MENÜ

Aminosavak jelentõsége a baromfi-takarmányozásban

Oldalszám:
2013.02.19.
A fehérjék a szervezetben legnagyobb mennyiségben elõforduló szerves vegyületek, melyek a test szárazanyag-tartalmának közel 74 %-át alkotják. A takarmányfehérjék alapvetõ feladata, hogy az állatok fehérje-, illetve aminosav-szükségletét kielégítsék. A csibék nagy növekedési erélyébõl következõen nemcsak az energia-, hanem fehérjeszükségletük is jelentõs. Életük elsõ heteiben sok fehérjét építenek be a szervezetükbe, az energiaigénnyel ellentétben azonban a fehérjeszükségletük a kor elõrehaladtával csökken. Ha az állatok takarmányában nincs elegendõ fehérje, csökken a termelésük, romlik a takarmányhasznosításuk. A nagyobb mértékû fehérjehiány csökkentheti az állatok betegségekkel szembeni ellenálló képességét is, aminek következménye az elhullások számának növekedése lesz. A fehérjék aminosavakból épülnek fel, melyekbõl a különbözõ gazdasági állatok eltérõ igénnyel rendelkeznek. Így nem csak a fehérjeigényt kell biztosítani, hanem gondoskodni kell a kifogástalan aminosav ellátásról is.
Az esszenciális aminosavakról
A gazdasági állatok közül a baromfifajok a legigényesebbek az aminosav-ellátással szemben, közülük is elsõsorban a tyúk és a pulyka. A gazdasági állatok által fogyasztott takarmányokban 24 aminosav fordul elõ, ezek közül a baromfik takarmányában 12 aminosavnak kell mindenképpen elõfordulni (arginin, hisztidin, izoleucin, leucin, lizin, metionin, fenil-alanin, treonin, triptofan, valin, glicin, prolin). Szerencsére az esszenciális aminosavak többségét kielégítõ mennyiségben tartalmazzák a takarmányok. A baromfifajok esetében elsõsorban a kéntartalmú aminosavak (metionin, cisztin) ellátására kell nagy gondot fordítani. Fehérjehiányos takarmányozás következtében az állatok teljesítménye csökken. A fiatal állatok visszamaradnak a fejlõdésben, és minél fiatalabb az állat a fehérjehiány annál nagyobb mértékben tudja gátolni a növekedést. Az állatok nem szívesen mozognak, könnyebben megbetegszenek, megváltozik a vérplazma fehérjéinek mennyisége és összetétele, étvágytalanság, hasmenés, tollképzõdési zavarok léphetnek fel.

A szükséges aminosavakat megfelelõ mennyiségben és kiegyensúlyozott összetételben, egyszerre kell nyújtani a takarmányban, mert a hiány és a felesleg is káros az állat számára. A zavartalan fehérjeszintézis fontos feltétele, hogy a takarmányban minden egyes esszenciális aminosav a szükséges mennyiségben és arányban külön-külön is legyen jelen, valamint legyen elegendõ nem esszenciális aminosav is. Az NRC az optimális esszenciális és nem esszenciális aminosav arányt 1:1,3 és 1:1,35 között jelölte meg. Ha egy esszenciális aminosavból hiány mutatkozik, ehhez igazodik az összes többi esszenciális aminosav beépülésének mértéke is. Ez a limitáló aminosav határolja be az összes esszenciális aminosav beépülésének mértékét.

Ezt fejezi ki az ún. Leibig-féle minimumtörvény, amely a „Leibig-hordóval” ábrázolható. Amennyiben megszüntetjük az elsõdlegesen limitáló aminosav hiányát, a másodlagosan limitáló aminosavra, a következõ dongára kell figyelmet fordítani. A gyakorlati baromfitakarmányozásban a metionin vált elsõdleges limitáló aminosavvá, amely a hagyományos szója-kukorica étrendekben hiányos mértékû. Limitáló aminosav hiányakor károsodik a fehérjeszintézis, a növekedésben lévõ madarak fejlõdése csökken. Feltûnõen romlik az állatok étvágya, mivel a vérplazma összetételének kóros elváltozása gátolja az étvágyközpont mûködését. Azonos feltételek között a metionintartalom növelése a termelési mutatók emelkedését vonja maga után, azonban mivel az összefüggés nem lineáris, a baromfi-takarmányozásban a gazdaságosság határt szab az ipari úton elõállított metionin felhasználásának. A metionin mellett foglalkozni kell a metionin és a cisztin együttes értékével is. A cisztinre a madaraknak feltétlenül szükségük van (többek között a tollazatuk felépítésére), mégsem létfontosságú, hiszen metioninból képesek elõállítani. A kéntartalmú aminosavak hiányakor a tollfejlõdés elmarad a kívánatostól.

