Az õszi búza termesztõ területek szántóföldi térfoglalása igazolja a növény nemzetgazdasági szerepének jelentõségét. Az élelmezési és takarmányozási szükségletek hazai megtermelése az ökológiai, a termesztéstechnológiai és biológiai feltételek mellett megoldottnak tekinthetõ. Adottságainkra figyelemmel számolni kell az exportpiaci lehetõségekkel is, amelyeknek sikere a kereskedelem hatékonyságának tükrében értelmezendõ.
A hazai és nemzetközi piacok igénye mennyiségben és a minõségi követelmények érvényesítésében jut kifejezõdésre. A minõségbiztosításnak követelményei vannak, amelyeknek megfelelve lehetünk részesei a nemzetközi gabona kereskedelemnek.
Az évente változó, de hosszú távon kiegyenlítettnek tekinthetõ vetésterületen elõállított termés mennyisége nagyban függ az ökológiai feltételek alakulásától (idõjárás, talaj, víz, tápanyag), a növényállományban a tenyészidõ során fellépõ - biológiai energiát fogyasztó - károsító szervezetektõl (kórokozók, kártevõk) és a gyomnövényektõl.
Munkánk célja, hogy táblázatokba foglalva bemutassuk az elmúlt évek tapasztalataira épített, jelentõségüknél fogva fontosabb károsítókat, súlyt helyezve a kór ill. kárképek felismerésére és a védekezési megoldásokat jelentõ javaslatokra. Mindezeket kiegészítjük még néhány, a felismerést elõsegítõ ábrával. Az évenként rendszeresen jelentkezõ fajokat részletesebben is leírjuk, hogy azzal segítségére legyünk a termelõknek.
Az õszi búza kártevõi
Gabonapoloskák (Eurygaster spp., Aelia spp.)
Az õszi gabonavetéseket károsító fajok megtalálhatók Európa minden területén, továbbá Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában. Hazánkban ezek a fajok közönségesnek tekinthetõk, elõfordulásuk gyakorlatilag minden területen jellemzõ. A fajok dominanciáját tekintve elsõ helyen az osztrák poloskát (Eurygaster austriaca) kell megemlíteni. Ezeket a fajokat is jellemzi a gradációra való hajlam, ami egyes években (1960, 1963, 1964, 1968, 1969) tömeges elõfordulást és kártételt eredményezett.
A károsított növények köre
Az elõfordulás gyakoriságát tekintve az õszi és tavaszi búza, az õszi és tavaszi árpa, valamint a rozs növényi sorrendet lehet felvázolni. A termesztett növények mellett átmenetileg a különbözõ fûfajokon is megélnek, tömeges jelenlétükkel kárt okozhatnak.
A kártétel felismerése és a kárkép
A telelésbõl elõjött imágók, a lárvák és az új imágók betakarításig megtalálhatók a gabonaféléken. Az egyedek szúró-szívó szájszervvel táplálkoznak, ezért tehát a lárvák és az imágók egyaránt károsítanak. A területre való berajzás áprilisban valósul meg és ilyenkor az imágók a leveleken és a hajtásokon táplálkoznak, amelyek elpusztulhatnak és ebben az esetben a növény intenzíven sarjadzik. A szárba indulást követõen a fõ és mellékhajtásokon táplálkoznak. Ennek következménye a kalászhányás elmaradása. A hasban lévõ kalászok kalászorsójának megszúrása a szúrás felett elhalást eredményez, aminek következményét kalászoláskor láthatjuk zászlós kalász formájában. Késõbb a minõségileg értékesebb táplálékfogyasztásra térnek át az egyedek, ami a kalászban lévõ szemek megszúrásával és a benne lévõ tartalék tápanyagok felvételével jár együtt. A viasz és tejes érésben lévõ szemek ráncosodnak, színük fakó és sárgás lesz. A szúrás helyén fekete pont látható. A károsított szemek csírázóképessége és lisztminõsége romlik.
A fejlõdésmenet éves alakulása
Az ide tartozó fajok egy nemzedékesek. A kifejlett imágók telelnek az erdõszélek avarjában. A telelés után általában március-április hónapban repülve keresik fel a gabonavetéseket. Az imágók táplálkoznak, párosodnak, majd május elsõ felében tojásokat raknak a gabonalevelekre, a szárra és esetleg a kalászokra. A tojásokból - idõjárástól függõen - 1-2 héten belül kikelnek a lárvák, amelyek táplálkoznak, vedlenek és az aratással egyidõben imágóvá alakulnak. Az új imágók még táplálkoznak a gabonaszemeken, esetleg a fûféléken és ezt követõen telelõre vonulnak.
Elõrejelzés, védekezés
A tömeges elszaporodás akkor következik be, ha a májusi idõjárás 16 oC fölött, a júniusi pedig 18,5 oC fölött van. További kedvezõ feltétel az is, ha legalább 2 éven keresztül a május és a júniusi csapadék mennyiség 50-50 mm alatt marad.
A védekezés eldöntése érdekében szükséges az elõrejelzés. A berajzott imágók száma megállapítható fûhálózással és növény-egyed vizsgálattal. Ebben az esetben ha m2-enként 2 vagy annál több imágót találunk, a védekezést célszerû elvégezni. Lehetõleg még tojásrakás elõtt. Késõbb megállapíthatjuk a tojáscsomók és a lárvák számát. Ha 1-2 tojáscsomót vagy 2-3 lárvát találunk m2-enként az szintén indokolttá teszi a védekezést.
