztus elsõ felében van. A lerakott tojásokból kikelõ hernyók július végétõl augusztus elejétõl táplálkoznak a növényeken. Sok esetben még novemberben is találkozhatunk kártételükkel. A fejlõdést befejezett hernyók áttelelnek és ezek a következõ év tavaszán bábozódnak.

Elõrejelzés és védekezés

A gradációra hajlamos faj különösen azokban az években jelentkezik nagy egyedszámmal, amikor a hosszú meleg õsz lehetõvé teszi a hernyók teljes kifejlõdését. Ez azért jelentõs, mert a kifejlett hernyók a - 10 ^oC-t is elviselik, a fiatalok viszont már - 2 ^oC-on elpusztulnak.

Az eredményes védekezés feltétele az imágórajzás figyelemmel kísérése. Ez a feladat fénycsapdák alkalmazásával jól megoldható. A rajzó egyedszámtól függõen folyamatosan figyelni kell az érzékeny növényállományokat, mert a fiatal hernyók kártétele elõször csak igen nehezen ismerhetõ fel. Akkor, amikor a növények pusztulását eredményezõ kártételeket észrevesszük, már elkéstünk az eredményes védekezés megvalósításával. Az L1 és L2-es stádiumot követõen a hernyók fénykerülõk és nappal a talaj felsõ poros rétegében tartózkodnak, csak alkonyati és éjszakai órákban jönnek a talaj felszínére ahol a növényekkel táplálkoznak. E sajátosságoknak a figyelembe vételével kell a védekezéseket megtervezni és az engedélyezett inszekticidek közül a leghatékonyabbakat alkalmazni.

Gabonalegyek (Chloropidae spp.), Viráglegyek (Anthomyiidae spp.)

A gabonát károsító légyfajok száma meglehetõsen sok. Közûlük talán legismertebb a fritlégy (Oscinella frit), a csíkoshátú búzalégy (Chlorops pumilionis) és az ugarlégy (Delia coarctata). A legyek fejlõdési alakjai közül kárt okoznak a nyû-típusú lárvák. A légyfajok nemzedékszámától függõen a kártétel õsszel és tavasszal jelentkezik a fiatal növényeken, amikor a levelek sárgulását, elhalását és a vezérhajtás pusztulását tapasztaljuk. A fritlégy a levélhüvely alatt a vezérhajtást teszi tönkre, a csíkoshátú búzalégy lárvája szintén a vezérhajtást pusztítja, aminek látható következménye a leírtakon túl, hogy tõben hagymaszerû duzzanat képzõdik. E fajok nyári nemzedékei a generatív szervek pusztítói. A fritlégy lárvája a gabonaszemben fejlõdik és azt teljesen kiüregesíti. A csíkoshátú búzalégy lárvája a kalász alatti szárrésszel táplálkozik a levélhüvely alatt, a nódusz fölött. Ezek a kalászok hasban maradnak, kikalászolva fehérkalászúságot jeleznek. A károsított kalász a levélhüvelybõl könnyen kihúzható. Veszélyességét tekintve az elõbbi fajhoz viszonyítva kártékonyabb, hiszen egyetlen lárva egy teljes kalászt képes tönkretenni. Az idei esztendõben 79 - összehasonlító kísérletben lévõ - búzafajtán mértük fel a csíkoshátú búzalégy kártételét. A vizsgálatok eredménye alapján megállapítható volt, hogy fajtánként a kártétel mértéke eltérõ, 0,8 - 7,9 % között változott. Az adatok figyelmeztetõek, mert a csapadékszegény években úgy tûnik, hogy a gabonalegyek is nagyobb egyedszámmal jelentkeznek a korábbi évekhez viszonyítva. Ehhez viszont hozzátartozik, hogy a fejlõdést elõsegítõ május havi csapadék mennyisége 57 mm volt.

