A tojástermelés hatékonyságának növelési lehetõségei a takarmányozás eszközeivel

A jércenevelés



Az elsõ és legfontosabb lépés a kiválasztott tojó típusú naposcsibét úgy felnevelni, hogy abból jó szerkezeti szilárdságú, a tojástermelésre érett madarat kapjunk. A cél tehát kiegyenlített növekedéssel olyan, a korának megfelelõ testtömegû jércét, majd tojótyúkot nevelni, amely erõs, jól fejlett csontozattal rendelkezik. A jól megválasztott, megfelelõen összeállított takarmányozással olyan tojótyúkot kívánunk termelésbe állítani, amely idõben kezd el tojni, hamar eléri a csúcstermelést és a magaszintû tojástermelést hosszú idõn keresztül fenntartja. A jérce nevelési idõszak takarmányozásának alapja a kezdeti fejlõdési idõszak néhány hetét kivéve a visszafogott növekedésre és takarmányozásra alapul. A takarmánykorlátozásnak és a visszafogott növekedésnek nagy jelentõsége van a jércéknél, mivel a hajtatott növekedés és az intenzív takarmányozás felgyorsítja az ivarérést, ami a jércék korai tojástermelését okozza. A túlságosan korán beindult tojástermelés eredményeként a tyúkok hosszú ideig csak apró, nehezen eladható tojásokat tojnak. A gazdaságos tojástermelés eléréséhez a nevelési idõszakban folyamatosan ellenõrizni kell az állomány fejlõdését, és szükség esetén módosítani kell a takarmányozáson. A nevelési idõszak nagy jelentõséggel bír a késõbbi tojástermelési idõszakra nézve. A nevelés során elkövetett hibák késõbb már nem javíthatók, azokat az állatok egész életük során hordozzák. Ezek a hibák döntõen befolyásolhatják a tojástermelés intenzitását, a tojások méretét és ezzel a termelés hatékonyságát.

A tojó jércék nevelésének elsõ csibe indító szakasza bizonyos tekintetben hasonlóságot mutat a broiler takarmányozáshoz. Bár a tojónövendék csibék tápja a húshibridek indító takarmányánál szerényebb energiatartalmú, emellett a nyersfehérje-, illetve az aminosav-tartalma is kevesebb. Az indulás idõszakában a takarmányozás legfõbb célja egy biztos start megteremtése, a lehetõ legkevesebb kieséssel. Az indulás történhet a megszokott módon egy klasszikus csibe indító táp használatával vagy bizonyos speciális csibe prestarter táp alkalmazásával. A csibe indító tápot viszonylag magas 19-20 % körüli nyersfehérje-tartalom jellemzi, ami alkalmas a csibék kezdetben nagyobb fehérje igényének kielégítésére. A kiegyensúlyozott fehérje-ellátásnak az állatok genetikailag meghatározott termelõképességének kiaknázásában van központi jelentõsége. A fehérjék aminosavakból épülnek fel, és a különbözõ fehérjehordozóknak eltérõ a nyersfehérje- tartalma és nagyon különbözõ az aminosav összetétele, ezáltal más a fehérjeértéke és hasznosíthatósága. Ezért a tápokban nem elég csak a szükséges mennyiségû nyersfehérje- tartalmat biztosítani, hanem fontos az elõírt aminosav szintek és arányok megteremtése. A baromfiaknál a létfontosságú aminosavak közül a lizin, a methionin és a methionin+cystine igényét szokták megadni a tartástechnológiákban, ezért a tápoknál szintén leginkább ezeknek az aminosavaknak a mennyiségét kell feltüntetni. A naposcsibék az indító szakaszban a késõbbi fázisoknál magasabb energiatartalmú takarmányt kapnak. A csibe indító tápok általában magukban foglalják a sokszor jelentõs gazdasági veszteséget, elhullást okozó kokcidiózis betegség megelõzésére szolgáló kokcidiosztatikumot. A takarmányokat általában dercés formában, vagy ma már sok esetben morzsázott formában etetik. A morzsázott takarmány használatával kihasználhatjuk a granulálás csíraölõ és az alapanyagok jobb feltáródásából eredõ kedvezõ hatásait. A tojó jércék fejlõdésének kezdeti növekedési fázisában általában nem szokás a madarak takarmányfelvételének korlátozása, ezért ebben az idõszakban ad libitum takarmányozást szoktak alkalmazni. A speciális csibe prestarter tápok kifejlesztését a hatásukra elérhetõ jobb egyöntetûség, a kevesebb elhullás, az ivarszervek gyorsabb fejlõdése és a madarak jobb ellenálló képessége indokolja. Ezek a tápok a megszokott indító tápokhoz képest magasabb nyersfehérje-, aminosav-, és energiaszinttel rendelkeznek. A speciális csibe prestarterek használatának legfõbb célja, a felsorolt elõnyeik révén, növelni az egy tojótyúk által a tojástermelés idõszakában megtermelt tojások számát és ezzel egyidejûleg csökkenteni a tojás elõállításának költségét.