Kabócák (Auchenorrhyncha) és levéltetvek (Aphidoidea)
Az utóbbi évtizedben megnõtt a búzát károsító vírusbetegségek elõfordulásának nagyságrendje. Ebben döntõ szerepe van a csíkos gabonakabócának (Psammotettix alieneus) és a különbözõ levéltetû fajoknak (Rhopalosiphum padi, Macrosiphum avenae, Metopolphium dirhodum, Diuraphis noxia). A csíkos gabonakabóca által terjesztett búzatörpülés vírus elõfordulása a növények törpülését, csokrosodását és sárgulását eredményezi. A legfõbb probléma a kalászképzõdés elmaradása. A levéltetvek által terjesztett vírusbetegség pl. árpa sárga törpülés, súlyos termésveszteséget eredményez.
A levéltetvek szerepére és jelentõségére e helyen csak utalunk, mert a kérdés részletesebb kifejtése már megtörtént az AGRONAPLÓ 2003. 7. évf. 4. számának 61-62. oldalán. Nyomatékosan felhívjuk a termesztõk figyelmét arra, hogy a kabócák és a levéltetvek táplálkozásának következménye önmagában is jelentõs (közvetlen)termésveszteséget eredményezhet, ami tovább növekszik a vírusbetegségek terjesztésével és annak következtében közvetett módon érvényesül. Ezért Tehát az egyedszámot-ellenõrzõ vizsgálatok során meg kell gyõzõdni a jelenlévõ egyedszám viszonyokról és annak figyelembe vételével a védekezések elrendelése szükségszerû, mert így mérsékelhetõ a károk kialakulása. Az orosz búza-levéltetû (D. noxia) közvetlen kártételét illetõen a legsúlyosabban károsító fajok közé tartozik. Elszaporodása esetén hatékony védelmet kell megvalósítani. Gabona futrinka (Zabrus tenebrioides)
Az európai kontinens közép-, dél és délkeleti területein elõforduló faj, hazánkban gyakorlatilag a búzatermesztõ területeken mindenütt jelen van.
A károsított növények köre
Az imágók tápnövényei közé a termesztett gabonafajok tartoznak és a termesztett füvek. Kártétele a zabon csak ritkán jelentkezik. A sorrendnek megfelelõen értendõ a lárvák okozta kártétel elõfordulása is.
A kártétel felismerése és a kárkép
A kikelt õszi vetések fiatal növényein az elsõ kártételeket a tojásból kikelt fiatal L1, majd azt követõen az L2 és L3-as lárvák okozzák. A lárvakártétel sajátos jellegû, mert az erõs rágó szájszerv segítségével õrli (csócsárolja) a levelet. E táplálkozási formának a következménye a levéllemez elfogyasztása úgy, hogy a szállító edénynyalábok visszamaradnak és kócszerû gubancot képeznek, ami együtt jár a növény teljes elpusztulásával. A lárvák függõleges talaj-aknában tartózkodnak és oda húzzák be a leveleket. Ebbõl fakad az, hogy a növénypusztulás általában góc-szerûen, foltokban jelentkezik. Lárvavándorlás esetén a táplálkozás frontálisan valósul meg és így a támadás irányából a táblaszélen összefüggõ növénypusztulással találkozhatunk.
Az imágók fénykerülõ életmódot folytatnak, ezért kalászolás idején az alkonyati és éjszakai órákban táplálkoznak a kalászban lévõ szemekkel. A szemek csúcsi részét kehely szerûen rágják meg, a teljes érésben lévõ kalászokból tevékenységük miatt több szem kihull.
A fejlõdésmenet éves alakulása
A faj jellemzõje, hogy évenként 1 nemzedéke fejlõdik. A telet L1 - L3 fejlettségi állapotban vészelik át a talaj-aknákban. Vastag hótakaró alatt a lárvák táplálkoznak. A hó elolvadása után tavasszal még intenzív táplálkozást folytatnak, majd ezt követõen bábozódnak. Az imágók május végén, június elején jönnek elõ a talajból és táplálkoznak a kalászokon. Aratás után párosodnak, augusztusban tojást raknak. A tojásokat azoknak a területrészeknek a talajába helyezik el 5-10 cm-es mélységben, ahol a talajnedvesség adott ahhoz, hogy megduzzadjanak és bennük az embrionális fejlõdés zavarmentes legyen. Erre a célra alkalmas hely általában a szalmakazlak, szalmabálák tövében található. A lárvakelés szeptemberben esedékes és ilyenkor már korai õszi vetéseket, esetleg árvakeléseket találnak, azokon táplálkoznak.
Elõrejelzés, védekezés
A faj egyedeinek tömeges elszaporodásával kötött talajokon lehet számolni. Az egyedszámot befolyásolják a tojásrakás és az azt követõ embrionális fejlõdés csapadékviszonyai, hiszen a tojások duzzadásához nedvességre van szükség. Gradációs mértékû egyedszám szaporodás akkor következik be, ha monokultúrás gabonatermesztés esetén ebben az érzékeny fázisban a sokévi átlagot meghaladó csapadék hull a területen.
Az imágószám megállapítása fontos, mert alapja a várható lárvaszámnak, ezért tehát augusztusban célszerû a learatott területeken pohárcsapdákat elhelyezni és ha azok naponta 5-10 imágót gyûjtenek, akkor fel kell készülni az õszi védekezésre. A lárvák elleni védekezést akkor kell elvégezni, ha egyedszámuk 3-5 között van m2-enként.
A védekezés eredményessége megkívánja, a helyes vetési sorrend betartását. A szalmát aratást követõen rövid idõn belül takarítsuk be. Végezzük el a tarlóhántást. Ha mindezek ellenére a lárvaszám veszélyezteti a növényzetet, végezzünk állománykezelést erre a célra engedélyezett hatékony inszekticidekkel.
Vetésfehérítõ bogarak (Oulema spp.)