Az ugarlégy egynemzedékes faj és az utóbbi években szintén nagyobb egyedszámban jelentkezett. Az elõbbi fajokkal ellentétben tojásokban telel az L1-es lárva, amely már februárban felkeresi a fiatal növényeket és a bokrosodási csomó fölött jut be azokba. A lárvák 5-6 vezérhajtást tehetnek tönkre, majd ezt követõen bábozódnak és elhúzódó rajzás miatt május végétõl szeptember végéig lehet az imágókkal találkozni.

Azokon a területeken, ahol a légyfajok elszaporodtak, ajánlatos a vetésidõ késõbbi megválasztása. Kémiai védekezés általában nem indokolt, de eredménye lehet az inszekticidekkel elvégzett vetõmag csávázásnak és a talajfertõtlenítésnek. Ha más kártevõ faj (drótférgek, pajorok) miatt szükséges a talajfertõtlenítés elvégzése, akkor lehetõség szerint felszívódó hatóanyagtartalmú készítményeket használjunk, mert a kezdeti fejlõdés során még az L1-es légylárvákra is hatnak.

Az õszi búza kórokozói

Búza fuzáriózis

A betegség a növény teljes fejlõdését végig kíséri a keléstõl a betakarításig, sõt azt követõen, a tárolás ideje alatt is. A fertõzés következtében jelentõs mértékben csökken a termés mennyisége és romlanak a beltartalmi mutatók. A búza malomipari, takarmányozási, vagy vetõmagkénti felhasználhatósága csökken, erõs fertõzésnél arra teljes mértékben alkalmatlanná válik. A búza fuzáriózissal kapcsolatban az AGRONAPLÓ 2003 I-II. számában jelent meg részletesebb közlemény.

Búza lisztharmat

A lisztharmat a gabonaféléken és számos fûfélén okoz jól látható tüneteket, melyeket a termesztéssel és kutatással foglakozó szakemberek évszázadok óta ismernek. A betegség a világ nedves és félszáraz éghajlatú búzatermesztõ területein mindenütt elterjedt. Általában nem idéz elõ a növénypusztulást, de az okozott kár elérheti a 25 %-ot. A termésveszteség különösen akkor jelentõs, ha a fertõzés eléri a zászlós levelet és a kalászt.

A kórokozó

A betegséget az Erysiphe graminis f.sp. tritici nevû tömlõsgomba okozza. A kórokozó külsõ élõsködõ, un. ektoparazita, mely csak élõ növényi részeken képes fennmaradni és szaporodni, azaz obligát parazita, újabb kifejezéssel élve biotróf szervezet. Vegetatív micéliuma és szaporító képletei a növény felületén fejlõdnek, csupán a táplálék felvételére módosult szívó hifáit bocsátja a növény bõrszövetének sejtjeibe.

A betegség tünetei

A gomba a növény minden föld feletti zöld részét fertõzi, de leggyakoribb a levelek színén. A tünetek a csírázást követõen bármely fejlõdési stádiumban megjelenhetnek.

A növény felületén kezdetben fehér, laza állományú micéliumszövedék jelenik meg, mely késõbb sûrû, nemezes állományú, piszkosfehér, szürke, majd barnás színû lesz. Ezen képzõdnek rövid tartókon a gomba csak mikroszkóppal látható ivartalan szaporítósejtjei, a konídiumok, melyek a betegség járványos elterjedésében játszanak elsõdleges szerepet. Késõbb ugyanitt fejlõdnek a már szabad szemmel is látható ivaros termõtestek, melyek kezdetben sárgák, majd barnák, gömbölydedek. Bennük jönnek létre az ivaros, úgynevezett tömlõ-, vagy aszkospórák. Az ivaros forma feladata a gomba átteleltetése és az elsõdleges fertõzések kialakítása.

A betegség az alsó levél emeletekrõl halad felfelé, erõs fertõzésnél elérheti a kalászt is. A fertõzött részeken megjelennek a gomba elõbb említett szaporító képletei és gombafonal tömege. A micélium alatt az élõsködés következtében elhalnak a levél és a szár szövetei. A levelek részben, vagy teljesen elszáradhatnak, a kalászokban a szemek nem telnek ki, értéktelenek, ráncosak.