Fehérje:energia arány
A fehérjebeépítés energiaigényes folyamat. A nagy testtömeggyarapodás és a kedvezõ vágottcsirke-minõség szempontjából egyaránt fontos, hogy a takarmány fehérje-, illetve aminosavtartalma megfelelõ arányban álljon az energiatartalommal. Az állat csak akkor képes hasznosítani a fehérjét, ha elegendõ energiához jut és zavartalan az energiaforgalma, hiszen 1 gramm fehérje beépítéséhez 7,8 kcal energia szükséges. Ezért a tápok összeállításakor a kedvezõ energia:fehérje, továbbá energia:aminosav arány kialakítására kell törekedni. Az energiaszegény tápban a szükségesnél magasabb limitáló aminosavszintek megdrágítják a termelést, mert a többlet aminosav energia hiányában nem hasznosul. Ebben az esetben kevesebb, a rendelkezésre álló energiával azonos mennyiségû fehérje épül be. Ha a takarmány a szükségesnél több fehérjét tartalmaz, vagy ha az etetett fehérje aminosav-összetétele kiegyensúlyozatlan, akkor az állat az aminosavakat energiaforrásként is képes hasznosítani. Abban az esetben, ha a takarmány energiatartalma meghaladja a szükségletet, fokozódik az állat elzsírosodása. A fehérjeszint és a metionin, lizin mennyiségének növelése a tápban bizonyos mértékig javítja a csirkék súlygyarapodását, de az optimális érték felett adagolása már elõnytelen. Amennyiben a takarmány túlságosan sok fehérjét tartalmaz, akkor az felborítja az aminosav egyensúlyt, és aminosav-egyensúlyzavar, -antagonizmus, vagy -toxicitás lép fel.

A másik oldalról viszont a lizintartalom csökkenése, illetve a tápok energia:lizin arányának tágulása fokozza a hasüregi és a bõralatti zsírlerakódást, ebbõl következik, hogy a broilertápok zsírdúsítása fokozza a lizinkiegészítés iránti igényt.

Hazai gyakorlat
A hazai takarmánybázis fehérjében szegénynek nevezhetõ, ezért import fehérje felhasználása szükséges, amely azonban megdrágítja a termelést. A szója fehérjében és lizinben gazdag takarmány, amely a gabonamagvakkal együtt etetve nagyon jól kiegészítik egymás aminosav-garnitúráját. A hallisztnek a lizin-, triptofán és metionintartalma jelentõs.
A takarmányok aminosav-tartalmának beállítása tehát történhet az alapanyagok helyes megválasztásával, van viszont az aminosavak között is néhány, amely a szükségesnél kisebb mennyiségben fordul elõ az alapanyagokban. Ezeket ipari úton állítják elõ, és hasznosítják takarmányozás céljából. A takarmányoknak ipari úton elõállított aminosavakkal történõ kiegészítése lehetõvé teszi a takarmány fehérjetartalmának csökkentését, ennek ellenére nõ a testtömeg-gyarapodásuk, javul a takarmányhasznosításuk. A hazai takarmányozási gyakorlat a lizin és a metionin szintjét állítja be iparilag elõállított aminosav készítményekkel. Az ipari úton elõállításra kerülõ aminosavakkal kapcsolatban meg kell említeni, hogy az állatok általában csak az aminosavak L-optikai formáját tudják hasznosítani. Ez alól csak a metionin kivétel, amelynek D formája is hasznosul. Vannak arra utaló kísérleti eredmények, hogy a baromfifajok kismértékben a D-arginint és a D-fenilalanint is hasznosítani tudják.

A jövõ célja
A takarmány fehérjéinek táplálkozási értékét a fehérje aminosavösszetételén kívül befolyásolja az aminosavak emészthetõsége, illetve hasznosíthatósága. Köztudott, hogy a takarmányfehérjékben lévõ esszenciális aminosavak eltérõ mértékben szívódnak fel és kapcsolódnak be a fehérjeszintézisbe, azonban a takarmányok hasznosítható aminosav-tartalmáról - elsõsorban a bonyolult vizsgálati módszerek miatt - ma még nagyon kevés adat áll rendelkezésre. A fontosabb takarmányok fehérjéjének, illetve aminosavainak tényleges emészthetõségérõl ugyan egyre több adat lát napvilágot, azonban még napjainkban is számos kérdést kell pontosítani ahhoz, hogy a fehérje, illetve az aminosavak tényleges emészthetõségét a baromfifajokban elfogadható pontossággal meg tudjuk állapítani.

Balogh Anita Patrícia