Az utóbbi években tömegesen jelentkezõ vetésfehérítõ bogarak okozta kártételek következménye mérhetõ termésveszteség volt. Ezért nyomatékosan felhívjuk a gazdálkodók figyelmét az idõben megvalósuló egyedszám felmérésére és attól függõen a védekezés elvégzésére. Ebben a témában az AGRONAPLÓ 2003. 7. évf. 5. számában a 14-17. oldalon cikket tettünk közzé. Az ott leírtakat nem ismételjük meg, csak felhívjuk arra az érdeklõdõk szíves figyelmét.
A vetési bagolylepke (Scotia segetum)
A faj egyedei Európában, Ázsiában és Afrikában egyaránt megtalálhatók. Hazánk egész területén gradációra hajlamos.
Károsított növények köre
A fejlõdési stádiumok közül károsít a polifág táplálkozású hernyó. Tápláléka gyakorlatilag minden termesztett és vadon élõ egy és kétszikû növény. Gradáció esetén kártétele a legváratlanabbul tárul szemünk elé a különbözõ növénykultúrákban. Közöttük különösen érzékenyen reagálnak az õszi kalászosok, a kukorica, a répafélék, a cikória, a lucerna, a dohány, a napraforgó a hagyma, a paprika, a paradicsom, és a gyökérzöldségek.
A kártétel felismerése és a kárkép
Az õszi gabonavetésekben keléstõl a fagyok beálltáig lehet kártételére számítani. A növényállomány fejlettségétõl függõen a fiatal leveleket tövig lerágják a már fejlettebb növényeket pedig tõben rágják át. Ennek a táplálkozási formának következménye a növények pusztulása. Ez a kártételi forma a vetések foltszerû kipusztulását eredményezi. Elõfordul frontális támadás is, különösen a gyomos erdõsávokkal szegélyegezett táblákon.
A fejlõdésmenet éves alakulása
Hazánkban évente két nemzedéke fejlõdik ki. A kifejlett hernyók áttelelnek, tavasszal bábozódnak és ezt követõen május, júniusban rajzanak a lepkék. A rajzáscsúcs május végén június elején van. A lepkék virágporral, nektárral, kifolyó nedvekkel táplálkoznak, tehát nem károsítanak. Közben párosodnak és tojást raknak. A tojásokat a növények, a csíranövények alsó leveleinek fonákára rakják csomókban. A tojásokból kikelt L1-2-es lárvák fénytûrõk. Ebben a fejlettségi állapotban hámozgatják a növények leveleit. A súlyosabb kártételek általában június második felében jelentkeznek. Ez az elsõ nemzedék hernyóinak fellépésére vonatkozó idõpont és ekkor a károsított növények közé a gabonafélék csak ritkán tartoznak. A második lepkenemzedék rajzása július elejétõl szeptember végéig tart. A rajzáscsúcs augusztus elsõ felében van. A lerakott tojásokból kikelõ hernyók július végétõl augusztus elejétõl táplálkoznak a növényeken. Sok esetben még novemberben is találkozhatunk kártételükkel. A fejlõdést befejezett hernyók áttelelnek és ezek a következõ év tavaszán bábozódnak.
Elõrejelzés és védekezés
A gradációra hajlamos faj különösen azokban az években jelentkezik nagy egyedszámmal, amikor a hosszú meleg õsz lehetõvé teszi a hernyók teljes kifejlõdését. Ez azért jelentõs, mert a kifejlett hernyók a - 10 oC-t is elviselik, a fiatalok viszont már - 2 oC-on elpusztulnak.
Az eredményes védekezés feltétele az imágórajzás figyelemmel kísérése. Ez a feladat fénycsapdák alkalmazásával jól megoldható. A rajzó egyedszámtól függõen folyamatosan figyelni kell az érzékeny növényállományokat, mert a fiatal hernyók kártétele elõször csak igen nehezen ismerhetõ fel. Akkor, amikor a növények pusztulását eredményezõ kártételeket észrevesszük, már elkéstünk az eredményes védekezés megvalósításával. Az L1 és L2-es stádiumot követõen a hernyók fénykerülõk és nappal a talaj felsõ poros rétegében tartózkodnak, csak alkonyati és éjszakai órákban jönnek a talaj felszínére ahol a növényekkel táplálkoznak. E sajátosságoknak a figyelembe vételével kell a védekezéseket megtervezni és az engedélyezett inszekticidek közül a leghatékonyabbakat alkalmazni.
Gabonalegyek (Chloropidae spp.), Viráglegyek (Anthomyiidae spp.)
A gabonát károsító légyfajok száma meglehetõsen sok. Közûlük talán legismertebb a fritlégy (Oscinella frit), a csíkoshátú búzalégy (Chlorops pumilionis) és az ugarlégy (Delia coarctata). A legyek fejlõdési alakjai közül kárt okoznak a nyû-típusú lárvák. A légyfajok nemzedékszámától függõen a kártétel õsszel és tavasszal jelentkezik a fiatal növényeken, amikor a levelek sárgulását, elhalását és a vezérhajtás pusztulását tapasztaljuk. A fritlégy a levélhüvely alatt a vezérhajtást teszi tönkre, a csíkoshátú búzalégy lárvája szintén a vezérhajtást pusztítja, aminek látható következménye a leírtakon túl, hogy tõben hagymaszerû duzzanat képzõdik. E fajok nyári nemzedékei a generatív szervek pusztítói. A fritlégy lárvája a gabonaszemben fejlõdik és azt teljesen kiüregesíti. A csíkoshátú búzalégy lárvája a kalász alatti szárrésszel táplálkozik a levélhüvely alatt, a nódusz fölött. Ezek a kalászok hasban maradnak, kikalászolva fehérkalászúságot jeleznek. A károsított kalász a levélhüvelybõl könnyen kihúzható. Veszélyességét tekintve az elõbbi fajhoz viszonyítva kártékonyabb, hiszen egyetlen lárva egy teljes kalászt képes tönkretenni. Az idei esztendõben 79 - összehasonlító kísérletben lévõ - búzafajtán mértük fel a csíkoshátú búzalégy kártételét. A vizsgálatok eredménye alapján megállapítható volt, hogy fajtánként a kártétel mértéke eltérõ, 0,8 - 7,9 % között változott. Az adatok figyelmeztetõek, mert a csapadékszegény években úgy tûnik, hogy a gabonalegyek is nagyobb egyedszámmal jelentkeznek a korábbi évekhez viszonyítva. Ehhez viszont hozzátartozik, hogy a fejlõdést elõsegítõ május havi csapadék mennyisége 57 mm volt.