A kórokozó biológiája, járványtana

Betakarítástól az õszi vetések keléséig leginkább árvakeléseken marad fenn a gomba. Áttelelése kétféleképpen történhet. Ha a fertõzés õsszel a fiatal állományt éri, enyhe teleken a fertõzött leveleken képzõdõ micélium és konídiumok áttelelhetnek. Ennek a járványtani szempontból van óriási jelentõsége, hiszen tavasszal, a gomba számára kedvezõ idõjárás beköszöntését követõen a növényállományban tömegesen fejlõdhetnek a fertõzést indító konídiumok. Ezzel a védekezés költségei és a várható termésveszteség jelentõsen megnõ.

Az ivaros termõtestek a növényi maradványokon is áttelelhetnek. Érésük során tavasszal a kiszabaduló aszkospórák okozzák az elsõ fertõzéseket.

A spóracsírázáshoz a 20 ^oC körüli hõmérséklet és a magas - 85-100% - páratartalom kedvez. A cseppfolyós víz a csírázást és a micélium fejlõdését gátolja. A párás, mély fekvésû, széltõl védett területeken, sûrû állományú, túlzott nitrogén trágyázásban részesített területeken a betegség járványszerû fellépésének veszélye nagyobb.

A védekezés lehetõségei

A búza fajták lisztharmat ellenállósága jelentõs mértékben eltér egymástól. Egyéb, termesztési és gazdaságossági szempontok figyelembevételével a kevésbé fogékony fajták termesztése eredményesebb lehet.

Kerülni kell a monokultúrát! A búza és más kalászosok egymás után történõ termesztése a lisztharmat szempontjából nem kifogásolható, hiszen a különbözõ fajokat a gomba más-más formái fertõzik. Egyéb gabonapatogén kórokozók miatt azonban ez a megoldás nem javasolható. A nem túl korai vetés, a fajtára elõírt hektáronkénti csíraszám betartása és a harmonikus tápanyagellátás csökkenti a fertõzés veszélyét és mértékét. A fertõzött növény- és tarlómaradványokat mélyen alá kell szántani.

Õsszel a fertõzött állomány kémiai kezelése általában nem indokolt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a lehetséges permetezések idején jellemzõ alacsony hõmérséklet mellett a gombaölõ szerek hatékonysága kisebb. A tavaszi kezeléseket az idõjárás és állomány felvételezések alapján a kalászhányás kezdetétõl kell elvégezni és szükség szerint megismételni. A megfelelõ idõben és megfelelõ - kontakt és felszívódó komponenst is tartalmazó - készítmények felhasználásával elvégzett permetezéssel a menetszám csökkenthetõ és a védekezés eredményessége fokozható.

A búza sárga, vagy fahéjbarna levélfoltossága (a búza helmintospóriumos levélfoltossága)

A betegség a világ gabona termesztõ körzeteiben súlyos veszteségeket okoz. A búzán kívül más gabonaféléken is megtalálható. Hazánkban jelentõsége az elmúlt években ugrásszerûen megnõtt.

A kórokozó

A búza sárgafoltosságát a Drechslera tritici-repentis régebbi nevén a Helminthosporium tritici-repentis okozza. A gomba ivaros alakja a Pyrenophora tritici-repentis. Az ivartalan alak konídiumai többsejtûek, szabadon a foltok felületén képzõdnek. Az ivaros termõtestek sötét színûek gömbölydedek, a fertõzött szalmaszár felületén nagy számban fejlõdnek.

A betegség tünetei

A levelek mindkét oldalán kezdetben apró, ovális, sárgás színû, barna közepû foltok jelennek meg. Késõbb a foltok növekednek, beszáradnak, alakjuk szabálytalan, sárga szegély vesz körül õket. Nagy levélfelületek száradnak el. A betegség alulról felfelé, illetve a levél csúcsi részétõl indulva terjed.

A kórokozó biológiája, járványtana

A gomba növénymaradványokon szaprofita módon telel. Az ivaros termõtestbõl kiszabaduló aszkospórák indítják az elsõ fertõzéseket tavasszal. A betegség járványos fellépéséért a foltokon képzõdõ konídiumok felelõsek. A spórák a szél útján terjednek. Csírázásukhoz magas nedvesség és cseppfolyós víz szükséges.

