MENÜ

A takarmányok - a takarmányozás - jövõje és ágazati kapcsolatai

Oldalszám:
2013.02.19.
Takarmányok nélkül nem lehet állati termékeket (létfontosságú élelmiszereket) elõállítani, illetve mi emberek nem tudunk ezek nélkül élni, életben maradni. Az állati eredetû élelmiszerek fontosságáról és szerepérõl a humán táplálkozásban, ugyan idõrõl idõre -fõként bizonyos érdekekhez, gyakran divatokhoz fûzõdõ - viták alakulnak ki, azonban kétségtelen, hogy a homo sapiens az ún. mindenevõk közé tartozik, és fõként a fiatal szervezet fejlõdéséhez, olyan esszenciálisnak tekinthetõ táplálóanyagok (elsõsorban az aminosavak, de bizonyos esetekben zsírsavak, vitaminok és/vagy ásványianyagok) szükségesek, amelyekhez más forrásokból hozzájutni nem lehet. Ehhez kapcsolható még, hogy a fejlett világban nem csak a mértékegységekkel kifejezhetõ táplálóanyag-ellátásról, hanem az állati eredetû élelmiszerek élvezeti értékérõl, szerepérõl az étkezési szokásokban és annak változatosságában, szintén beszélünk.
Mindez azt erõsíti meg, hogy takarmányra mindaddig szükség lesz, amíg az ember - kedvtelésbõl vagy az állati termékek elõállítása céljából - állatot tart. Amennyiben az elõbbiek nem bizonyítanák eléggé a takarmányok (a takarmányozás) fontosságát mind jobban racionálódó világunkban, akkor az egyik döntõ érv az lehet, hogy a költségek 50-90 %-a (a technológiától, és az adott gazdasági környezettõl függõen) a takarmányokhoz köthetõ. Egy másik fontos érvcsoport pedig, ami napjainkban mind inkább létjogosultságot nyer, az ún. fenntartható mezõgazdasági termelés, ezen belül a biológiai diverzitás megõrzése, a vidéknek és a környezetnek nem csak a védelme (szükség szerint rehabilitációja), de fejlesztése is, és mindenek elõtt a helyi lakosság részére, munkalehetõség biztosítása. Mindez, még ha némely esetben nem is teljesen egyértelmû, mégis inkább csak biológia (és egy kicsit érzelem, vagy mondhatni, egy kis elfogultság a szakmánk iránt). Van azonban a (sok esetben kegyetlen) valóság: az emberiség élelmiszer ellátása.
A Világélelmezési Csúcs (2002. június) és a Johannesburgi Föld Csúcs (2002. szeptember) számai szerint:
  • A Föld népessége, az elmúlt 40 év alatt, évi 1,7%-os ütemmel, 3-ról 6 milliárdra nõtt;
  • A népességnövekedés, a következõ 30 évben kb. évi 1,1%-os lesz, és 2030-ra, eléri a 8,3 milliárdot;
  • Eközben a táplálkozási színvonal javul: 1960: 9,8 MJ/fõ/nap
    2000: 11,8 MJ/fõ/nap
    2030: 12,8 MJ/fõ/nap
  • Az éhezõk száma várhatóan 440 millióra csökken.
  • A becslések szerint, 1993-hoz képest, 2020-ra, 120 millió tonnával nõ a hús-, és 240 millió tonnával a tejigény.
Ez még nem minden, mert jelenleg 840 millió (ebbõl csak a Sahel övezetben 180 millió) ember éhezik a Földön, 25.000 hal éhhalált naponta, köztük évi 6 millió, öt évnél fiatalabb, gyerek!