Az ugarlégy egynemzedékes faj és az utóbbi években szintén nagyobb egyedszámban jelentkezett. Az elõbbi fajokkal ellentétben tojásokban telel az L1-es lárva, amely már februárban felkeresi a fiatal növényeket és a bokrosodási csomó fölött jut be azokba. A lárvák 5-6 vezérhajtást tehetnek tönkre, majd ezt követõen bábozódnak és elhúzódó rajzás miatt május végétõl szeptember végéig lehet az imágókkal találkozni.
Azokon a területeken, ahol a légyfajok elszaporodtak, ajánlatos a vetésidõ késõbbi megválasztása. Kémiai védekezés általában nem indokolt, de eredménye lehet az inszekticidekkel elvégzett vetõmag csávázásnak és a talajfertõtlenítésnek. Ha más kártevõ faj (drótférgek, pajorok) miatt szükséges a talajfertõtlenítés elvégzése, akkor lehetõség szerint felszívódó hatóanyagtartalmú készítményeket használjunk, mert a kezdeti fejlõdés során még az L1-es légylárvákra is hatnak.
Az õszi búza kórokozói
Búza fuzáriózis
A betegség a növény teljes fejlõdését végig kíséri a keléstõl a betakarításig, sõt azt követõen, a tárolás ideje alatt is. A fertõzés következtében jelentõs mértékben csökken a termés mennyisége és romlanak a beltartalmi mutatók. A búza malomipari, takarmányozási, vagy vetõmagkénti felhasználhatósága csökken, erõs fertõzésnél arra teljes mértékben alkalmatlanná válik. A búza fuzáriózissal kapcsolatban az AGRONAPLÓ 2003 I-II. számában jelent meg részletesebb közlemény.
Búza lisztharmat
A lisztharmat a gabonaféléken és számos fûfélén okoz jól látható tüneteket, melyeket a termesztéssel és kutatással foglakozó szakemberek évszázadok óta ismernek. A betegség a világ nedves és félszáraz éghajlatú búzatermesztõ területein mindenütt elterjedt. Általában nem idéz elõ a növénypusztulást, de az okozott kár elérheti a 25 %-ot. A termésveszteség különösen akkor jelentõs, ha a fertõzés eléri a zászlós levelet és a kalászt.
A kórokozó
A betegséget az Erysiphe graminis f.sp. tritici nevû tömlõsgomba okozza. A kórokozó külsõ élõsködõ, un. ektoparazita, mely csak élõ növényi részeken képes fennmaradni és szaporodni, azaz obligát parazita, újabb kifejezéssel élve biotróf szervezet. Vegetatív micéliuma és szaporító képletei a növény felületén fejlõdnek, csupán a táplálék felvételére módosult szívó hifáit bocsátja a növény bõrszövetének sejtjeibe.
A betegség tünetei
A gomba a növény minden föld feletti zöld részét fertõzi, de leggyakoribb a levelek színén. A tünetek a csírázást követõen bármely fejlõdési stádiumban megjelenhetnek.
A növény felületén kezdetben fehér, laza állományú micéliumszövedék jelenik meg, mely késõbb sûrû, nemezes állományú, piszkosfehér, szürke, majd barnás színû lesz. Ezen képzõdnek rövid tartókon a gomba csak mikroszkóppal látható ivartalan szaporítósejtjei, a konídiumok, melyek a betegség járványos elterjedésében játszanak elsõdleges szerepet. Késõbb ugyanitt fejlõdnek a már szabad szemmel is látható ivaros termõtestek, melyek kezdetben sárgák, majd barnák, gömbölydedek. Bennük jönnek létre az ivaros, úgynevezett tömlõ-, vagy aszkospórák. Az ivaros forma feladata a gomba átteleltetése és az elsõdleges fertõzések kialakítása.
A betegség az alsó levél emeletekrõl halad felfelé, erõs fertõzésnél elérheti a kalászt is. A fertõzött részeken megjelennek a gomba elõbb említett szaporító képletei és gombafonal tömege. A micélium alatt az élõsködés következtében elhalnak a levél és a szár szövetei. A levelek részben, vagy teljesen elszáradhatnak, a kalászokban a szemek nem telnek ki, értéktelenek, ráncosak.
A kórokozó biológiája, járványtana
Betakarítástól az õszi vetések keléséig leginkább árvakeléseken marad fenn a gomba. Áttelelése kétféleképpen történhet. Ha a fertõzés õsszel a fiatal állományt éri, enyhe teleken a fertõzött leveleken képzõdõ micélium és konídiumok áttelelhetnek. Ennek a járványtani szempontból van óriási jelentõsége, hiszen tavasszal, a gomba számára kedvezõ idõjárás beköszöntését követõen a növényállományban tömegesen fejlõdhetnek a fertõzést indító konídiumok. Ezzel a védekezés költségei és a várható termésveszteség jelentõsen megnõ.
Az ivaros termõtestek a növényi maradványokon is áttelelhetnek. Érésük során tavasszal a kiszabaduló aszkospórák okozzák az elsõ fertõzéseket.