A védekezés lehetõségei

A betegség elleni védekezésben elsõdleges a vetésváltás betartása, valamint a tarlóhántás, majd a mélyszántás elvégzése. A tarackbúza, mint a kórokozó gazdanövénye fontos fertõzési forrás lehet, ezért ennek irtása ilyen megfontolásból is indokolt.

A kémiai védekezéseket az egyéb levélbetegségekkel együtt, az ott használatos készítményekkel kell elvégezni, szükség esetén megismételni.

Dr. Kuroli Géza - Dr. Németh Lajos

2. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kártevõk és a védekezések közötti kapcsolat
Vetõmag, talaj és a növény fejlettségi állapota	Kártevõk	Kárképek	Védekezési javaslat	Az optimális védekezés idõpontja
Talajfertõtlenítés	1.Talajlakó kártevõk: - drótférgek (Agriotes spp.) - pajorok (Melolontha spp.) 2. Csócsároló (Zabrus tenebrioides) 3. Mocskospajor (Scotia segetum) 4. Gabonalegyek lárvái (Oscinella frit, Chlorops pumilionis) 5. Levéltetvek (Ropalosiphum padi, Macrosiphum avenae) 6. Csíkos gabonakabóca (Psammotettix alieneus)	1. Berágások a felpuhult vetõmagba, majd a csíranövénybe. 2. A lárvák a leveleket csócsárolják. A visszamaradt levélerek kócszerû gomolyt képeznek. 3. A lárvák õsszel tövig rágják a leveleket. 4. A levelek csúcstól fokozatosan sárgulnak, majd elhalnak. A fritlégy lárvája a levélhüvely alatt a vezérhajtást teszi tönkre. A csíkoshátú búzalégylárva kártétele hasonló, de jellemzõ a tõ hagymaszerû duzzanata. 5. Az õszi felszaporodás veszélyes a búza törpülés vírus terjesztése miatt.	A talajfertõtlenítést vetés elõtt a drótféreg és a pajor m²-enkénti egyedszáma indokolja. Ebben az esetben célszerû felszívódó hatóanyag-tartalmú talajfertõtlenítõ szereket használni, mert azok a felsorolt kárte­võk ellen is hatásosak.	Vetés elõtt, vagy a vetéssel egy menetben.
Áttelelés utáni állomány fejlõdésnek indulása, bokrosodás	1. Csócsároló (Z. tenebrioides) 2. Levéltetvek (Rh. padi, M. avenae) 3. Gabonalegyek (O. frit, C. pumilionis, Delia coarctata)	1. Hóolvadás után foltokban ritkult növényzet. A foltok peremén kócszerûen elhalt növények. 2. Az enyhe teleken áttelelõ levéltetvek szaporodása kezdetét veszi. 3. A frit- és csíkoshátú búzalegyek tavaszi nemzedéke hasonlóan károsít mint az õszi. Az ugarlégy lárvái a vezérhajtásokat (5-6) pusztítják.	A csócsárolók ellen olyan készítményeket használjunk, amelyek hatásosak a levéltetvek és a gabonalegyek lárvái ellen is.	A csócsároló kártételének észlelésekor.
Bokrosodás, szárba indulás, kalászolás	1.Vetésfehérítõ bogarak (Oulema spp.) 2. Gabonapoloskák (Eurygaster spp.) 3. Gabonalegyek (O. frit, C.pumilionis) 4. Levéltetvek (Rh. padi, M.avenae, Metopolophium dirhodum)	1. A bogarak csíkokat rágnak a levélerek között, a lárvák pedig hámoznak és ezért a fehéredés. 2. A poloska szúrás-szívás következménye a levelek foltos sárgulása, a zászlós kalász, a szemek zsugorodása. 3. A fritlégy nyári nemzedékének lárvája a gabonaszemet üregesíti. A csíkoshátú légy lárvája pedig a felsõ nódusz feletti szárrészt fogyasztja, és ezért a kalász elhal (fehérkalászúság).	A vetésfehérítõ bogarak vagy gabonapoloskák tömeges elszaporodása esetén az imágók ellen védekezzünk tojásrakás elõtt. Olyan hatóanyagtartalmú készítményeket használjunk, amelyek a többi felsorolt fajra is hatásosak.	Imágók ellen, tojásrakás elõtt.
Tenyészidõben bármikor	Mezei pocok (Microtus arvalis)	Gradáció esetén levelet, szárat és kalászt rág. Õszi gradáció esetén járataival behálózza a területet.	Gradáció esetén a búzatáblán való megjelenésekor.	Ha a lakott lyukak száma eléri vagy meghaladja 100 m²-enként a kettõt.

3. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat
Vetõmag, talaj és a növény fejlettségi állapota	Betegség (kórokozó)	Tünetek	A kórokozó biológiája, terjedése, környezeti igénye	Védekezés
Egész tenyészidõszakban	Búza csíkos mozaik vírus (Wheat streak mosaic potyvirus)	A betegség gyakran a tábla-szegélyeken indul. A növény törpül, a leveleken párhuzamos, szaggatott, sárgás-zöld mintázottság látható. A levelek csavarodnak, szélük gyakran lefelé sodródik. Gyakori az õszi fertõzés, de a tünetek csak tavasszal, a hõmérséklet emelkedésével erõsödnek. A kalászok részben, vagy teljesen sterilek. A levelek, és néha az egész növény sárgul, barnul.	A vírus gazdanövényei a búza mellett az árpa, a zab, a rozs, a kukorica, valamint évelõ és egyéves fûfélék. A kórokozó mechanikailag, a fertõzött növény szövetnedvével terjed. Átvitelében az Acaria tulipae nevû atka játszik fontos szerepet. A vírus és az atkavektor a búzán, kukoricán és fogé­kony füveken áttelel.	A késõi vetés csökkenti az õszi fertõzések valószínûségét. Gyomok és árvakelések, valamint a vektorok irtásával, a vetésforgó betartásával a fertõzési források megszüntethetõk, illetve a vírus terjedése gátolható. A vírussal szemben ellenálló búzafajták nemesítése folyik.
	Búza törpülés (Wheat dwarf geminivirus)	A leveleken világoszöld, sárgásbarna, áttetszõ foltok vannak. A növény törpül. Korai fertõzésnél kalász nem képzõdik. Késõi fertõzés hatására a növény törpül, a kalász hiányos, benne aszott szemek vannak.	Gazdanövényei a kalászosok, a perje és rozsnok fajok. A Psammotettix alienus kabócafaj terjeszti. Mechanikailag, a beteg növény szövetnedvével nem lehet átvinni egészséges növényre.	A gyomnövények és a kabócák elleni védekezéssel, valamint rezisztens búza- fajták termesztésével mérsékelhetõ a veszteség.
	Árpa sárga törpülés – (Barley yellow dwarf luteovirus)	A levelek aranysárga színûek, néha részben, vagy teljes felületükön vörösek. Korai – õszi – fertõzésnél a növények törpülnek, gyökérzetük gyengén fejlett, kalászt nem hoznak. A tünetek tápelemhiánnyal, vagy más vírusok fertõzé­sével összetéveszthetõk.	A gabonákon kívül sok fûfélét fertõz. Terjedésében a levéltetvek játszanak kizárólagos szerepet.	A késõ õszi, vagy kora tavaszi vetés, a levéltetvek elõrejelzésen alapuló gyérítése a fertõzés mértékét csökkenti.
	Torsgomba (Geumanomyces graminis)	A fertõzés csírapusztulást okozhat. Késõbb a szártõ barnul, a gyökerek rothadnak, penészesek, nedves idõben száralapi rothadás lép fel. A beteg növény könnyen kihúzható a talajból. A gyökereken micéliummal átszõtt földlabda marad, mely kellemetlen szagú. A növény korábban kalászol, de vonódott, értéktelen szemeket terem.	A gomba a fertõzött növényben, vagy növényi maradványokban telel át (1–2 év). Õsszel gombafonalakkal a talajból, tavasz­szal spórákkal fertõz. Fejlõdéséhez a mély fekvésû, nedves, kötött talaj és a 12-16 °C talajhõmérséklet kedvezõ.	A fertõzött növényi részeket mélyen forgassuk alá. Csak csávázott vetõmagot vessünk. A késõi vetés csökkenti az õszi fertõzések valószínûségét. Kerülni kell az egyoldalú és túlzott nitrogéntrágyázást. A legalább hároméves vetés­váltást be kell tartani.
	Szártörõ gomba (szemfolt­betegség) (Pseudo­cerco­-sporella herpotrichoides)	A szem alakú, ovális foltok a szár alsó néhány centiméteres szakaszán az alsó levélhüvelyen fejlõdnek, majd ráhúzódnak a szárra is. Közepük szürkésbarna, a folt szegélye sötétbarna, középen apró, gombostûfejnyi, barna termõtestek fejlõdnek. Ha körülölelik a szárat, az eltörik és az állomány megdõl.. A kalász fehér, majd korompenészes, a szemek nem telnek ki.	Talajlakó gomba, a talajban és növényi maradványokban telel át. Õsszel, télen, tavasszal kalászolásig fertõz, nyáron nyugalmi állapotban van. A konídium­képzés optimuma 10 °C, 0 °C alatt és 20 °C fölött nem fejleszt szaporító képleteket. Fejlõdéséhez és a fertõzéshez vízzel telített atmoszféra kell. A konídi­umokat csapóesõ veri fel a növényre, ahol a foltokon újabb fertõzõképes spórák képzõdnek.	A szártörõ gomba fertõzésre a tavaszi kalászosok kevésbé érzékenyek. A védekezés megegyezik a torsgombánál ismertetettel.

3. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat (folytatás)
Vetõmag, talaj és a nö- vény fejlettségi állapota	Betegség (Kórokozók)	Tünetek	A kórokozó biológiája terjedése, környezeti igénye	Védekezés
Egész tenyészidõszakban	Szeptóriás pelyvafoltosság (Septoria nodorum)	A fertõzött szembõl kelõ csíranövényen barna elhalások láthatók. A leveleken és a levélhüvelyen világoszöld, majd barna, megnyúlt, lencse alakú foltok képzõdnek, melyek közepe szürkésbarna, körülöttük sárga udvar található. A foltok késõbb összefolynak. A száron szintén elhalt, barna, megnyúlt foltokat láthatunk. A betegség az alsó levelekrõl felfelé terjed. A kalászhányás után a pelyvákon képzõdõ apró, majd egyre növekvõ szabálytalan barna foltok az egész pelyvát beboríthatják. Az elhalt szövetrészeken apró fekete termõ­testek képzõdhetnek.	A kórokozó biológiája és ökológiai igénye hasonló az elõbb ismertetetthez. A gomba azonban vetõmagban is fennmarad, illetve azzal terjed. A fertõzéshez kedvezõ hõmérséklet 18-22 °C.	A védekezés feladatainak meghatározásánál a fentieken túl fontos az egészséges vetõmag használata.
	Vörösrozsda (levélrozsda) (Puccinia triticina)	Hazánkban a leggyakrabban elõforduló búza rozsda, mely már az õszi vetéseken megjelenik. Elsõsorban a leveleket fertõzi. Vörösesbarna uredotelepei fõleg a levél színén alakulnak ki. A bõrszövet felszakadása után vörös spóratömeg szóródik ki. A telepek nagy számban, szabálytalan elrendezõdésben fejlõdnek. A teleuto­telepek szintén szórtan képzõdnek, feketék és bõrszövettel fedettek, nem porzanak. A fertõzött növény sárgul, a szemek nem telnek ki, csökken a malomipari érték.	A gomba köztesgazdája a borkóró, de áttelelése elsõsorban uredo micélium, vagy spóra formájában történik. A fertõzéshez a levelek vízborítottsága szükséges, a gomba 15 és 22 °C között gyorsan fejlõdik.	A fajták ellenállósága eltérõ. A korai vetés esetén nagyobb a fertõzés veszélye. A fertõzött növénymaradványokat mélyen szántsuk le. A vetésforgót tartsuk be és törekedjünk harmonikus tápanyagellátásra. A kémiai védekezéseket a virágzás idején kell elkezdeni.
	Sárgarozsda (Puccinia striiformis)	Májustól a leveleken az erekkel párhuzamos szaggatott, sárga csíkokon jelennek meg az apró nyárispóra telepek (uredotelepek), melyek felszakítják a bõrszövetet. A pelyvalevelek belsõ felén fejlõdõ uredotele­pekbõl kiszabaduló vörösessárga ure­dospórák a búzaszemekre szóródva az ún. „paprikás búzát” okozzák. Késõbb a növény valamennyi föld feletti részén kialakulhatnak a télispóra-, vagy teleuto­telepek, melyek a száron, levélen, levélhüvelyen szintén sorokba rendezõdnek. Ezek nem porzók, végig fedettek maradnak. A növények sárgulnak, az erõsen fertõzött táblarészek sárga foltok formájában látszanak.	Gazdanövényei a búza, az árpa, a rozs és néhány fûfaj. Köztesgazdája nem ismert. A nyár végi, õszi árvakeléseket, korai vetéseket fertõzheti, ezeken micélium formájában marad fenn. Enyhe teleken az uredo­spóra is áttelelhet. A fertõzéshez a növényen cseppfolyós víz jelenléte szükséges. A gomba hûvösebb klímát kedvel, a fertõzéshez és a járványok kialakulásához az optimális hõmérséklet 10-15 °C.	Lásd: vörösrozsda.

3. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat (folytatás)
Vetõmag, talaj és a nö- vény fejlettségi állapota	Betegség (Kórokozók)	Tünetek	A kórokozó biológiája terjedése, környezeti igénye	Védekezés
Bokrosodás után	Szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici)	A tünetek leggyakrabban a levélen alakulnak ki, de megjelenhetnek a levélhüvelyen és a száron is. A foltok világoszöldek, majd barnák, hosszúkásak, oldaluk általában párhuzamos. Késõbb ezek összefolyva nagyobb levélfelületet pusztítanak el. A termõtestek a levélerek mentén helyezkednek el. A gomba alulról felfelé terjed. Kalász­fertõzést nem okoz.	A kórokozó a fertõzött növényi maradványokban 3 évig életképes maradhat. A fertõzéshez a levelek vízborítottsága szükséges, a hõmérsékleti optimum 15-20 °C.	Csávázott vetõmagot használjunk. Az árvakeléseket, fertõzött növényi maradványokat mélyen alá kell szántani. A mély fekvésû, nyirkos, zárt területeket lehetõség szerint kerüljük. Tartsuk be a több éves vetésváltást. A kalászolás befejezése elõtt, de indokolt az állománypermetezés, kontakt és felszívódó hatóanya­gok kombinációjának felhasználásával.
Kalászolástól	Fekete rozsda (Puccinia graminis f.sp. tritici)	Május végén, júniusban a száron és a levélhüvelyen, majd a levélen és a kalászon is vörösesbarna, késõbb fekete pörsenésszerû telepek jelennek meg. A telepek felett a bõrszövet felszakad, a barna, illetve fekete színû spóratömeg elporzik. A növény szárad, a kalászokban szorult, érték­telen szemek képzõdnek.	Gazganövényei a kalászosok és fûfélék. A gomba növényi maradványokban telel át. Tavasszal a köztesgazdát – sóskaborbolya, mahónia – fertõzi, majd az ezeken kialakuló spórák betegítik meg a búzát. A kórokozó melegigényes. A betegség járványos fellépésére meleg, szeles, csapadékos májusi idõjárást követõen lehet számítani. A fertõzés hõoptimuma 20-24 °C.	A gombának több mint kétszáz, eltérõ megbetegítõ képességû (patogenitású) biotípusa ismert. A védekezés lehetõségei megegyeznek a vörösrozsdánál leírtakkal.
	Porüszög (Ustilago tritici)	A látványos tünetek a kalászolást követõen jelennek meg. A kalászban a szemek helyén üszögspóratömeg képzõdik, melyet kezdetben vékony, fényes hártya fed. Ez a kalászolás során felszakad és a spóratömeg elporzik, csak a kalászorsó marad vissza. Néha csak a kalász alsó része beteg, míg a felsõ részen egészséges szemek is képzõdhetnek.	Az üszögspórák egy része a virágokra jut, ahonnan a micélium behatol a magkezdeménybe, majd a szem beérése során nyugalmi állapotba kerül. A csírázás idején indul a gomba fejlõdése is. Belenõve a kalászkezdeménybe, tönkreteszi a növényi szöveteket és kialakítja az üszögspóratömeget. A fertõzéshez párás, enyhe – 18-22 °C – idõjárás és gyenge légmozgás kedvezõ.	A védekezés alapja az egészséges vetõmag használata. Csak csávázott vetõmagot vessünk. A búza porüszög elleni csávázásra felszívódó hatású csávázó­szert alkalmazzunk.