A jércenevelés második szakaszának takarmányozása során a madarak növekedésének és fejlõdésének okszerû visszafogása és mérséklése a célunk. A tojó jércék növekedését vagy az etetett takarmány beltartalmával szokták csökkenteni, vagy a kiosztott takarmány mennyiségének korlátozásával, esetleg mindkettõt alkalmazzák. A visszafogottan nevelt tojók testtömege alacsonyabb lesz, amely a termelési ciklus alatt is kisebb takarmányfelvételt eredményez és így a tojásrakás kezdete kitolódik a normálisan megszokott 18-20 hetes idõpontra. A visszatartás megvalósítható a takarmány magas rosttartalmával, alacsony energia-, illetve fehérje szintjével. A magas rost - alacsony energia program nem bizonyult túl sikeresnek, mivel a jércék a takarmány-felvételük megnövelésével alkalmazkodtak hozzá. A fehérje visszatartásra kétféle programot dolgoztak ki, az egyik az úgynevezett "növelõ" a másik a "csökkentõ" program. A "növelõ" program - amely az életkorral párhuzamosan növeli a takarmány fehérjetartalmát. Hátránya, hogy a tojástermelés kezdetén alacsony tojástömeget eredményez. A "csökkentõ" programok - melyek az életkorral csökkentik a takarmány fehérjetartalmát - a lehetséges növekedés visszatartó hatására alapoznak. A legújabb jércenevelõ programok is alkalmaznak bizonyos növekedés visszatartást. A különbözõ tojó hibridek takarmányozás-technológiai ajánlásaiban, ebben a nevelési szakaszban jelentõs különbségek figyelhetõk meg. A hibridek egy részénél egyfázisú jércenevelést javasol a tenyésztõ cég, másoknál inkább a kétfázisú takarmányozást részesítik elõnyben. A nevelési idõszak kezdetén dinamikusan fejlõdik a jércék csontrendszere, majd ezt követõen a zsigeri- és az ivarszervek kialakulása a meghatározó jelentõségû. A jércenevelõ takarmányok összeállításánál a fõ cél a növekedés és az ivarérés késleltetése, ezért a tápok alacsonyabb, 15-18 % közötti nyersfehérjét tartalmaznak, ugyanakkor ezek a tápok nem csak fehérjében, hanem aminosav szintekben is szerényebbek. A nevelõ tápok energiatartalma alacsonyabb az indító fázisban alkalmazott tápoknál. A jércenevelõ tápokat nagy szemcseméretû, dercés vagy morzsázott formában szokás etetni a madarakkal.



Általában ezek a takarmányok is tartalmaznak kokcidiosztatikumot, amelyre a kétfázisú takarmányozás esetén a második fázisban már nincs szükség, ezért abból az esetek többségében hiányzik.

A jércenevelési idõszakot követõen a tojó idõszakra történõ zökkenõmentes átállás érdekében a madarakkal egy, a két fázis közötti átmeneti takarmányt érdemes etetni, amelyet elõtojónak vagy tojó elõkészítõ tápnak neveznek. Ennek az átmeneti fázisnak a legfõbb célja, hogy megteremtse a zökkenõmentes átmenetet a jércenevelési idõszak és a tojástermelési idõszak takarmányozása között. Az elõtojó takarmány emelt kalcium szintjének célja, hogy a tojástermelés kezdetére feltöltse a madár kalciumraktározásra képes csontjait, és ezzel megteremtse a rövid idõn belül meginduló tojástermelés alapjait. A takarmányozásban semmiféle korlátozást nem alkalmazunk. Ekkor robbanásszerûen fejlõdésnek indulnak egyes létfontosságú szervek: máj, petefészek, petevezetõ, csontozat (különösen a mellcsont, ami a tojáshéj képzõdéséhez nélkülözhetetlen kalcium fõ raktározó helye).