A spóracsírázáshoz a 20 oC körüli hõmérséklet és a magas - 85-100% - páratartalom kedvez. A cseppfolyós víz a csírázást és a micélium fejlõdését gátolja. A párás, mély fekvésû, széltõl védett területeken, sûrû állományú, túlzott nitrogén trágyázásban részesített területeken a betegség járványszerû fellépésének veszélye nagyobb.
A védekezés lehetõségei
A búza fajták lisztharmat ellenállósága jelentõs mértékben eltér egymástól. Egyéb, termesztési és gazdaságossági szempontok figyelembevételével a kevésbé fogékony fajták termesztése eredményesebb lehet.
Kerülni kell a monokultúrát! A búza és más kalászosok egymás után történõ termesztése a lisztharmat szempontjából nem kifogásolható, hiszen a különbözõ fajokat a gomba más-más formái fertõzik. Egyéb gabonapatogén kórokozók miatt azonban ez a megoldás nem javasolható. A nem túl korai vetés, a fajtára elõírt hektáronkénti csíraszám betartása és a harmonikus tápanyagellátás csökkenti a fertõzés veszélyét és mértékét. A fertõzött növény- és tarlómaradványokat mélyen alá kell szántani.
Õsszel a fertõzött állomány kémiai kezelése általában nem indokolt, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a lehetséges permetezések idején jellemzõ alacsony hõmérséklet mellett a gombaölõ szerek hatékonysága kisebb. A tavaszi kezeléseket az idõjárás és állomány felvételezések alapján a kalászhányás kezdetétõl kell elvégezni és szükség szerint megismételni. A megfelelõ idõben és megfelelõ - kontakt és felszívódó komponenst is tartalmazó - készítmények felhasználásával elvégzett permetezéssel a menetszám csökkenthetõ és a védekezés eredményessége fokozható.
A búza sárga, vagy fahéjbarna levélfoltossága (a búza helmintospóriumos levélfoltossága)
A betegség a világ gabona termesztõ körzeteiben súlyos veszteségeket okoz. A búzán kívül más gabonaféléken is megtalálható. Hazánkban jelentõsége az elmúlt években ugrásszerûen megnõtt.
A kórokozó
A búza sárgafoltosságát a Drechslera tritici-repentis régebbi nevén a Helminthosporium tritici-repentis okozza. A gomba ivaros alakja a Pyrenophora tritici-repentis. Az ivartalan alak konídiumai többsejtûek, szabadon a foltok felületén képzõdnek. Az ivaros termõtestek sötét színûek gömbölydedek, a fertõzött szalmaszár felületén nagy számban fejlõdnek.
A betegség tünetei
A levelek mindkét oldalán kezdetben apró, ovális, sárgás színû, barna közepû foltok jelennek meg. Késõbb a foltok növekednek, beszáradnak, alakjuk szabálytalan, sárga szegély vesz körül õket. Nagy levélfelületek száradnak el. A betegség alulról felfelé, illetve a levél csúcsi részétõl indulva terjed.
A kórokozó biológiája, járványtana
A gomba növénymaradványokon szaprofita módon telel. Az ivaros termõtestbõl kiszabaduló aszkospórák indítják az elsõ fertõzéseket tavasszal. A betegség járványos fellépéséért a foltokon képzõdõ konídiumok felelõsek. A spórák a szél útján terjednek. Csírázásukhoz magas nedvesség és cseppfolyós víz szükséges.
A védekezés lehetõségei
A betegség elleni védekezésben elsõdleges a vetésváltás betartása, valamint a tarlóhántás, majd a mélyszántás elvégzése. A tarackbúza, mint a kórokozó gazdanövénye fontos fertõzési forrás lehet, ezért ennek irtása ilyen megfontolásból is indokolt.
A kémiai védekezéseket az egyéb levélbetegségekkel együtt, az ott használatos készítményekkel kell elvégezni, szükség esetén megismételni.
Dr. Kuroli Géza - Dr. Németh Lajos
2. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kártevõk és a védekezések közötti kapcsolat | ||||
Vetõmag, talaj és a növény fejlettségi állapota | Kártevõk | Kárképek | Védekezési javaslat | Az optimális védekezés idõpontja |
Talajfertõtlenítés | 1.Talajlakó kártevõk: - drótférgek (Agriotes spp.) - pajorok (Melolontha spp.) 2. Csócsároló (Zabrus tenebrioides) 3. Mocskospajor (Scotia segetum) 4. Gabonalegyek lárvái (Oscinella frit, Chlorops pumilionis) 5. Levéltetvek (Ropalosiphum padi, Macrosiphum avenae) 6. Csíkos gabonakabóca (Psammotettix alieneus) |
1. Berágások a felpuhult vetõmagba, majd a csíranövénybe. 2. A lárvák a leveleket csócsárolják. A visszamaradt levélerek kócszerû gomolyt képeznek. 3. A lárvák õsszel tövig rágják a leveleket. 4. A levelek csúcstól fokozatosan sárgulnak, majd elhalnak. A fritlégy lárvája a levélhüvely alatt a vezérhajtást teszi tönkre. A csíkoshátú búzalégylárva kártétele hasonló, de jellemzõ a tõ hagymaszerû duzzanata. 5. Az õszi felszaporodás veszélyes a búza törpülés vírus terjesztése miatt. | A talajfertõtlenítést vetés elõtt a drótféreg és a pajor m²-enkénti egyedszáma indokolja. Ebben az esetben célszerû felszívódó hatóanyag-tartalmú talajfertõtlenítõ szereket használni, mert azok a felsorolt kártevõk ellen is hatásosak. | Vetés elõtt, vagy a vetéssel egy menetben. |