	Kõüszög (Tilletia foetida, T. caries, T. intermedia)	A beteg növények alacsonyabbak, kékeszöldek, gyengén virágoznak. Kalászolást követõen az érés idején a szemekben, részben azokat teljes egészében kitöltve üszögspóratömeg képzõdik. Ez kezdetben lágy állományú, zsírszerûen kenhetõ, kellemetlen szagú. Késõbb megkeményedik, betakarításkor a cséplõdob veri szét. Az üszögpuffancs rövidebb, vastagabb, mint az egészséges szem, ezért a kalászokat szétfeszíti, azok borzasak, szétállóak, bennük látszanak a sötétebb színû üszögös szemek.	A spórák megtapadnak a szem csúcsán a szõröcskéken, vagy a talajra hullanak. A búza csírázásakor kezdõdik az üszögspórák fejlõdése, csírázása is. A kifejlõdõ micélium behatol a fiatal növénybe, majd a szemek helyén létrehozza az üszögpuffancsokat. A gomba a humuszban gazdag, nedves talajokat kedveli. Az elhúzódó kelés kedvez a fertõzések kialakulásának.	Csak fertõzésmentes tábláról fogjunk magot! Egészséges vetõmagot használjunk! A csávázásra a kõüszög kórokozók elleni kontakt hatású szereket válasszunk. A jó talajelõ­készítés, optimális vetésidõ és -mélység biztosítja a gyors kelést és kezdeti fejlõdést, csökkentve ezzel a fertõzésre rendelkezésre álló idõt. Be kell tartani a vetésváltást. A fajták ellenállósága eltérõ.

3. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat (folytatás)
Vetõmag, talaj és a növény fejlettségi állapota	Betegség (kórokozó)	Tünetek	A kórokozó biológiája, terjedése, környezeti igénye	Védekezés
Kalászolástól	Törpekõüszög (T. contraversa)	A fertõzött növények közel kétszer annyi hajtást fejlesztenek, mint az egészségesek. Ezek azonban nem érik el az egészségesek magasságának felét, néha harmadát sem. Elõfordul, hogy a beteg töveken egészséges szálak is képzõdnek. A kalászon, illetve a kalászban látható szimptómák a kõüszög tüne­teihez hasonlóak.	Az üszögspórák csak részben kerülnek a búzaszemekre, mert az alacsonyan álló kalászok jelentõs részét a kombájn elhagyja. A spórák jelentõs része a talajba kerül, ahol évekig megõrzi fertõzõképességét. Az újból odakerülõ búza csíra-, vagy fiatal növényeit fertõzi késõ õsszel, vagy a tél folyamán.	A fertõzött táblát magas tarlóval takarítsuk be, majd a tarlómaradványokat mélyen forgassuk alá. A védekezés további elvei megegyeznek a kõüszögnél ismer­tetettekkel.