A tojás termelés idõszaka

A termelési idõszakban a tojóhibrid hihetetlen teljesítményre képes, mivel a testtömegének több mint tízszeresét produkálja tojástömegben, eközben saját testtömegét már csak egyharmadával növeli. Ez a teljesítmény csak a tojótyúk igényeit maximálisan kielégítõ, magas tápértékû takarmánnyal valósítható meg. A tojástermelés idõszakában a takarmányszükséglet a nevelõ fázishoz képest többszörös, így ennek az életszakasznak a takarmányozása a tojástermelés jövedelmezõségét döntõen befolyásolja. A tojók takarmányfelvételét elsõsorban energiaigényük határozza meg. Az energia döntõ többségét létfenntartásra és hõtermelésre fordítja, egy másik része kihasználatlanul távozik a szervezetbõl, míg a többi elsõsorban a tojástermelés szükségletét fedezi. Így a napi takarmányadag kialakításánál mind a létfenntartás, mind a tojástermelés, mind a növekedés táplálóanyag igényét figyelembe kell vennünk. A baromfi takarmányfelvétele és értékesítése leginkább a tápok energiatartalmától függ. Alacsony energiatartalmú takarmányból többet, magas energiatartalmúból kevesebbet fogyasztanak és azt jobban is értékesítik. A tojótyúkok takarmányfelvételüket bizonyos mértékben képesek növelni, ha a takarmány energiatartalma alacsonyabb a szükségesnél. A túlságosan alacsony energiatartalmú táp etetése már problémás lehet, mivel abból a madár fizikailag képtelen annyit felvenni, hogy energiaigényét kielégítse. Ilyen esetben a takarmány fehérjetartalmát energiaforrásként próbálja hasznosítani az állat, ami rendkívül gazdaságtalan folyamat. A túlságosan magas energiatartalmú takarmány etetése szintén nem szerencsés, mivel abból keveset vesz fel a tyúk, ami hiányt okozhat más, a tojástermelés szempontjából fontos táplálóanyagokból. Abban az esetben, ha a takarmány energiatartalma meghaladja a szükségletet, de nem kiugróan magas az energia- tartalom, akkor ez fokozhatja az állat elzsírosodásra való hajlamát. Tehát látható, hogy sem a túl alacsony, sem a túl magas energiaszint nem hatékony, ezért meg kell találni az adott körülmények közötti leghatékonyabb energia szintet a tojó takarmányoknál. A tyúkok energiaellátását a receptura energiatartalmának beállításával mindig úgy kell biztosítani, hogy közben figyelembe vesszük az állatok napi takarmányfelvételét is.

A tojók termelõképessége az energia mellett nagyban függ az elfogyasztott aminosavak mennyiségétõl. Amennyiben a táp az igénynek megfelelõ arányban tartalmazza a létfontosságú aminosavakat, akkor jól hasznosul a táp fehérjetartalma is. Az aminosavak döntõ részét tojástermelésére fordítják a madarak.



A kevesebb aminosav felvétel esetén a tojástermelés és a tojások súlya is csökken, ugyanakkor romlik a takarmányértékesítés. A termelés kezdetén a fehérje mennyiségének ki kell elégítenie a létfenntartó, növekedési és termelési szükségleteket is. A fehérjeellátás mértéke, annak optimális, vagy elégtelen szintje kihat a tollasodásra, a takarmányértékesítésre, a fehérjehasznosításra, az állatok viselkedésére és ellenálló képességére. A fehérjebeépítés energiaigényes folyamat és a madarak csak akkor képesek hasznosítani a fehérjét, ha elegendõ energiához jutnak. Ha a takarmány energiatartalma kisebb a szükségesnél, akkor kevesebb mennyiségû fehérje épül be, a rendelkezésre álló energiával arányosan.

A tojó idõszakban a madarak termelési szintje a 0 %-ról fokozatosan 90 % fölé emelkedik. Ezt a hihetetlen növekedést a tojótápok esetén a tojó elõkészítõhöz képest magasabb fehérje, aminosav és kalcium szintjével lehet biztosítani. A tojótyúkok takarmányozásának egyik kulcspontja a madarak ellátása jól hasznosítható kalciummal és foszforral. A takarmánnyal felvett kalcium és foszfor részben a tojáshéj képzõdésre, részben pedig a folyamatosan megújuló csontban található raktárak feltöltésére szolgál. A tojáshéj minõségének javítása érdekében a termelési idõszakban idõközönként kagylódarával vagy mészkõgrittel lehet a takarmányt kiegészíteni. Természetesen a magas szintû tojástermelés fenntartása érdekében elengedhetetlen a madarak vitamin- és mikroelem-szükségletének magas szintû kielégítése. A nyári nagy melegek idején gyakori probléma, hogy a tojók takarmányfogyasztása csökken, ha erre nem reagálunk idõben, akkor várhatóan visszaesik a termelés szintje és megemelkedik az elhullás. A nyári idõszakban ezért érdemes egy minden tekintetben erõsebb, koncentráltabb nyári tojótápot etetni. Ezzel szemben a kor elõrehaladtával fokozatosan nõ az állatok napi takarmányfelvétele, így a csúcstermelést követõen már nem gazdaságos azonos fehérje szintû táppal etetni a madarakat. A tojástermelés csökkenésével fokozatosan lehet csökkenteni a takarmányok fehérjetartalmát.