Áttelelés utáni állomány fejlõdésnek indulása, bokrosodás | 1. Csócsároló (Z. tenebrioides) 2. Levéltetvek (Rh. padi, M. avenae) 3. Gabonalegyek (O. frit, C. pumilionis, Delia coarctata) |
1. Hóolvadás után foltokban ritkult növényzet. A foltok peremén kócszerûen elhalt növények. 2. Az enyhe teleken áttelelõ levéltetvek szaporodása kezdetét veszi. 3. A frit- és csíkoshátú búzalegyek tavaszi nemzedéke hasonlóan károsít mint az õszi. Az ugarlégy lárvái a vezérhajtásokat (5-6) pusztítják. | A csócsárolók ellen olyan készítményeket használjunk, amelyek hatásosak a levéltetvek és a gabonalegyek lárvái ellen is. | A csócsároló kártételének észlelésekor. |
Bokrosodás, szárba indulás, kalászolás | 1.Vetésfehérítõ bogarak (Oulema spp.) 2. Gabonapoloskák (Eurygaster spp.) 3. Gabonalegyek (O. frit, C.pumilionis) 4. Levéltetvek (Rh. padi, M.avenae, Metopolophium dirhodum) |
1. A bogarak csíkokat rágnak a levélerek között, a lárvák pedig hámoznak és ezért a fehéredés. 2. A poloska szúrás-szívás következménye a levelek foltos sárgulása, a zászlós kalász, a szemek zsugorodása. 3. A fritlégy nyári nemzedékének lárvája a gabonaszemet üregesíti. A csíkoshátú légy lárvája pedig a felsõ nódusz feletti szárrészt fogyasztja, és ezért a kalász elhal (fehérkalászúság). | A vetésfehérítõ bogarak vagy gabonapoloskák tömeges elszaporodása esetén az imágók ellen védekezzünk tojásrakás elõtt. Olyan hatóanyagtartalmú készítményeket használjunk, amelyek a többi felsorolt fajra is hatásosak. | Imágók ellen, tojásrakás elõtt. |
Tenyészidõben bármikor | Mezei pocok (Microtus arvalis) |
Gradáció esetén levelet, szárat és kalászt rág. Õszi gradáció esetén járataival behálózza a területet. | Gradáció esetén a búzatáblán való megjelenésekor. | Ha a lakott lyukak száma eléri vagy meghaladja 100 m²-enként a kettõt. |
3. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat | ||||
Vetõmag, talaj és a növény fejlettségi állapota | Betegség (kórokozó) | Tünetek | A kórokozó biológiája, terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
Egész tenyészidõszakban | Búza csíkos mozaik vírus (Wheat streak mosaic potyvirus) |
A betegség gyakran a tábla-szegélyeken indul. A növény törpül, a leveleken párhuzamos, szaggatott, sárgás-zöld mintázottság látható. A levelek csavarodnak, szélük gyakran lefelé sodródik. Gyakori az õszi fertõzés, de a tünetek csak tavasszal, a hõmérséklet emelkedésével erõsödnek. A kalászok részben, vagy teljesen sterilek. A levelek, és néha az egész növény sárgul, barnul. | A vírus gazdanövényei a búza mellett az árpa, a zab, a rozs, a kukorica, valamint évelõ és egyéves fûfélék. A kórokozó mechanikailag, a fertõzött növény szövetnedvével terjed. Átvitelében az Acaria tulipae nevû atka játszik fontos szerepet. A vírus és az atkavektor a búzán, kukoricán és fogékony füveken áttelel. | A késõi vetés csökkenti az õszi fertõzések valószínûségét. Gyomok és árvakelések, valamint a vektorok irtásával, a vetésforgó betartásával a fertõzési források megszüntethetõk, illetve a vírus terjedése gátolható. A vírussal szemben ellenálló búzafajták nemesítése folyik. |
Búza törpülés (Wheat dwarf geminivirus) |
A leveleken világoszöld, sárgásbarna, áttetszõ foltok vannak. A növény törpül. Korai fertõzésnél kalász nem képzõdik. Késõi fertõzés hatására a növény törpül, a kalász hiányos, benne aszott szemek vannak. | Gazdanövényei a kalászosok, a perje és rozsnok fajok. A Psammotettix alienus kabócafaj terjeszti. Mechanikailag, a beteg növény szövetnedvével nem lehet átvinni egészséges növényre. | A gyomnövények és a kabócák elleni védekezéssel, valamint rezisztens búza- fajták termesztésével mérsékelhetõ a veszteség. | |
Árpa sárga törpülés – (Barley yellow dwarf luteovirus) |
A levelek aranysárga színûek, néha részben, vagy teljes felületükön vörösek. Korai – õszi – fertõzésnél a növények törpülnek, gyökérzetük gyengén fejlett, kalászt nem hoznak. A tünetek tápelemhiánnyal, vagy más vírusok fertõzésével összetéveszthetõk. | A gabonákon kívül sok fûfélét fertõz. Terjedésében a levéltetvek játszanak kizárólagos szerepet. | A késõ õszi, vagy kora tavaszi vetés, a levéltetvek elõrejelzésen alapuló gyérítése a fertõzés mértékét csökkenti. | |
Torsgomba (Geumanomyces graminis) |