Nehéz mindezt megértenünk, mert távol van tõlünk, de sajnos távol van a fejlett világ sorsát kezében hordozó, döntéshelyzetben levõktõl is. Dúl a biokalózkodás, 40 éve folyik egy agresszív Dél→Észak/Kelet→Nyugat géntranszfer, és ezek kiegészülnek még néhány, a globalizálódáshoz tartozó, biológiai szempontból nem éppen ideális módszerrel. FAO egy programot igyekszik megvalósítani, aminek fõ célja, egy az egész világra kiterjedõ fenntartható agrár- és vidék-fejlesztés, melyben mobilizálni kívánják a mezõgazdaság, benne a növény- és állatgenetika tartalékainak feltárását, és azok optimális hasznosítását.
Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az EU-ban, és természetesen kicsiben, de hazánkban is, ugyanezen tendenciák figyelhetõk meg. A takarmányok, a takarmányozás napi gyakorlatára vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a családok mintegy 5,5-6,0%-a van közvetlen, mintegy 30-35%-a közvetett (lehet, hogy nem is tudja) kapcsolatban vele, és a lakosság 100%-a fogyasztja a takarmánnyal etetett állatok termékeit (még a szigorú vegetáriusnak is lehet kutyája/macskája, amit takarmányozni kell). Éppen ezért érthetetlen, hogy sok jó intézkedés mellett, hogyan születhet meglehetõsen nagy számú, szakmailag megalapozatlan, gyakran kötelezõ érvényû elõírás a takarmányozásra (és az állattartásra), amivel azután - mindenek elõtt a média segítségével - a hozzá nem értõ lakosságot, félreinformálni, ezzel befolyásolni, ijesztgetni, bizonytalanságban tartani, sõt megfélemlíteni lehet.
Mi a hazai helyzet illetve tendencia és mi várható? Röviden: gabonafelesleg és fehérje-takarmány hiány. Mondhatjuk úgy is, hogy 100 évvel ezelõtt ez volt (az akkori könyvek bizonyítják), jelenleg is ez van, és a közel-távoli jövõben is ez várható. Mind ez igaz annak ellenére, hogy
  • az állatsûrûség (állatlétszám) jelentõsen csökkent az utóbbi tíz évben (az 1. táblázat adatai szerint, mintegy 30%-kal kevesebb állatot tartunk, mint 100 évvel ezelõtt),
  • a növénytermelés hatékonysága, még az ismert gondok ellenére is jobb, mint régen volt,
  • az állattenyésztés hatékonysága szintén javult, és még a megnövekedett fehérjetakarmány import sem elégíthette ki a szükségletet.
Ahhoz, hogy hosszabb távon tisztán lássunk a takarmányok, a takarmányozás világában, tudnunk kellene a várható igényeket, de senki sem ismer olyan embert, aki ezt ma meg tudná mondani. Miért nincs ilyen? Mert minden labilis. Az EU-ba való belépés elõtt állunk, egy csomó EU jogszabálynak és egyéb szabályozásnak meg kell felelnünk. Most kezdjük megismerni a sokat emlegetett kvótákat (pl. a tejtermelésben nagyon kemény limit várható, tehát potenciálisan - de kényszerbõl - tej szabadulhat fel takarmányozási célra) és az esetleges támogatásokat (pl. várható, hogy a sertéshús-termelést teljesen piaci alapokra helyezik, tehát semmi féle támogatást nem fognak adni ennek az ágazatnak). Tudunk már egy csomó mindenrõl, fõként hogy mit nem lehet: antibiotikum, gyógyszer, kemikália, kristályos aminosav (?), állati eredetû fehérje, GMO, és az egyik legújabb, hogy konyhai moslék sem, stb. Viszonylag kevesebbet tudunk az állatvédelemmel (az animal welfare-rel) kapcsolatos elõírásokról, pedig azoknak is bõven lehet/van „takarmányozási” következménye. Mindezek ellenére van mit tennünk a takarmány/takarmányozás területén, mert egy igen csak szerteágazó területrõl van, amire talán sokan nem is gondolnak.