A takarmány alapanyagok és kiegészítõk

A tojó jércék takarmányozásának alapja a jól megválasztott, kiváló minõségû takarmány alapanyagok használata. A takarmányban használt összetevõknek száraznak, penészektõl, gombatoxinoktól, gyommagvaktól és egyéb káros anyagoktól mentesnek kell lenni. Jó takarmányt csak válogatott, minõségi alapanyagokból lehet összeállítani. A tojó takarmányok összeállításánál fokozott figyelmet kell fordítani a különbözõ takarmány alapanyagok árára, a kellõ gondossággal kiválasztott olcsó alapanyagok jelentõsen növelhetik a termelés hatékonyságát. Az alapanyagok kombinálásával és szintetikus aminosav kiegészítéssel szinte korlátlan variációs lehetõség adódik a kész takarmányok elõállítására. A nehézséget csak az adott körülmények között leghatékonyabb takarmánykeverék megtalálása jelenti.

A tojó takarmányozásban is megjelentek a különbözõ prebiotikumok, probiotikumok, szerves savak, enzimek, esszenciális olajok, immunstimulálók, növényi kivonatok. A készítményekkel szembeni elsõdleges követelmény, hogy jobb termelési eredményeket lehessen velük elérni, de a legfontosabb, hogy költséghatékonyak legyenek. Mivel a termelõk nehezen tudják pontosan mérni ezeknek a hatását, ezért elsõsorban a forgalmazók által közölt eredményekre kénytelenek hagyatkozni. Ebbõl adódóan a készítmények piaci fogadtatása is változó, megítélésük szubjektív. Amellett, hogy elõnyeik vitathatatlanok, költséghatékonyságuk nagyon változó lehet.



Ma már a jérce tápok is, hasonlóan más takarmányokhoz, változó bekeverésû premix felhasználásával készülnek. Ezek a takarmány kiegészítõk a madarak korának megfelelõ szükségleti értékekhez igazodva tartalmazzák a vitaminokat, mikro- és makroelemeket. A forgalmazók közötti választásnál az árak és a tápszinten garantált értékek mellett a forgalmazó megbízhatósága is döntõ szempont kell, hogy legyen.

A tojástermelés hatékonyságát döntõen befolyásolja, hogy a tojások sárgájának színezését megköveteli a piac vagy sem. A tojások színe iránti igény nagyon változó a különbözõ országok és sokszor még az országon belüli régiók között is. Azok a termelõk, akiket a piac nem késztet színezõ anyagok használatára bizonyos árelõnyt élveznek másokkal szemben abban az esetben, ha a fogyasztók nem hajlandók ezért többet fizetni. Jóllehet azokban a régiókban, ahol erre igény van ott nem kérdés, hogy színezni kell-e a tojások sárgáját, mivel csak így lehet azt értékesíteni. A tojás sárgájának színe természetes módon is fokozható olyan takarmány alapanyagokkal, mint a lucernaliszt, a kukoricaglutén és a kukorica, amelyek gazdagok karotinoidokban. Ezekkel a természetes összetevõkkel azonban maximum 9-10-es színt lehet elérni a BASF színskálán és a szín intenzitást erõsen befolyásolja az alapanyagok szárítása, tárolása és kora. Az ennél erõsebb színintenzitás elérése érdekében már valamilyen speciális tojássárgája színezõ alkalmazására van szükség. A tojássárgája színezésre használt színanyagok lehetnek természetes (növényi eredetû) vagy mesterségesen elõállított színezõanyagok. A természetes színezõk általában drágábbak a mesterségesen elõállítottaknál, ezért általában a felhasználók jelenleg ezt használják.



Látható tehát, hogy a takarmányozáson belül sok tényezõ befolyásolhatja a tojástermelés gazdaságosságát. A termelés során azonban mindig szem elõtt kell tartani, hogy a megfelelõ takarmány etetése önmagában nem nyújt elegendõ garanciát a sikeres tojástermeléshez. Annak érdekében, hogy valóban nyereség realizálódjon a befektetett munka eredményeképpen elengedhetetlen a megfelelõ piaci helyzet, a tartástechnológiai elõírások, az állategészségügyi és higiéniás rendszabályok betartása és természetesen, mint mindenhez ehhez is kell egy kis szerencse.

Balogh Anita Patrícia-Tóth Szabolcs