A fertõzés csírapusztulást okozhat. Késõbb a szártõ barnul, a gyökerek rothadnak, penészesek, nedves idõben száralapi rothadás lép fel. A beteg növény könnyen kihúzható a talajból. A gyökereken micéliummal átszõtt földlabda marad, mely kellemetlen szagú. A növény korábban kalászol, de vonódott, értéktelen szemeket terem. | A gomba a fertõzött növényben, vagy növényi maradványokban telel át (1–2 év). Õsszel gombafonalakkal a talajból, tavaszszal spórákkal fertõz. Fejlõdéséhez a mély fekvésû, nedves, kötött talaj és a 12-16 °C talajhõmérséklet kedvezõ. | A fertõzött növényi részeket mélyen forgassuk alá. Csak csávázott vetõmagot vessünk. A késõi vetés csökkenti az õszi fertõzések valószínûségét. Kerülni kell az egyoldalú és túlzott nitrogéntrágyázást. A legalább hároméves vetésváltást be kell tartani. | |
Szártörõ gomba (szemfoltbetegség) (Pseudocerco-sporella herpotrichoides) |
A szem alakú, ovális foltok a szár alsó néhány centiméteres szakaszán az alsó levélhüvelyen fejlõdnek, majd ráhúzódnak a szárra is. Közepük szürkésbarna, a folt szegélye sötétbarna, középen apró, gombostûfejnyi, barna termõtestek fejlõdnek. Ha körülölelik a szárat, az eltörik és az állomány megdõl.. A kalász fehér, majd korompenészes, a szemek nem telnek ki. | Talajlakó gomba, a talajban és növényi maradványokban telel át. Õsszel, télen, tavasszal kalászolásig fertõz, nyáron nyugalmi állapotban van. A konídiumképzés optimuma 10 °C, 0 °C alatt és 20 °C fölött nem fejleszt szaporító képleteket. Fejlõdéséhez és a fertõzéshez vízzel telített atmoszféra kell. A konídiumokat csapóesõ veri fel a növényre, ahol a foltokon újabb fertõzõképes spórák képzõdnek. | A szártörõ gomba fertõzésre a tavaszi kalászosok kevésbé érzékenyek. A védekezés megegyezik a torsgombánál ismertetettel. |
3. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat (folytatás) | ||||
Vetõmag, talaj és a nö- vény fejlettségi állapota | Betegség (Kórokozók) | Tünetek | A kórokozó biológiája terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
Egész tenyészidõszakban |
Szeptóriás pelyvafoltosság (Septoria nodorum) |
A fertõzött szembõl kelõ csíranövényen barna elhalások láthatók. A leveleken és a levélhüvelyen világoszöld, majd barna, megnyúlt, lencse alakú foltok képzõdnek, melyek közepe szürkésbarna, körülöttük sárga udvar található. A foltok késõbb összefolynak. A száron szintén elhalt, barna, megnyúlt foltokat láthatunk. A betegség az alsó levelekrõl felfelé terjed. A kalászhányás után a pelyvákon képzõdõ apró, majd egyre növekvõ szabálytalan barna foltok az egész pelyvát beboríthatják. Az elhalt szövetrészeken apró fekete termõtestek képzõdhetnek. | A kórokozó biológiája és ökológiai igénye hasonló az elõbb ismertetetthez. A gomba azonban vetõmagban is fennmarad, illetve azzal terjed. A fertõzéshez kedvezõ hõmérséklet 18-22 °C. | A védekezés feladatainak meghatározásánál a fentieken túl fontos az egészséges vetõmag használata. |
Vörösrozsda (levélrozsda) (Puccinia triticina) |
Hazánkban a leggyakrabban elõforduló búza rozsda, mely már az õszi vetéseken megjelenik. Elsõsorban a leveleket fertõzi. Vörösesbarna uredotelepei fõleg a levél színén alakulnak ki. A bõrszövet felszakadása után vörös spóratömeg szóródik ki. A telepek nagy számban, szabálytalan elrendezõdésben fejlõdnek. A teleutotelepek szintén szórtan képzõdnek, feketék és bõrszövettel fedettek, nem porzanak. A fertõzött növény sárgul, a szemek nem telnek ki, csökken a malomipari érték. | A gomba köztesgazdája a borkóró, de áttelelése elsõsorban uredo micélium, vagy spóra formájában történik. A fertõzéshez a levelek vízborítottsága szükséges, a gomba 15 és 22 °C között gyorsan fejlõdik. | A fajták ellenállósága eltérõ. A korai vetés esetén nagyobb a fertõzés veszélye. A fertõzött növénymaradványokat mélyen szántsuk le. A vetésforgót tartsuk be és törekedjünk harmonikus tápanyagellátásra. A kémiai védekezéseket a virágzás idején kell elkezdeni. | |
Sárgarozsda (Puccinia striiformis) |
Májustól a leveleken az erekkel párhuzamos szaggatott, sárga csíkokon jelennek meg az apró nyárispóra telepek (uredotelepek), melyek felszakítják a bõrszövetet. A pelyvalevelek belsõ felén fejlõdõ uredotelepekbõl kiszabaduló vörösessárga uredospórák a búzaszemekre szóródva az ún. „paprikás búzát” okozzák. Késõbb a növény valamennyi föld feletti részén kialakulhatnak a télispóra-, vagy teleutotelepek, melyek a száron, levélen, levélhüvelyen szintén sorokba rendezõdnek. Ezek nem porzók, végig fedettek maradnak. A növények sárgulnak, az erõsen fertõzött táblarészek sárga foltok formájában látszanak. |
Gazdanövényei a búza, az árpa, a rozs és néhány fûfaj. Köztesgazdája nem ismert. A nyár végi, õszi árvakeléseket, korai vetéseket fertõzheti, ezeken micélium formájában marad fenn. Enyhe teleken az uredospóra is áttelelhet.