Miért van szükség takarmányra? (Pontosan ugyanez a kérdés élelmiszerekre is feltehetõ, és az adandó válaszok is gyakorlatilag azonosak lesznek!). Azért, hogy az állatok táplálóanyag szükséglete fedezhetõ legyen, egy adott életszakasznak vagy a termelési célnak megfelelõen. Az már egy külön igénypont, hogy mindezt ne csak gazdaságosan, hanem úgy tegye lehetõvé, hogy röviden fogalmazva, az élelmiszerbiztonsági kockázat a lehetõ legkisebb legyen.
Mi kell ehhez? Emberi tudás, akarat és becsület! A takarmány minden grammjában koncentrálódnia kell annak az ismeretanyagnak, amit a takarmányról tudunk és az azt elfogyasztó állatokról, valamint annak a többnyire törvényi elõíráshalmaznak, aminek az adott körülmények között meg kell felelni, hogy a terméket értékesíteni/elfogyasztani lehessen. Ne legyen gondatlanság, hamisítás és csalás.
A takarmány/takarmányozás vertikum fontosabb részei: takarmánytermesztés/gyártás/vásárlás → szállítás → tárolás → feldolgozás (hõkezelés, aprítás, keverés, granulálás) → tárolás → szállítás → takarmányozás (etetés).
Ez az egyszerûnek látszó technológiai sor hihetetlenül sokrétû, rendkívül sok és sokféle képzettségû embert foglalkoztat, több ágazat együttmûködésére tart igényt, illetve sok ágazatnak biztosít, sok esetben jelentõs mennyiségû feladatot, miközben, az abban részt vevõk sokszor nem is realizálják, hogy munkájuk, munkahelyük a takarmányágazat (helyesebben a mezõgazdaság valamely ágazatának) lététõl, sikereitõl függ. A nemzetközi szakirodalom, az ilyen jellegû összefüggést agrobusiness-nek (agrobiznisznek) nevezi, melynek részeit, a teljesség szinte áttekinthetetlenül széles köre miatt, csak a legfontosabb elemeket kiemelve, röviden, az alábbiakban lehet összefoglalni:
  • A szabályozás: ide tartoznak a hazai (és az EU) törvények (EU irányelvek): takarmánytörvény (Vhr. és Magyar Takarmány Kódex), állategészségügyi-törvény, élelmiszertörvény (Élelmiszerkönyv), és az ide kapcsolódó egyéb törvények (pl. állattenyésztési-, környezetvédelmi-, tûzvédelmi-, munkavédelmi- valamint az állatvédelmi törvények).
  • A hatóságok: különbözõ szintû engedélyezések, ellenõrzés
  • A fejlesztéssel kapcsolatos tevékenységek: szaktanácsadás → K+F → belsõ minõségellenõrzés → minõségbiztosítás (HACCP, ISO, TQM, stb.) → partnerkapcsolatok (PR)
  • Közgazdasági tevékenységek (belsõ és/vagy külsõ): üzemirányítás → könyvelés → cash flow/pénzforgalom → tõzsde → banki ügyletek → vám ügyek → stb.
  • Kereskedelem: külkereskedelem (export ill. import) → belkereskedelem (nagy- és kiskereskedelem)
  • Szállítás/logisztika: üzemen belül (mobil → (kis)teherautók és targoncák; valamint stabil → szalagok, felhordók, stb.) → üzemen kívül (szárazföldi → közúti és vasúti, valamint vízi → folyami és tengeri)
  • Infrastruktúra: elektromosáram → földgáz → víz → csatorna → telefon (internet, e.mail) - belsõ elektronikai hálózat (számítástechnika)
  • Kapcsolódó iparágak:
    • Vegyipar: növényvédelem → mûtrágya → üzemanyag → adalékanyagok (gyógyszerek, aminosavak, ásványianyagok, vitaminok, egyéb anyagok)
    • Fermentációsipar: élesztõk → adalékanyagok (gyógyszerek, aminosavak, vitaminok, egyéb anyagok)
    • Gépipar: gyártó/termelõ gépek → szállítóeszközök → tárolók → automatizálás/elektronika
    • Építõipar: utak → épületek (magas és mélyépítés)
    • Bányaipar: ásványianyagok (mész, só)
    • Könnyûipar: csomagolóanyagok (papír, mûanyag, stb.) → nyomtatás
    • Élelmiszeripar: melléktermékek (növényolajipar: pl. extrahált darák → malomipar: pl. korpák → szeszipar: pl. élesztõk) → állati fehérjék (tejipar: pl. tejpor)
  • Érdekvédelem: dolgozói → Magyar Gabonafeldolgozók,
Takarmánygyártók és Kereskedõk Szövetsége
Figyelemmel az elõbbiekre, és még egyszer visszatérve arra, hogy mi várható, néhány történést valószínûsíteni lehet. Ezeket két nagy csoportra lehet osztani. Az elsõbe a szakmai, a másodikba a politikai (kereskedelem-politikai) meggondolások tartozhatnak.