A fertõzéshez a növényen cseppfolyós víz jelenléte szükséges. A gomba hûvösebb klímát kedvel, a fertõzéshez és a járványok kialakulásához az optimális hõmérséklet 10-15 °C. |
Lásd: vörösrozsda. |
3. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat (folytatás) | ||||
Vetõmag, talaj és a nö- vény fejlettségi állapota | Betegség (Kórokozók) | Tünetek | A kórokozó biológiája terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
Bokrosodás után | Szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) |
A tünetek leggyakrabban a levélen alakulnak ki, de megjelenhetnek a levélhüvelyen és a száron is. A foltok világoszöldek, majd barnák, hosszúkásak, oldaluk általában párhuzamos. Késõbb ezek összefolyva nagyobb levélfelületet pusztítanak el. A termõtestek a levélerek mentén helyezkednek el. A gomba alulról felfelé terjed. Kalászfertõzést nem okoz. | A kórokozó a fertõzött növényi maradványokban 3 évig életképes maradhat. A fertõzéshez a levelek vízborítottsága szükséges, a hõmérsékleti optimum 15-20 °C. | Csávázott vetõmagot használjunk. Az árvakeléseket, fertõzött növényi maradványokat mélyen alá kell szántani. A mély fekvésû, nyirkos, zárt területeket lehetõség szerint kerüljük. Tartsuk be a több éves vetésváltást. A kalászolás befejezése elõtt, de indokolt az állománypermetezés, kontakt és felszívódó hatóanyagok kombinációjának felhasználásával. |
Kalászolástól | Fekete rozsda (Puccinia graminis f.sp. tritici) |
Május végén, júniusban a száron és a levélhüvelyen, majd a levélen és a kalászon is vörösesbarna, késõbb fekete pörsenésszerû telepek jelennek meg. A telepek felett a bõrszövet felszakad, a barna, illetve fekete színû spóratömeg elporzik. A növény szárad, a kalászokban szorult, értéktelen szemek képzõdnek. |
Gazganövényei a kalászosok és fûfélék. A gomba növényi maradványokban telel át. Tavasszal a köztesgazdát – sóskaborbolya, mahónia – fertõzi, majd az ezeken kialakuló spórák betegítik meg a búzát. A kórokozó melegigényes. A betegség járványos fellépésére meleg, szeles, csapadékos májusi idõjárást követõen lehet számítani. A fertõzés hõoptimuma 20-24 °C. |
A gombának több mint kétszáz, eltérõ megbetegítõ képességû (patogenitású) biotípusa ismert. A védekezés lehetõségei megegyeznek a vörösrozsdánál leírtakkal. |
Porüszög (Ustilago tritici) |
A látványos tünetek a kalászolást követõen jelennek meg. A kalászban a szemek helyén üszögspóratömeg képzõdik, melyet kezdetben vékony, fényes hártya fed. Ez a kalászolás során felszakad és a spóratömeg elporzik, csak a kalászorsó marad vissza. Néha csak a kalász alsó része beteg, míg a felsõ részen egészséges szemek is képzõdhetnek. | Az üszögspórák egy része a virágokra jut, ahonnan a micélium behatol a magkezdeménybe, majd a szem beérése során nyugalmi állapotba kerül. A csírázás idején indul a gomba fejlõdése is. Belenõve a kalászkezdeménybe, tönkreteszi a növényi szöveteket és kialakítja az üszögspóratömeget. A fertõzéshez párás, enyhe – 18-22 °C – idõjárás és gyenge légmozgás kedvezõ. | A védekezés alapja az egészséges vetõmag használata. Csak csávázott vetõmagot vessünk. A búza porüszög elleni csávázásra felszívódó hatású csávázószert alkalmazzunk. | |
Kõüszög (Tilletia foetida, T. caries, T. intermedia) |
A beteg növények alacsonyabbak, kékeszöldek, gyengén virágoznak. Kalászolást követõen az érés idején a szemekben, részben azokat teljes egészében kitöltve üszögspóratömeg képzõdik. Ez kezdetben lágy állományú, zsírszerûen kenhetõ, kellemetlen szagú. Késõbb megkeményedik, betakarításkor a cséplõdob veri szét. Az üszögpuffancs rövidebb, vastagabb, mint az egészséges szem, ezért a kalászokat szétfeszíti, azok borzasak, szétállóak, bennük látszanak a sötétebb színû üszögös szemek. | A spórák megtapadnak a szem csúcsán a szõröcskéken, vagy a talajra hullanak. A búza csírázásakor kezdõdik az üszögspórák fejlõdése, csírázása is. A kifejlõdõ micélium behatol a fiatal növénybe, majd a szemek helyén létrehozza az üszögpuffancsokat. A gomba a humuszban gazdag, nedves talajokat kedveli. Az elhúzódó kelés kedvez a fertõzések kialakulásának. | Csak fertõzésmentes tábláról fogjunk magot! Egészséges vetõmagot használjunk! A csávázásra a kõüszög kórokozók elleni kontakt hatású szereket válasszunk. A jó talajelõkészítés, optimális vetésidõ és -mélység biztosítja a gyors kelést és kezdeti fejlõdést, csökkentve ezzel a fertõzésre rendelkezésre álló idõt. Be kell tartani a vetésváltást. A fajták ellenállósága eltérõ. |
3. táblázat: Az õszi búza fejlõdési szakaszai, a kórokozók és a védekezések közötti kapcsolat (folytatás) | ||||
Vetõmag, talaj és a növény fejlettségi állapota | Betegség (kórokozó) | Tünetek | A kórokozó biológiája, terjedése, környezeti igénye | Védekezés |
Kalászolástól | Törpekõüszög (T. contraversa) |
A fertõzött növények közel kétszer annyi hajtást fejlesztenek, mint az egészségesek. Ezek azonban nem érik el az egészségesek magasságának felét, néha harmadát sem. Elõfordul, hogy a beteg töveken egészséges szálak is képzõdnek. A kalászon, illetve a kalászban látható szimptómák a kõüszög tüneteihez hasonlóak. | Az üszögspórák csak részben kerülnek a búzaszemekre, mert az alacsonyan álló kalászok jelentõs részét a kombájn elhagyja. A spórák jelentõs része a talajba kerül, ahol évekig megõrzi fertõzõképességét. Az újból odakerülõ búza csíra-, vagy fiatal növényeit fertõzi késõ õsszel, vagy a tél folyamán. | A fertõzött táblát magas tarlóval takarítsuk be, majd a tarlómaradványokat mélyen forgassuk alá. A védekezés további elvei megegyeznek a kõüszögnél ismertetettekkel. |