Szakmai szempontok alapján, a takarmányozás intenzív K+F tevékenysége miatt, elsõsorban az állatok szükségletének a pontosítása várható, hiszen ez feltétele az élelmiszeripar (a kereskedelem „divatszerû” igényei) és a humán táplálkozástudomány (pl. az ún. funkcionális élelmiszerek iránti igénye), valamint a környezetvédelem (nitrogén és foszfor terhelés csökkentése) által megfogalmazottak teljesítésének. Új vagy újnak tekinthetõ takarmányforrásokat kell találni a kitiltottak helyett, ez azonban a növénynemesítõknek, a gyártmányfejlesztõknek, sõt esetenként a (kül)kereskedõknek is feladatot fog jelenteni.
Nehezebb felbecsülni a politikai meggondolások várható irányait. Ami biztosnak látszik, hogy tudományosnak látszó, experimentásilsan egyáltalán nem ellenõrzött, de hangzatos ötletek alapján, váratlan intézkedések fognak születni (lásd az indokolatlan, teljes állati eredetû fehérje stop). Ezekben az esetekben a korrekt, tudományos érvelés eredménytelensége valószínûsíthetõ. Öt-tíz éven belül várható, az EU - USA, EU - Új Zéland, EU - Dél-Amerika viták sok meglepetéssel teli megoldódása. Már most hírlik, hogy a GMO fajták exportja helyett, azok otthoni (energia forráskénti) felhasználására indítanak milliárdos nagyságrendû programot az USA-ban. Az EU-ban, és nekünk itthon is, át kell gondolni a mezõgazdaság mûködtetését. Ehhez meg kell nyerni nem csak a döntéshozókat, hanem mindenkit. Meg kell értetni velük, hogy az élelmiszertermelés nem csak a mezõgazdaságban dolgozók ügye, hanem az egész országé, hogy nem csak az abban dolgozók munkahelye függ az ágazat sikerétõl vagy sikertelenségétõl, hanem nagyon sokaké. Az állati termékek elõállításában a takarmányozásnak kiemelkedõ szerepe van, mert hiába a legjobb fajta, a legjobb tartástechnológia, a legjobb állategészségügyi helyzet, ha takarmány rossz minõségû, ha nem elégíti ki az állatok szükségletét, ha csak rossz transzformációval (tehát drágán) értékesül.
A lehetõségek adottak, a kihasználásukhoz, reményeink szerint, a magyar szakemberek tudása elegendõ lesz.

Dr. Gundel János

Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet, Herceghalom

1. táblázat
Állatsûrûség 1895 és 1999 között
(KSH, Laczkáné és mtsai, 2000)
Év Számosállat/100 ha 1895 39,5 1923 32,8 1938 34,7 1942 43,2 1945 16,8 1955 42,4 1984 45,7 1990 38,1 1997 22,2 1999 23,2
1. táblázat
Állatsûrûség 1895 és 1999 között (KSH, Laczkáné és mtsai, 2000)
Év Számosállat/100 ha
1895 39,5
1923 32,8
1938 34,7
1942 43,2
1945 16,8
1955 42,4
1984 45,7
1990 38,1
1997 22,2
1999 23,2